Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-05-24 / 21. szám

dilllkusnak tetszik, csöndes kis falu Fülekkovácsi (Fila- kovské Kováce I, két város, Losonc (Luöenecj és Fülek (Fil'a- kovoj között. Egyetlen utcája húzódik csak az országút mentén, magát a hegyekkel, dombokkal övezett régi falut távolabb, beljebb találni. Elhajtok az, üzlet-kocsma új épülete mellett, majd megállók 2 művelődési ház, egyben hnb-iro- da előtt, és egyszeriben úgy tetszik, visszafelé mentem az időben. Romantikus, a nagyvilág ártalmaitól sok szempontból mentes, a mai mindennapok már megszokott faluképétől merőben elütő környezetbe csöppentem: csendes utcák, ahol alig járnak az autók, gémes- kút, hosszúkás házak, kis ablakú parasztporták, gólyafészek, egymásra köszönő emberek. Különös, kedves világ.

Az egyik sarkon megszólítok egy köpcös, vállas fiatalembert:

>— A hnb-elnököt, Agócs Dezsőt keresem.

Én lennék az — mondja, és máris nyújtja a kezét, üdvözöl, hivatalába Invitál. Az ízes palóc tájszólással beszélő, közvetlen férfi hamar kötélnek áll, s bemutatkozás gyanánt egy rövid „életrajzzal“ kezdi —; Itt születtem Kovácsiban, pont harminchárom éve. Itt voltam óvodás, az Iskola első öt évét is itt jártam, majd FüleBolyós Etelka tanító segítségére még nagy szükségük van a gyerekeknek

tak a tehenek inni. Például ennek az épületnek a helyén, ahol most vagyunk, a kondásház állt, pásztorok laktak benne.

— S még egy lényeges dolog, itt már régóta három náció élt: magyarok, szlovákok, cigányok. Meg kell hagyni, mindig békében, egyetértésben, jó szomszédságban.

vonta, míg borovicskából hatvan liter is. Havi 60—70 ezer korona a forgalmunk. S nézze — mutat a hűtőpultra —, úgy néz ki, idén jobb lesz a helyzet üdítőkből, mert tavaly katasztrofális volt. Most ötféle üdítő kapható, és sörből is folyamatos az ellátás.

Hosszan folyik még a szó a sör körül, a vendégek is rákontráznak: hogy nyáron már nem egyenletes az ellátás, s mert nincs pince, meleg a sör. Azután az egyik vendég. Molnár László otthonába invitál. A fiatal, efsz-dolgozó, a gépszerelő az új sor egyik emeletes házában lakik. Ö, pontosabban az apja arró'l híres, hogy a faluban, a környéken elsőként kezdtek fóliázni, s mindmáig a legnagyobb területen termesztenek fólia alatt zöldséget.

— Már sokat eladtunk — mondja már a fóliasátor alatt —, sok palántát, de még mindig van vagy hatezer. Viszi a falu, viszi a környék, akármennyi lenne is. S nézze meg ezt a törökparadicsomot, ez újdonság. Ilyen itt a környéken egy sincs. A családomnak teljes mértékben kitölti életét a munka és a fóliázás. Nekünk ái- dás ez a kis falu, a falusi élet, a világ minden kincséért sem mennék el innen máshová.

Megint visszafelé, a faluközpontba tartunk. A kocsmáros, aki

„A szülőket nem nagyon érdeklik a gyermekeik.“

itt tévé, porszívó, a nagyvárosokban csak pult alatt kapható teáskészlet, angol Lyons tea, hűtőszekrény, konzervek és bon ami... Százötven-százhatvanezer korona a bolt havi forgalma. S az üzletvezető, hogy a dolgozó háziasz- szonyok bevásárlását megkönnyítse, egy kedves vásárlási újítással

ZOLCZER JÁNOS RIPORTJA

A KIS FALU

/

ken foíyfattam tanulmányaimat, változó előmenetellel. Aztán a -közeli Buzitkán tanultam ki a mezőgazdasági gépjavító szakmát. Onnan a losonci gépjavító állomásra kerültem, ahol mint lakatos-hegesztő dolgoztam. Hat éve pedig szülőfalum hnb-elnökévé választottak.

