Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1984-06-19 / 25. szám

'* ■ f' I-: K özösek a szláv népszokások, ám árnyalati különbségeket minden népcsoportnál talá­lunk. Meggyőződhettünk erről Volgo- grádban Is a 3. szovjet-csehszlovák Ifjúsági fesztiválon is. Talán egyik legszebb szláv népszokás az, amikor a vendéglátók kenyérrel és sóval kí­nálják vendégüket. Nálunk az Illatos kenyérből csak egy szeletet adnak át jelképesen, a Szovjetunióban egész díszesen sütött kenyeret kínálnak hímzett abroszon. Ilyen gyönyörű bú- zakenyérrel fogadtak a volgográdlak is, akik a fasiszták által teljesen le­rombolt Volga menti városukat még szebbé építették, s a fesztivál négy napját mindkét nemzet ifjúsága szá­mára felejthetetlenné tették. MAMAJEV KURGÄNJA Csak a legnagyobb elragadtatással beszélhetünk a barátsági fesztiválnak Mamajev kurgánjánál lezajlott meg­nyitó szertartásairól. Be kell ismer­nem, hogy nagyon irigylem a hetila­pok és havonta megjelenő folyóiratok újságíróit, akiknek nem kellett sietni, elhamarkodva dolgozni. A napilap szerkesztője ugyanis gyakran csak találgatásra támaszkodhat, s mintegy előre kell következtetnie az esemé­nyekre. Így történhetett, hogy sze­rényen 40 ezerre hecsültük azok szá­mát, akik kijöttek az utcára üdvö­zölni a fesztivált. Ki, kell javítanunk ezt a számot 200, sót 300 ezerre. Hisz a Hősök terétől a Mamajev síremlé­kéig húzódó 8 km-es menetoszlopot a volgográdlak ezrei szegélyezték, az utcákon szinte beláthatatlan tömeg lelkes jelszavakat hirdető transzpa­rensekkel, a legfőbb állami vezetők arcképeivel, csehszlovák és szovjet lobogókkal. Életkoruk nem volt Irányadó. Az anyák ölükben tartották pólyásbabélkat, a járdákon odahor­dott padokon, székeken öregek ültek, mellükön a hősi harcokban szerzett kitüntetésekkel. Nem volt útkereszteződés, tér zene­kar vagy énekkar nélkül, pionírok ropták a táncot, vagy szabadgyakor­latokat mutattak be. A buzgó szerve­zők csakhamar lemondtak arról, hogy a felvonulókat rendezett sorokban tudják tartnl. Kiugrottak a menetosz­lopból, hogy egy-egy éneklő pionír­nak jelvényt nyújtsanak át, ősz öreg emberrel kezet szorítsanak, megha­tódott édesanyának csokrot nyújtsa­nak át. Tapsoltak, lelkes jelszavakat harsogtak a volgográdlak. Szőke plo- nírkendös, fehérmasnis leányka lé­pett hozzám, a Mamajev kurgánt áb­rázoló színes képeslapot nyomva a kezembe, de mire elolvastam a lapra írt szöveget, már tovalebbent. Csehül, hibátlan helyesírással ez a szöveg állt a lapon: Kedves Barátom! Mi, Volgográd hős város hetedikes pio­nírjai szeretnénk veled megismer­kedni, levelezni. Aláírás: Irina Lav­rova. Fiúk, lányok kezében 15—20 hason, ló képeslap azonos szöveggel, s e fe­lejthetetlen percekben megfogadtuk, hogy a lapok közül egy sem marad megválaszolatlanul. A másik esküt mindenki ott fenn Sztálingrád fölött, a Haza anyjának talpazatánál tette le. Ótven méter­nél magasabb kőből faragott asszonyi alak. A szél lerántotta sálját, szét­borzolta haját, ruháját lába köré te­kerte. A nő heves mozdulattal rántott kardot, valamit kiált, és a Volgára