Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-11-22 / 47. szám
7 KULCSÁR TIBOR ROVATA VONTSZEMÜ RITA: VÁRAKOZÁS öt 6rám van még. Gyorsan ki kell takarítanom a lakást. A térítőkét még tegnap kimostam, s ánya ma szépen kivasalta. Szaladgálok a lakásban; a fdrdőszobáből a konyhába, a konyhából a szobába. Még a hajam Is rendbe kell hoznom. Gyorsan a fílrdőkádbal Mit számit, ha hideg a vízi Nekem Illatosnak kell lennem, a hajamnak csillogni kell, és a fürtöknek pontosan úgy kell állniuk, mint a múltkor, amikor annyira tetszettem neki. Milyen karcsú a derekam ebben a piros köpenyben, csalogató. A hajam lassan szárad, nagyon lassan... Várok. Várom a kedvesem. Ebben a pillanatban úgy tudnám szeretni, mint tartalmát a forma. Érzem, most szállni tudnék vele, magasra, együtt, összehangolnánk a szárnycsapásokat, s egyszerre érnénk el a csúcsig... Aztán boldog kielégülésben pihentetnénk kezünket a mélyben. PssztI Hallgassak csak, hallgassak befelél . Hat óra. Most, most szállt le a buszról. Már a templomnál van, most kanyarodik be a sarkon. Pár perc, s már Itt lesz. Egy lépés, kettő, három ... Nyílik az ajtó, már az udvaron van, most teszi rá finoman erezett kezét a kilincsre a szobám előtt. Ml .ez? Csend? Talán rosszul számítottam ki a lépteit. Számoljak csak vissza. .Egy, kettő, most lép be az udvarra... Semmi. Éjfélig Játszadozom, becsapom magam. Minden órában százszor. Tizenkét óra. Bezárták a kapukat, engem meg becsaptak. Meghalok egy picit, egy picit. Mily lassú a megsem.mlsü- lésl A fülemen keresztül elfolyik az agyam, s a mohó föld felszippantja magába a löty- työt, amellyel felfogtam önmagam. A férgek egyre mélyebbre rágják a sebeimet, a bőröm oly mohón ragadja magához a piszkot. Csend. Semmit sem érzek. Hajnalodik. Élek, A furcsa háló, az agy vad lüktetése, a kéz, a láb Ideges mozdulatai elárulják, hogy mennyire zavarodott bennem a világ. Lázas szememmel keresek valakit, belekapaszkodom a semmibe, s elhiszem, hogy szállni fogok. Mennyire szégyellem magami Mélységesen megvetem mágam a vágyakért, az álmokért. Az én szerelmem már nem ragad magával ^jenkit? Az én álmaim már nem érdekelnek senkit? A-vágy ellenállássá alakult, hogy visszanyerje a felém áradó sugarakat? Miatta, neki akartam szép lenni, s lélekben tiszta, s miatta leszek, ha leszek Szo- nya, a Dosztojevszklj-hős. Hát ennyire gyáva lennék? Nem merném az arcomba kiáltani. nem jön, nem szeret, sose szeretett, ha jött is, akkor se volt veled... A szeretőd ma éjszaka mással hál, s -te még mindig hiszed, hogy kiválasztott Vagy. Ugyan ki által lettél volna kiválasztott? Önmagad által? Reggel felébredek. Holnap felébred ő Is. Rám gondol majd 6 is, s valami apró görcs kis csomóba húzza őt egy pillanatra... Megérzem én ezt, miközben testem leír egy furcsa félkört, és makogni fogok a mélyben, akár egy csúnya, kis állat... Talán majd elrejtem arcomat a tisztára mosoít párnába. Ne lássa senki, hogy nem olyan a hajnal, amilyennek oly sokszor elképzeltem. FELLINGÉR KÁROLY VERSEI: Szegénylegény balladája fámat elültettem fámat kihegyeztem sírni taníts engem ani/ám locsolt engem apám vágj meg engem terebélyesedjem árnya betakarjon szeme virágozzon csak nekem teremjen Nyár kibontja haját a föld fújja a szél kiest katonák szaladnak ruhájuk hófehér két liter vörös mellett’ hallgat a komp ehelnéztk a tükörben hogy úszik száz bolond. tüzet raknak serényen suttogva daliák két liter vörös mellett táncol most a világ R. J.; Ojabb verseire Is régi megállapításunk érvényes: sok bennük az önismétlés. A sajátos érzés- és gondolatvilág megragadása, a környezet érzékeltetése írásai pozitívumai közé tartoznak. Ami hiányos: a tömörítés, a lényeges jelenségek megragadása, a felesleges dolgok elhagyása, tehát a szelektálás, a kiválasztás, a szerkesztés. Egyik versét rövidesen közöljük. B. K.; Kormi macska, a várszellem c. írása ügyesen, hangulatosan megírt kis történet. Témájánál fogva azonban Inkább a fiatalabb, alapiskolás korú olvasók számára lehet érdekes, próbálkozzék tálán a Tábortűz szerkesztőségében. Fájdalmas éveim: Elbeszélésében nem sikerült mindazt érzékeltetnie, amit az utolsó bekezdésben állít, A lány „titkát“, életmódjának, cselekedeteinek indífóokalf nem tudjuk mag. írásában több mozzanat esetleges és véletlenszerű, a cselekmény olyan részekei tartalmaz, amelyeknek nincs meg a belső Ipgtkája ,1 pl. hogyan és főleg miért kerül a részeg fiú a lány szobájába |. Az Írás nyelvezete, stílusa Is alapos korrigálásra, szorul Flőzö két Írása lobban tetszett. Cs, A.; Versel nagyon kezdetlegesek. Viszonylag a Szülőföldem c. a legsikerültebb, akad benne egy-két Jó rimpár, de egészében véve Petöfl-utánzat. kétütemű nyolcasai eléggé korszerűtlenek. Levélbe!! válaszra nem vállalkozhatunk, ha nem tudja lapunkat megvásárolni, rokonai, ismerősei bizonyára szívesen elküldik. . Cs. M.: Írásai sem tartalmukban, sem formájukban nem nevezhetők verseknek. Nem biztatjuk. ■ , K. J.: Versfordításait az eredeti szöveg nélkül nem tudjuk elbírálni. Rovatunkban különben sem közöltünk az utóbbi Időben fordltáslrodalmat. A jövőben viszont Ilyen elképzeléseink Is vannak. L. I.: Két újabb verse közül az első a sikerültebb. Ismételten azt ajánljuk, hogy Inkább a prózairással próbáytozzék. Rovatunk rendszeres Időközökben,, havonta egyszer jelenik meg. K. L.: Nyírfák című versét 1982. áprilisában közöljük rovatunkban. Daloló szív: Csalódást kell okoznunk önnek, mert versel nem érik el a közölhetőség színvonalát, kezdetlegesek, gyengék, olcsón szentimentálisak, hogy a helyesírási hibákról ne is beszéljünk. ' MIISWMWWSIKJUMJWtVW.Wi'iag' Rozsnyón IRoíAava) születtem, s egy közeli hegyi falucskában. Lúcskán (Lúékaj nevelkedtem. A Nagykaposi (Vefké Ka puáany) Mezőgazdasági Szakközépiskolában' érettségiztem. Katonai szolgálatom után falunk termelőszövetkezetében voltam agronómus, majd az állami gazdaságban gépesítő, znotechni- kus egy baromfitelepen, ezután segédmunkás egy építkezésen. ahol a kőművesszakma alapjait is elsajátítottam. 1981-tőI a Szabad Földműves közép-szlovákiai kerületi szerkesztője va gyök. Első írásaim (tudósítások, riportok) még középiskolás koromban láttak napvilágot a Szabad Földműves és az Oj If jóság hasábjain. Első irodalmi próbálkozásaim az Oj Hajtásokban jelentek meg. Harmincéves vagyok, feleségemmel és három gyermekünkkel Lúcskán élek. KORCSMÁRÖS LÁSZLÖ: íme az ember hajad madárdalt bújtató liget közepén erdei tisztás az arcod .elOmltk rajta mosolyod: a reggeli rét üde bája pipacsok fáklyát fölött pálmafa-pillád zlzegéséhen csábit két déllbáb-tünö szemed füled kagylóiban vissza-visszazúg az éjszakákból sóhajgim hiánya a félhold gondoláján lüktető aérfolyódon bejárom magányod testrész-tájait s szived zuborgó vízesésének bllléntyű-qátjaln mennyországodba zuhanok elporlant tüdőd hús levegőjére vágyó millió fehér virág fája közt susog szüntelenül ózontól friss fuvalom bodraiból kel útra a fáradt szél ajkad elhagyva sóhajommal, csókban találkozik májsejtjeid ünnepi asztalánál életvég-ldejű lakomákat ülnek tested alkotó eleméi és hamvas bőröd ifjú díszvendégei veséd zúgóin tisztul gyöngyözik a szöveteidet öblögető csermely enzimek savak őrlik gyomrodban az élet alapköveit a belek edényeibe szívódik belőle ösztöneid éltető ereje tűröm karod anyameleg szorítását ölelését lábad szorító izmos hid-tartását öled barlangjában mimózabokrgk foglya vagyok Öntudatod; titkos gondolataim enciklopédiája Létszomj egy nyár végi estén Én már örökre itt maradok a parttalan idő-óceán sziget-magányában Öntudatom végtelenbe gyűrűző DNS-molekuláiban itt maradok a végtelen térben a galaxisok naprendszer bálján a változó életformák örök ősanyag-táncosaiként Az erdők lombhegedűin Mendelssghn-müueket .játszik a szél arcodon felkel a hold ■ mosolyod rám dereng szerelmet álmodón hozzád simulok . két karom indaként törzsedre fonódik eloldom Oved . selyemruhád, a fűre omlik előliem állsz mögötted hegyek letérdelek hatalmasabbra nősz a zordon havasoknál fúj az északi szél fölöttem csilingel két fehér-csengő melled lobogó hajad a szeder ég fekete üstököse dadogom: íme az Ember és ledőlünk a harmat-hűs rétre s közben csendesen megszólal bennünk sejtjeink sors-zenéje Zöld- szelek andalgok a virág-galaxisok nektár-sziporkájában . az űrből mellém lopódzik a magány sziklák fehér húsán pihen a hold szemeim elfáradt tejutak temetője az idő megkövesedett hullámat zöld szelek fújnak hullanak bennem időzátonyokká összeálló lila percek vágyaim bárányfelhői úsznak gyermekkorom egén előttem kiásott gödrök mögöttem éveim oszlopsora feketéink a tájban hajnalban hegycsúcsok fésűiben összegyűlnek a csillagok A SZÜLŐFÖLD SZIMFŐNI/ÜA A szülőföld szimfóniája minden emberben felcsendül egyszer. Rendszerint akkor, ha egy számára Idegen környezetből gondol vissza gyermekkori tájaira romantikus Idlll- kereséssel, az elszakadás félelmétől hajtva. Mert a kötődés vágya: erőgyűjtés az Idegenben való megmaradáshoz. Patakocska, falusi harangszó, családi tragédiák süvöltő szele, hegyek mély csöndje lapul az emlékek mélyén. Én valahogy úgy vagyok a szülőföldemmel, hogy el sem enged Idegenbe. Minden ideköí a faluhoz. Vágyódom Ide, és Itt akarok élni, ahol kőrakások választják el a kerteket, a kerltésleceken- köcsögök' csüngnek, libasereg toporog az úton, és este tehén bőg a kapu előtt, ahol fát kell hasogatni, vizet cipelni, kapálni és gyalogolni. Vágyódom Ide, ahol küszöbig ér a természet, a kert végén arasznyi patak fut, s partján fatörzslócán üldögélhetek esténként. Innen bámulom a csillagokat, nézem a zöld rétek fölé tornyosuló fehér sziklákat. Vonz az összhang, ez a határtalan felszabadultság, szabadságérzés, feloldódás mindennapi gondjaimból, ez a jóleső csönd, a tiszta, páradús levegő. KI tudja, hányadszor Járom be már a határt, a fűvel-gazzal benőtt régi dűlőutakat, a kopár, terméketlen sziklabérceket, amelyek történelmi kilátók is egyben. A szőkOlö nylrjesekben már hideg szél bodrozlk, s bennem Is felsejlik egy könnyű kis múlandóság; őseim Intelmei mélyítik homlokom sekély parcella-ráncait. Tapasztalataik évszázadok alatt letisztult bölcsességét érzem bujdokolnl' szavaim mögött. A nyelvem alól csörgedező hfl(s) erecske pedig évezredek klkutathatatlan mélységeiből bugyogtatja felszínre azt a génjeimbe kódolt, az Időben folytonosságomra vigyázó gyöngy-hordalékot, amelyben gyökereimet mélyen múltamban növesztettem. A hegyek csúcsain már acsarkodnak a fagy fehér kutyái, de Idelenn a kertek fáin. bokrain még az ősz tüzel égnek. Elvegetált a táj. Csak pár fenyő és boróka őrzi a nyár emlékét. Beértek a kertek Is; a dió kihullt összepöndörödött héjából, a szilva megráncosodott, mint az öreg arc, a csipkebogyó puha az első derektől. Télt álomra készülnek a csigák, gyíkok, kígyók s a rovarok ÚJ generációja a bábok rejtekén. Az őszi erdő tünemény, csupa költészet. Szinte még ragacsos a festék rajta, olyan frissen kente fel a természet varázslatos ecsetje. Az erdő tál beszüntették a munkát, nem építik rostjaikat, nem növekednek tovább. A gyökerek Is abbahagyták az ásványi sók felhordását a talajból,, hiszen már nincs levél, amely elvégezné a vegyi átalakítás dolgát, s nincs napfény, amely segítené a szervetlen anyagok beépítését az ágakba. Az utolsó mézet szedik a méhek. A harkály szorgalmas kopogtatása hallatszik a sűrűből, az erdő háziorvosa lelkiismeretesen gyógykezeli a beteg törzseket és ágakat. Az ökörnyálon fiatal pókok léghajóznak, vadvirágok harcolnak a dérrel. Alattam a völgyben egy terebélyes őszülő tölgy: az erdő csendes tűzhányója, ágairól arany levéleső pereg. A törpe bokrok pedig mintha vert ezüstből volnának. A tetőkön kibomlik a vérbükk, s a vadkörte, a tölgyek aranyló cellulóz-ponyvári alatt égőpirosan guggolnak a barnásvörös mogyorócserjék, A fenyők között egy öreg fehér nyír búsul, mint egy csokor kivirltott árvalányhaj, dús üstöké ősz fürtökben úgy omlik a fenyők zöld fésűjére. S távolabb, mint a tenger: morajlik, surrog az erdő. Egyesíti a hárfa törékeny lelkét, a hegedű szívbetépő melankóliáját és a zongora kopogtatásszerű zörejét. Elalvás előtt az erdő mély csöndet lehel A nap haldokolva parázslik a felhők szűr ke hamujában. Vörösre festett ködfátylak kai gyászolja a szél. A fák vérzőn búsla kodnak. A sűrűsödő homály holdsarlót érlel Az alkonyat ravatalára a cslllagrózsák éj -koszorúja borul. Kihunyt a rőt lobogás. A fák fekete esernyős vénasszonyok. Nyirkos hflst áraszt a föld. Haza Indfilok. Deres mezők felett csügg a bánatos esti harangkongás. Rezek és üst dobók hangját hozza az erdő felől utánam a szellő. Gyermekkori őszök emlékeivel csöndit a szivem.