5-^ Hogy milyen ez a falu? Elöljáróban hadd mondjam el, hogy Kovácsihoz tartozik közigazgatásilag a 270 lakosú Kurtány-puszta és a 120 lakosú Fülskkelecsény. így együtt a három település sem tesz ki ezer lelket, ötven még hiányzik hozzá.

s— A krónika szerint már az 1500-as években itt éltek elődeink. Nagyanyám, aki kilencven esztendőt élt, mesélte, hogy mocsár és láp közepén álltak itt emberemlékezet óta a házak. Még amikor én gyerek voltam, a falu közepén akkor is volt egy kisebb mocsár. Ott állt a falu kútja is, oda jár„Behunyom a szememet, és elképzelem, mi mindenre lenne képes a falu.“

Bár van néhány cigány család, a- melyekkel nekünk, a falu lakóinak időnként meggyűlik a baja — verekedés, élősködés, a gyerekek nem járnak óvodába. Iskolába .. —, de hát azért vagyunk a híva tálunkban, hogy rendet tartsunk És szó, ami szó, ez néha meglehe tősen nehezen megy, de megy Egy-egy előadásra, gyűlésre, saj nos, éppen azok nem jönnek el akikre bizony nagyon ráférne a tanulás, az ismeretszerzés.

Most már közösen az elnökkel, vagy ahogy a falu hívja őt, a bíróval teszünk egy sétát a községben. A körbe futó szűk utcát Jobbára régi házak szegélyezik. Ezekben főleg idősebbek laknak. Néhány ház üres, eladásra vár. A fiatalok a főút mellett építkeznek, ha itt maradnak, de azért maradnak, különösen azok, akik a helyi szövetkezetben dolgoznak. Mások, akik a losonci vagy a füleki üzemekben vállaltak munkát, ott is telepednek le. Igaz, az utóbbi tíz év során a lakosok száma nem változott. Mondom az elnöknek, hogy bizonyára nagy keletje lenne a lakatlan portáknak, ha egy nagyváros közelében lenne. Itt azonban, szinte a világ végén ...

— Mi igyekszünk. Már elértük, hogy van egy vegyesboltunk. Szeretnénk, ha hentes is lenne a faluban, hogy ne kelljen egy darab húsért a városba utazni. Sok mindent szeretnénk. Behunyom a szememet, és elképzelem, hogy nagyobb összefogással ml mindenre lenne képes a falu egyébként szorgos-dolgos lakossága. Csak hát a növekvő jólét, a papucskultúra itt is hódít, az emberek nagy része csak a maga javát, a saját házát-várát építgeti.

Végigjárva az utcákat betérünk a mindenkori találkahelyre, a kocsmába. Kora délután van. Néhány munkaruhás férfi ücsörög az asztaloknál, söröznek.

— Itt csak a sörnek meg a borovicskának van keletje — mondja Telek József kocsmáros. — Borból jó, ha öt liter elfogy haegy kartondobozzal a kezében hazafelé indul, megvár, int, mondana valamit:

— El van lustulva jó dolgában a nép. Nézze meg! Egyedül az én házam előtt van virágoskert, kerítés. A többiek még arra is lusták, hogy egy kis örömet szerezzenek maguknak, csinosítsák portájukat, falujukat, pedig lenne hely bőven. Hát nem lenne szép, ha minden ház előtt virágok nyílnának?

Szép, szép mondják, de hát ilyesmire kényszeríteni senkit sem lehet. Az elnök megtoldja:

!— Én örülnék minden kezdeményezésnek.

Másnap reggel megint visszajövök. A délelőtti falukép ugyanolyan meghittnek tetszik, mint a tegnap kora délutáni, esti Az üzlet előtt idősebb emberek a kenyeresautót várják. Benézünk a boltba. Magyar Aladár üzletvezető boltja mini áruházra hasonlít. Van

„Egyedül az én házam előtt van virágoskert“

állt elő: a vevők reggel munkába menet behozzák a táskájukat, benne hagyva a pénzt és az áru jegyzékét. Napközben a boltosok a táskába rakják a kért árut, s este, munka után már akár a gyerek is hazaviszi.

Az üzlettől egy ugrásra van az óvoda, most oda nyitunk be. Éva Rozgonyiová óvónő meglehetősen bizalmatlanul fogad. Később kiderül, attól tartott, valaki valahonnan ellenőrzést küldött a nyakára, mivel:

— Mikor ide jöttem, a járáson figyelmeztettek; itt sokkal gyengébb felfogású gyerekek vannak, itt sokkai rosszabbak a körülmények, ipint máshol.

A fiatal óvó nénivel kiülünk az udvarra, s lassanként oldódik a bizaimatlansága. Elmondja, hogy hivatalosan van szlovák, illetve magyar tanítási nyelvű óvoda is — külön-külön épületben —, de a gyakorlatban ez úgy fest, hogy az egyikbe a kiscsoportosok, a másikba a nagycsoportosok járnak, s a tanítási nyelv Itt is, ott is kétnyelvű. A gyerekek egymástól kölcsönösen könnyen megtanulják mindkét nyelvet, s ez csak előnyükre válik.

Arra kérem őt, a gyerekekről beszélve mondjon valamit a szülőkről, a faluról:

— A gyerekeknek sok furcsa tulajdonságuk van: néha még akkor is összerezzennek, ha halkan szólítom őket. Félnek a hangos szótól, félnek beszélni. Látom', tudom, értenek mindent, amit mondok nekik, de nem mernek válaszolni. S ez mind annak a következménye, hogy otthon keveset foglalkoznak velük, gorombán szólnak, ha egyáltalán szólnak hozzájuk. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy minden gyerek ilyen, de nagyon sok gyerekre, szülőre ez a Jellemző. Sajnálom őket, hiszen ők is ugyanolyan aranyosak, kedvesek, tanulékonyak, fogékonyak a jóra, mint bárhol másutt á gyerekek. A szülők szemléletén kéne változtatni, s akkor mások lennének a gyerekek is.

Az udvarról besétálunk a szintén kétnyelvű alapiskolába, ahol az egyik osztályban magyarul, a másikban szlovákul folyik a tanítás. Az elsősök, másodikosok, harmadikosok tanító nénije, Bolyós Etelka roppant szívélyesen fogad. Már huszonnégy éve ingázik Losonc és Kovácsi között, s most már első tanítványainak a gyermekeit tanítja az írás, olvasás, számolás tudományára. Meg ..,

— ... meg ezen kívül sok egyél5- re — mondja kedves, bár gondterhelt mosollyal —hiszen ezeknek a gyerekeknek a világa teljesen más, mint a nagyközségben, városban élőké. Ha néhanapján eljutunk velük Losoncra, akkor á szó szoros értelmében órák hosz- szat kell állnunk egy-egy útkereszteződésnél, toronyháznál, mert megcsodálják a szemaforokat, a tízegynéhány emeletes épületeket, és millió kérdést tesznek fel.

Aztán őt is hasonló jellemzésre kérem, mint korábban az óvónőt.

Azt tapasztáloin, hogy az utóbbi években gyengébb felfogá- súak a gyerekek, mint korábban. Már a pszichológiai vizsgálatokon is elszomorító véleményeket írnak róluk. Valójában a gyerekekkel sosem volt baj, sokkal inkább é szülőkkel. Ügy látom, amennyivel emelkedett az életszínvonaluk, mégpedig elég jelentősen emelkedett, annyival kevesebb idejük marad a gyerekekre. Keveset foglalkoznak velük. Falunkból a fel- szabadulás óta mindössze négyen (41) végeztek főiskolát.

Bemegyünk az.. osztályba. Ä megszeppent gyerekek bizalmatlansága hamar eloszlik: mindany- nyian fényképezkedni szeretnének. Cserébe arra kérem őket, mondják el: „Mi leszel, ha nagy leszel?“ Ilyen válaszokat kapok a huszonegy tanulótól: kombájnos, varrónő, üzletes, kamlonos, sofőr, traktoros, vasúti mérnök, mozdonyvezető, nővérke, „csöndör“, kőműves, mészáros, óvó néni.*.

Az iskolából kijövet az elnökkel még megállunk a téren. ’A közelünkben lévő, még mindig a kenyeresautóra várakozó emberek összesúgnak, egyikük-másikuk közelebb jön, bele-beleszól a beszélgetésbe. Hosszan váltjuk a szót, s majd búcsúzóul az egyik ezzel enged útnak:

^ Oszt’ csak jót Irj,on rólunk, mert jó emberek lakta falu a miénk, Fülekkovácsi...!

„A családomnak teljes mértékben kitölti életét a munka és a fóliázás.“