Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-15 / 7. szám
T A rkhimédész felingerült állapotban, mérgesen dohogva lépkedett Szürakusza utcáin. Még ismerősei köszönésére sem válaszolt, nem Is vette őket figyelembe. Legjobban a diákok gurították dühbe, akik a tudóst feltűnő hangoskodással és erőltetett tisztelettel üdvözölték: nem volt ok nélkül való a gyanúja, hogy ezek a him- pellérek fizikából nem birkóztak meg még a múlt szemeszterek tananyagával ■ sem. — Aljas csirkefogók! — szitkozódott Arkhimédész a Bljoux de Sirakus nevű vállalat dolgozóinak címére. — Semmirekellő bitangok, így megalázni, ledühiteni az ügyfelet. Maga az uralkodó, Hlreón rendelt náluk koronát saját alapanyagból, ők meg ezt merészelik... Az arannyal bizonyosan jól megtöraték a zsebeiket, a korona belsejét meg kiöntötték ezüstből. Így hát a korona nem szinaranyból van. Az uralkodó hisztériás rohamokkal gyengélkedik — te meg, öreg Arkhimédész Idd meg mindennek a levéti Hogy Is lehetne kideríteni, bebizonyítani, hogy van-e a koronában ezüstkeverék vagy nincs? Arkhimédész ugyan kiváló tudós volt, de mint férj nem tűnt ki eredetiségével, így aztán, amint hazaérkezett, már mindjárt az ajtóban elkezdte mondani, hogy milyen nagy sietséggel hivatták Hierón uralkodóhoz, és beszélt a feladatról Is, amelyet a Türannosztól kapott, részvétet keresvén lly- módop az asszonynál. — Értsd meg, a huszadik században ilyen feladatot egy hármasra álló hatodikos Is könnyen megold. Mi lesz az neki, ha akkorra már ismerni fogják az elemek fajsúlyát? De énnekem arról ma még halvány sejtelmem sincs. A zseni felesége éppen úgy reagált, mint ahogyan hasonló esetekben reagálni szoktak napjainkban is a tudományos ranggal még nem rendelkező, fiatal tudományos dolgozók feleségei. Fel- mordult: — Ne gyere nekem haza ilyen sületlenségekkel! Korona! HierónI Menj inkább miattam a városi fürdőbe, ott legalább alaposan megmossák a fejedet! A zseniális tudós feleségének nyomós oka volt a rosszkedvűségre. A szürakusza! vásárcsarnokban marhahús helyett csak egy darabka inas- birkahúst dobtak elébe, szemtelen módon hamis mérővel öntötték neki olajat (egyébként ráadásul avas Is volt), és nem adták vissza az aprópénzt. A tűzhelyen nem és nem akart elégni a fa — jóllehet a faárus, Dionnüszosz szakállára esküdözött, hogy száraz, mint a tapló —, úgyhogy az ebéddel reménytelenül elkésett. És még mindennek tetejébe jön a férje a saját szolgálati kellemetlenségeivel. Ha nem akarna az ember, akkor Is kénytelen klrohahní rá..., — A fürdőbe? — Ismételte meg a zseni. — A fürdőbe... Ez aztán ötlet! Hogy ne mondjam, hueréka! Arkhimédész' tehát elment a városi fürdőbe. Itt szükséges megemlíteni, hogy abban a régi-régi időben a fürdők nem csak a testtisztítás nemes céljait szolgálták, ami kimutatható lenne a megmosott emberegye- dek számáról szóló jelentésekben. A fürdők ugyanis mellékes tevékenység keretében I egyszersmind a társadalmi kulturális élet I gyüjtőpoptjai is voltak. Sőt, néha pofémiá- | kát is rendeztek a fürdőkben, méghozzá > nemcsak olyan témákról, hogy például for- i ró lesz-e a víz vagy sem. Gyakran folyt ott vita a legkülönfélébb kérdésekről, nem pedig csupán olyan jelentéktelen gondokról, hogy hová rejtse a meztelen fürdővendég az öltözőben kapott számlapot. így aztán nem telt bele talán negyed óra sem, és a városi fürdő meztelen közönsége már élénk vitát folytatott arról a kérdésről, hogy vajon hogyan jár el majd Hlreón uralkodó a Bljoux de Sirakus dolgozóival szemben abban az esetben, ha Arkhimédész új fizikai törvényt állít fel, amely aztán a büntetőtörvény részévé minősül át. Amíg a gyúró szuszogva munkálta a nagy tudós testét, a fürdővezető személyesen ellenőrizte, nem hldeg-e a víz a medencében a nagytiszteletű vendégre való tekintettel, miközben a fürdöszolga kiválasztotta a legtisztább és legterjedelmesebb törülközőt. Aztán végre Arkhimédész belemerült a fürdővízbe. Ami ezután történt, azt