Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1983-08-02 / 31. szám

Ja egy kis öniróniával a kandidátusnő — Magától értetődik, hogy sok ország ban végeznek ilyen irányú kutatásokat — Intézetünkben majdnem két évti zede foglalkozunk az idegszövet elekt romos ingerlésével. 1972-ben kezdtünk különféle betegségeket, egyebek között epilepsziát úgy gyógyítani, hogy az agyat elektromos áramlással serkent­jük. Már akkor felvetődött az a gondo­lat, hogy ezen a módon javítsunk a lá­táson is. — Köztudomású, hogy mindaz, amit a szem lát, a látóideg közvetítésével elektromos jellé alakulva jut el az agy­ba. Ha ez az élő „villanyvezeték“ káro­sodik, a látás is romlik, és végső eset­ben vakság következik be. A Szovjet­unióban meglehetős sikerrel gyógyítják a különféle szembetegségeket, de a lá­tóideg működésének a helyreállításá­ban nem voltak tapasztalatok. Nem vé­letlenül. — A látóideg fejsérülések és agyda­ganat miatt károsodik leggyakrabban. Ha például ez a kényes Ideg raegcsa- varodik, az Ingerületvezetö képessége nyomban romlik. A szem felfogja a fényt, de az ingerület nem jut el az ELEKTRÓDDAL A LÁTÓIDEGÉRT Borisz Sogiradze 29 éves grúz mér­nök hét nappal az agyműtét után újra szemUgyre vehette a környező világot. A fiatalember, aki fejsérülést szenve­dett, sok hónapon át épp csak érzé­kelte a fényt, s meg volt győződve ar ról, hogy már sohasem fog úgy látni, mint régen. Három bét alatt azonban meglepően sokat javult a látásélessége Borisz volt a 32. beteg, akit Álla Sandu rina ilyen bajjal kezelt. — A tudomány sokat tud a bioelekt­romosságról, de minden titkának a ki- fürkészésétől, következésképp a széles körű orvosi gyakorlatban való alkalma­zásától még messze vagyunk — mond­agyba. Az eredmény: az ember elvesz­ti a látását. Valami efféle történhetett említett betegünkkel a fejsérülése után. ... Évszázados vélekedés, hogy a lá­tóideg sorvadása miatti vakság nem gyógyítható. Az Álla Sandurina, továbbá Vitalij Hilko professzor és munkatársai által végzett kísérletek azonban megcá­folták ezt a hiedelmet. Másfél évvel ez­előtt egy agyműtét során szokatlan do­logra határozta el magát a profesz- szor: különleges elektródot szúrt be a beteg látóidegébe. Hajszálfinomságú. biológiailag összeférhető műanyag ré teggel bevont aranyelektródot. Csupa­szon csak az elektród két vége ma­radt. Az egyik végét az idegbe dugták, a másik — akárcsak egy csillogó haj­szál —> kiállt a beteg fejéből. Négy-öt nap múltán, amikor a beteg már kipihente az operáció fáradalmait, az orvosok újra munkához láttak. Az elektródnak a fejből kiálló végét igen gyenge árammal ingerelték. Az inger­léseket félóránként, naponta ötször- nyolcszor megismételték, s az egész ke­zelést 18—20 hétig végezték. — Minden kezelés után megmértük a beteg látásélességét — folytatja Sandu­rina doktornő —, s azt tapasztaltuk, hogy fokozatosan javul a látás. Egyes esetekben betegeink látása ugrássze­rűen, majdnem egyik pillanatról a má­sikra tért vissza. Jó hatásúnak bizo­nyult az Is, ha az elektromos ingerlés­sel egyidejűleg fénysugarat irányítot­tunk a beteg szemébe. A teljesen fáj­dalmatlan fénysugaras kezelést az elektród eltávolítása után is folytattuk. — Megemlítem, hogy amerikai orvo- * sok kezdték el az agykéreg nyakszirti lebenyét avégett ingerelni, hogy a be­teg valamelyest lásson. Abból a fölte­vésből indultak ki, hogy ezen a módon látási érzetet lehet kelteni az agyban. Nagyon bonyolult és költséges operá­cióval egy ki^ lapocskát helyeztek az agyra, s platina elektródokat rögzíiet- tek bele, de nem jártak eredménnyel. Mi más utat választottunk, s a siker nem maradt el. — Nem titkolom, hogy szándékunk­ban van széles köbben elterjeszteni el­járásunkat. Hiszen az ember sírni sze­retne bosszúságában, ha arra gondol, hogy egy olyan műtéti eljárás birtoká­ban van, amellyel a látóideg betegsége gyógyítható, és közben a másutt dolgo­zó orvosok nem is hallottak róla. Nyo­matékosan fel kell azonban hívnom a figyelmet arra, hogy eljárásunk koránt­sem alkalmazható minden esetben. C-sak olyan agyműtét során kerítünk rá sort, amikor hozzáférünk a látóideghez. Ez az ideg ugyanis elég mélyen fut a ko­ponyában. így nem könnyű a feltárása és az elektróddal való megcélzása. A jóhV »Mali rajz •Zt ábrázolja. Miképp Jut el az elektród ■ látóideghez A leheietfiiiom elekWódokat tiszt« aranyból kíszifik <Bss»diasenlftásul egy 1 IeoÍkJIií» pénzénoe) Alik SniliRlna trezetlsIviA iotgozllk ki lagerlésével való látásjavfláat At egyik beteg Ifilásjwnilásáiiak U Mzlopdiagtainja A radiókarbonos kormeghatározás azon alapszik, hogy megmérik, meny­nyire bomlott el a mintában levő szén nek 14-es, radioaktív izotópja. Amíg va­lamely szerves anyag él, benne a szén — 12 aránya nagyjában állandó: 1:10*^. szén — 14 atomokat. Az oxfordi kuta­tók egy grafitminta szénionjait megfe­lelő mágneses tér mentén nagy ener­giára felgyorsították. Minthogy a két­féle izotópnak némiképp mások a mág­neses tulajdonságai, valamennyivel más Kormeghatározás szénatomszámlálással Mihelyt azonban az anyagcsere meg szűnik, vagyis attól kezdve, hogy a szerves anyag élettelenné vált, a ben­ne levő radioaktív szén mennyisége 57'30 évenként megfeleződik. Ha tehát megmérik a mintában még föllelhetc szén — 14 radioaktív sugárzást, kiszá mítható, hogy a szerves anyag mióta élettelen, vagyis mekkora a kora. Az oxfordi egyetemen kidolgozott új eljárásban nem a szén — 14 sugárzá sát, hanem a szén — 14 atomjainak 8 számát mérik meg. A legnehezebb feladat elkülöníteni a szén — 12 és a a sebességük és a tömegük, felgyorsít va egy kevéssel más a pályájuk Is. t különbség alapján aztán szétválasztha tók. Ezzel az eljárással a minták kora 60 000 évre visszamenően állapítható meg, ellentétben a hagyományos radio karbonos eljárásnak legföljebb 40 000 évével. A kísérletek szerint ezen a módon 3 százalékos pontossággal old ható meg a radioaktív szénatomok szá­ma, ám remélik, hogy ezt az értéket még az eljárás széles körű elterjedése előtt sikerül 1 százalékra csökkenteni Aki megszabadít a szemüvegtől A moszkvai szemsebészeti intézet Igazgató professzora, Szjatoszlav FJo- dorov az elmúlt öt esztendő alatt öt­ezer rövidlátót szabadított meg a szem­üvegviseléstől. A rövidlátás leggyako- rib oka, hogy a szaruhártya túlságosan domború, s ezáltal a szembe hatoló fény törése nagyobb a kelleténél. Ezt eddig szemüveggel korrigálták. A szov­jet professzor által kidolgozott, mind össze tizenöt perces sebészeti beavat­kozás csökkenti a szaruhártya görbü­letét, s ezáltal a beteg látása normá­lissá válik. Nem kell tovább a szem- i üveg. „Néma” dob Az NSZK-ban készítették a képünkön láhatő — a környezetet nem zavaró — tanulódobot. A villamos tűzhelyek lapjaihoz hasonlóan elrendezett kör alakú lapok egy-egy dobtípus felső bő­rének felelnek meg. Ezeket a tanuló a szokványos ütővel ütögeti. Az ütése­ket érzékelők fogják fel, róluk meg­felelő villamos Impulzusok készülnek, majd ezeket egy elektronikus berende­zés felerősíti, s a megfeleő dobhang­gá alakítja át. A szabályozható erőssé­gű hang fülhallgatón ás is hallgat­ható. .... Lézeres hegesztő és vágó robot Lézerfénnyel már régóta megmunkálnak anyagokat. Most egy brit kutatócsoport si­kerrel épített be egy ilyen célú lézert a képünkön látható ipari robotba. Az 500 W-os széndioxidlézer fényét a robotkar csuklóinál elhelyezett tíz tükör tereli — a kar bármely lehetséges helyzetében — a megmunkáló fejbe beépített lencséhez, amely aztán a tényt a munkadarabra fó­kuszálja. Mind a lencsét, mind a munka­darabot gázáram vagy folyadék hűti. A „kobra“ névre keresztelt automata egy aránt felhasználható hegesztésre, vágásra és fúrásra. Különösen alkalmas arra, hogy vele lemezből bonyolult formájú darabokat vágjanak ki. Nagyon pontosan dolgozik, rá­adásul nagy finomságú vágási felületeket készít. Ha a hűtőgáz egyúttal védögáz is, a robottal könnyen oxidáló fémek is jól he­geszthetők, ilyen például az alumínium. Ha ellenben oxigént áramoltatnak a munkada­rabra, a vágás vagy a fúrás hatásfoka megnövekszik. Egyúttal mindkét gáz tisz­tára fújja a megmunkálás helyét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom