Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-08-07 / 32. szám

moljak, így csak egy rövidke részt idézek a beszélgetésekből. — Tudják, én mint a szövetkezet elnöke, s velem együtt a többi ve­zető is, tudatosítjuk, hogy az idő halgd, mi egyre idősebbek, fáradé­konyabbak leszünk. Így aztán arra törekszünk, hogy ahol csak lehet, segítsük a fiatalokat. Nézzék, itt az ifjúsági szervezet által rendezett csi- lizközi találkozó vagy a felszabadu­lás előestéjén, május nyolcadikán megtartott csilizközi békeverseny. Szí­vesen támogatjuk az ilyen akciókat, pénzt adunk hozzá. Igaz, nem köny- nyű elosztani a pénzt, hiszen hét község, hét alapszervezet között kell igazságot tenni. Jozef Durica, az ifjúsági szervezet elnöke pedig, miután megszemlélte nemcsak a határt, de megtekintette a szövetkezet székházát, emlékszobá­ját, könyvtárát és tekepályáját, ezt mondta: < — Sokat hallottaih már a csiliz­közi egységes földművesszövetkezet­ről, a szövetkezet fiataljairól, örülök, hogy eljöttem, és megnéztem min­dent. Bár csak mindenütt ilyenek len­nének a vezetők és így támogatnák, segítenék a fiatalokat... A légi (Lehnice) egységes földmű­1984. július 24-én Jozef Durica, a SZISZ SZKB elnöke, Dusán Longauer, a SZISZ SZKB alelnöke és Juraj Hor­váth, az ifjúsági szövetség nyugat­szlovákiai kerületi bizottságának el­nöke az aratás alkalmával a duna­A CSALLÓKÖZBEN szerdahelyi (Dun. Streda) járásba lá­togatott, s megnézte, hogyan dolgoz­nak a fiatalok. A küldöttséget a járási pártbizott­ság épületében, ahol csatlakozott hozzájuk Tánczos Tibor, a SZISZ KB tagja, valamint Csejtei György, a SZISZ járási bizottságának elnöke — Öllé Gyula, az SZLKP járási bizott­ságának titkára fogadta, és tájékoz­tatta a vendégeket a járás általunk is jól ismert eredményeiről. — Nem dicsekvésképpen mondom — szólt Öllé elvtárs, — de az ered­ményeink jóknak ígérkeznek. A ti- zenkilencezer hektár búzából például még csak negyven százalék van le­aratva, de az eredmények azt mutat­ják, hogy rekordtermésre számítha­tunk. Äz az igazság, hogy olykor szinte magunk sem akarunk hinni a szemünknek. Az időjárás szokatlan és rendkívül szeszélyes volt, de en­nek ellenére, vagy talán épp ezért a gabonák jól beértek, és úgy látszik, bőségesen meghálálják a szorgalmas és rátermett mezőgazdászok gondos­ságát ... Vannak problémáink is ... Igaz, ezek nem a legrosszabb gon­dok, de van tejfeleslegünk, elég va­junk. Nem mindig tudunk mit kezde­ni a hússal. Néha száznegyven kilós állapotban tudjuk csak vágóhídra hajtani a sertéseket. Az emberek, mint ahogy ezt akartuk, kevesebb húst fogyasztanak. Tojás is akad bő­ven a raktárainkban ... Elég sok szőlőt telepítettünk. Természetesen, nem azokra a földekre, ahol búzát vagy egyéb növényeket termeltünk, termelhetünk, hanem a szikes, kavi- csis, homokos területekre. Ugyanez áll gyümölcsöseinkre, amelyeket vi­szont az Ingoványos, lápos területek­re telepítettük. Az alma tárolását, raktározását az ország egyik legkor­Jozef Durica, a SZISZ SZKB elnöke és Dusán Longauer, a SZISZ SZKB alelnöke Halász Jánossal, a csilizközi szövetkezet elnökével beszélget. Veszprémi Imre mérnök, a légi (Lehnice) szövetkezet agronómusa a lencsetermesztés módszereiről tájékoztatja a vendégeket. szerűbb, a járás mezőgazdasági üze­mei által alapított közös vállalat, az Agrofrigor hűtött raktáraiból még május végén, június elején is olyan állapotban tudjuk az üzletekbe szál­lítani, mintha most szüreteltük vol­na le ... Azt bizonyára tudják, hogy az ország egyik legkorszerűbb és legnagyobb cukorgyára is a mi járá­sunkban létesült. Ugyanakkor sok mindenben előbbre léphetnénk, ja­víthatnánk a közellátást. Eredmé­nyeink záloga a korszerű mezőgaz­dasági termelés, a jő szakemberek, a modern agrotechnika, a fegyelem és a szorgalom. Jól dolgoznak nem­csak a pártszervezetek, de a többi tömegszervezet is. Köztük nem utol­sósorban az ifjúsági szervezet-. Mi, amikor értékeljük a dolgokat, azt szoktuk mondani, hogy jő, sőt kiváló a társadalpii élet, jó az emberek köz­ti kapcsolat... A tájékoztató természetesen még sok mindenre kitért. Érintette az ipar kérdését és más problémákat is. Az élénk eszmecsere után a küldött­ség elindult a Csílizközbe, ahol akadt nemcsak látni, de csodálni való is. Itt egyébként Halász János, a szö­vetkezet elnöke, valamint ifjabb Ha­lász János mérnök, a SZISZ üzemi szervezetének elnöke várta és tájé­koztatta a vendégeket. — Tudják, nehéz egy év ez — mondta Halász János, a szövetkezet elnöke, még mielőtt leültek volna a tanácsteremben. — A kukorica csak­nem a tövön szárad, a gabonák meg közben nem bírnak beérni. Ma is: alighogy kimentek a kombájnok a földekre, eleredt az eső, és az em­berek nem tehetnek mást, minthogy várnak. Különben, ha jó az idő, öt nap alatt elvégezzük az aratást. De az idén ... A beszélgetés után határszemlére indultak. A hét falu közt kanyarogva volt mit nézni, látni. Végül megáll­tunk az egyik búzatábla szélén. Ä kombájnok velünk szemben. A gépek zömét az NDK gyártmányú kombáj­nok tették ki, de közöttük ott volt egy vadonatúj gép is, a lengyel gyártmányú Bizon, amit csak most próbáltak ki. A látogatásnak természetesen meg­határozott célja volt. Az ifjúsági szervezet vezetői elbeszélgettek a ve­zetőkkel a szövetkezet eredményei­ről, az ifjúsági szervezet munkájáról, és kitüntették a legjobb fiatal kom- bájnosokat. Itt természetesen nincs mód arra, hogy mindenről részletesen beszá­vesszővetkezet meglátogatása más szempontból volt érdekes. A szövet­kezet elsősorban az új gazdálkodási módszerek bevezetésével jeleskedik. Andrási Sándor mérnök, a szövetke­zet elnöke és Veszprémi Imre mér­nök, a szövetkezet agronómusa a szö­vetkezet dolgairól tájékoztatta a ven­dégeket, majd kivitték őket határ­szemlére. — Ezek a napok rendkívül fonto­sak és érdekesek a számunkra —> mondta Andrási mérnök. — Mi, akik az egész területet öntözzük, most lát­juk eddigi ij>unkánk eredményét. Közben pedig keressük az új utakat is. Itt van például az új lengyel kombájnnak, a Bizonnak a kérdése. Tegnapelőtt vettem egy ilyen gépet, összeszereltük, és amikor láttuk, hogy mire képes, tegnap vettem még egyet és ma is egy újabbat, mert bár még nincsenek nagy tapasztalataink vele, már látjuk, hogy ezek jobban meg­felelnek a lencsében, mint a többi eddig használatos gép. — Miért? — kérdezte az ifjúsági szervezet elnöke, és Fekete Zoltán mérnök, a szövetkezet gépesítője el­mondta, hogy nemcsak azért, mert valamivel kisebb a kaszálója, de mert pontosabban igazodik, igazítha­tó a talaj szintjéhez, így aztán az alacsonyabb szárú lencsét jobban és gondosabban le tudja aratni, mint a többi gép. A beszélgetést később a szövetke­zet székházában folytatták. Sok min­denről véleményt cseréltek a vendé­gek és a vendéglátók egyaránt. NÉMETH ISTVÁN Jozef Durica, a SZISZ SZKB elnöke átnyújtja a kitüntetést Cséml László kombájnosnak, a csilizközi szövetkezet fiatal dolgozójának. Lesz még ő az édesapám? rika tizenhét esztendős. Apró, zömök termetű, éjfekete hajú lány, bogárszeme riadtan re­ges. 'A legkisebb neszre felkapja a fejét. Akár az erdő, mező vadja, ál­landóan menekülésre késza 1 TA szobányi viskóban tengődő) csa­lád hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot. Igaz, ha apján múlik, meg se látja talán. Ö ugyanis fiút sze­retett volna mindenáron, s mikor ki­derült, hogy „csupán“ lánya szüle­tett, legszívesebben elemésztette vol­na. Csupa rohanás volt Erika élete. Az öregedő családfő, mikor a szo­kásosnál jobban felöntött a garatra, törnt, zúzni kezdett otthon, és leg­kisebb csemetéjén akarta a mérgét kiadni. A leányka ilyenkor feltépte az ajtót, vagy kivetette magát az abla­kon. Sikerült is mindig kitérnie a feléje sújtó ütleg elől, s a csűrben, esetleg a közeli szalmakazalban vac- kolta el magát. Egy idő után, amikor már szinte mindennapossá váltak az atyai zaklatások, anyja a boglya te­tejére hálóhelyet készített neki. Persze, a ház asszonyának, a fele­ségnek is kijárt a szidás, a verés. — Nem megmondtam — ordítozta a nekivadult ember tajtékozó szájjal —, hogy fiút akarok, fiút szüljél ne­kem?! 2 Állandó rettegésben teltek, múltak az évek. Erika iskolába — s ez be­csületére legyen mondva — még ilyen körülmények 'között is járt rendesen. Mindössze könyveket nem vihetett ha­za, a szülői házhoz. Apja ki nem áll­hatta az írott szót, gyűlölte a betűt. ■— Csak megzavarják az eszed — mondogatta lányának —, minek egy cigány gulyának tanulni? Nagyanyád, meg annak a nagyanyja se tudott ír­ni, olvasni mégis tíz-tíz gyereket hoz­tak a világra. És többnyire fiúkat! ... S már tombolt, toporzékolt, tört- zúzott újra. Igen szűkösen éltek, ennivalójuk a­lig akadt. Mások levetett gönceiben jártak, nem tellett ruhára nekik. Az apa szinte az utolsó fillérig a kocs­mákban hagyta fizetését, édesanyjá­nak pedig épp elég gondot okozott a népes család ellátása, munkába nem állhatott, hát miből tellett volna Eri­kának csizmára, márkás farmerre, modern télikabátra, divatos kardigán­ra?. 3 A tizenharmadik évét taposta, ami­kor kórházba került. A hallásával tá­madt zavar. A kezelést követően fel­kereste a gyámügyi előadót. — Nem bírom tovább! — panaszol­ta könnyek között —, tessék jobb be­látásra, viselkedésre bírni az aput. Válaszként, talán a könnyebb, ké­nyelmesebb megoldás mellett döntve, gyermekotthonba akarták dugni. Ek­kor szökött meg először otthonról. Egyik sógornőjéhez menekült. Apja ekkor hirtelen ráébred: nagy már a lánya, dolgozni mehet, pénz áll a házhoz, még több jut borra, sör­re, pálinkára. Ettől kezdve mindent elkövet a gyerek visszahódításáért. — Gyere haza, kislányom — kérle­li mézesmázos szavakkal. Könyörög, megalázkodik, fűt-fát ígér. Erika csak erre várt! Egy röpke hé­tig valóban úgy tűnt, jóra fordul min­den, lesz ágya, rendes ruhája, nem kell tovább szégyenkeznie módosabb osztálytársai előtt. El is dicsekedett örömével: — Szeret már engem is az apu­kám. Még cukorkát is vett nekem, bi­zony! Am tiszavirág életűnek bizonyult a boldogsága. „Tanulnia kell neki, így írja elő a törvény“ — morfmndírozott magában egy este borgőzös fejjel az apa, „hiába erős, jól fejlett, hasznát nem veszem, csak a kenyeret pusz­títja idehaza“. ...És újra kezdődött minden elől- rőh 4 Édesanyja mind gyakrabban kopog­tat a legközelebbi rendőrőrs ajtaján. — Kérem — könyörög összetett kéz­zel —, tegyenek törvényt az uramon. A gyerekeim látják az állandó mara­kodások kárát. Hát ezt úgy látszik, nem kellett vol­na mondania. Mert, nyolcvankettő augusztus tizedikén, rendőrautó állt meg a házuk előtt. — Erika, öltözz — parancsolták a megszeppent lánykának —, velünk jössz! És Erika ment engedelmesen. Pe­dig ő tanult, ha testvérei ki-kimara- doztak is az iskolából. Hiába mond­ta, hogy nem lusta, hadd maradjon odahaza, nem használt a kérő szó. Egyik testvérével az Sz-i nevelőinté­zetbe került. „Javítóba“, ahogy az emberek mond­ják. 5 Gyönyörű, verőfényes őszi nap volt. A volt kastélyban berendezett „ott­hon“ gesztenyefáin csacska verebek lármáztak. Ki se csomagolta a magá­val hozott holmiját, mindjárt megszö­kött. Stoppal akart elinalni, ám sze­rencsétlenségére (vagy szerencséjé­re) egy rendőrautót „meszelt le“ az útelágazásnál. Természetesen vissza­vitték. Aznap azonban még négyszer vágott neki az ismeretlennek. Mind­egy, hogyan, gondolta, csak el ínnem El, minél messzebb. Haza­Aztán, éjfél felé nagy nehezen le­csillapodott, ki is aludta fájdalmát. Attól kezdve viszont állandó szökés­ben volt. Egyszer az édesanyjától ka­pott levelet. Girbegurda betűkkel rótt, pár soros írás volt csupán. „Lányom, nagymamád haldoklik, gyere haza.“ Nem engedték el. Csoda, ha senki nem merte érte vállalni a felelőssé­get? Azért el is kísérhette volna va­laki ... Végső elkeseredésében öngyilkossá- got követett el: három ceruzaelemet nyelt le. Nevelői idejében észrevették, kórházba került, a gyors orvosi beavat­kozás megmentette az életét. 6 Közel fél esztendeig tartó elmeor­vosi kivizsgálás után álra visszake­rült Sz-be. S megint a régi nóta: hét ízben szökött meg még azon a napon. A hetedik esete után megnyírták csú­fosan. Kopaszra, „hogy elmenjen a kedve a rohangálástól.“ Ekkor úgy tűnt, megbarátkozik sor­sával, oktatóival, nevelőivel, új lakó­helyével. Pár hónap múltán azonban, amikor mgr^úgy-ahogy kinőtt a haja, újabb „kirándulásra“ szánta el ma­gát. Ezúttal ügyesebb volt. Összekö­tötte, -csomózta takaróját, paplanhuza­tát, lepedőjét, s az alkalmi létrán észrevétlenül leereszkedett emeleti szobája ablakából. Másfél napnyi rettegéssel teli utaz­gatás után ■— hazaérkezett. — Megjöttem, megszöktem! — je­lentette be nagy nyugalommal és be­bújt a bevetett ágyba, jó mélyre, a dunyhák közé fúrta magát. — Jól tetted — jelentette ki az any­ja. — Jól ám, a fészkes fenét — pat­tant föl a rozzant asztal lapján bóbis­koló kapatos apa. — Mars vissza, a- honnan jöttél. Én nem foglak ruház­ni, etetni! Mintha idáig is nagyon sokat köl­tött volna leánya öltöztetésére, élel­mezésére. Egyszer szürkületkor megzörgették náluk az ablakot. A rendőrök voltak, Erikát keresték, aki hallva a beszé­det, sebtében a szekrénybe bújt. Édes­apja azonban elárulta rejtekhelyét. Egy hétig se volt odahaza..-. Visszakerült hát ismét Sz-be. És —< menetrend szerint — újfent kopaszra nyírták. 7 Oda se neki, csak nőjön meg új­ra! — hajtogatta egyre magában, s naponta százszor is belepislantott ki­csinyke zsebtükrébe. — Ogy itt ha­gyom ezt a hodályt, hogy még a nyo• momat se lelik meg. De addig, „jó kislány“ leszek. És valóban: alaposan megváltozatta Tanult rendesen, igyekezett minden­kinek a kedvében járni. S lassan-las- san, nem is emlékszik rá, hogyan, más lett körötte minden. Nem húzód­tak már el tőle a lányok. Oktatói, ne­velői is többet beszélgettek vele. Gyakran jártak otthon a gondolatai. „Apuék“ merengett órákon át lecke­írás közben a tollszárát rágva „már aligha változnak meg ebben az élet­ben. Akkor viszont minek kívánko­zom el innen? ' Mindenem megvan, senki nem háborgat, jól érzem maga­mat.“ És megérlelődött benne a gon­dolat: „Végleg maradok!“ 8 Legutóbb, a tavaszi szünet idején is­mét odahaza járt. De most már nem szökve, hanem pecsétes igazgatói pa­pírral távozhatott. És a határidő le­járta előtt egy nappal vissza is érke­zett az intézetbe. Hamarosan újra u- tazhi szeretne. Ezúttal unokatestvéré­hez készül. Bizonyára elengedik. Zoltán László

Next

/
Oldalképek
Tartalom