Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1983-08-02 / 31. szám

1

12.

I

aci döbbenten, vegyes érzésekkel hallgatta az idős asszonyt, 9ki rnonoton hangon mondta tovább a magáét.

— Kegyetlen asszony volt az én menyem, Lacika. Amit a fiam szenvedett vele, az nem közönséges. Egyszerűen nem bírt vele. Állandóan csavargóit, ivott is, talán a vesztét érezte, s igyekezett kihasználni rövidke életének minden percét, Fiatalon meghalt, isten nyugosztalja ..,

Laci nem tudta mire vélni az idős asszony furcsának tűnő vallomását. Különösen azt és azért furcsállotta, hogy miért éppen ö előtte ócsárolta és próbálta befeketíteni Ildikót, előtte, aki feleségül akarja venni?! Miért? Milyen céllal? Talán szándékosan akarja félrevezetni a családi békesség érdekében, esetleg azért, hogy ne kelljen szégyenkezve magyarázkodniuk az ismerősök és a barátok előtt a válás miatt?

Laci nem hagyta annyiban a dolgot, rákérdezett.

— Bármilyen furcsán hangzott is, amit hallott tőlem, a maga érdekében mondtam el, Laciké ... Úgy látom, maga igen becsületes, jóravaló fiatalember, s amint Ilditől hallottam, a szülei is azok. Sajnálom magukat, s éppen azért óva intem, meneküljön tőle, amíg nem késő ... Sajnos, hogy' így kell mondanom, az én unokámnak nagyon rossz a természete. Senkihez nem tud alkalmazkodni, senkit nem tud szeretni, csak önmagát. Nem való feleségnek, sem csaláctanyának. Nem tud sem főzni, sem takarítani, semmihez sem ért, de még hajlandóságot sem mutat arra, hogy valamit Is megtanuljon. Ez az igazság ... — Az izgalomtól rekedtessé vált a hangja. — Nekem már nincs sok hátra, és egyáltalán nem érdekem, hogy félrevezessek valakit. Maga nagyon szimpatikus, szívesen befogadnám a családba, de a fiam esetén okulva, nem szeretnék még egy boldogtalan embert látni magam körül.

Laci megrendültén távozott. Sietett, mint a tolvaj, aki attól fél, hogy tettének elkövetése után azonnal elkapják. Valójában sietségének az volt az oka, hogy nem akart összetalálkozni Ildikóval olyan lelkiállapotban. Ki tudja, milyen következményekkel Járna az esetleges találkozásuk. Olyan elkeseredett, megrendült és dühös volt, hogy ölni tudott volna. Egyre hangosabban és erőteljesebben visszhangzottak benne az idős asszony szaval, melyek megvadult méhrajként vették üldözőbe, nem és nem bírt menekülni előlük.

Beült egy kiskocsmába. Sűrű füst. Italbűz meg jókora lárma vette körül. Vodkát rendelt... Tényleg igaz lehet mindaz, amit hallott? — ötlött fel benne újra meg újra a kérdés. Akármelyik oldalról közelítette meg a kérdést, ómami szavai a szüleit igazolták, mégpedig egyértelműen. Minden jelzésből azt a végkövetkeztetése vonhatta le, hogy szülei aggodalma valós tényekből táplálkozik.

Mit tegyen?

Hiszen félig-meddlg már elkötelezte magát!

Ha még nem is adta be Ildikó a válókeresetet, a kérvényt már megfogalmazták közösen, már csak le kell tisztázni és postára adni.

Az ötödik vodka után, mint vadul" száguldó gyorsvonat, zakatolt .az agyában; visz-sza-lép-ni, vísz-sza-lép-nil.. i »issé támolyogva ballagott bazalt felé. Egy ültő helyében még l»soha nem ivott meg annyi vodkát. Szerencséjére ismét havazni kezdett, s a meg-meglóduló szél arcába csapkodta a hűsítő hópelyheket. De jó volna most gyerekkora szánkójára ülni, és gondtalanul száguldani lefelé a domboldalon... vagy édesanyja ölében ülve bámulni a kályhában lobogó lángokat, amelyek tűzrózsákat pingálnak a mennyezetre ...

Visszalépni? De hogyan álljon Ildikó elé, hogy mondja meg, hogy meggondolta a dolgot és visszalépi? Mondja azt, hogy kiábrándult belőle^ Azért borzasztó számára ez a’ megveszeke- dett, összevissza gubancolódott helyzet, hogy nem ábrándult ki Ildikóból, hanem szereti, szereti. Talán éppen azért szereti, mivel ellene fordult az egész világ, és egyre jobban szereti, szereti

Otthon nem találta a helyét. Jött- -ment, sóhajtozott, már meg csak az ablakhoz állt és bámult kifelé, a semmibe, étyágya sem volt, csak a cigarettát szívta, egyiket a másik után.

