Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-05-31 / 22. szám

A hogy vannak nők az ember éle­tében, akik csábítanak, ugyan­úgy vannak városok is. Így va­gyok én. Illetve így van velem Le- ningrád Is. Ebben az esetben azon­ban könnyű a dolgom: Lenlngrádot nem lehet nem szeretni I Az ember elindul bármelyik utcáján, és köny- nyed, kellemes, jé érzés tölti el. Sé­tálgat gondtalannak tetsző ábrázat- tal, meg-megáll egy-egy kapualj tö­vében, házsarkon, csatorna korlát­jánál, hídon, és elmereng; emlékek jutnak eszébe. Emlékek, pedig az ide­gen most járja először a várost. Még­is. Hiszen a szép, a kedves, a kelle­mes mindig újabb gondolatokat éb­reszt. önmagát kínálva, élményeket csalogat elő. Élményeket, amelyeket ugyan máshol szerzett, mégis azt kell hinni, úgy Istenigazáböl csak Itt sze­rezhette volna meg. Itt kellett meg­szereznie. Ábránd kérdése csak, s máris hihető: Leningrádban sokszor jártam. Most Is Leningrádban vagyok. Me­gyek a befagyott Néva hóval borított bal partján. Hátam mögött a Téli Pa­lota, az Ermltázs zöld-arany épülete. A világ egyik legnagyobb múzeumá­nak kézzel fogható csodái még ele­venen élnek bennem. Képeket, szob­rokat látok magam előtt. Hatalmas és parányi helyiségeket. Már ameny- nylt az 1507 szobából láttam. Hiszen a rengeteg kiállftóterem 380 ezer ké­pének, 2,5 millió műtárgyának, 40 ezer rajzának, 500 ezer metszetének a megszemlélésére, az azokkal törté­nő alapos ismerkedésre több hét, több hónap, több évnyi idő kellene. Ben­nem a több milliós anyagból egy je­lentéktelennek tetsző itáliai mester alkotása él legelev.enebben. A hatal­mas, üvegkupolás terem egyik talán egy Velencét ábrázoló, pompás szín- gazdagságú kép látható. Nem különö­sebben értékes művészi munka, ám a kép méretei, hangulata, dinamiz­musa teljesen felvillanyoz. Egyszeri­ben lázba jövök, s észak Velencéjé­ből dél Velencéjébe képzelem maga­mat, az igaziba. Kirohanok az utcára. A fagyos szél némileg kijózanít, ám a kint elém táruló látvány visszazökkent az előb­bi állapotba: A Néva-part a Canale Grandera emlékeztet. De hát délidő van és tél. Ilyenkor errefelé az em­berek dolgoznak és nem az utcákat róják. A városalapitó I. Péter lovas­szobránál, ahová épp egy fiatal pár érkezett esküvőjéről, vörös szegfűből hatalmas csokrot helyez a lovas lá­baihoz. Az ellenfényben, hátulról úgy tetszik, hogy a lovas ugrani készül, pa­ripájáról hátratekint a pillantra egy helybe merevedő párra, s mire lencse­végre kaphatnám e meghittnek tet­sző látomást, a menyasszony párjával' együtt már kocsiba pattant, és a szov­jet taxisokra jellemző vlllámgyorsa- sággal elhajtanak. Az Izsák-székes- egyház felé veszem az utamat. Aztán elérve a székesegyház előt­ti térre, 1. Miklós lovasszobrának ta­lapzatára telepedek. Szemben velem karnyújtásnyira a mesés, kovácsolt­vas lámpaoszlop kétfejű sasa acsar- kodik. Valamiért mérges lehet a ko­ronás fejű sas madár. Talán az bánt­ja, hogy bár szárnyalt röpülésre len­dülve széttárta, mégsem mozdulhat. Hogy az örökös indulás mámorltó pil­lanatára kárhoztatott, s felfelé íve­lő, kecsesen szárnyaló madár sose lesz belőle. Sosem szédülhet bele a repülés gyönyörűségébe. S ha jól be­legondolok, ez valóban komoly in­dok arra, hogy acsarkodva tekintsen az idegenre, aki legfeljebb csak any- nylt kíván tőle, hogy vele szemközt békésen megpihenjen, s aztán tovább- álljon néhány utcával. Mert amíg az ember mozdul, megy, halad, addig 6, a madár egy helyben marad. Hát nem dühítő: szárnyalhatna, de képte­len mozdulni? Korok múlnak el, s ö mozdulatlan. Mozdulatlan, változatlan. Megsajnálom őt. Ha módomban len­ne, feloldoznám bénaságát, kinyitnám láthatatlan kalickáját, vas szárnyalt könnyűvé tenném, s feldobnám a ma­gasba: menj, sas, repülji Már csak azért is, mert királyi madár vagy, koronás madár. Neked itt szabadnak kéne lennedi Sajnos, nem tudok ve­le szót érteni. Nem is incselkedek ve­le tovább, mert mi lesz, ha a belőlem sugárzó gondolatok még ráragadnak, s majd követelődzlk .. .71 Egy ilyen sasmadár nagyon tudhat követelőz­ni. Szomorúan ugyan, de megyek hát tovább. At a Mojka szép hidján, a lámpákkal díszített korlátok mellett. Lámpák. Leningrad lámpái. Micso­da pazar, pompás, kecses, díszes, fé­nyes, ékes lámpák vannak ebben a városban. Minden csatorna minden hídján más lámpákkal ékeskedik. Hi­valkodik, mint valami szép asszony drága ékszereivel. Hivalkodik, kacér­kodik minden lámpa. Kelleti magát, hogy az ember körbejárja, felnézzen valamennyire, kívánja őket megérin­teni. Vagy csak állni mellettük, alat­ZOLCZER JANOS A csodás Leningrad tűk, várva, míg valahol, a Flnn-öbö- lön túl lebukik a nap, s az ismeret­len lámpagyújtogató keze kigyújtja lényeit. Várni, míg felvillannak a lámpák tüzel, míg ragyogni, élni kez­denek. S nekifáraaszkodva oszlopuk­nak, fényükben csodálni, fürkészni az éjszaka sejtelmes árnyalt, az össze- ölelkezö járókelőket, akik most már magabiztosabban, bátrabban bújnak egymáshoz, csókolják egymást. S a lámpák lábalnál megvárni a reggelt, látni, amint lényük egybeolvad a pir­kadattal, a kelő nap fényével. Hiszen Leningrádban csodás az este, s még szebb a hajnal: a Néva sima jégtük­rén megcsillan a nap első sugara, visszaverődik egy palota aranyszegé­lyes ablaküvegére, onnan a szemed­be szökken a sugár. Ügy érzed, re­pülsz, repülsz a sas helyett, minden­ki helyett. Szárnyalsz a város fölött, s majd földet érsz valahol a tó befa­gyott vizén. A havas, kitaposott jé­gen, amelyen az emberek többsége halad, hogy lerövidítse az itt jócskán óriásnak mondható távolságokat. A vastag, már hónapok óta egyre vastagodó jég biztos talaj az ember lába alatt. Nem messze tőlem egy pöfékelő jégtörő bajó sem bír a jég­páncéllal — hiába erőlködik hossza­san. Dolgavégezetlenül odébbáll. A Néva, a természet most nem engedte megbolygatni méltóságteljes nyugal­mát. így aztán hiába is baktatnék ki éjszaka a Néva-partra, úgysem lát­hatnám a felnyíló hidakat, Lenlngrád Jelképeit. Látom viszont a négy és tél kilo­méter hosszú Nyevszki] proszpektot, Lenlngrád fő ütőerét, a mindig moz­galmas sugárutat. Lenyűgöző a lát­vány. Reggeltől estig emberáradat hömpölyög a város egyik legrégibb utcáján, amelyet hivatalok, színházak, szerkesztőségek, parkok, áruházak, üzletek ... szegélyeznek. De a fagy- laltárusokből van a legtöbb. Az áru­sok még télen Is jegelik a fagyit, a jégkrémet, amelyért tolakodnak az emberek. S egy-egy „marozsennoje“ megvétele után leülnek a hóval bo­rított parkok padjaira, ott nyalogat­ják. Itt, a Nevszkij proszpekten sze­retnék igazából a magasba röppen­ni, felülről, a madarak világából rá­látni a sugárútra, onnan szemlélni a hömpölygő áradatot. Megpróbálom az ember számára mindmáig lehetet­lent. Természetesen, nekem sem si­kerül. A repülés csodája újra el lett napolva: Lenlngrád. Most újra ott járok. Álmodok vagy ébren vagyok-e, nem Is tudom. Mind­egy. Lenlngrád kedves város, Lenin- grád szép város — és ez a lényeg. Az MX-típusú amerikai ú| hadászati rakéta ellen sfk- raszálló csoportok, békét követelő vallási szervezetek hatalmas demonstrációval tiltakoztak Washingtonban az új elsűcsapásmérő fegy­ver ellen. „Az MX — út a háborúhoz“, „Rakéták he­lyett kenyeret“, „Állítsátok meg az MX-et“ — hirdették a kongresszus elé vonuló ki­lométeres tüntető menet transzparensei. A tüntetők a kongresszus többszörös rendőrkordonnal körülvett épülete előtt nagygyűlésen tiltakoztak a fegyverkezési hajsza új szakaszát előkészí­tő rakétaterv ellen. Gyűlé­sükön a képviselőház és a szenátus több tagja Is részt vett. A francia parlamentben az elmúlt napokban jóváha­gyott ötéves fegyverkezési program alapján Franciaor­szágban megkezdik az ún. azonnali csapást mérő nuk­leáris erők kiépítését. Ez a hagyományos fegyverzet fej­lesztésének kárára fog tör­ténni, ugyanis a francia ka­tonai szakértők véleménye szerint e fegyverek jelentő­sége a jelenlegi atomkor­szakban jelentősen csökkent. Az azonnali atomcsapást mérő erők a terv szervezői szerint képesek lesznek vil­lámgyorsan reagálni „a vi­lágban tapasztalható kato­napolitikai helyzet változá­saira“, és szükség esetén „gombnyomásra“ bevethetők lesznek. Állítólag az is lehe­tővé válik, hogy Franciaor­szág „egyoldalúan ellenőriz­hesse az amerikai elretten­tő stratégia bekapcsolását Nyugat-Európa védelmébe“. Ambiciózus nukleáris fegy­verkezést tervei ellenére Franciaország — bár tagja a NATO-nak (a tömb kato­nai szervezetének nem| — elutasítja, hogy növekvő nukleáris potenciálját a gen­fi tárgyalásokon figyelembe vegyék, ahogy azt a Szov­jetunió javasolja, A 35 éves Szato jaszauki feleségével és három gyer­mekével már hét hónapja egy atombunkerben él a ja­pán északi, hegyvldékes ré­szén fekvő Fukusima tarto­mány Nlhonmatcu városa mellett, Szatónak 8,6 millió jenjébe (mintegy 38 ezer dollár] került a 15 centimé­ter vastagságú betonfalas bunker építése, valamint az az elektronikus mérőműszer, amely megállapítja az eset­leges atomrobbanás epicent­rumát és a sugárzás erőssé­gét, Az atombiztos bunker azt 8 célt szolgálja, hogy a családot az esetleges nuk­leáris háborúban megvédje a radioaktív sugárzástól. Ez a példa szemléletesen tanúskodik arról, bogy a ja­pán közvélemény mennyiro tart egy atomháborútól, hi­szen a felkelő nap országa a második világháború be fejező szakaszában már egy­szer tragikus módon „kísér­leti nyúl“ volt, amikor az amerikai légierő ledobta Hi­rosimára és Nagaszaklra az atombombát. A varsói katonai körzet bírósága másféltől három és fél évig terjedő szabadság- vesztésre ítélt kilenc olyan személyt, aki államellenes felforgatő tevékenységben vett részt. Az elítéltek a „Szolidari­tás Üzemközti Munkásblzott- sága“ nevű illegális csoport vezetőiként Varsóban sztráj­kokra és utcai tüntetések­re, valamint egyéb rendza­varást akciókra uszítottak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom