Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1983-07-19 / 29. szám

VETÉLKEDŐ AZ ARANYFURULYAÉRT A SZISZ SZKB szervezésében ötödször rendezték meg a főiskolai folklöregytlttesek nemzetközi vetélkedőiét Zvolenban (Akademlck^ Zvolen ’83). A hazai színeket a bratlslaval Közgazdasági Főiskola Ekonőm együttese, az ugyancsak bratlslaval Szlovák Műszaki Főiskola Technik együttese, valamint a Brnői Műegyetem Polana együttese és a zvoleni Erdészeti Főiskola Polana együt­tese képviselte. A hazaiak mellett tíz külföldi csoport Is bemutatko­zott. A lengyel főiskolásokat a krakkói egyetem együt­tese képviselte, akik már nem újoncok Zvolenban, hi­szen 1979^ben ők nyerték el a verseny nagydiját — az Aranyfurulyát. Műsorukat Ismerik azonban már Török­országban, Franciaországban, az NDK-ban, Görögország­ban, Portugáliában és Belgiumban Is. Az Akademlska Folkdanslaget Stockholmból viszont először vett részt a zvoleni fesztiválon. A svéd együttes volt a résztvevők „öregje“, hiszen már 1937-től létezik, jugoszlávlát két csoport képviselte: az Ivan Goran Kovaölö együttes Zágrábból és a Student Maribor együttes. A leedsi egyetem együttese Nagy-Britanniából mái kétszer — 1979-ben és 1981-ben — vett részt a zvoleni vetélkedőn. A csoport 1968-ban alakult, s azóta egész Európában bemutatkozott hagyományos angol, ir és wal- lesi táncaival. 1975-ben első díjat nyert a közismert agrigentói fesztiválon Olaszországban, de eredménnyel helyt állt más versenyeken is, Hollandiában, Spanyol- országban, Lengyelországban és Franciaországban. Az idei bemutatón észak-angliai kardtáncokat és fapapucs- táncokat mutatott be. Érdekességnek számított az ankarai Tufák együttes Törökországból. Huszonöt éve tevékenykedik és ez alatt az idő alatt Cipruson, Líbiában, Tunéziában, Marokkó­ban, Iránban, Algériában és Japánban vendégszerepeit. 1981-ben a franciaországi Dljonban aranyérmet nyert. Bemutatott táncaik szinte egész Törökország tánc­anyagát magába foglalják. Képünkön a felvonuláson ke­let-anatóliai táncukat mutatják be. A fesztivál nagydíját — az Aranyfurulyát — idén a debreceni Hortobágy együttes nyerte el. A zsűri főleg a pontos ritmust, a kísérőzene és a táncok közti össz­hangot, valamint a zenekar kiváló teljesítményét érté­kelte nagyra, s ennek alapján ítélte oda a nagydíjat. Végül egy hazai együttes, a brnól Polana, amely ti- pikns morva táncokkal mutatkozott be. Az említett együttesek mellett még az NDK-bell, a román és a francia fiatalok Is képviseltették (magukat Zvolenban. A versenyek befejeztével színpompás felvo­nulással és közös gálaelőadással búcsúztak az együtte­sek a vendégszerető várostól. —hr— Fotó: CSTK M integy négyezren gyűl­tek össze július első vasárnapján a festői szépségű Duna-parton Kolos- némán (Klííska Nemá), a műkedvelő művészeti moz­galom barátai, hogy szerep­lőkként vagy nézőkként ré­szesei legyenek a CSEMA- DOK Komáromi járási Bi­zottsága által huszonnegyed­szer megrendezett járási dal- és táncünnepélynek. Jóleső érzés volt ekkora tömeget látni járási rendez­vényen, egy héttel az orszá­gos rendezvények sorozata után, s tanúi annak, hogy kultúránknak ez iránt az ága tránt most is nagy az érdeklődés a fiatalok köré­ben. Ehhez természetesen hozzájárult