Kelemenné jól látta, hogy ml megy végbe a fiában. Fájt a szíve, hangtalanul nyelte a könnyét, de nem szólt.

Érezte, hogy nem szabad szólnia, pedig de nagyon szeretett volna segíteni, de szívesen magára vállalná és átvenné Laci minden terhét, szomorúságát és szenvedését még betegen is, ha tehetné, gondolta magában.

A karácsony- esti vacsorát szó nélkül fogyasztották el. Talán még. soha nem volt annyi feszültséggel teli és olyan nyomott hangulatú karácsonyuk, mint akkor.

Egy alkalmas pillanatban, amikor Kelemenné kiment a konyhába. Kelemen csendesen megjegyezte.

— Bármit gondolsz, bármit érzel is, fiam, tekintettel lehetné anyádra. Nem látod, hogy mennyire emészti magát miattad?

Az előszoba polcán csengett a telefon, Laci kapta fel a kagylót. Ildikó kívánt nagyon kellemes ünnepeket az egész családnak. Laci megköszönte és viszont kívánta.

— Hiányzol — suttogta a kagylóba Ildikó. — Nagyon, de nagyon hiányzol... Tudod mit találtam ki?

— Majd megmondod.

B

enyitottak a lakásba. Fülledt, áporodott levegő vágta orrba őket. A sok értéktelen kacaton vastagon állt a por. Egyébként jó beosztású, kellemes kis lakásnak ígérkezett, csak hát rendbe kell hozni előbb. Mikor mindent megnéztek, Ildikó csillogó szemmel perdült Laci elé.

— Tetszik?

— Remek kis imiást lehet ebből csinálni — felelte Laci elismerően.

— Tudtam, hogy fog tetszeni... Várjál csak: kiszellöztetek, jő? — mondta Ildikó, azzal szélesre tárta az ablakot. Beáramlott a napsugárral vegyített friss levegő, és különös Illattal telítette meg’a szobát. — Nagyon örülök és olyan boldog vagyok, hogy ki sem tudom mondani ...

Laci ölébe ült, játékosan pöckölget- te az órrát, csókolgatta, és a hajában turkált.

— Kívánlak ... — suttogta —, nagyon kívánlak, Lacikám.., Felszenteljük a lakást?

— Felszentelhetjük . .• s

— Holnapután találkozhatnánk a Grand alatt. - - mondjuk délután kettőkor. Mit szólsz hozzá?

— Találkozhatunk ...

— Mi van veled, Lacikám? Hideg és szomorú a hangod. Talán történt valami?

— Nem... semmi... szóval kettőkor ... szial

Néhány perccel később ismét csengett a telefon. Ezúttal Kelemenné vette fel a kagylót. Joli jelentkezett, és kívánt kellemes ünnepeket. Egyúttal azt is bejelentette, hogy felugranak szilveszterezni, ha nem romlik el az idő, és kedvező útiviszonyok lesznek.

Jó is lesz, gondolta magában Kelemenné, legalább kipanaszkodhatja magát. Titkon abban is reménykedett, hátha Jolinak sikerül lebeszélni Lacit a tervéről, hátha Jolira jobban hallgat.

Laci pontosan két órakor ért a Grand alá. Már messziről látta, hogy Ildikó ott várja eléggé kopott, háromnegyedes bundájában.

Mikor összetalálkoztak, Ildikó agyonra csókolta Lacit. Nyomban észrevette, vagy Inkább megérezte, hogy valami történt, egyelőre azonban nem tette szóvá, majd csak kibújik a szög a zsákból, gondolta magában.

— Tudod, hová megyünk? — kérdezte csicseregve,

— Nem.

— Azt ötlöttem ki, hogy megnézzük a „lakásunkat“^ Mit szólsz az ötletemhez?

— Elmehetünk.

“ Kíváncsi vagyok, fog-e tetszeni. — súgta Ildikó hamiskodva, azzal belekarolt Laciba és elindultak. — Elsétálunk, jó?..s Nagyszerű az Idő, öröm kinn lenni.

Laci alig szólt, Ildikó viszont végigcsicseregte az egész utat, mint a kalitkájából szabadult magár, Laci vegyes érzésekkel és gondolatokkal lépkedett mellette. Szüntelenül azon törte a fejét, mit csináljon, hogyan viselkedjen. Annak semmi értelme, hogy durcáskodjon, mint egy truccos gyerek, gondolta magában. A végén még nevetségessé talál válni, ha megjátssza a nagy mártírt. Mire a lakás elé értek, jő mentöötlete támadt, s némileg felengedett a merevsége. Azt tervezte el, hogy majd a végén, mielőtt elbúcsúznának, bejelenti, hogy meggondolta és vége mindennek; Nem komolyan gondolva persze, nyugtatta meg magát nyomban, csupán próbára teszi Ildikót, aztán majd elválik, hogy mi leszjsj

Már régen világítottak az utcai neonok, amikor elindultak hazafelé. Laci egészen a lakásuk elé kísérte Ildikót. Mielőtt elváltak volna, bejelentette, hogy meggondolta a dolgot, s mindennek vége. Várta szavainak a hatását.

Ildikó egy ideig nem tudott megszólalni, Csak kapkodta a levegőt, mint akinek kihagy a szívverése, eltorzult az arca, aztán a falhoz dőlt és felzokogott. Laci tompa fájdalmat érzett a szf.ve táján. Nagyon megsajnálta a fiatalasszonyt, s már nem sok hiányzott ahhoz, hogy kiengesztelöen magához vonja, megcsókolgassa, de túltette magát az elérzékenyülésén és megkeményedett: ha elkezdte, be is fejezi ezt a kegyetlen játékot. Elismerte magában, -hogy kegyetlen játék, visszakozni azonban már nem lehetett.

— Szervusz! azzal eksíetett.

mondta gyorsan.

— Laci. Laci! — kiáltott utána Ildikó többször is szinte segélykérőn, de Laci nem lassított, Inkább meggyorsította a lépteit, hogy minél előbb eltűnjön Ildiké szeme elől az utcasarkon.

Pocsékul érezte magát.

Másnap délután, éppen hogy csak hazaért a munkából, csengett a telefon. Végire, gondolta magában, végre megmondhatja, hogy hülyéskedés volt az egész, hogy egy pillanatig sem gondolta komolyan, amit mondott, csupán próbára akarta tenni. Azzal a meggyőződéssel ugrott a készülékhez és kapta fel a kagylót, hogy csakis Ildikó állhat a vonal túlsó végén. Tévedett: Kenderessy Ernő hangját hallotta.

— Laci?

— Igen, én vagyok, tessék!

— Sajnálatos eset történt, Laci ..

— Micsoda? — kérdezte Laci megdöbbenve. Még a lélegzete Is elállt.

— Ml történt?

— Ildikót bevitték a mentők.a kórházba -.: i Elvagdalta az ereit. i.

— Elvagdalta? ... Lehetetlen ... — sápadt el Laci a hírre, s kis híján összeesett;

— Bár sok vért veszített, a főorvos szerint életben marad... Ha van ideje, meglátogathatná.

— Persze ... természetesen ..; — dadogta Laci. Sebtében átöltözött, és már rohant is a kórházba.

Mindez a hülye játék miatti Ki gondolta volna, hogy annyira a szívére veszi? Fájdalmat és lelklismeret-fur- dalást érzett, ugyanakkor azonban a helyzet komolysága ellenére valami félelmetesen jó érzés áradt szét benne. Ezzel a tettével Ildikó bebizonyította, hogy nagyon szereti öt, különben nem követte volna el azt a szörnyűséget.

V

égre ott ült az ágya mellett. A főnövér figyelmeztette Lacit, hogy csak néhány percig tartózkodhat a beteg mellett. Ildikó mozdulatlanul, sápadtan, fáradt fénynyel a szemében, szomorúan nézett Lacira. Mintha egy nagyon távoli bolygóról tekintett volna rá.

Laci szótlanul nézte a sápadtságában is szép arcot, és arra gondolt közben, hogy a történtek után most már végképp nem hagyhatja cserben Ildikót.

— Meg tudsz nekem bocsátani?

— Hagyjuk az egészet... nincs ennek már semmi értelme. Laci... Neked van igazad ... nem lehet engem szeretni,... engem senki sem szeret... tőlem mindenki csak menekül... hagyjuk az egészet... semmi értelme folytatni...

— Én csak hülyéskedtem., Ildikó, hidd el, csak hülyéskedtem — mondta Laci szinte könyörögve. — Hogy egészen őszinte legyek: csupán pró- pára akartalak tenni... Ilyen szörnyűségre azonban nem gondoltam ... Bocsáss meg, nagyon szépen kérlek, bocsáss meg, én mindent jőváteszek... Elválsz, aztán összeházasodunk. Meglátod minden nagyon jó és szép lesz...

— Vigasztalsz? Semmi értelme, hogy olyasmiket mondj nekem, amit nem gondolsz őszintén .,; — Ildikó erőtlenül, halkan beszélt, alig lehetett megérteni a szavát.

— Nem beszélek a levegőbe, hidd el, Ildikó. Mihelyt hazajössz, azonnal beadjuk a válókeresatet.

Ildikó keserűen elmosolyodott.

— Biztatsz?

— Nem biztatásnak szántam.

— Magad sem tudod, mit akarsz.;.

— Most már tudom — mondta Laci —, biztosan tudom.

— Meglátjuk ...

Laci megfogta Ildikó kezét, és az arcához szorította.

— Szeretlek ... szeretlek, Ildikó .;.

Szllve.szterkor együtt volt a Kelemen család. Joliék időben és minden baj nélkül megérkeztek, pedig eléggé síkosak voltak az utak. Vacsora után a tévé elé ültek, hogy megnézzék a szilveszteri műsort. Józsika, a klsuno- ka időben elálmosodott és elaludt. Kelemenné még egy ideig gyönyörködve vigyázta az álmát, aztán ő Is a tévé elé ült.

Joli felállt és szemével Jelezte Lacinak, hogy kövesse a dolgozószobába;. Szembeültek egymással, koccintottak.

■— Mi a helyzet, öcskös? — kérdezte Joli. — Anyu sok mindent elmondott már, de én tőled akarom hallani.

— Mit akarsz hallani, nővérkém? — A lényeget.

— Szóval a lényeget... Szeretem és feleségül veszem.

í— Én ugyan nem Ismerem a hölgy!- két mondta Joli elgondolkodva —, de a magam példájából okulva, s figyelembe véve a körülményeket, a te helyedben ezerszer is meggondolnám...

— Könnyű azt mondani... — kor- tylntott Laci az Italból; — A történtek után nem hagyhatom cserben;

^ Az, hogy elvagdalta az ereit, még nem bizonyít semmit, Lacikám, Sem azt, hogy nagyon szeret, sem azt, hogy Jó feleség lesz belőle. Ellenkezőleg: akár figyelmeztetés is lehetne a számodra:

— Milyen figyelmeztetés? kapta fel Laci a fejét.

— Nem tudom, de van egy olyan érzésem... — nézett maga elé Joli eltűnődve —, hogy egy mindenre eN szánt nőszeméllyel van dolgod.

— Ebben a kérdésben nem értek veled egyet, nővérkém, egyáltalán nem ... Mindenre elszánt... Ml az, hogy mindenre elszánt!? Az a félreérthetetlen helyzet, hogy nem szereti a férjét, engem pedig megszeretett; Következésképp: el akar válni, velem pedig össze akar házasodni; Szerinted ez a mindenre elszántság?

— Mondom, hogy nem Ismerem Bt, csupán az érzéseimre és a tapasztalataimra hagyatkozhatom ..; Annak idején én is éppen ilyen elvakult voltam, mint most te. Figyelmeztethettek, lyukat prédikálhattak a hasamon, senkinek nem hittem, csak magamnak — mondta Joli elérzékenyül- ve. Kicsordult a könnye is. — Most már rájöttem, és tudom, hogy tévedtem, de mire megyek vele? Ahhoz sincs jogom, hogy panaszkodjam, s még hátával is tartozom anyuéknak, hogy nem hányják örökké szememre a makacsságomat és a tévedésemet.

G

únyos mosoly jelent meg Laci arcán.

— Neked az a szent meggyőződésed, hogy apuék hibátlanok és tévedhetetlenek?

— Egyáltalán nem képzelem azt: ők is csak emberek, gyarlók, nyilván vannak hibáik, tévedéseik, mint mindenkinek, de ebben a kérdésben aligha tévednek.

— Majd elválik nbvérkém, hogy kinek volt igaza.

— Nagyon bízol önmagadban;

— Bízom.

— Hát JÓI van, öcskös, majd elválik ..,

Elmúltak az ünnepek, s jöttek az úgynevezett szürke és dolgos hétköznapok. A tél is elmúlt. Kitavaszodott. • Reggelenként még ugyan dér csillogott a füvön, de napközben már egyre melegebben sütött a nap. Városszerte megjelentek a hóvlrágárusok, egyikük-máslkuk már Ibolyacsokrot is kínált.

Ildikó is már teljesen rendbe jött: visszanyerte az önbizalmát, ismét a régi volt. Semmit sem vesztett varázsából, könnyed vidámsága és játékos kedve. Májusban minden különösebb bonyodalom nélkül elvált. Laci megemlítette a volt férjnek, hogy mihelyt összeházasodnak Ildikóval, adoptálja a kislányt. A férj egy pillanatig sem habozott, azonnal beleegyezett, sőt sok szerencsét és boldogságot kívánt a házasságukhoz.

Ildikó a válás után ég felé lökte a két karját.

(Folytatjuk)

I