Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-05-24 / 21. szám

8 M

jubileum:

MATES

Kapcsolatokat kereső tájékozódások

Kmeczkó Mihály: Harc a kutyafejűek- kel című mesejátékával ér véget a Magyar Területi Színház jubileumi évada. Takáts Ernőd rendezésében kerül színre ez a tatárdúlást felidéző történelmi Játék, amelynek ősbemiítatóját 1983. Június 10-én tartják majd Komáromban (KomárnoJ a Szakszervezetek Házában.

A lezáruló idény számvetése mögül egyre inkább a Jövő évad tervei, feladatai lépnek előtérbe. A két együttes gondjai sűrűsödnek az íróasztal körül, amikor benyitunk TAKATS EMÖD irodájába, hogy egy rövid „előzetes“ nyilatkozatot kérjünk tőle az idényzárás előtt.

— A bemutatott darabokról elmondhatom, hogy elérték a kitűzött célt. Ezen túl hangsúlyoznom kell azokat a szakmai megnyilatkozásainkat is, amelyeket az eredmények Igazolhatnak. Elsőnek egy ÚJ szovjet szerzőt mutattunk be. Rusztan Ibragimbekov Homokra épHlt ház című színművét, amelynek rendezésével egy ukrán vendégművészt bíztunk meg. Az is bebizonyosodott, hogy egy előbbre mutató eszméért harcoló szovjet népnek a gondolatvilága milyen közel áll hozzánk. Sőt, a művészetről vallott nézeteik is azonosak a miénkkel. Ebben az évadban emlékeztünk meg színházunk megalakulásának 30. évfordulójáról, amikor bemutattuk Jókai Mór — Török Tamás: Szeretve mind a vérpadig című regény dramatl- zációját. További eseményként könyvelhetjük el Henrik Ibsen Nórájának a bemutatóját is, annál Inkább, mert rendezője, a debütáló Horváth Lajos az új évadtól rendezőként erősíti majd művészeti törekvéseinket. Az eddig említett bemutatókat azért tartom eseménynek, mert építő hagyományaink Jegyében fogantalak. A közönség érdeklődése Is' azt igazolja, hogy Jó úton haladunk. Oj

színpadi szerzőt is avattunk Tóth László személyében. Áldozat című drámája figyelemre méltó színpadi próbálkozás volt, amelynek során mind a szerző, mind dramaturgiánk hasznos tanulságot vonhatott le. Meg kell még említenem a többi előadásainkat is, amelyek az ún. könnyebb műfajt képviselték. Ján Soloviő, AndreJ Nemlaha és Blanka Jl- rásková vígjátékairól van szó, amelyek a maguk hiányosságaival is hatásosan Járultak hozzá a „szórakoztatva nevelni“ törekvéseinkhez.

■ Színházunk az utóbbi évadokban több kísérletet tett a színpadi realizmus továbbfejlesztésére. Tanúi lehetünk ennek az elkövetkező évadban is?

— Felterjesztett tervjavaslatunk igent mondat velem. Valóban stabilizálódik dramaturgiánk, és a rendezőkkel, külső munkatársainkkal való együttműködésünk is elmélyültebb lett. Terveznünk viszont hosszabb szakaszra kell. Folyamatosságra van szükségünk, hogy színházunk két együttese Jól haladjon előbbre. Azt akarjuk, hogy a modernségről ne csak a modernkedés kapcsán beszélgessünk, mert csak így lehetünk figyelemreméltók.

■ Bs milyen lesz az előttünk álló 31. színi évad műsora?

— Még nem végleges, ezért korai lenne róla konkrétan beszélni. Egy terv összeállítása nem az ilyen vagy másmilyen óhajok kérdése, hanem a realitások mérlegelése: előrelátás és gyümölcsöző együttműködés. Annyit viszont elmondhatok, hogy a dramaturgia és az irodalmi érték szempontjából is színvonalasabb darabokat szándékozunk bemutatni az elkövetkező évad során. Attraktívabbak akarunk lenni, és így tenni eleget a nemzetiségi és egyben a korszerű színházi „ügyintézés“ küldetésének is.

