Új Ifjúság, 1983. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1983-09-20 / 38. szám
i w EUGEN SUCHON K Szlovák Filharmónia évadzáró koncertjén tulajdonképpen 0 volt az élő Ünnepelt. Suchofi professzor ugyanis az első, aki megkapta 8 Talich-centenárlum alkalmából a Tallch-emlékérmet, amelyet egy orgonára és zenekarra írott műve elhangzása után vett át. Most az őszi évad kezdetén is az érdeklődés középpontjában áll. Szeptember 25-én zárul le alkotásokban gazdag életének háromnegyed százada. Eugen Suchoö 19Ö8-ban született Pezlnokban, a helybeli orgonista második fiaként. Hogy a kis Eugennér abszolút hallás formájában már kicsi gyermek korától kezdve megnyilvánult a zenei hajlam, nem csoda, hiszen már nagy- hpja Is kántorlanító volt, édesanyja pedig szintén Jól zongorázott, sőt Kruplnán orgonlstásko- dott Is, női énekkart szervezett, zongoraleckéket adott, és növendékei sorában ott volt saját fia is. A kis Suchofi hatévesen tér vissza Pezlnokba, ahol pedig apja kezdi a hegedűjáték tudományába beavatni. Nemsokára az atyai oktatás már nem bizonyul elégségesnek, s így az orgonajáték alapjait már apja barátjától, Eduard Wéhdelin orgonistától sajátítja el. A négy elemi elvégzése után két évig a szomszédos jur pri Bratis- laveban jár gimnáziumba, majd pedig Itt Bratislavában folytatja a középfokú iskolát, amelyhez rövidesen a zeneiskolai zongoraképzés is kapcsolódik. A hatodik gimnázium után azonban — mivel markánsan megnyilvánul zenei tehetsége — a Kozervatóriumon már csak kizárólag zenét tanul, a - zongorán kívül vezénylést és zeneszerzést Is. Zeneszerzésre korának híres zenepedagógusa, Frlco Kafenda professzor oktatja, aki alaposan felkészíti Ifjú növendékét. A Konzervatóriumot mint zongorista 1930-ban zárja Liszt Igényes h-moll szonátájával, majd Prágában Vítézslav Novák képezi tovább az ottani Konzervatórium zeneszerző mesteriskoláján. Ezt befejezve 1933-ban útja visszakanyarodik fővárosunkba, abol ü Konzervatórium tanáraként kezdi meg működését. Zeneszerzést, oktató és szervező készsége már kisdiák korában is kitűnik. Iskolatársaiból kis műkedvelő zenekart alakít, amelynek előadási darabokat is ír, s amely a helyőrség fúvós játékosainak kiegészítésével Beethoven Első szimfóniáját Is eljátszotta. Nagy lendülettel lát hozzá a zeneszerzéshez. Kezdetben mint zongorista, főleg saját hangszerére komponál a vidéki kisváros zenei igényét kielégítő műveket. Mestere, Frico Kafenda hatására azonban szerzeményei rövidesen nagyarányú minőségi fejlődésen mennek keresztül, s ez jellemzi egész eddigi életművét. Az életműnek egy további jellegzetes vonása a változatos sokszínűség, amely egyaránt tükröződik a zsánergazdagságban és a zenei kifejezésmód mindig újat kereső voltában. Zsánergazdagsága a kamara jellegű művektől kezdve hangszerszólókon, dalokon, kórusműveken, nagyzenekari szimfonikus alkotásokon át két operájáig terjed. És ennek a láncolatnak — a teljesség igénye nélkül — olyan csúcsai vannak, mint a zongorára írott „Kaleidoskop“ ciklus, a nagyzenekari „Átváltozások“ (Metamorfózy), a megrázó erejű hatalmas oratórlkus mű, a „Kárpáti zsoltár“ (Zalm zeme pod- karpatskej], a „Svätopluk“ c. há- rorafelvonásos zenedráma, amelyben a hajdani morva birodalom emlékének hódol, és talán a legnépszerűbb műve, népi operája, az „örvény“ (Krútfiava). Ez az operája három évtized alatt Tbiliszitől Nürnbergen át az Amerikai Egyesült Államokig egy csapásra ismertté tette alkotója nevét. VARGA’ löZSEF ANTOLÓGIA ,5... Műveld a csodát, / ne magyarázd /.. .1 — Nagy Lászlónak e két sora jutott az eszembe, a- mlkor kezembe került a Galántal Járási Népművelési Központ és a Járási Könyvtár szervezésében megjelenő Antológia második száma. Ez a zsllettvékonykányl könyvecske első száma nagy lelkesedést váltott ki az olvasói körében. Célja, hogy lehetőséget adjanak kezdő amatőr íróinknak, költőinknek műveiket szélesebb körben publikálni. Másképpen fogalmazva, létezik egy olyan mozgalom a galántal járásban, amely kezdi megtafálni a nyilvánossághoz vezető utat. A csoda adva van, mert csak annak lehet nevezni azt, hogy a galántal járásban vannak olyan fiatalok, akik írással foglalkoznak, miűvellk a csodát, s ügy érzik, hogy az Antológia második számának kiadása után is sok az adósságuk, a tennivalójuk. Köszönetét kell mondani Grendel Lajos írónak és Tóth László költőnek, akik a beküldött művek szakmai értékelését végezték. m urcsó István új verses- kötetében, a Tükördara- bókban található költemények majd mindegyike érdekes olvasmány, olyan módon nőve ki az alkotó lelkületébŐI, mintha az maga is a jellegzetesen hazai tájak egyikét képezné. E rövid írásban ezúttal mégsem a Tükördarabok egészéről szólnék, hanem mindössze egyetlen versről, a változásait, a civilizáció okozta hatalmas sodrás emberekre ható következményeit: „öreg emberek fogynak, zsugorodnak a világ gyűrűs gomolygásában, amíg a család felgyorsult részecskéi, protonok, neutronok száguldva keresik helyüket a negatív és pozitív töltésű térségekben.“ Gyurcsó István „őszikéi“ ezek a javarészt új versek, s köztük ez elindította valami csóktalan éjszaka a vízmosásokkal teli élet dombjaira, völgyeibe ...“ Akad-e vajon, aki ezt a szavalásra (is) alkalmas verset betanulja és elmondja? Akadnak-e olvasók, akik felfigyelnek e lüktető sorok igazára és szépségére? Sokan azt hittük, a gyurcsói életmű csaknem lezárult már, a költő visszavonult, s minden gondja GYURCSÖ ISTVÁN .ÖSZIKEI“ Születésnapi elégia című költeményről, erről a százszoros vallomásról, amelyet az utóbbi idők egyik legszebb magyar versének mondhatunk, s mint minden korszerű és eredeti alkotás, ez is megállná a helyét bármely más llteratúrában. A Születésnapi elégia rohanónak, nyugtalannak, gyorsulónak nevezett korunkat ábrázolja olyan módon, mintha szerzője az atomfizikusok szemléletével bírva figyelné a társadalom yagy család 19 a hlmnikusan áradó elégia, de mennyire más a hangvételük, sőt tartalmuk a szokásos „őszlkék“- kel egybevetve. „Az otthon támaszpontján két öreg ember áll, figyeli a részecskék nyaktörő száguldását ... Alom és valóság! A nyüzsgő találkozások után elcsendesül minden, csak két öreg ember áll az udvar közepén, az évszázados körtefát nézik, és az éveket számlálják, a keringést, ketten az ötven esztendőt... őket is az Időre várni: „Az előszefiáSaii járok: odabent vár a hetven év. A küszöb előtt még várok: átvisz-c rajta az a rév?“ Gyurcsó István azonban bebizonyította, vérbeli költő, aki nem tud hallgatni egy olyan nyugtalan és sodró világban, mint ez a miénk a huszadik század vége felé. A Tükördarabok a szerző eddigi legszebb könyve, mindnyájunkhoz szól, mindnyájunk közös kincse. f bottá) MÉGIS ÉNEKELEK Az Antológia második számában tehetségre valló verseket, novellákat olvashatunk Tóth Károly- tól. Feliinger Károlytól, Tirinda Sándortól, Kőrös Lajostól és Tálamon Alfonztól. A könyvecskét Fékésházy Beáta grafikái teszik tetszetősebbé, meghittebbé. Elhamarkodott dolog lenne azonban már most a mérlegelés, az Antológiának továbbra se ez legyen a célja. Az az árnyalatnyi különbség, amely a két Antológia közt mutatkozik, nem szabad, hogy akárcsak egy pillanatra is általánosításra, valamiféle eredmények keresésére ragadtasson bennünket. A cél továbbra Is az irodalom művelése. Csodáról szóltunk, és továbbra is kitartva e mellett az állításunk mellett: gyönyörködjünk egy kicsit e csoda konkrétabb valóságában, a nyelvben is. A galántal járás fiataljai a tavaly felfedezett csodát a maguk módján tovább ápolni, művelni fogják. Száraz Pál Mi van Marika Gombitovával? — kérdik sokan a fiatalok közül, íme egy beszélgetés az énekesnővel. — Hogyan érzi magát? Jól, legalábbis testben-lélek- ben arra törekszem. Mindennap öt órát tornázom, a maradék időben énekelek, zenét szerzek és zenefelvételeket készítek Megkezdtem újra a fellépéseimet a Modus együttessel egy, a bratislavai S- -stűdió számára speciálisan előkészített műsorral, amely kettős albumon is megjelenik, és nemsokára a hanglemezboltokba kerül. Ojabb szérzeményeket készítek elő, hogy még ősszel felvehessük. Vagyis dolgozom. — Honnan ered ez az optimizmusa? — Sohasem békültem meg azzal, hogy vége, már nem járhatok. Én járni akarok, és azt hiszem, hogy ez végül mégiscsak sikerülni fog. Tavaly októberben Moszkvában megoperált Jumasev professzor, és azzal biztatott, ha szerencsém lesz, és fegyelmezett leszek, két év múlva, de legkésőbb öt éven belül talpra állhatok és járhatok. Amikor aztán nemrég itt járt nálunk, engem is meglátogatott. Akkor azt mondta, nem azért operált meg, hogy énekeljek, hanem hogy járjak. Azt válaszoltam neki: én mind a kettőre képes leszeki Láttam, kételkedik az állításomban, ezért odaültem a zongorához, és énekeltem neki. Így végül megértette, hogy a felépülésemhez nemcsak a rehabilitációra, hanem az énekre Is szükségem van. Hogyan látott el a moszkvai sebészprofesszorhoz? Ez nehezen ment. Igazán világhírű sebész. A klinikán, ahol működik, velem együtt más betegek is feküdtek az egész világ- bóL A műtét után megünnepeltem a huszonhatodik születésnapomat, és ezen további barátokra tettem szert. Most idehaza azt kérdik az emberek, hogy miért nem Inkább azzal törődöm, hogy a lábamat tudjam használni, és még helyette énekelek. Nekik is legszívesebben azt mondanám, amit Jumasev professzornak: ez az én kötelességem,. és egyetlen lehetőségem arra, hogy az összes ismerős és ismeretlen barátomnak, akik bíztak bennem, valamit visszaadjak abból, amit tőlük kaptam. >— Több mint két éve különböző kórházakban, fürdőkben, rehabilitációs központokban gyötrődik. Hogyan kezdődött ez az egész?, <— A baleset után 1980 decemberétől négy hónapig bratislavai kórházban feküdtem, és az volt az érzésem, hogy végem van. Ügy tűnt, egy hang nem sok, de any- nylt sem fogok már tudni kiadni magamból. Aztán 1981 áprilisában elküldték Kladrubyba rehabilitációra. Ott vettem magamban először annyi bátorságot, hogy odaüljek a zongorához. Rémes volt: a hangom gyöngécske, bordáim összetörve, alig bírtam lélegezni. Azt akarták, hogy asztaliteniszezzek, viszont az én rehabilitációm az a gyötrelem volt, amit a zongora mellett éreztem. Aztán mindennap valamivel jobb lett, de egészben véve mégsem ért semmit. Mindenem fájt. Aztán jött az 1981-es Bratislava! Lira, és én belenyugodva sorsomba, elhatároztam, odaülök a tv elé, és onnan nézem végig az egészet. De akkor egy szép napon valamivel a fesztivál előtt felhívtak a szervezők, és azt mondták, ha fel akarok lépni a Lírán, megtehetem. Ehhez a- zonban szükséges volt a főorvos beleegyezése. Ezt megkaptam, ami azonban nem jelentette azt, hogy képes is leszek a fellépésre. Vagyis egyáltalán nem voltam biztos a dolgomban, örültem ugyan, hogy a barátaim nem felejtettek el, de féltem is. Végül minden másképpen végződött. Akkor még a próbát sem tudtam befejezni. A teremben kitört a pánik, hogy mégsem leszek rá képes, féltek, hogy elsírom magamat, féltek, hogy elveszek a zongora mögött, ^ s az egész nem lesz semmi más, mint érzelgős szégyenteljes bukás. Ekkor azt mondtam a barátaimnak: „Ha ilyen gyenge jellem lennék, mint ahogy gondoljátok, akkor el sem jöttem volna ide. Ha már Itt vagyok, énekelni fogokl“ És énekeltem is. Az emberek örültek, én meg bebizonyítottam magamnak, hogy nincs vége számomra a világnak. — Mi jött ezután? *— 1981 szeptemberétől 1982 januárjáig az NSZK-bell Bad Wll- dungen-1 rehabilitációs központban gyógyítottak, és nagyon szigorúak voltak hozzám. Egészség- ügyi szempontból kemény rezsimet szabtak, ami biztoöan jó volt valamire, de nem sok reménnyel kecsegtettek. Egyedül Jumasev professzor biztat Moszkvában. — Sajnálja magát? Kicsit másképpen válaszolok: valamit mindenképpen csinálnom kell, különben azonnal sajnálni kezdeném magamat. Miben rejlik jumasev professzor módszerének a titka? — Abban, hogy képes összekapcsolni a megszakadt gerincvelőt egy Ideggel, amelyet a beteg sípcsontjából vagy a bordái közül emel ki. Én ehhez nem értek, de azt gondolom, és ezt mondta a professzor is, ha a betegnek szerencséje van, és az ideg megkapaszkodik az új helyén, és lehetővé teszi a gerincvelő működését, akkor talán később még járni is járhat. >— Meddig tartott a műtét? I— Nyolc óra hosszáig. Rejtegetett-e a beavatkozás valamilyen veszélyt is? r — Igen, teljesen megbénulhatott volna a lábam. — Nem zavarja önt az, hogy kénytelen ülve énekelni? — Az elején nagyon is zavart, főleg azért, mert nehezen tudtam levegőt venni. Meg kellett tanulnom másképp lélegezni. Most már képes vagyok rá.-— Egy olyan baleset áldozata lett, amely nem mindennapi, de nem is egészen egyedi. Ami viszont különös benne, hogy önt ez éppen népszerűségének csúcsán érte. Gondolkozott-e már a sorsán? — Nem! Nincs értelme azon gondolkodni, hogy miért éppen velem történt meg. Most már inkább megoldást, kiutat kell találni. — Milyen kiútra gondol? — A balesetemig nagy rohanásban éltem. Nem volt Időm észrevenni azokat az úgynevezett látszólagos apróságokat, amelyek mégis nagyon fontos tartozékai az életnek. Most már van erre időm, és arra is, hogy csak a zenének éljek: a zenének, a zeneszerzésnek, a hangomnak, a felvételeknek, a daloknak. Hősnek érzi magát? ■— Egyes emberek azt mondják nekem, hogy csodálnak, de meglehet, hasonló helyzetbe kerülve ugyanúgy cselekednének, mint én. Ki segített magának a legnehezebb pillanatokban? Néhány kollégám, munkatársam a Modusból, újságírók, színészek. Mindjárt a baleset után, amikor egy sereg ember azonnal hátat fordított, „leírt“, ők eljöttek utánam a kórházba, és azzal biztattak, fogok én még énekeink Hitt nekik? — Reménykedtem, s láthatja, énekelek, és gyötrelmeim közepette Is megpróbálok teljes életet élni. [A Mlady svét nyomán)