mutat. Tiszta, világos a szobor alko­tójának, Jevgenyi] Vucseticsnek, a szocialista munka hősének kőbe fa­ragott gondolata: Az anya hívja fiait, lányait, hogy a veszedelem órájában jöjjenek a haza védelmére. Klára Hrojáková, a SJISZ hiva­talos küldöttségének tagja, a Kelet­szlovákiai Vasmű karbantartó üzemé­nek elektrotechnikusa nem titkolta könnyeit, amikor Sztálingrád romjai­ból emelt falhoz helyezte virágcsok­vényes ez a megállapítás történelmi szempontból Is. A szétlőtt malom szomszédságában a Sztálingrádi Csata Panorámájának Múzeumában találkoztam Alekszand- ra Cserkaszovával, azzal a asszony­nyal, aki 1943-ban a fiatal sztálingrá­di nők élére állva megszervezte a vá­ros újjáépítését. Amikor megkérdez­tem tőle, hogyan fogtak hozzá az emberfeletti munkához, így válaszolt: — Elsősorban a gyermekekről kel­lett gondoskodnunk, s csak azután kezdhettük meg az építést, hiszen a szétbombázott és fölégetett Sztálin­grádban egyetlen lakható, ép ház sem maradt. Néhány hónap múlva azonban a romokból óvodák, gyér mekotthonok, Iskolák, kórházak épül­tek. A fehéren ragyogó pionírpalota teljes pompájában bemutatkozott SZISZ-eseinknek. Nemcsak a palotára szánt fél nap volt kevés, hanem ta­lán egy hónap sem lett volna elegen­tott a komszomoüsták és a SZISZ- tagok közös munkája. Néhány köb­méter földet helyeztünk át a kapott utasítások szerint. Nem vittünk vég­hez semmiféle nagyszabású dolgot, szimbolikus jelentősége volt inkább a közös munkának, mint ahogy ezt a Hradec Králové-i Vlado Kykal ki­fejtette: — Büszke vagyok arra, hogy ma dolgoztam a sztálingrádi hősök tiszteletére emelt emlékműnél. Nagy­apám szintén részt vett a második világháborúban. Partizénalakulatban harcolt, rádiós volt. A fasiszták el­fogták őt, megklnozták és egy kon­centrációs táborban kivégezték. Mai munkámmal nagyapám emlékének is hódolok, s lerovom kegyeletemet mindazok iránt, akik életüket áldoz­ták a fasizmus elleni harcban. Kalacsl körzetben is emlékezni fog­nak ránk a barátsági fesztivál kap­csán. A Volga — Don-csatorna part­ján a hasonnevű kolhozban szombatig még nem volt semmilyen strandbe­BARÁTSÁG - HID A VOLGÁN rát. Panikah Mihail komszomolista hőstette is meg van örökítve. A né­met tankok azon a napon már kb. a tizedik támadást intézték a város ellen, amikor Mihatlnak már egy grá­nátja sem maradt. Kezébe vett egy üveg benzint, és abban a pillanatban, amikor feje fölé emelte, egy repesz eltörte az üveget, és a bátor kom­szomolista ruhája fogott tüzet. A fia­tal fiú akkor nem a saját életére gondolt, nem kezdte a ruháját olta­ni, hanem egy másik üveget ragadott, és lágoló ruhával rontott a legkö zelebbi tankra... És éppen itt, ezen a megszentelt helyen, május utolsó estéjén kezdő­dött a szovjet és csehszlovák ifjúság 3. fesztiválja. A GYERMEKEK ÜNNEPE Emlékeim rendezgetése közben a második helyre a fesztivál keretébe tartozó nemzetközi gyermeknap ke­rül. A kis Natasa, aki a volgográdi pionírok nevében köszöntötte a pio­nírpalota bejárata előtt Jaroslav Jene- rált, a SZISZ Központi Bizottságának elnökét, büszkén kijelentette: „Az én hazámat a világon mindenütt a bol­dog gyermekek országának nevezik.