Műsoraink színvonala egyre inkább felbecsülhető

Az Igazgatóval folytatott rövid beszélgetésünk után körülnéztünk a színház művészeti vezetőjének, HOLOCSY IST- VÁNnak az irodájában is.

■ Közbeszólhat vagy beleszólhat-e a közönség színházunk műsorpolitikájába?

Igen. Feltétlenül. A közönség, a- melyért tulajdonképpen a színház létezik, közvetve, a látott produkciók kiváltotta visszhang révén szól bele színházunk műsoraiba, a darabok kiválasztásába. Műsorpolitikánk, úgy vélem, önmagában megfelel a társadalmi elvárásoknak. Talán e műsorpolltika keretén belül a „darabválasztás“ kívánna Javulást. Mindent elkövetünk, hogy a javasolt 4—4 színdarab a lehető legjobíj kivitelezésben kerüljön a nézők elé.

■ A rendező számára mindig a legfontosabb probléma a jó szereposztás. Megvan-e erre a lehetőség a mi együttesünknél is?

Úgy gondolom, hogy együttesünk szl- nészprofllja állandóan gazdagodik. Kár, hogy egy-egy új ígéret tiszavirág-életű MATESZ-tagsága számos elképzelésünket módosíthatta.

■ Bs voltak ilyen helyzeteink?

Voltak, pedig nehéz olyan darabokat kiválogatni, hogy minden szempontot kielégítsünk, illetve ezt nem is lehet, nem is kell. Még akkor sem, ha a két együttes négy plusz négy, azaz nyolc darabjáról beszélünk. De én nem vagyok pesszimista. Most is, mint legtöbb idényünk alkalmával találunk megfelelő megoldást. Alkotó művészekre van szükségünk, akiket szívesen néz meg a közönség. Akik újítani tudnak, élni képesek szerepükben. Tudják, hogy, rájuk épül egy világ, egy szerep, amelyért ők is felelnek. Meg vagyok győződve, hogy nem egy színvonalas alakításnak lehetünk majd tanúi az elkövetkező színházi idényben.

Bohózatban, történelmi drámában, a paraszti Indulatok sűrűjében vagy egy mai témájú színjátékban, azok társadalmi konfliktusaiban egyaránt otthonosak vagyunk. A dramaturgián a sor, hogy olyan darabok kerüljenek a közönség elé, amelyek abban is segítenek, hogy a különböző korosztályokból, társadalmi rétegekből egyre több nézőt „hozzon be“ a színházba. Ez a színház a miénk, csehszlovákiai magyaroké, nekünk kell tudnunk élni a lehetőségekkel.

Színházunk immár három évtizede bevonult a köztudatba, akárcsak a magyar tanítási nyelvű Iskolák, a magyar irodalom és művészet, nemzetiségi népművelésünk és egyéb magyar Intézményünk. Közös élményeink. Jó eredményeink vannak már, amelyek szerves részei tudatunknak. És éppen ezért kell és érdemes Jobban odafigyelnünk színházunk munkájára. Mert hogyan Is szolgálhatná a társadalom érdekelt, hogyan mondhatná el fontosnak vélt közlendőit, ha az emberek nem figyelnek rá? így az ÚJ nézőnek, de minden színházlátogatónak úgy kéne elfoglalnia helyét a nézőtéren, mintha ez lenne az első találkozása a színházzal. A színháznak pedig tudnia kell, hogy a növekvő érdeklődésnek milyen magaslatán álló nézőknek akar Játszani, az ízlésnek milyen fokán akarja eléjük tárni műsorát.

(szuchyf

JOHANNES

BRAHMS

Wagner huszadik születésnapját készül ünnepelni, amikor másfél évszázaddal ezelőtt, ugyancsak májusban, hetedikén Hamburgban megszületik Johannes Brahms. Az a Brahms, aki éppen Wagnerrel együtt a múlt századi romantikus német zene két kiemelkedő csúcsát képezi. És milyen furcsa Játéka a sorsnak, hogy ez a két kimagasló egyéniség alkotásban, stílusban és műfaji sokféleségben annyira távol áll egymástól, hogy szinte ellenpólusai voltak egymásnak. Ha azonban boncolgatni kezdjük az ellentét okát, kimondott törvényszerűségre bukkanunk, mert hiszen mi sem kézenfekvőbb, minthogy a „forradalmár“, haladó, mindig újat hozó és a szinte kizárólagosan színpadi zenét komponáló Wagner és a hagyományokhoz, a klasszikus formákhoz hű, és színpadi művet sohasem alkotó „konzervatív“ Brahms között nem lehet megtalálni a közös nevezőt. És Így nem csoda, hogy a programzene korának kritikusai a még mindig abszolút zenét komponáló, de korban fiatalabb Brahmsot Wagner és Liszt újro- mantlkus Irányzatának „ellenpápájává“ kiáltják ki.

Brahms apja hivatalosan ugyan nagybőgős, de olyan alapos zenész, aki több más hangszeren Is Játszik, s így maga kezdi zenei talentummal rendelkező flát a hegedű, a gordonka, sőt a kürt kezelésére oktatni, hogy az minél előbb mint zenekari klse'- gltő, az anyagi problémákkal küzdő család segítségére lehessen. Brahmsot azonban hajlama a zongora felé vonzza, s mivel Jó tanítók kezébe adta a sors — kora ifjúságától matrózkocsmák zongoristája —, már 16 évesen Beethoven-szonátákat Játszik, és nemsokára megszületnek zongora- és dalszerzeményei is. Még nincs húszéves, mikor a sor? összehozza Reményi Edével, az akkor már világhírű magyar hegedűssel — ez az Ismeretség a kiindulópontja élete számtalan magyar vonatkozású kapcsolatainak —, akinek kísérője és partnere lesz. Közös németországi hangversenykörútjuk nagyon sikeres, és nemcsak zongoristaként válik híressé, hanem megismerkedik olyan sorsformáló egyéniségekkel, mint JocJhlm József hegedűs, Stockhausen, a Brahms-dalok ősbemutatója, vagy maga Robert Schumann ős Liszt Ferenc.

Életének ez a vándorló időszaka koncertezéssel, komponálással és időnként tanítással telik el. A változást az 1862-es év hozza , meg, amikor „a zenének szent városába“ — mint maga írja Joachlmnak —, Bécsbe költözik, ahol megértésre és elismerésre talál, művelt kiadják, és a koncertek állandó műsorává válnak. Itt hangzik tel nagy kórusműve, a „Német Requiem“ Is, mellyel végleg befut az osztrák zenei életbe.

Közben élete a negyedik Iksz felé közeledik, s művel sorában új színek, új műfajok kezdenek Jelentkezni. És Itt meg kell állni, hogy visszapillantsunk eddigi alkotásainak hosszú sorára. Brahms idejében ugyanis a polgárosodás útján elindult Németországban a zene művelése, avagy hallgatása az élet szerves része volt, amikor alig képzelhető el otthon zongora, kamarazenélés avagy dalok zongorakíséretes éneklése nélkül. Ez a korízlés, a kamaramuzsika Iránti megnövekedett igény és Brahms Jő pianista készségei nyomják rá bélyegét eddigi alkotásainak láncolatára.

Saját pianista Igényelnek figyelembe vételével megírja a versenyművek egy leg- szebblkét, a B-dúr zongoraversenyt, amelynek ősbemutatójára 1881. november 9-én a Pesti Vigadóban kerül sor: a Filharmóniai Társaság zenekarát Erkel Sándor vezényli, a zongora félelmetesen nehéz szólamát pedig maga Brahms szólaltatja meg. Kilenc évvel később még egyszer felhangzik a mű Pesten Brahms közreműködésével, de akkor a zongoránál Eugen D’Albert, ül, Brahms meg a zenekart vezényli.

Brahmsot életében — amely után a gyorsan pusztító májrák tett pontot 1897. április 4-én — sok kitüntetés érte. Két akadémiának Is tagja volt, két egyetemtől kapott doktorátust, és számos fejedelem illette magas rendjellel alkotásaiért, amelyek ma is elevenen élnek, közkedveltek, s a világ hangversenytermeinek pódiumain újra és újra felhangzanak.

A kor magyar zenei termését elsődlegesen Reményitől kezdi megismerni, majd később nyomtatásban Is megjelent anyagból, amely olyannyira hatása alá keríti, hogy fokozatosan négy füzetben dolgozza tel őket ,,Magyar táncok“ címen, melyek ma is ismertek zenekari és különböző szólóhangszeres változatban, de ami ettől az alkalmi alkotásoktól lényegesen fontosabb az, hogy e zenei nyelvnek sok-sok Jellegzetessége, motívuma és dallama fedezhető fel alkotásainak hosszú sorában.

VARGA JÓZSEF

Látogatás egy népművésznél

A napokban Nádszegre {TrsticeJ vitt az utam. Meglátogattam hát Juhos Rudolf bácsit. KI ne Ismerné őt? Hány kiállításon gyönyörködhettünk már a népművész alkotásaiban, aki munkája alapanyagául a nádat használja. A népművész híre az utóbbi években túljutott a galántai Járás határain. Képei rendkívül megkapóak, egyéni ötletekből fakadnak.

Falusi Ihletésű témái a nád részecskéiből kelnek életre a barna vagy a fekete vásznon. Alkotásainak témáját a címek Is Jelzik: Nádaratás, Favágók, Disznóölés, Szántás lovakkal, Fonó asszony, Juhltatás, Falusi udvar, Lakodalom.

Juhos Rudolf tiszta hangon „szólaltatja meg“ a szellő ringatta nádat, hogy elmondja, milyen Is volt a letűnt társadalom emberének élete, kevéske öröme, de annál több gondja. Valahányszor alkotásait szemléltem, megállapítottam, hogy hű maradt az öt éltető faluhoz, amely Ihletöje Is. Vlssza- -vlsszatérö kedvenc témája a sajátos csallóközi falu képe, ahogy az gyermekkori emlékeként belelródott: a zsúptetős házakkal, e falvak Jelképével.

Vajon mit alkotott a közelmúltban, és min dolgozik Jelenleg? Munka közben találtam a mestert: megrendelésre készített képet. Megtudtam tőle, hogy a kosúti események évfordulója alkalmából Is kapott megrendelést. Előtte, hogy azonosulni tudjon a hellyel, a környezettel, elment Kosútra „terepszemlére“, majd Tüntetők címmel elkészítette képét, amelyet a kosúti emlékszobában helyeztek el. A helyi óvodát egy monumentális képpel ajándékozta meg.

Tavaly a rokkantak nemzetközi éve alkalmából bemutatták három képét Prágában, de a bratlslaval Vármúzeumban Is van néhány alkotása. Ezenkívül több járási múzeum megrendelésére is készített képeket,

amelyeket többek között Nagyszombatban (TrnavaJ vagy Dunaszerdahelyen (Dun. Stre- daj láthat a közönség.

Juhos Rudolf az első olyan szlovákiai magyar népművész, aki felismerte a nád különleges varázsát, és megtalálta a módját, miként lehet képzőművészeti alkotásokra felhasználni. Képeivel közel vitte az emberekhez szülőfaluját, bemutatta a mátyusföldl tájat és a Csallóköz szépségeit, a síkság, a víz báját és sajátos vonzását. Nagyszerű tájképeken varázsolja elénk a Dunát, a holtágat, a napot, az erdőket, mezőket és réteket, a kerteket és a szőlőket, de mindenekelőtt az embert és munkáját.

Vagy harminc képét tavaly a CSEMADOK több helyi szervezete kiállította.

Száraz Pál Juráé Dániel felvétele