maga a műsor, színfoltja volt a délutáni műsornak a magyarországi Pécsi Pávakör vendégszerep­lése. Az ilyen szabadtéri ren­dezvényeknek — természe­tesen műsoron kívül — ve­lejárója a cigánypecsenye, a sült kolbász. Ezek illata ugyanúgy hozzájuk tartozik, mint az ének, a tánc, a ze­ne. De az utóbbi években mór a pecsenyéssátrak mel­lett létjogosultsága van a könyvsátornak. Az egy va­sárnap eladott mintegy há­romezer korona é. ' kű könyvmennyiség talán már nem lebecsülendő. Én min­den jel arra vall, hogy fo­kozatosan a népmflvé.szetl vásár Is meghonosodik ezen a rendezvényen. S a ragyo­Dal- és táncünnepély A komáromi énekkar hiszen az Ideibe is került egy könnyűzenei összeállí­tás, A délelőtti műsorban a TOP-TON együttes' koncert­jével lehetőséget kaptak a bemutatkozásra a Melódia '83 táncdalverseny járási döntőjének legjobbjai is, a járási verseny első helye­zettjével, Rigó Zitával az élen, akivel a táncdalver­seny őszi országos elődöntő­jén majd találkozhatunk. Fokozott érdeklőc’ís kísér­te a délutáni népművészeti műsort is, amelynek mind­járt a megnyitóján sikert aratott a CSEMADOK komá­romi szervezetének az ének­kara, de kijutott az elisme­résből a dunamocsi (MocaJ, a madarl (Modrany) és az ímelyi (tmef) éneklő cso­portoknak, továbbá az idei zselízl jZellezovce) országos fesztivált megjárt perbetel (Pribeta) Pitypang gyermek- tánccsoportnak és a Hajós táncegyüttesnek is. Kedves gó időben szinte természe­tesnek tűnt, hogy csak hosz- szú várakozás után sikerült feljutniuk az érdeklődők­nek a sétahajóra. Huszonegyedszer rendez­ték meg a dal- és táncün­nepélyt, s ismét bebizonyo­sodott, hogy milyen sajátos varázsa van a járás műked­velő mozgalmának, amely az eltelt két évtizedben Igen előkelő helyet vívott ki magának a komáromi járás kultúrpolitikai megmozdulá­sai sorában, s amely pár nappal a prágai béke-világ­találkozó után énekkel, ze­nével, tánccal méltóképpen fejezte ki a résztvevők bé­keóhaját. Talán nem túl nagy a kockázat részemről — négy­ezer ember nevében — ki­jelenteni, hogy akik ott vol­tunk, mindannyian kelleme­sen és hasznosan töltöttük el ezt a napot, Németh Gyula MELINA MERCOURI ÁLMA Bokszmérkőzésen szokásos jele­net játszódott le nemrég a tekin­télyes londoni iBrltish Múzeumban. Bizarr dolog volt. A múzeum Igaz­gatója, David Mackenzie Wilson szemmel láthatóan szorongva kí­sérte végig előkelő látogatóját a Duveen Galérián, hogy megmutas­sa a világ leghíresebb műkincsei közé tartozó Elgln-márványokat. A látogató Melina Mercouri görög kulturális miniszter, a volt szí­nésznő kecsesen meg is érinthet­te a kincseket, amelyeket a kö­zönséges múzeumlátogatók csak bizonyos távolságból szemlélhet­nek. Durván lökdösődő operatőrök, hangtechnikusok és riporterek kia­báltak, hol Mercourira, hogy az igazgatóra, hol egymásra. Mellna Mercouri elemében volt. Smmt a kamerák ráirányultak, megsimogatta a csodálatos dom- bormüveket, fojtott hangon, bájos akcentussal fűzött a látottakhoz megjegyzéseket, tökéletes szak­értelemmel játszott a nézők­nek. Négynapos magánlátoga­táson volt Londonban, és ide­jének nagy részét arra fordí­totta, hogy megvalósulhasson régi álma. Ezt azóta dédelgeti, hogy Andreasz Papandreu miniszterel­nök két évvel ezelőtt neki adta a kulturális miniszteri tárcát. Mer­couri azt akarja, hogy Nagy-Brl- tannia —- 167 év múltán — vlsz- szaadja Athénnek az Elgln-márvá­nyokat (az Akropolisz-márványo- kat, amint Mellna Mercouri és a görögök a műkencseket nevezik). Az Elgln-márványokhoz 17 szo­bor és 56 domborműtábla tartozik. Majdnem felerészt ezek alkották a híres frízt a Parthenonon, Pállasz Athéné Istennő templomán, melyet az időszámítás előtti V. század közepén Iktinusz és Kalllkratesz épített. Sz évezredek során a templom és annak műkincsei meg­sínylették, hogy a Parthenont a bi­zánciak keresztény templommá, a törökök pedig mecsetté alakítot­ták át. Célpontul szolgált a hábo­rúzó velenceieknek is, akik 1687- ben tüzérségi támadás során erő­sen megrongálták a templom szer­kezetét. Thomas Bruce, Elgin hetedik earlje és Kincardine tizenegyedik earlje 1801-ben arra vállalkozott, hogy legalább azt megmentse, ami megmaradt. A régiségkedvelő earl, akit Nagy-Britannia konstantiná­polyi nagykövetévé neveztek ki, szerzett egy fermánt, azaz török hatósági engedélyt arra, hogy el­szállítsa a műkincseket, mert azt remélte, hogy a márványokat meg­mentheti a pusztulástól. E vállal­kozás azonban annyira költséges­nek bizonyult, hogy Elgin 1816- ban a gyűjteményt kénytelen volt eladni a brit kormánynak, mint­egy 160 000 dollárnak megfelelő összegért, amely a fele volt annak, amibe neki a fríz leszerelése és Angliába szállítása került. 'A' pénzt közvetlenül hitelezőinek továbbí­totta. Nem mindenki éljenezte meg a szerencsétlen Elgin vállalkozást. A British Múzeum azonban ki­tartóan ellenzi, hogy beszolgáltas­sák kollekciójának egyik ékessé­gét. Érvei között nem az utolsó helyen szerepel az, hogy ha ezt megtennék, más országokból is tö­megestül érkeznének egyéb mű­kincsek visszaadására vonatkozó kérelmek. A British Múzeum igaz­gatója azzal érvelt, hogy Athén az Elgin-márványok követelésével a Louvre-tól nem próbálja visszasze­rezni a milól Vánuszt. Melina Mer­couri erre azt válaszolta, hogy a Vénusz-szobor önálló alkotás, míg a Parthenon maradványai egy mű­emlék részét alkotják. A szegény Byront, a szenvedélyes görögba­rátot nem is említve, Mercouri azt mondta a briteknek: „Shakespea­re az önök történelméhez tarto­zik. Shelley is az önök történel­me. A márványok azonban nem. Elismerem, hogy a márványokat jól karbantartják, de a márvá­nyok Idegen földön vannak.“ Drá­mai szenvedéllyel fűzte hozzá: „Nem akarom kiüríteni a világ múzeumait. Jelképes lépést ké­rünk, olyasmi visszaadását, ami egyedülálló, ami egy műemlék ré­sze.“ Mellna Mercourlnak minden te­hetségét és némi furfangot Is lat­ba kell vetnie ahhoz, hogy vissza­szerezze Görögországnak ezeket az ókori műkincseket. Athén tilta­kozásai és a görög kérést támo­gató UNESCO-határozat ellenére egyik brit kormány sem mutatta a legkisebb hajlandóságot sem ar­ra, hogy visszaadja az Elgin-már- ványokat. A jelenlegi kormány sem kivétel. Bár Mercouri most határozottan állította, hogy érez valami különbséget. Megkérdezték tőle, valóban azt hiszl-e, Margaret Thatcher miniszterelnök elenged­né Londonból a márványokat, mi­re a kulturális miniszter arany haját megrázva csodálatos logikát­lansággal válaszolta; „Miért ne? Ö nő.“ m

Next

/
Oldalképek
Tartalom