Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-01-04 / 1. szám

dö kötése. De hát senki sem lehet mindenben tökéletes, még szeren­cse, hogy a diszkosszal kevesen bánnak nála Jobban a világon. Faluhelyen nagy esemény min­den Idegen vagy hosszú Idő után hazaérkező szülött jövetele; mek­kora esemény tehát, ha történe­tesen egy Európa-bajnok teszi tiszteletét a bárki számára min­dennél drágább szülőhelyen. Foga­dás a nemzeti bizottságon, roko­nok, Ismerősök véget nem érő lá­togatása, köztük a kíváncsi újság­író zaklatása, aki hála Jó össze­köttetéseinek, valahogy megne- szelte a majdhogynem tálcán kí­nált nagy lehetőséget. Igaz, akkor vele együtt még csak sejtettük, hogy néhány nappal később hiva­talosan is az ország legjobb spor­tolójának kiáltják ki. Én is mel­lette tettem le voksomat. Régi Jó Ismerősként fogadott, amikor az egyik verőfényes szom­baton bekopogtattam a Bugár-por- ta ajtaján. Mintha mitsem válto­zott volna legutóbbi találkozásunk óta. Mintha időközben nem .szüle­tett volna meg az athéni siker. — Ö, az nagyon nehezen szüle­tett — hárítja el mosolyogva a gratulációt a házigazda szerepé­ben fellépő Európa-bajnok. — Borzasztó Időjárás volt Athénban, szakadt az eső, a diszkoszvetők és egyáltalán a dobóatléták szá­Mondta, és sírt örömében. Amíg most újra átéljük gondolatban az athéni , döntő Idegtépő perceit, már csak Sugár mama sír rendü­letlenül. Morzsolgatja kezében az Európa-bajnokl aranyérmet; és közben a szemét törölgetl. — Világéletében áldott Jó gyer­mek volt. Jó fiú most Is — mond­ja könnyel között. — Sohasem kellett nógatni, hogy segítsen a ház körül vagy a mezőn. Most Is, amikor csak az ideje engedi, min­dig hazajön. Legszívesebben kulcs­ra zárnám az ajtót, mert Ilyenkor egymásnak adják nálunk az em­berek a kilincset, és én úgy sze­retném, hogy egy kicsit pihenne, de nem engedi. Mindenkivel szí­vesen elbeszélget. Aztán annyi fát összehasogat, hogy a fél falunak elég lenne télire. Azt mondja, a favágás nagyon Jó kiegészítő sportág a diszkoszvetőnek. Lehet, hogy igaza van, én nem tudom. A szobában disznótoros illatok terjengenek. Az Európa-bajnok tiszteletére disznót vágtak Bugá- réknál. Az édesanyja szerint a diszkoszvetőnek nemcsak favágás­ra, hanem Jóféle ételekre Is szük­sége van. Imre sem marad rest a válasszal: — Hej, de sokat gondolok édes­anyám főztjére — mondja. — Jó­formán egész évben Járom a vilá­got, kénytelen vagyok megismer­kedni sokféle nemzeti konyha éte­leivel, néha olyanokkal is, ame­lyek bizony nincsenek az ínyem­re, ezért meggyőződéssel állítha­tom, hogy az édesanyám főztjénél nincs Jobb a világon. Néha bizony Jó lenne, ha a nagy versenyeken mellettem lehetne. Tudod, a jó családi légkör, a szülői szeretet szárnyakat ad az embernek. . , Eszegetjük a sok Jóféle dlsznó- ságot, öblögetjük a ház előtti lu­gasról lekerült finom borral, s közben Imre világjáró útjain ké­szült képeket nézzük. Athén, Oslo, Moszkva, Budapest, San Francis­co. Az Egyesült Államokba a disz­koszvetés olyan világnagyságai hívták meg, mint Wilkins és Feuerbach. Egy kis tapasztalat- cserére, no meg azért, hogy meg­leckéztessék ezt az európai le­gényt, hogy Is kell a diszkosszal bánni. A leckéztetés fordítva sült el: Imre sorra verte őket. A múlt év különösen sikeres volt a pályafutásában. Huszonöt­ször állt rajthoz, s ebből tizen­négyszer a dobogó legfelső fokán állt. Teljesítményeinek átlaga 66,36 méter, ez magában véve Is világ­raszóló, és állandósult formáját igazolja. Augusztus 16-án Prágá­ban, a RoSick^-emlékversenyen megdöntötte nagy példaképe, Lud- vík Danék szakállas csehszlovák csúcsát. Az eredmény 68,60 méter. Volt azonban ennél egy Jobb is. — Máig is bosszant a dolog — mondja. — Budapesten, a cseh­szlovák-magyar atlétikai viadalon történt. Kiengedtem a diszkoszt, amely nagy ívben kirepült a szek­toron kívül. Reménytelen kísérlet­Sudár, mint a házuk előtt átló fenyő nek tartottam, mire kiléptem a dobókörből, tehát eleve érvényte­lenítettem a dobást. Mit ad az is­ten, az oldalszél visszahozta a szektorba és 69,68 méternél ért célba. Ez lett volna még egy ra­gyogó csehszlovák csúcs. Megfon- tolatlanságom miatt sokáig ver­tem a fejemet, és mondtam né­hány cifrát. Sokan azt hitték, hogy a bírókat szidom, pedig frászt. A többiek kérdezték, hogy miket kiabálok, de mondtam ne­kik, hogy ezt inkább nem fordí­tom le. Szerencsére őt nem olyan fából faragtak, hogy az ilyesmi kedvét szegné. Ellenkezőleg, még kemé­nyebb munkára sarkallja. A na­pokban ismét a tengerentúlra ké­szül. Nagyon szívesen találkozna még a kubai Delisszel, akit ed­dig nem sikerült legyőznie. A nemzetközi élvonalból már csak ő van hátra. Alig másfél év múlva olimpia, talán ott majd sikerül. • • • A moszkvai olimpia után való­ságos kacsavész volt a Bugár- udvarban. A nagy esemény tiszte­letére égy hízott kacsái takarítot­tunk el egy ültünkben. Utólag tö­redelmesen bevallom, hogy ez in­kább Imre érdeme volt. Most egy hízó disznó fázott rá az Európa- bajnnki aranyéremre. Hogy ml lesz Bugáréknál a Los Angeles-1 olimpia után ...? PALAGYI LAJOS A szerző felvételei Az athéni aranyéremmel MINIMA MORON VfSOJI lARAGIA VOINA M ürón, az időszámításunk előtl 5. században élt neves görög mester Diszkobolosz (Diszkoszvető) szobrát tartják az ókori szobrászművészet egyik leg­kiválóbb alkotásának. Túlzás nél­kül. Alkalmam volt megcsodálni. Jómagam is bizonyíthatom, káprá- zotos munka. Mürón az atlétát utolérhetetlen realizmussal akkor örökítette meg, amikor testének mljiden Izmát a végsőkig megfe­szíti a dlszkos eldobása előtti utol­só pillanatban. A szakemberek a megmondhatói, hogy ez a disz­koszvetés legnehezebb fázisa. A sok ellentétes irányú és együttha­tó mozgás a lábujjhegyektől a nyakszlrtlg a test minden porcl- káját igénybe veszi, és ezt a meg­ismételhetetlen pillanatot „fogta meg“ az ókori művész olyan tö­kéletességgel, hogy szinte hallani lehet a feszülő izmok pattanását. Bronzba vésett csodálatos költe­mény ez az emberi test és a moz­gás harmóniájáról. A tavalyi athéni atlétikai Euró- pa-bajnokság nézői „élőben“ Is láthatták a diszkoboloszt. A férfi diszkoszvetés győztese, Bugár Im­re ugyanis szakasztott olyan, mint­ha Mürón vésője faragta volna. A néhai görög mester bizonyára nyugtalankodott is a sírjában, hogy már nincs az élők sorában, és nem mintázhatja meg ezt a csallóközi fiút. Hatalmas, arányos termet, görögös arcéi, dús fürtök­ben lógó haj — ez röviden Bugár Imre külsejének