Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-01 / 5. szám

EGY SIKERES ELEI EGYENIEIE

(Tárlati jegyzetek Drexler Károly életmű-kiállításáról)

WAGNER

Kedvenc pihenőhelye és az asztmás, nehézlélegzéssel terhelt teleket átvészelni segítő menedéke a kék egű mediterrán olasz- hon volt. De még Itt Is a lagúnákkal övezett szigetváros, Velence a kedvenc. Ide menekül befejezni a Trisztánt, és a rideg Bajorországból elvágyódva Itt tölti életének utolsó telét is. A Vendramln család palotájának második emeletét bérli ki, ahol aztán bőven jut egy teljes lakosztály apósbarátjának, Liszt; Ferencnek Is. 1883. február 13-án Itt végez vele az utolsó szívroham. Három nap múlva pedig ugyanabban az órában a Vendramln palota előtt gondolára helyezik a hatalmas oroszlánfejes koporsót, amelynek úti célja Bayreuth.

Richard Wagner 1813. május 22-én szü letett Lipcsében. Mozart és Verdi mellett az operairodalom tegragyogóbb csillaga, Monteverdi és Gluck mellett pedig az opera műfajának, illetve a zenés színpadnak legjelentősebb reformátora. Az, hogy tevékenysége nem csupán a zeneszerzésre korlátozódik, hanem a komponistával egyenrangú költő, karmester és zenefró Is, rendkívüli. Igazi romantikus „összművész“ típusra vall. A zenét sohasem önmagéban látja, hanem a teljes müvet a színpadon. Ebből a szín- padlátásl lelki kényszerből következik aztán, hogy műve.lt, amelyek szinte, kizárólag színpadi aikolások, áz" alaptéma felvázdlá- sától kezdve a költői szövegen és zenén át a színpadra állításig saját maga formálja és alkotja.

Wagner alkotásaiban a legalapvetőbb momentum a zene és az énekelt szöveg — tehát a költészet — egységének megteremtése. Elveti az áriákból, együttesekből, tehát zárt számokból álló operát, és fokozatosan megalkotja „végtelen dallamaiból“ kibontakozó saját zenei nyelvezetét Szerinte a zenekar mondanivalójának szerves egységet kell képeznie a szöveggel, s hogy ezt el is érhesse, a zenekarnak Is állandóan éreztetnie kell a mondanivalót Ezt pedig egyedül a vezérmotívumok segítségével és rendszerével lehet elérni. A wagneri ve- zérmotívumok tehát költői gondolatok és érzelmi mozzanatok hordozói, melyek a zenekarban szólalnak', meg, és ezzel magyarázzák vagy figyelmeztetnek az elhangzott szövegre.

Ez a forradalmian új és merész wagneri zenedrámai forma, stílus és kompo- zíclós folyamat nem egyszerre alakul ki, hanem műről műre, fokozatosan fejlődik és tökéletesedik. Ez a fejlődés! folyamat, valamint a művek fokozatos színpadra állítási tapasztalatai ébresztik rá ,a mestert arra, hogy műveit nem lehet a megszokott eszközökkel és énekstílussal tolmácsolni.

Ez a felismerés a csírája aztán annak az Idővel Bayreutban megvalósult álomnak, hogy művel stílushű tolmácsolása egy erre a célra létrehozott saját színházat igényel. De mire az' első bayreuthl előadás előtt felhangzik a fanfárszignál, majdnem egy teljes életnek kell leperegnie.

Kompozíclós próbálkozásai már egészen korai keletűek, sikertelenek és operakísérlete is csaik torzó marad, sőt két első befejezett operáját is idővel megtagadja. Közben különböző német kisvárosok színházánál tevékenykedik betanító karmesterként, így ismerkedik meg és aztán köt házasságot a színésznő Minna Plannerrel, de ez a három évtizedes kötelék szinte az első perctől rossz. Közben Rigában is zeneigazgató, ahonnan azonban hitelezői elöl Párizsba menekül, itt komponálja meg látványos nagyopera! stílusban a Reinzlt, mely lezárja ifjúkori alkotásait, utána már a mítosztémáik következnék, a Bolygó hollandi, a Tannhäuser, végül pedig a Lohengrin. Három nyomorgó párizsi év után Drezdában lesz udvari karmester, ahol színpadra viszi a Hollandit és a Tannhäusert.

1849-ben a forradalmi események vonzásába kerülve kénytelen elhagyni Drezdát. Otja Welmaron keresztül — Liszt Ferenc segítségével, akit már Párizsból ismer — Zürichbe vezet. Svájci számklvetettsége tizenkét évig tart. Közben fő pártfogója, Liszt segíti azzal Is, hogy 1850-ben Weimarban bemutatja a varázsos szépségű Lohengrlnt. Időközben sok átdolgozás után, új műként kialakul a témáját a germán mitológiából merítő, négy estét betöltő mű, a Nibelung gyűrűje címen egybefoglalt tetralógia. Első része, a Rajna kincse, majd a Walkür Is elkészül, sőt még a követikező rész, a Siegfried első két felvonása is, amikor a munka tizenkét évre megszakad. A mitológia világából egy földi érzés — Wésen- donk Mathilde iránti lángoló szerelme ragadja ki, s egy új téma, Trisztán és Izolda históriája keríti hatalmába, hogy megszülethessen a szerelmi szenvedély végtelenségét megéneklő remekmű. A Trisztán után pedig elkészül még egyetlen víg alaphangú művészek, A nürnbergi mesterdalnokoknak a partitúrája is.

Az 1864-es évvel azonban felvlrrad életének nagy változása. Az új bajor király, a tizennyolc éves II. Lajos rajong Wagner zenéjéért, s amikor trónra lép, udvarába hívja kedvenc zeneköltöjét. Wagner tehát Münchenbe költözik, s karmesterként a színházhoz hívja Hans von Bülowot, akinek felesége nem más, mint a nagy barát, pártfogó leánya. Liszt Cosima. Richard és Co- sima között egyhamar kapcsolat álakul ki, amely — Liszt akarata ellenére — 1870- ben házassággal végződik.

Miután Münchenben színre vitte a Trisztánt és a Mesterdalnokoikat, visszatér a megszakított Slegfrledhez, és fokozatosan 'elkészül a tetralógia záró műve, az Istenek alkonya Is.

Közben már él Bayreuth terve, sőt megtörténik az ünnepélyes alapító köletétel Is, s ezzel kezd valóra válni Wagner vágyálma egy olyan színházról, ahol a zenekar süllyeszthető, ahol Ideálisak az akusztikai viszonyok, és ahol egy külön, csak erre a célra szerződtetett művészgárda fogja megszólaltatni művelt.

Ez az álom 1876 nyarán valóság lesz: a Wagner-szlnházban először hangzanak fel a Rajna hullámzását sejtető harmóniák, és Alberich, a Nibelung, először átkozza meg a szerelmet, hogy a lopott aranyból gyűrűt formáljon, mely a negyedik este újra a Rajna hullámaiba kerül.

Az alkotásnak és az életútnak azonban nincs még vége, mert meg kell még komponálni a szenvedés és a remény csodálatos misztériumát, a Parsifalt. Wagner e, hattyúdala 1882 nyarán tlzenhatszor kerül egymás után a közönség elé, hogy alkotója utoljára ízlelhesse meg a boldogító siker egy életen áhított mámorát. Aztán fáradtan, de elégedett boldogsággal és új művek gondolatával az agyában pihenni utazik Velencébe, de onnan már koporsóba zártan tér meg örök pihenőhelyére. Imádott Bayreuthjába.

VARGA lOZSEF

Szerencsésnek mondhatja életét Drexler Károly festőművész, 1923-tóI, amikor január 18-án Banská Stiavnicában meglátta a napvilágot, egész 1983 januárjáig, amikor a Szlovák Képzőművészeti Szövetség Dosztojevszkij sori kiállítótermében hatvanadik születésnapja alkalmából megnyitották jubileumi tárlatát, minden egy irányba, egyenes vonalba sorakozott az életében. Igen, ő is tudta mindig, hol a helye, mi a teendője.

Gimnazista volt, amikor Léváról a keleti frontra vezényelték, de nem sokat gondolkodott, merre kell fordulnia. Az első adódó alkalommal „átvetette“ magát a szögesdróton, és mint önkéntes a csehszlovák alakulatokkal, Ludvik Svoboda vezetésével érkezett vissza szülőföldjére. Nemcsak szőkébb pátriáját óhajtotta szabaddá tenni, egész Prágáig vonult, hogy utána a harcok alatt a legtöbbször csak kényszerűségből használt irónját immár saját gyönyörűségére is forgathassa. Malidtól, Miliőtől, Mud- rochtól tanul! a Műegyetemen, majd részt vett a Képzőművészeti Szövetség irányító, szervező munkájában. Sok különböző kitüntetés és érdemrend után érdemes művész lett, és közben természetesen évenként, félévenként készített egy-egy kerámia falat, tervezett meg egy-egy nagy faliszőnyeget. Kiállításon ritkán mutatkozott be, mintha erre nem nagyon lett volna szüksége, mintha tudta voina, hogy nem a kiállítótermek látogatóinak készülnek a munkái. Környezetének pontos feltérképezésére törekedett, a való.ság érdekelte az egyik oldalon, s valami egészen más a másikon; ezért most élete jubileuma után először érezzük határozott kézfogását, kemény férfias tekintetét.

Számunkra azonban több. másabb is ez a kiállítás. Mintha valahol részesei lennénk a képnek: életünk állomásai, legintimebb színhelyei elevednek meg egy-egy képén.

Olt. ahnl nem is olyan régen a labdái kergettük, csörtettünk a szőlőkben, egyszer csak minden más lett, szövetkezeti gazdasági épületek „bújtak“ ki a földből, majd Drexler Károly festőművész és a mi fejünk fölött is elhúzott az első űrhajó, és mi !• éppúgy kerestük életünk értelmét, távlatát, jelentőségét, mint ahogy — a képek tanúsága szerint — Drexler Károly is tette.

Képei férfias, klásszikus képek, és csak pontos megfigyeléssel tudjuk megkülönböztetni a még klasszikusabb, régebbi mesterek alkotásaitól. De aki jól odafigyel, látja, hogy az a hajszálnyi különbség, épp az a kevéske avatja őket maivá.

Morális alkotásai, faliszőnyegei ezzel ellentétben szimbólikusak, már-már formabontó munkák. Tartalmuk, mondanivalójuk mindig pontos és félreérthetetlen, de képi felfogása, mondanivalójának a kifejezése, akár egy ezoterikus világot tükröző avantgárd alkotás, síkok, dombok, színek, formák, szimbólumok hullámzása. Dekoratív küldetésüknek megfelelően évszázadokra készülnek, és mint ilyenek, nemcsak napjaink, hanem a jövő emberéhez is szólnak, és egyszer mindenképpen képviselni fogják korunkat, művészeti felfogásunkat, elképzeléseinket.

Ez a kettősség természetesen a technikából is következik. A festmény évszázados hagyománya alatt már kiaknázták ösz- szes lehetőségét, kevés a hely, ahol újat, mást hozhat a művész, ahol lerázhatja a hagyományokat, viszont a murális alkotások és a szőnyegek tágabb teret nyújtanak, a modern művészeti vívmányok eredményeinek a „beemelését“ is lehetővé teszik, amivel Drexler Károly festőművész is él. Ezért tehát ez a kettősség sem kerül ellentétbe a műveiben. Sőt, azok egymást erősítik, és ha jobban megnézzük egyik-másik festményét vagy a képlékeny vázlatokat, és összevetjük a faliszónyegekkel, láthatjuk, hogy kölcsönösen hatnak egymásra, s mint ilyenek, kiegészítik, egységbe fogják, kitel- jesltik az életművét, és sikeressé teszik az egész életét.

NÉMETH ISTVÁN

DREXLER KAROLY: Várfalak mögött

Az utóbbi Időben érdekes jelenséget figyelhetünk meg a szovjet tánczenében. Egyre több énekes „fűszerezi“ produkcióját színházi elemekkel, tánccal, pantomlmmal és más, a színészet fegyvertárába tartozó kifejező eszközzel. Elég néhány jól csengő nevet említeni: Pugacsova, Gradszklj, sőt az eddig visszafogottnak Ismert Lev Les- csenko Is ma többet gesztikulál a színpadon, mint a múltban. Ennek az irányzatnak markáns képviselője Valerlj Leontyev.

A moszkvai Klub hetilap minden évben meghirdeti a ml Arany Csalogányunkhoz hasonló ankétjál. A tavalyi összesítésnél a férfi énekesek kategőrlájában nagy meglepetésre Valerlj Leontyev vitte el a pálmát. Ez annál Is Inkább meglepő, mert a harminckét éves fekete fiatalembernek még nem jelentek meg lemezei, népszerűségét csupán koncertjeinek köszönheti.

Kölyökkorától érdeklődött a művészetek iránt, diákkórusban énekelt, részt vett az Irodalmi kör munkájában, s emellett kitűnően rajzolt. Az alapiskola elvégzése után munkába állt, előbb téglagyárban, később pedig a textiliparban dolgozott. Minden szabad idejét kedvteléseinek szentelte: tánc- zenekarban énekelt, folklórcsoportban táncolt, és tagja volt egy amatőr szlnészstú- dtónak is.

VALERIJ LEONTYEV

Visszaemlékezéseiben mindig megemíltl, hogy a legjobb Iskolát épp ezekben az években kapta. Mint nyilatkozta, szerencséje Is volt, felvették a moszkvai esztrádmű- vészetl Iskolába, miután ezt elvégezte, megvalósulhatott élete nagy álma: hivatásos énekes lett. Kezdetben Echo nevű zenekarával járta a klubokat, kultúrházakat, koncerteztek az Utál környékén, és eljutottak a messzi, Szibéria falvaiba, városaiba. Is. Négy évig járta az országot, s aho) megfordult, mindenütt belopta magát a közönség, főleg a flataloik szívébe. De ez a siker — lemezek, tévéfellépések híján — még országosnak sem volt mondható, hiszen a Szovjetunió óriási, az énekes teherbírása pedig véges.

Az Igazi áttörés 1979-ben történt,, amikor meghívták Jaltára, egy ott megrendezésre kerülő országos fesztiválra. A nagydljat neki ítélték oda. Egy évre rá aztán elutazhatott élete első külföldi fesztiváljára', az Arany Orfeuszra.

Egy kritikus találóan Fred Astalr művészetéhez hasonlította a fiatal szovjet énekes produkcióját. Valóban hallatlanul sokoldalú

művész, szuggesztív hanggal megáldva, kitűnően táncol, sőt a balettal és a pantomimmai is kacérkodik.

A már említett moszkvai hetilapnak ádott nyilatkozatából Idézünk:

— Táncos, színészi elemeket manapság sokan alkalmaznak a popzene művelői közül, de a Szovjetunióban senki sem alkalmazza olyan nagy mértékben, mint ön. Mi ennek az oka?

— Hogy őszinte legyek, nem tudom. Ez az. én formám, szerintem ilyen a jő popénekes. A zene maga szüli a rögtönzött tánclépéseket, mozdulatokat Természetesen vannak a műsoromban előre begyakorolt, komponált táncjelenetek is. A dlszkős részben például egy mini balettkarral táncolok együtt. Egy Időben megpróbálkoztam a távirányítású mikrofonnal, hogy a zsinór ne akadályozzon tánc közben, de meglepetésemre az ötlet nem vált be. Kiderült, ugyanis, hogy a mikrofon zsinórja kitűnő segédeszköz. Lehet ostor, kígyó vagy akár az akadály szimbóluma, amelyet egész életünkben szeretnénk legyőzni. Az ügyes színész a mikrofonról Is elhiheti, hogy az virágcsokor vagy kézigránát...

— Az ön műsoraiban a kosztümöknek Is nagyobb a szerepe, mint azt általában megszoktuk az énekeseknél.

I— Ez igaz. A megfelelő ruhának fontos szerepet tulajdonítok. Például egy bő ujjú Inggel ki tudom fejezni a madár szárnysuhogását, de ugyanúgy a lángoik táncát Is. Eddig több mint húszféle kosztümöt használtam a színpadon, amelyeknek az az érdekességük, hogy én magam varrtam őket. Ez ugyanis a hobbim.

I— Milyen dalokból áll a repertoárja?

— Kezdetben más énekesek repertoárjából válogattam a nekem megfelelő szerzeményeket. Most, hogy már szélesebb körben Ismerik a nevemet, írnak külön Is számomra dalokat. Szívesen énekelem David Tuhmanov dalait, de együttműködöm néhány fiatal még kevésbé Ismeretlen szerzővel. Többet szeretnék dolgozni Jurij Szaulsz- kljjal, akinek egyik régi dalát, a Bohóc Imáját ma Is műsoron tartom. Ma még előttem is titok, kivel fogok hosszabb távon együttműködni, egyelőre csak a kísérletezés stádiumában vagyok. Egy valamivel azonban már tisztában vagyok, azzal, milyen daloikat szeretnék énekelni. Két szóval-jel- lemezném a nekem megfelelő számokat: tragédia és komédia, az érzelmi kilengések és annak árnyalatai. Ügy érzem, ezeken, keresztül tudom legjobban megmutatni a közönségnek, ki vagyok. —ec—