“ Minden lépésben meggyőződhettünk arról, hogy ez valóban így van. Er­dő arra, hogy munkájukról alapos ké­pet nyerjünk. Több mint száz érdek­körben dolgoznak. Az is, amit ilyen rövid idő alatt megfigyeltünk, bizo­nyítja, hogy a gyönyörű palota való­ban a pioníroké. Mindnyájunk nevé­ben mondta Jaroslav Jenerál: — Ügy vélem nem az a fontos, hogy a ti palotátok építészeti remek­mű. Rám a legkellemesebb hatást az itt uralkodó légkör tette. Megtudtam, hogy a gyermekek nemcsak játszani, szórakozni járnak ide, hanem tanul­ni is, csiszolni, fejleszteni, realizálni tehetségüket. SZUBOTNYIK A fesztivál utolsó előtti napja meg­lepetéssel kezdődött számunkra. Tud­tuk, hogy olyan akciók is napirenden szerepelnek, melyek a Moszkvában megrendezésre kerülő 12. V1T előké­születeit szolgálják, de arról senki­nek nem volt fogalma, mit készítet­tek elő a „szubotnylk“-ra. A Volga partján a Sztálingrádi Csata Pano­rámája Múzeumánál tudtuk meg, hogy miről van szó. Szakaszokra osz­tottak bennünket, lapátot adtak a ke­zünkbe, építőmunkások számára ké­szült védősisakot a fejünkre. Felada­tunk: elő kell készítenünk a barátsá­gi fasor alapjait. Jó három óráig tar­rendezés. Június első szombatjától Itt minden megváltozott. A frissen oda­hordott homokból SZISZ-küldöttsé- günk ügyes szorgos keze alatt ké­nyelmes padocskák nőttek ki, színes fából készült, árnyékot adó „gom­bák“, az ügyes fiúk épületfaelemek­ből egyszerű öltözőt építettek, egy másik brigád pedig ugródeszkát sze­relt össze. És mikor mindezt átvet­te Neptunus, a vizek királya, kifutot­tak a strandra minden felől a gye­rekek, hogy kipróbálják új birodal­mukat. És a SZISZ-tagok? Boldog mosoly- lyal az arcukon ültek az árnyékban, homlokukról patakzott a veríték — hiszen árnyékban 35 fokot mértek. Volt tehát keletje a jól lehűtött kvasznak, miközben érdeklődve hall­gatták egy népviseletbe öltözött leányka előadását, aki nagy hozzá­értéssel magyarázta, hogyan készül az az alkoholmentes ’ hagyományos orosz üdítőital. Tiszta forrásvízbe ke­nyeret tesznek, néhány napig hagy­ják lezárt edényben erjedni, majd a keveréket leszűrik, ízlés szerint éde­sítik és lehűtik. Sokan most találkoz­tak ezzel az itallal először, s ha nem is volt a ml igazi sörünk — jegyezte meg a kassal (Kogice) Laco Dobrovlő —, igazán Jólesett. TALÁLKOZÁS Még a legszemfülesebb krónikás­nak sem sikerülne valamennyi fesz- tíváli találkozást megfigyelni, leje­gyezni. A legértékesebbek közé tar­toztak a tiszteletbeli vendégek rész- vélével megszervezett társalgások, be­szélgetések. Az űrhajósok közül Alek- szej Gubarevvel és Vladimír Remek­kel találkoztunk, megismertük Alek- szandra Pohmutovova zeneszerzőt, Milka Zimková írót és színészt. A tisz­teletbeli vendégek között volt Alek- szej Szerkov olvasztár és Rudolf Va- szílics, a szocialista munka hősei is. Akadtak váratlan találkozások is, me­lyek az újságíró számára külön „ese­ményt“ Jelentettek. Találkoztunk a Vörös Október Ko­hóipari Üzemben dolgozó martinász- szal. Folyékonyan csehül szólt hoz­zánk egy ősz hajú. de még mindig talpig férfi, mellén egész sor kitün­tetéssel, amelyek között azonnal ész­revettem a becsületrendet, két vö­rös zászló munkaérdemrendet és egy csehszlovák katonai keresztet is. — Frantigek Zámeőník a nevem — lepett meg tiszta cseh kiejtésével. Szinte hihetetlenül hangzott élet­útja. Tizenkét éves korában apjával és több más földművessel, munkás­sal, iparossal együtt Hodonínból a Volgához Indult, hogy segítsen a „vö­rös“ Oroszország építésében. Itt ma­radt, itt öregedett meg. Védelmezte Sztálingrádot, azután mélyen a hát­országban, Cseljabínszkban egy kite­lepített kohóipari üzemben lett mun­kavezető. Belépett a Svoboda tábor­uj iijuuuy y, A találkozó alkalmából számos kul­turális fellépésre ts sor került nők által szervezett .1. Csehszlovák hadtestbe, részt vett Csehszlovákia felszabadításában. Ismét visszatért, hogy segítsen kiemelni a romokból üzemét. Csaknem három évtizedig ve­zette a martinászok céhét. Még ma is dolgozik, természetesen tiszte’et- beli beosztásban. A háborús veterá­nok üzemi tanácsának elnöke. Ami­kor az olvasztárok nemzetközi bri­gádja a régi céhben befejezte a mun­kát, Frantigek Zámeőník nem tartotta vissza a könnyeit. Azután minden nosztalgia nélkül büszkén mondta: „Most már valóban nyugodtan vonu­lok pihenőre. A mi időink stafétabot­ja jő munkáskezekben van.“ A HÄBORÜ ELLEN A BEKÉÉRT A fesztiválon mindenkit és mindent egy közös vonás kötött össze: a bé­kevágy. Minden találkozáskor, min­den kezdeményezéskor, mindig és mindenütt ezen volt a fő hangsúly, nem szabad sehol sem megismétlőd­niük azoknak az eseményeknek, ame­lyeket a sztálingrádi csata veteránjai, de másutt a mai idősebb nemzedék tagjai átéltek. A két ifjúsági szervezet háborúelle­nes nagygyűlései, tanácskozásai nagy­szabású béketüntetésnek könyvelhe- tők el. Nem véletlen, hogy veteránok éppen itt találkoztak a fiatalokkal Volgográdtól egészen 20 km-rel nyu­gatra, ezen a 400 hektáros harcme­zőn, amely örök mementó a világ szá­mára. 1943-tól aknák földjének ne­vezték ezt a területet, 32 éven ke­resztül nem merészelte ezekre a ha­talmas táblákra rátenni földműves a lábát. Mindenkit elriasztottak a fel nem robbant bombák, gránátok, be­rozsdásodott töltények. Csak 1975 ta­vaszán határozták el a komszomolis- ták, hogy ismét életet visznek erre az átok földjére. Életük kockáztatá­sával eltakarították a szörnyű har­cok maradványait, és búzát vetettek a földbe. Ma már megterem itt a ke­nyér, amely olyan Illatos, ropogós, mint amilyennel köszöntöttek minket. A hatalmas tábla szélén felépítet­tek betonból egy szimbolikus krátert. Beledobálták az összegyűjtött repe- szeket, a kiégett, ártalmatlanná tett bombákat, eltemették benne a hábo­rút, annak maradványait Amikor a fesztivál utolsó estéjén Volgográd búcsúzott vendégeitől, még a legkeményebb természetű emberek arcén is könnycseppek gördültek vé­gig. Gyönyörű, rendkívüli, megismé­telhetetlen fesztiválnak voltunk ré­szesei. DÓSAM PETRÁK ' • I Kézfogások és virágok — szívélyes találkozás a Volgográdlakkal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom