Új Ifjúság, 1984 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-22 / 21. szám
/ NORVÉGIÁI MOZAIKKOCKÁK N éhány kilométerre a norvég határtól a , benzinkút sárga kezeslábasba öltözött svéd pénztárosa figyelmeztetett, jól tankoljunk fel, mivel odaát éppen sztrájkolnak a szállítómunkások. Átlépve a határt, lestem az úton veszteglő, üzemanyagra szomjazó autókat s az öklüket rázó, mérges, hoppon maradt gépkocsivezetőket, de semmi ilyet nem tapasztaltam. Robogó autókkal voltak teli a késő tavaszi norvég utak, igaz, a reklámszínekben tobzódó kutak többsége csak üdítő Italokat, hamburgert, hot dogot és más hasonlót kínált. Skandináviát ismerő harátom kiokosított: a sztrájkot előre be szokták jelenteni, aki tehette, bekészített magának benzint, várjak néhány napig, akkor kezdődik csak a káosz. Abból sem lett semmi, mert a szakszervezet másnap leállította a sztrájkot. Megvallom, titokban sajnáltam is. Kíváncsian vártam ugyanis, hogy egy motorizált nép hogyan veszíti el a fejét, ha kiütik a lovat alóla. Néhány napos körülszemiélődés után azonban kiderült, a vikingek leszármazottjait semmiféle benzinhiány nem zökkentené ki veleszültett nyugalmukból, mint az sem borzolta fel túlságosan a kedélyeket, amikor bejelentették az élelmiszer- árak átlag 40 százalékos emelkedését. Hazatérve aztán fűnek-fának meséltem szenzációként, hogy néhány hónapos ott-tartózkodásom alatt, miközben munkámból kifolyólag több egyénnel s emberek csoportjával kerültem kapcsolatba, nemhogy veszekedést, de még hangos szóváltást sem hallottam. Láttam pincérlányt, aki csupa nyugdíjaskorúakból álló turista- csoportot szolgált ki végig Jókedvűen, s közben mindegyikükhöz volt egy-egy kedves szava, udvarias kérdése. Látszólag szimpla ügy: a pinoérnek kötelessége a vendéget kiszolgálni, kedvében járni. Ráadásul az idősek megkülönböztetett tiszteletet érdemelnek. A kép mégis túl idilli volt számomra. Más. Norvégiában, de a többi skandináv államban is az üzletekben és a kioszkok pultjain mindenhol található egy kis csengő. A vevő belép az üzletbe, s ha a pult mögött épp nem tartózkodik ott az eladó, mondjuk a raktárban akadt dolga, megrázza párszor a kis harangot. Néhány pillanat múlva feltűnik az eladó, s készségesen felveszi a rendelést. A türelem bajnoka volt számomra az az édesanya, aki az egyik motorest parkolójában legalább fél óra hosszat próbálta a bébikorból épp hogy csak kinőtt csemetéjét rávenni, szálljon ki az autóból. Fagyit, tejszínhabot és finomságot ígért neki, de a kislány csak ült és pityergett makacsul. A türelem végül rózsát termett: a fiatalasszonynak, aki mellőzte a gyermeknevelés olyan klasszikus módszereit, mint a testi fenyítés vagy az erélyes parancs, s csupán a meggyőzést választotta, hosszas rábeszéléssel sikerült elérnie, hogy csemetéje hajlandónak mutatkozott vele ebédelni. Ehhez az esethez szolgált adalékul a norvég televízió. Focimeccs szünetében sugároztak egy karikatúrát, amelyen egy felbőszült apa nadrágszíját használva nagy sebbel-lobban veri csemetéjét. Az alulírott szövegből megtudhattuk, hogy az üdvhadsereg és a sajtó fáradhatatlan agitáciő- ja ellenére még ma is évente mintegy kétezer olyan eset kerül napvilágra, mikor a szülő nem átall kezet emelni gyermekére. S a figyelmeztetés: ellentétben a múlttal, ma már nemcsak pénzbírsággal, hanem akár háromévi börtönnel is büntethetik a vétkezőket. Végül megjelent a képernyőn az idevonatkozó törvény száma három felkiáltójellel. Hogy Norvégiában a gyermek milyen nagy kincs, azt nem csak ebből a sokakat bizonyára megmosolyogtató törvényrendeletből lehet lemérni. Elég, ha szemügyre vesszük pompásan felszerelt játszótereiket, amelyek igazi gyermekparadicsomok. Vagy megemlíthetem azt Is, hogy minden valamirevaló étkezdében ott sorakoznak a magasított bébiszékek, amelyek segítik a csemeték asztalnál való étkezését. S elmaradhatatlan a 'gyermeksarok, gyermekszoba, ahol játékok, mesekönyvek, sőt rajzfilmek szórakoztatják a kicsiket, míg a szülők kávéznak, étkeznek. És nem hiszem, hogy mindez csupán a náluk tudvalevőleg oly alacsony születésszám következménye lenne. Oslo még közép-európai mércével mérve sem igazi nagyváros. Legalábbis bennem — álmosan döcögő villamosaival, sehová sem siető embereivel — nem keltett olyan hatást. Mégis amikor a Károly János királyról elnevezett jókora téren körülhordtam tekintetemet, sűrítve láttam mindazt, a- mit megszokhattam Nyugat-Euró- pa nagyvárosaiban. A naptár szerint még csak küszöbön állt a nyár, de a nap sugarai ezt figyelmen kívül hagyva máris igazi nyári délutánt varázsoltak Osló sétálóterére. A nyüzsgés közepette látványból sem volt hiány. A tér legforgalmasabb kiszögellésénél türelmesen várakoztak sorukra a kolduló utcai zenészek. Török vendégmunkás — talán még húsz éves sem lehetett — mustrálgat- ta a gitártokban összegyűlt alamizsnát. Ahogy elnéztem, két-há- rom sörre ha kitelt belőle. A figyelem közben mér a következő szereplőre irányult. Hatvanéves lehetett, öltözéke mexikóira vallott: fehér nadrág, vérvörös ing, fehér sombréró. Segítőtársa is volt: egy jókora ezüstösen csillogó kazettás magnó. Gombnyomásra megszólalt a hegedű, latin- -amerikai melódiákat zengett. Kon- kurrense is akadt; valamivel odébb fémvázas vászonsámlin fiatal lány ónorvég balladákat énekelt gitárkísérettel. Gyönyörű, ám nehezen emészthető dallamokat, ennek megfelelően az aprópénz is ritkábban hullott, bár ez őt cseppet sem zavarta. Egy jó óra múlva viszontláttam az egyik önkiszolgáló étkezdében, előtte tálcán a munkája bére: joghurt és sóskifli... Ismerkedtem egy újfajta művészettel. Az alkotó életkora valahol a harminc és hetven között lehetett. Váltig érő hófehér haja a halántékán szalaggal átkötve, mint a teniszezőké. Kezében kis ollót szorongatott, miközben a a modell jéül szegődött hölgy profilját vizsgálta. Bőrszatyorből fekete rajzlap került elő, s az olló fürgén szántani kezdett a sötét mezőben. Egy perc, s már el is készült a körvonalportré. A „mester“ fehér kartonpapírra ragasztotta, amelyre rokokó mintázatú ovális képkeretet nyomtattak, s potom húsz korona ellenében máris töprenghetett a megrendelő, hogy az árnykép valóban őt ábrázolja-e. Ha az ember külföldön jár, mindenre készüljön fel, még arra is, hogy Osló belvárosában cigányzenét hallgathat. Igaz, nem valamely borospince hűvösében, hanem egy forgalmas járdaszegélyen. A siheder, aki a Csak egy kislány van a világon negédes dallamát vonójára tűzte, hímzett népies mellényt és farmernadrágot viselt. Sorra hangzottak el a sírva-vigadni valók, mintha csak a Jó ebédhez szól a nóta paródiáját játszotta volna. Két nóta közt, tört angolsággal érdeklődtem a muzsikus nemzetisége felől. Az ő angolja tökéletes, bár sokkal ki- mértebb. Kihívóan mutatott a mellényére, miközben csak odavetette: I’am Viking, hogy ő viking. Örök titok marad számomra, hogy hogyan Jutott birtokába a norvég fülnek oly egzotikusán hangzó repertoár, tény azonban, hogy nagy tetszést aratott; még sohasem találkoztam ilyen bőkezűen honorált utcai muzsikussal. És még egy zenei, bár nemcsak zenei élmény. Egyik késő délután három fiatalember köré gyűlik a tömeg. Főiskolások lehetnek, és szaxofon, trombita, nagybőgő felállásban Charlie Parkért játszanak. Már az első hangok után kiderült, képzett muzsikusok bűvölik a dzsesszt. Furcsa paradoxon művészet a járdán. A járókelő meg-megáll, belehallgat, aztán ha nem kedvére való a műfaj, tovasiet. Lassan kialakul a törzsközönség, nagyszerű a hangulat. A fiúk, talán csak a hecc kedvéért, ócska kalapot tesznek az aszfaltra, ebbe hull az aprópénz. Egy őszes úr, aki ez ideig a közeli falat támasztotta, hirtelen a kör közepén terem, s kihasználva a fórumot, helyből ugrik egy szaltót. Csak ennyi, s már megint az e- lőbbi helyén áll. Kiöregedett cirkuszművész — gondolom —, aki még egyszer meg akarta ízlelni az önmutogatás édes gyümölcsét. Kisvártatva újabb mellékszereplők akadnak. A férfi ötven körüli, a fiú talán tizenhat. Közös vonásuk, hogy mindketten rongyosak, piszkosak és mindketten részegek. Ilyen figurákkal, a lecsúszott ember „példányaival“ gyakran találkoztam, de hát ez a gyerek még kiskorú. Botladozva, hörögve táncra perdülnek az embergyűrűben, időnként nagyokat húzva a kezükben lévő palack zavaros tartalmából. Italuk hazai kotyvasztású párlat. Norvégiában, akárcsak a szomszédos Svédországban, alkoholos ital csak különleges üzletekben, az úgynevezett Vinomonopolokban kapható, ds a borsos Italárak miatt virágoznak a zugfőzdék. Lépésben ‘haladva, rendőrautó húz el mellettünk. A bent Ülőket látszólag hidegen hagyja a részegek látványa, nagyohb halakra vadásznak, kábszeresek után kutatnak. Eljátszottam a gondolattal: ha lenne egy jókora bűvös zsákom, amelyben bármit hazavihetnék, mit húznék elő belőle a „van-e valami elvámolnivaló?“ kérdésre. A kékezüstösen csillogó tengeri öblöket? Vagy a fehérre festett faházakat, amelyeket ritkán vesz körül kerítés. Még sohasem éreztem ennyire a természet hatalmát, mint norvégföldön. Előfordult, hogy százkilométereket hagytunk magunk mögött anélkül, hogy utunk lakott településen keresztül vezetett volna. Négymilllónyi ember háromszor akkora területen, mint hazánk! Az idegen kezdetben akár nyomasztónak is érezheti e furcsa magányosságot, de ez idővel nyugalommá szelídül. Azután később, amikor Oslóban hajóra ül, hogy félnapnyi utazás után Kiel város kikötőjében egy merőben más világ fogadja, rájön, nyugalma az Északi-tenger túlsó partján maradt. Az — úgy látszik — semekkora zsákban sem hozható el a Skandináv-félszigetről. strieZenec Sándor Az ENSZ leszerelési bizottságának hivatalos doku- t mentumaként adták ki New Yorkban Konsztantyin Cser- nyenko 1984. március 2-án elmondott, a nemzetközi helyzettel foglalkozó beszédét. Az SZKP KB főtitkára. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke ebben kifejtette a Szovjetunió álláspontját egész sor olyan kérdésben, amelyet az ENSZ leszerelési bizottsága vitat meg. A jugoszláv Szövetségi Gyűlés két kamarájának ünnepi ülésén az alkotmány vonatkozó rendelkezésének megfelelően megválasztották a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének tagjait. Az Elnökség elnöke Ve- szelin Gyuranovics (Crna Gora Szocialista Köztársaság), alelnöke Radovan Vlaj- kovics (Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány) lett. Az Elnökség további tagjai: Szinan Haszani (Koszovó Szocialista Autonóm Tartomány), Lazar Mojszov (Macedón Szocialista Köztársaság), Branko Mikulics (Bosznia-Hercegovina Szocialista Köztársaság), Szta- ne Dolanc (Slovén Szocialista Köztársaság), Nikola Ljubicsics (Szerb Szocialista Köztársaság), Joszip Vr- hovec (Horvát Szocialista Köztársaság) és Dragoszlav Markovics mint a JKSZ KB Elnökségének elnöke. A Jugoszláv Szociálista Szövetségi Köztársaság új Elnöksége május 16-án lépett hivatalba, amikor lejárt az eddigi elnökségi tagok megbízatási ideje. A képviselők azután jóváhagyták a Szövetségi Gyűlés új vezetőit is. A Szövetségi Gyűlés elnöki tisztével Dusán Alimpicsot, alelnöki tisztével Nusa Kersevant bízták meg. A jugoszláv parlament két kamarájának együttes ülésén változásokat hagyott Jóvá a szövetségi végrehajtó tanács (a kormány) ösz- szetátelében. Azzal kapcsolatban, hogy más feladatokkal bízták meg, tisztségük alól felmentették egyebek között Zvone Dragant, a szövetségi végrehajtó tanács alel- nökét, Lezár Mojszov szövetségi külügyi titkárt (külügyminisztert), Stane Dolanc szövetségi belügyi titkárt és Luka Reljics szövetségi gazdasági titkárt. A szövetségi végrehajtó tanács új elnökhelyettesévé Janez Zemljaricsot, szövetségi külügyi titkárrá Raif Dizdarevicsot, szövetségi belügyi titkárrá Dobroszláv Csulaficsot és szövetségi gazdasági titkárrá Szinics Koricsot választották meg. A szövetségi végrehajtó tanács elnöke továbbra is Milka Planinc maradt. Muftah Kajba, a líbiai általános népi bizottság igazságügyi titkára Tripoliban tájékoztatta az újságírókat arról az akcióról, amelyet a biztonsági erők hajtottak végre május 6-án egy terrorcsoport ellen. A líbiai igazságügyminiszter közölte. hogy a csoport megkísérelt behatolni az ország területére, a biztonsági erők a terrorcsoportot letartóztatták, és felszámolták Tripoliban működő munkatársaikat is. A vizsgálat során az egyik őrizetbe vett személy megerősítette, hogy a Libia-ellenes tevékenységet az Egyesült Államok finanszírozza. Az NSZK-ban, az USA-ban és Nagy-Britan- niában toborzott terroristákat Szudánba szállították, s az ottani katonai táborokban amerikai, brit és szu- dáni tanácsadók vezetésével kiképzésen mentek keresztül. A fegyvereket és a lőszert a CIA egyik ügynökétől kapták. Kis halászfalu a Porsangen-fjord partján Oslo — uárosháza