már minden kisiskolás is tudja: Minden vízbe merített test... és így tovább. Arkhimédész olyan hirtelenséggel ugrott ki a vízből, hogy a vezető egészen megrémült, vajon a kiváló tudós nem forrázta-e le magát. De nem, mert a víz éppen olyan volt, amilyennek lennie kelle, sem túl meleg, sem túl hideg. Arkhimédész- pedig harsány ,,huerékát“ kiáltozva végigszaladt a mosdórészlegen, s ha a fürdőszolgának nem támad mentő ötlete, hogy egy nagy törülközőt dobjon rá, talán anyaszült meztelenül szaladt volna végig Szürakusza utcáin, egyre hangoztatva: „hueréka“. Mai szemmel ítélve Szürakusza nem volt nagy város, így aztán alig egy órával az esemény után már minden fűzfán azt csörögték a szarkák, hogy Arkhimédész új tételt állított tel, és hogy a Bljoux de Sirakus vállalat műhelyeit lepecsételték, s ott benn lázasan dolgoznak már a bűnügyi vizsgálat Szakemberei. Másnap Arkhimédésznek még csak annyi sem engedtetett meg, hogy véglgaludja reggeli álmát, s kipihenje a zseniális feltalálással járó fáradalmakat. Odaklntről valami lárma verte fel álmából. — Miféle emberek azok odakint? — kérdezte a feleségét, és kéjesen ásított egyet. — Azt hajtogatják, hogy ők a te társszerzőid —- válaszolt Ingerülten a felesége. — Társszerzőim? — Az álmosság nyomban elillant a nagy tudós duzzadt szeméből. — Társszerzők, hát miben? — Hát az új találmányodban: Minden vízbe merített test... Arkhimédész feldúlt ábrázattal az ajtóhoz rohant. Odakinn összesereglett egy tucatnyi köz- tiszteletnek örvendő szürakusza! polgár, akik úgy lármáztak, mint a vásári kofák. A tudós felismerte köztük a fürdővezetőt, a gyúrót, a fürdőszolgát és még további két-három embert, a többieket akkor látta először életében. — Az új tétel felállítása a gondjaimra bízott Intézményben történt — hangoskodott a fürdővezető —, s ezért nevemnek a közzéteendő Arkhlmédesz-tétel alatt első helyen dukál szerepelnie. A gyúró nehezen tűrte az alárendelt helyzetét, szaporán hadonászott közvetlen főnöke orra előtt, és nyálát fröcskölve rikácsolt: — De ha nincs az én módszeres gyúrásom, amely friss gondolatokat hajtott a tudós tejébe, nézhetnétek a kulcslyukon az arkhimédészi törvényt. Világos? A tudomány színe előtt mindnyájan egyenlöek vagyunk. — De ha nem dobtam volna rá a törülközőt — ugrándozott a fürdőszolga, mint a veréb —, meztelenül szaladt volna végig a városon, ami pedig-a nagyhírű tudós lejáratása, tekintélyének lerombolása lett volna. — És ezek itt mifélék? — szólt oda Arkhimédész a fürdövezetőnek, és fejével az Ismeretlenek felé biccentett. — 0, hírneves Arkhimédész! Az a hosszú lábú, az a mi vízszállítónk, az a rozsdás- szakállú pedig a kádár, aki a vizeshordóját készítette, ez itten pedig a ml felcserünk, avagy hogy röviden mondjam, a köpölyöző borbélyunk. Hát nem ismered? Tavaly ő vágta ki a tyúkszemeket a bal lábad klsuj- ján. Az a két fiatalember meg az ö fia. Csak mellesleg említem meg, nagyon tehetségesek, a tudományok nagy reménységei. Oklevelet érdemelnének, bizony, blzonyl A többieket nem ismerem, de hát minél több lesz az aláírás a találmányod alatt, annál bizalomkeltőbb lesz. Hiszen mi valamennyien társszerzőid vagyunk, egy nagy alkotó társulat. — Társszerzők? Alkotó társulat? — robbant ki Arkhimédész. — Ti szuperbestiák, ti zsarolók! Majd elmegyünk szépen Hlerón- hoz, ő döntse el, kinek az oldalán van az igazság.? S az uralkodó eldöntötte. — Tudod, Arkhimédész, ezeknek az embereknek igazuk van. Azonkívül még ne feledkezz meg arról, kié is volt a korona, ki szolgáltatta számodra a tudományos munka témáját. Az akkori Legfelsőbb Minősítési Tanács már nem érkezett kinevezni a vitás ügyben a döntőbizottságot, mivel Időközben a rómaiak támadást Indítottak Szürakusza ellen, és a várost hadseregestül rlpityára verték. A sors ilyetén való alakulása során maga Arkhimédész is elpusztult. De a történelem számára mégis maradt az egész esetből valami tanulság. Mert vagy kétezer’ esztendővel a szüra- kuszai esemény után, pontosan 1665 őszén Isaak Newton elutazott Londonból a Cambridge melletti saját (ismétlem: saját) birtokára, s ott kiült egy saját almafa alá, és várt, hogy egy saját -alma essék a fejére, amely aztán hozzásegítette, hogy felállítsa a gravitációs törvényt. Micsoda előrelátás! Ha a szomszéd almája esik a fejére, biztosan akadt volna társszerzője! Jaj azoknak a tudósoknak és feltalálóknak, akik nem rendelkeznek némi előrelátó képességgel is! PETRIK JÖZSEF fordítása MIKULA BILKUN: TÁRSSZERZŐK MADÁCH IMRE versei Metamorphosis Midőn a lányka csak menyasszony, Még csupa menny az egész asszony; Későbben, amint lesz menyecske, folyton fogy a menny s lesz menyecske; A menny végképp elfogy lassacskán s csak az asszony marad meg pusztán. Petőfi sírján Nem mondja kisded síri jel: E zúgban pariik tested el. Es jól van az, mert így a sír, . amelyen egy hon népe sír S kOriilragyogja szellemed, Egész e honnak keble lett. XXX Te a szabadságot megüdvözülted Még bölcsőjében, az viszont neked Utolsó búcsúzásaként megírta .Agyúdörgésekkel — sírversedet. Nép szava A nép szava fenyítő üstököiS, Feltűnik olykor — elhalványul. Kigúnyolják — de egyszer visszatér S kihányja a földet sarkaíbul. Százhatvan évvel ezelőtt született Madách Imre. FODOR KATAU_N TUSRAfZA VASILE REBREANU: A menyecske Ion erdei tolvaj volt, éjszakai rabló, zsivány, nem félt az erdőpásztortól, lefizette itallal és pénzzel. Csak a csendőröktől tartott; a lovai — betanított lovak —, ha a közelben csendőrt éreztek, patáikkal kaparták a földet, és remegtek, mintha farkast szimatolnának. Most itt érte a reggel. Pálinka- bűzű idő volt. Még ő. Ion is berúgott. A három ló — nem tudni, miért járt három lóval — hirtelen megremegett, egymáshoz bújt, s az ijedségtől megvadultan elszakította a hámot. S csak egy idő után látta meg maga előtt a felborult autót, betört ablakait, a vérnyomokat. Az autó mellett egy csinos nő állt. Először azt hitte, hogy a pap- né, csak amikor közelebb ért, látta, hogy egy idegen. — Ion — mondta —, megrongáltad az autómat. — Nem vagyok hibás... a lovak ... — Az engem nem érdekel. Ezért megfizetsz. — Hát, ha kell... Kell. — Es mennyibe kerül? — Nem pénzről van szó. ■— Hát miről? Van gabonám is, búzám, kukoricám... ~ Nem erről van szó. ■— Adok egy disznót. Nem vásárolhatsz meg. Az életeddel kell fizetned. Bs csak . akkor látta meg a szárnyakat a lábán, s értette meg, hogy kivel áll szemben. Alig pely- hedzö, hosszúkás, fiatal arca el- fehéredett. Zavartan hátrált egy lépést. Aztán hallott valakit a háta mögött, de nem fordult meg. Erezte, hogy megjött a felesége, de nem merte felé fordítani az arcát, nem mert ránézni. — Gyere, szállj be az autóba — hallotta, s látta, hogyan terjeszti szét bal lába szárnyát, óriás, hosz- szú hegyes szárnyát, s az autó, mely már kerekein állt, feléjük közeledett, és megállt. — Odaadom a házam, lovaim! — kiáltotta. — Hogy vihetne így el?í Lopkodtam a fát... — Hagyd a fát, nem a fáról van szó ... — Megfizetem az autót! — Az autóról sincs szó tulajdonképpen,. — Hát akkor? Miért vinne el?!... Fiatal vagyok. Nézze! Nézzen ide! Nézzen erre az asszonyra! Szép! A feleségem! Az én feleségem, három hónapja! Hogy hagyjam itt?!... — térdre esett, aztán hirtelen felemelkedett’, derűsen, boldogan. Kacagott, és közben így szólt: — 'A feleségem. Milyen fiatal, 6 az én kedves asszonyom. Nézzen csak ide — kacagva lehajolt, és lassan emelni kezdte egyre feljebb a felesége szoknyáját, míg fel nem fedte szép, fehér, fiatal combjait —, hogy hagyhatnám el ezt a szépséget? — kérdezte kétrét gör- nyedten, s még egyre kacagva. Most már a szárnyaslábú ismeretlen is kacagott. S egyre kacagva összecsukta szárnyalt, és beszállt az autóba. Most, amikor elváltak, mind a hárman kacagtak. Az utat mintha két fehér fényoszlop világítaná meg, mert az asszony maga tartotta felemelve a szoknyáját, így világítva meg lábaival férjének az utat. Kántor Erzsébet fordítása