Jellemzése. A szerzővel Csupán az a turpisság a dologhan, hogy az újságíró a uttlői ház lépcsőjén áll. Vendégségben Csehszlovákia legjobb sportolójánál A osallóközkürtl (Ohrady) és vásárúti (Trhové Myto) gyerekek sem mertek volna bizonyára ál­modni arról, hogy az ünnepélyes plonlravatáson Csehszlovákia leg­jobb sportolója, Európa-bajnok diszkoszvetőnk köti első ízben a nyakukba a vörös nyakkendőt. Imre az ünnepek előtti napokban ismét hazalátogatott a szülői ház­ba, ahol saját bevallása szerint most is a legjobban érzi magát, hogy utasíthatta volna vissza a kedves meghívást. Kürt a szülő­faluja, a másikban iskolába járt, és Matús György tornatanár irá­nyítása alatt tette meg az első lé­péseket a világhírnév felé. Ma is olyan tisztelettel beszél róla, mintha csak neki köszönhetné a moszkvai olimpia ezüstérmét és az athéni Európa-bajnokság leg- cslllógóbb fémét. Volt tehát nagy izgalom mind­két Iskolában, bár — mint mondja — ő is legalább olyan izgatott volt, mint akik életük nagy ese­ményét élték át. Kezdetben se­hogy sem ment a plonírnyakken­mára a lehető legrosszabb előjel. Azt mondják, hogy ott, abban az évszakban egyszer egy szökőév­ben esik, s" mit nem ad a sors, pont a dlszkoszvetés döntőjének napján szakad. Ki nem állhatom versenynapon az esőt, és úgy hi­szem, így van vele minden tár­sam. Nem tartozunk a borsszem- jankők közé, és ekkora termetű embernek nehéz megállni a csú­szós dobókörben. Az első két kí­sérletet elrontottam, talán még kisiskolás koromban sem dobtam ilyen rövidet. Helyből is túldobom a hatvan métert, ez meg csak 46, 48-ra sikerült, a Jobbik. Ha har­madszorra nem Javítok, be sem Jutok a szűkebb döntőbe. — Kire gondoltál azokban a ne­héz pillanatokban? — Nyugodt természetű ember­nek Ismernek, de akkor nekem sem volt minden mindegy. Eszem­be Jutott az édesanyám, édesapám meg a fivéreim. Bizonyos voltam benne, hogy mindannyian ott ül­nek a tévé előtt. Ekkora szégyen. Aztán átvillantak az agyamon azok a régi szép idők, amikor még otthon a srácokkal pilickél- tünk (bigézés — a szerk. megj.), késhegyre menő partik voltak azok, akárcsak minden gyerekko­ri játékunk. Akkor is mindig min­den apait, anyait beleadtam, és az utolsó pillanatig bíztam a siker­ben. összeszorítottam a fogamat, csendesen mondtam magamnak néhány keresetlen szót, úgy, ahogy azt otthon. Kürtön tanul­tam, persze nem az iskolában. Ke­restem magamnak a körben p^y parányi szárazabb helyet. Nem so­kat ügyeltem a technikára, ebből a szempontból azzal a bizonyos dobással a dlszkoszvetés alapisko­lájában megbuktam volna, de minden erőt beleadtam, és biztos voltam benne, hogy ennek elég­nek kell lennie a továbbjutáshoz. Elég is volt, bár a 63,52 méter ma már nem világrengető ered­mény, de ki gondolt akkor az Olümposzok döngetésére. Mint mondja, nagy kő esett le a szívé­ről, ez a dobás így is örökre em­lékezetes marad a számára. Edző­je, Mlloslav VlCek, amikor már a döntőben aratott győzelmét népéivé örömmámorban úszott az egész csehszlovák csapat, ezekkel a szavakkal ölelte magához vé­dencét: „Imre, ettől azért megkí­mélhettél volna. Ilyen Idegbajt még soha nem éltem át. Egy fél óra alatt legalább 10—15 évet öregedtem ..

Next

/
Oldalképek
Tartalom