Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-01 / 5. szám

R iadt szemű, barna hajú, tízéves fiúcska áll této­ván a bírósági tárgyalóteremben. Sattlet ragass- kodtak hozzá, hogy tanúként út is kihallgasattk bdntóperttkben. A szeppent arcú kisfiú torkára fagy a szó, nyugtalan pillantásokkal keres valami biztos pontot a kopottas falú teremben, aztán az apa, az anya, az ügyvédek, a bíró és a két ttlnttk tekintetének kereszttüzében hirte­len összeroppan, és keservesen felzokog. A bíró engedélyt ad a legényke távozására. Amikor becsukódik mögötte az ajtó, szemrehányó pillantást vet a szülőkre: — Ezt tényleg nem lett volna szabadi — mondja szá­razon. Azóta öt-hat esztendő telt el, és Viliből, az akkori válőpör „koronatanújából“ szép szál fiatalember lett Annak a szomorú napnak emlékét azonban máig sem tudja elfelejteni... 1 A z oktatásvezető mester belépett a műhelybe, ás VIU satupadja mellett állt meg: — Ügyes fickó vagy, úgy érzem, jó lakatos lesz belőledl — veregette meg a srác vállát. Vili egy pillanatra a férfira emelte tekintetét, de nem válaszolt, sőt az arca Is rezzenéstelen maradt A mester még egy kicsit elidőzött mellette, aztán toi vábblépett. Bántotta őt Vili zárkózottsága, aikl különös sen az utóbbi hónapokban kereste a magányt. Annyit tudott csupán a fiúról, hogy tavaly volt néhány haver­ja az Internátusbán, néha-néha eljárt velük mo2dba, vagy az udvaron együtt kergették a labdát; de ebben az évben nem tud összemelegedni senkivel. A magatar-> táaa példás, a rábízott munkát Is becsülettel elvégzi, s az elméleti tananyaggal sincs különösebb gondja; csalk hát ez az állandó magányos merengés, ez a szo­katlannak tűnő viselkedés a férflsorba lépő kamaszok­nál... Valakitől azt hallotta, hogy Vili apja öngyilkos lett, a mostohaanyja pedig valóban mostohán bánt vele és két évvel fiatalabb Öccsével; de hát mindez már a múlté, a fiú pedig most, az utóbbi hónapokban vált teljesen magányossá. Valaminek most Is történnie kel­lett, tűnődött a mester, és elhatározta, hogy elmegy a diákottbonbo, beszél a nevelőkkel. Ki kell eszelniük a módját arniak, hogy lehetne fölrázni Vilit ebből a le- törtségböU I F OtytHök a kölykeldre, érted, fütyfllökl Az tetsze­ne neked, hogy minden évben szüljek egy gyere­ket, aztán meg moshatcdc, vasalhatok, főzhetek rájuk. Hát nemi Érted? Nemi Nekem is van magán­életem ... — kiabált kiesé bizonytalan mozdulatok kí­séretében az aszony, és szájából valami olcsó pálinka szaga érződött. A férfi legszívesebben megütötte volna feleségét, de a gyerekek előtt türtőztette magát, bár e héten már harmadszor történt, hogy Mari bezárta a két fiút a la­kásba, 6 pedig a saját útjait járta. Tehetetlen dühében mindkét kezével megmarkolta a konyhaasztal lapját, és ráförmedt az asszonyra: Takarod] a szemem elől, te rlbanc, takarod], ne Is lássalaki Mari csillogó szemmel, gúnyosan az arcába nevetett: ^ Azt hiszed, te vagy az egyetlen férfi a világon, hogy nélküled nem élek meg? Ostoba vagy, ha azt kép­zeted, hogy nincs hová, nincs kihez mennem. Minden ujjamra tíz olyan férfit találok, mint te... Megyek Is, de azonnali £s hogy tudd: örökről 3 A bíróság simán, minden akadály nélkül fölbontot- ta a házasságukat, a tárgyalásnak egyetlen kel­lemetlen mozzanata az volt, amikor Vili elsírta magát a tárgyalótarembeii. A két fiút az apának ítélték, aki hallani sem akart arról, hogy fiai esetleg intézetbe kerüljenek. Naponta fél ötkor kelt, reggelit készített, kirakta a fiúk ruháját, fél hétre beállította az ébresztőórát, ó pe­dig hatkor ott állt már a gép mellett a gyárban. Mű­szak végeztével bevásárolt, percek alatt eltervelte: mit főz vacsorára, és sietett haza. Otthon együtt takarítot­tak, átnézte a fiúk leckéjét, hármasban főztek, moso­gattak, nyolc óra körül pedig ágyba parancsolta a két lurkót. Aztán odaült a tévé elé, és töltött magának egy korty Italt. Nem többet, de ezt az egy pohárkát min­den este megitta. Tulajdonképpen ez jelentette számára a kikapcsolódást, hiszen reggeltől estig talpon volt. Kedvtelésekre, barátokra nemigen futotta az Idejéből, és az Is bosszantotta, hogy Mari a válás kimondása ófa egyetlenegyszer sem érdeklődött a két fiú Iránt; sőt egy korona tartásdljat sem küldött, bár a bíróság az összeget is megszabta. Amikor a két fiú egyszerre kapott bárányhlmlöt, elkeseredett. Nem maradhatott otthon velük, azt a ke­resete sínylette volna meg, ezért egy szomszédasszonyt kért meg, hogy napközben ápolja a két beteget. — Meg kellene végre nősülnie, elvégre ki látott már olyat, hogy férfiember létére egyedül bajlódjon kél gyerekkel __— csipkelődött jóindulatúan a szomszéd­asszony. Ö azonban kedélyesen elhárította a tanácsot: — De Kati néni, ne tréfáljon már, két ekkora gyerekkel a nyaka­mon ki jönne már hozzám feleségül? Kati néni azonban csak tovább ütötte a vasat: ►— Ismerek egy nagyon jótét lelket, eddig csak a munká­nak és a beteg édesanyjának élt. Ha akarja, összeho­zom magukat. Higgye el, csak segíteni akarok ma­gán ... Érdekelni kezdte az ajánlat. Óvatosan, félszegen kér­dezősködni kezdett: tényleg olyan jölndulatú, megértő nőről van-e szó; valóban olyan csendes, családszerető teremtés-e az Illető? Bizalmatlansága láttán a szomszéd- asszony csakhogynem megsértődött: Hát mit képzel, ta­lán rosszat akarok ennek a két aranyos gyereknek, akiket naphosszat ápolok? És magát is jobban tiszte­lem annál, minthogy belerántsam valamibe, amiről ma­gamnak Is kételyeim vannak. Ha akarja, tényleg össze­hozom magukat — oldódott föl Ismét egy kissé az imént még megbántottnak tűnő Kati néni. Vili és Öcsi apja aznap éjszaka fontolóra vett minden eshetőséget. Minél tovább gondolkozott, annál Inkább úgy érezte, hogy valóban szüksége lenne valakire, aki támaszt és segítséget jelentene számára. Odakinn talán plrkadt már, amikor döntött: ha látni fogja,, hogy az az asszony nem Idegenkedik a két fiú nevelésétől, ha őszintén barátságos lesz velük, és egy csöppnyit szeretni Is tudja majd őket, akkor megnősül. Elvégre öt aem faragták fából, neki Is jólesne újra rendes családi életet élni; szebbé, változatosabbá, tar­talmasabbá tenni a hétköznapjait. 4 C sendben, szerény keretek között tartották meg az esküvőt. Az első másfél-két esztendő valóban szé­pen telt, hangosabb szó allg-allg esett közöttük. Nem akarta, hogy Éva munkába álljon, inkább ő hajtott valamivel Jobban, hogy a család semmiben sem szen­vedjen hiányt. Délután mindig pontosan, derűs arccal ér­kezett haza, ahol meleg ebéd, tisztaság, békesség fo­gadta. KESERŰ EMLÉK A fiúk Is jól kijöttek az új mamával. Szívesen sürög- tek-forogtak körülötte, örömmel segítettek a takarítás­ban vagy a bevásárlásban. A férfit bántotta, hogy az asszony egy kissé kimért, hogy nem tud őszintén hálás lenni a két fiú ragaszkodásáért, és nem tudja őket tiszta szívből megölelni, megsimogatnl. Ügy go.ndolta azonban, hogy Ilyesmire az Idő a legjobb orvosság; hogy egyszer majd ez Is másképpen lesz. Amikor azonban gyerekük született, Mónika, Éva egyre kelletlenebbül bánt a fiúkkal. Egy napon várat­lanul szemrehányást Is tett férjének: vajon a fiúk anyja mtért nem veszi legalább vakáció alatt magához Vilit és öcsit, miért fizeti rájuik rendszertelenül a tartás­díjat, s egyáltalában, miért nem veszi legalább az egyik fiút teljesen magához? A férfi megdöbbenve hallgatta a szemrehányásokat. Első pillanatban úgy tűnt. hogy nekiront az asszony­nak, de aztán elrohant hazulról. Vili ott állt az ajtó mögött és szipogott. Nyilván­valóan mindent hallott. Apja egy pillanatra megtorpant, tulajdonképpen meg akarta őt simogatni, de aztán féktelen dühében elvlharzott mellette, s hangos csat- tanással bevágta maga mögött az ajtót Későn, valamivel éjfél előtt jött haza. Most már nem uralkodott magán, és alaposan elverte Évát. — Utadban vannak a fiaim? Ha még egyszer ki­ejtesz Ilyesmit a szádon, agyonütleki Érted, agyonütleki — kiabálta teli torokból, és ütötte az asszonyt, ahol érte. Vili egy pillanatra sem tudta lehunyni szemét azon az éjszakán. Felöltözött, zsebébe csúsztatta a jó tanu­lásért kapott pénzét, és kiosont a lakásból. Megszökött otthonról. 5 A hogy kilépett a hűvös éjszakába, megborzongott. Még sohasem járt ilyenkor az utcán. Hossza­san lődörgött céltalanul, ment, ahová a lába vit­te. Hirtelen az jutott az eszébé, hogy kimegy az állo­másra, vonatra ül és megkeresi az édesanyját. Ügy tudta, hogy most valahol Kassa környékén él. Ha ez Igaz, akkor nem Is lenne olyan nehéz megtalálnia őt, aki bizonyára megengedné, hogy nála maradjon. Mert otthon... otthon már nem bírja tovább! Apa felesége áliandőan kiabál, soha egy kedves szava sincs hozzá. csak csupa parancsolgatásból és durva fenyegetés­ből áll az élete. Egyszerűen ki sem állhatják egymást; régen elmúlt már az az Idő, amikor még simogatást, anyai ölelést, vagy legalább egy-egy kedves szét remélt ettől az asszonytól. ö meg öcsi egyszerűen, útban vannak, fölöslegesek abban a házban: minden csak a kis Mónika körül fo­rog. És apa? ö Is alaposan megváltozott. Valamikor pedig milyen büszke volt a fiaira! De most? Most neki is mér csak egyedül Mónika jár az eszében. Azazhogy, apának újabban minden mindegy, egyre ritkábban van otthon. Hetente háromszor-négyszer is iklmaradozik, s ilyenkor mindig részegen jön haza. Szinte napirenden vannak a hangos szóváltások. Mostohaanyjuk a múlt­kor is szemére vetette apának, hogy abból a pár ko­ronából, amit hazahoz, nem fogja még az ö kölykelt is etetni, erre egyszerűen nem futja. öcsit nem érintik ennyire ezek a dolgok. Valahogy másképp, könnyelműbben veszt az életet, öt csak a ba­rátai érdeklik. Barátök? Inkább csak amolyan utcagye­rekek, kettőnek börtönben ül az apja. De ezzel nem törődik otthon senki, mint ahogy azzal sem: merre csa­varog öcsi este kilenc-tlz óráig. Vili fejében szüntelenül újabb és újabb gondolatok rajzottak, s közben több mint két órája rótta már az üres utcákat. Egyszerre csak teljesen idegen környezet­ben találta magát, egy Ismeretlen utcában, Idegen há­zak között. Elindult visszafelé, — s végül ismét ott állt a jól Ismert ház előtt. Az ajtókulcsot gyakorlott mozdulattal fordította meg a zárban, és csöndben be­osont, nehogy tölébressze Mónikát. A szobában az ágy­ra vetette magát, s zokogni kezdett. Gyámoltalannak érezte .magát, mert arra sem volt képes, hogy meg­szökjön otthonról, 6 N éhány hónappal Vili tizennegyedik születésnapja előtt apa váratlanul meghalt. Akkoriban úgyszólván minden nap Ivott már, az otthoni torzsalkodások pedig egyre hevesebbek, egy­re kibirhatatlanabbak l-ettök. Aznap is részegen jött hazafelé, és egy villamos elé lépett. Akik látták a bal­esetet, azt mondták, hogy Inkább öngyilkosságnak tűnt, mintsem szerencsétlen véletlennek. A temetés egyszerű volt és rövid. Vili nem sírt, inkább tűnődött. Az utébbt időben apa nem jelentett számára különösebb támaszt, de mégiscsak az édesapja volt. Most, hogy meghalt, már senkije sem maradt, öcsit más fiúk, idegen tár­saság érdekli, mostohájuk pedig hónapok őta alig néz feléjük. 7 H árom-négy héttel később apja bátyja fölajánlotta, hogy Vili és öcsi költözzenek hozzá. Az új környezetben kedvesek és figyelmesek voltak hozzájuk, de Vili mégis úgy érezte magát Laci bácsléknál, mintha csupán vendégségben járna náluk. Ezért amikor döntenie kellett, hogy az általános iskola után hol tanul tovább, úgy határozott: olyan helyre megy, ahol diáikotthonban lakhat, ne kelljen továbbra Is visszaélnie Laci bácsiék jóindulatával. A nagybácsi beleegyezett a döntésbe, bár a kamaszkorba lépett fiú lelkére kötötte, hogy az ö Iak"ásuk ajtaja bármikor nyit­va áll előtte, a jövőben is érezze magát náluk otthon. Vili árdékésnek találta az Internátusi életet. Szoro­sabb barátságot ugyan nem kötött" senkivel, de Itt leg­alább mindenkit egyenlőnek érzett, S nézeteltérése sem akadt seniklvel. Az évtolyaravezető miestert pedig na­gyon megkedvelte, őszinte, egyenes szavú férfinak ta­lálta, és ha olykor-olykor elbeszélgettek, akár az ap­jának is el tudta volna fogadni. Laci bácsiékhoz ritkán járt. Ügy kéthavonta egy­szer, no meg ünnepekre ment „haza“. Kellemes érzés volt egy két napot újra családi körben tölteni, és a fiúknak is bátran mondhatta, hogy „otthon“ volt. Három hónapja ellenben olyasmi történt, amire nem számított. Amikor egy péntek délután belépett Laci bá­csiék laikásába, nagyon barátságtalanul fogadták, s uno­kabátyja minden szépitgetés nélkül, egyenesen a sze­mébe mondta: álmában sem merte volna gondolni, hogy jóindulatában közönséges cslrkefogőknak ad száitástl Vili eleinte nem értette, miről Van sző, csupán később, amikor már Laci bácsi alaposan kimérgeiődte magát, akkor tudta meg az Indulatos fogadtatás okát: öcsi valamilyen pácba keveredett, és rendőrkézre került. Egy betörést és két karékpárlopást bizonyítottak rá. — Tőlünk Is ellopott ezer koronát, ezzel hálálta meg lóságunkat! Szégyenszemre rendőröknek kellett Itt jár­niuk miatta. Szélhámos stricik vagytok, te se gyere ide többet, még el találnál emelni valamit! — lángolt föl Laci bácsi feleségében a harag. Vili úgy állt ott a szoba közepén, mint akit leforráz- taik. Legutóbb évekkel ezelőtt, a bíróságon, a tárgyaló­teremben érezte magát ennyire pocsékul. Azonnal elrohant, meg sem várta az ebédet. Első pil­lanatban úgy gondolta, vonat alá veti magát, de aztán férfiasán összeszorította a fogát, s elhatározta: farkas­szemet néz az élettel. Az öccséből tehát tolvaj lett, és most valami Intézetben tartják, neki pedig végleg sen­kije nincs a világon. Legföljebb Mónika, de ö kislány még, neki majd csak akkor mond e! mindent, ha már nagyobb lesz, és úgy beszélhet vele, mint Igazi testvér­rel szokás. KI kell bírnia, amíg megszerzi a szakmun­kás bizonyítványt, és akkor teljesen önálló emberiként a saját belátása szerint Irányíthatja sorsát. 8 A z évfolyamvezetö mester elgondolkozva lépett ki az Internátus kapuján, és haragosan szidta magát azért, hogy túlságosan nyílt, tapintatlan kérdé­sekkel zavarta Vilit. A beszélgetés sírással ért véget. Amikor a tizenéves suhanc már mindent elmondott, szeméből hirtelen megeredtek a könnyek, s ráborult az asztalra: — Jóska bácsi... — életében először szólította őt valaki a keresztnevén tanoncal közül — Jósika bácsi, ez borzasztó így. Annyira egyedül vagyok, és éjjelente, álmomban gyakran járok a bírósági tárgyalóteremben. Ott állok apám és anyám között, a bíró pedig szúrös, kíváncsi tekintettel várja, hogy szóljak végre valamit. Jóska bácsi, azt a szörnyű napot nem fogom elfelejteni, amíg élek ... A mester elhatározta: másnapra néhány fiú számára külön foglalkozást szervez, és mintegy véletlenül Vilit is bevonja. Ezen a fiún rajta lesz a szeme, törődni fog vele. És ha egyszer újra nevetni látja öt — ez mind­kettőjük győzelme lesz. MIKLÓSI PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom