Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-05 / 14. szám
IPI JUHÁSZ GYULA VERSEI: Esti fények A tavaszesti égen főiragyognak a barna felhők közt víg csillagok: Zord életem estéjén fölcstllan ma A vágyam még, A vágyam, mely már rég elhamvadott. A tavaszesti rónán messze égnek, - ■ A barna árnyban víg pásztortüzek: Bús álmaim estéjén szőkeséged Föltündökölt. Föltündökölt, s jó éjszakát 'üzent. Este az Alföldön Sz alkony kéken hamvadó kődében Most térnek nyugovóra mind a házak, !A csöndbe bámulnak komoly fehéren, S tetőiket lehúzza az alázat. 'Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek, öreg parasztok néznek így az éjbe. És lecsukódnak jó korán e fények, S virraszt tovább az udvar jegenyéje. Mint régi csősz, 'dúdolgat egymagában, S a csillagokba nyújtózik didergőn, Alatta boldogabb a tyúkok álma, S ha elszundít, hát ő is egy az erdőn. 'Az országút elindul barídukolva Az éjszakában, tornyokat keresve. Fáradt utast és aranypénzt a porba, S egyszer csak eltűnik a végtelenbe. Már sejtem őt, ha a lágy álkonyatban A felhőt nézem, mely violaszínben Valami távol muzsikára ballag Egy ismeretlen rétre, messze innen. Tavasz előtt Már sejtem őt, a kedves, ifjú szépet. Ki eljövendő, de még szunnyad egyet. Most készül bársony és smaragd zekéje, s a barna föld Síén dús haja serked. Már néha sóhajtása száll, s nyomába Fölneszei avar ágyáról az erdő, S a jegenye, a komoly, ősi strázsa Már tiszteleg felé, ki eljövendő. Nyolcvan éve Mlgatoít el Száz éve, 1883. április 4-én született Juhász Gyula. .. Az ég csillagaitól á mezők füvéig övé volt az egész világ, de ami közbeesik, ebből nem jutott neki..." — írta róla Móra Ferenc. Hol született? Maga Dankó ezt írja „... ott, ahol a szív nem terem ...“ Életrajza máig megírásra vár. Meglehet, hogy a kutatások során napvilágot lát ez is. Idáig csak Gárdonyi Géza fia, József fűzte róla össze az apja által hátrahagyott feljegyzéseket. Nem életrajz ez, csupán útmutató a Dankó-kutatók számára. Ä szegedi cigánynegyed Hangász utcájából egy sovány kis ci- gánypurdét jelentettek be a Szeged-felsővárosi anyakönyv hivatalában, szokás szerint még születése napján. Gyermekéveit a „Cigánytó“ melletti vályogházban töltötte, ahol elsőként a közeli nádas madárcsicsergésére figyelt fel, majd a cigánynegyed jegenyefáinak suhogása, akácainak és eperfáinak lombjai továbbították felé a hangfoszlányokat. A kölcsönkapott rozoga kis hegedűn vonójával kísérelte meg a fülében csengő hangokat előcsalogatni. A tüdőbajt öröklött vézna cigánygyerek veleszületett tulajdonságai művészi hajlammá fejlődtek. Rendkívül sokat olvasott, kölcsönkért és saját könyveket. Apja barátjánál. Erdélyi Náci hegedűklrálynál csupán két hónapig tanult hegedülni. Erdélyi nem ismerte fel a fiúcska adottságait, s vályogvetésre beszélte rá. Miután nyomorúságos helyzetben, pénz nélkül volt, ím- mel-ámmal beállt taposni a sarat. Gondolatban inkább dalokat formált, „összhangba“ hozta a fülében csengő hangokat, tudat alatt közeledve művészi ö^tönének legelemibb megnyilvánulásához. Vályogvető társaiból „malacbandát“ szervezett, amelynek ő lett a „kutyaprímása“. Kezdtek tanyáról tanyára járni, esküvőkön muzsikálni, majd a csárdabeli cimbalom, pásztorfurulya betársulásával életre keltek az egyre fülbemászóbb dalok. Később egy-egy szerzeménye napok alatt ismertté vált, a nép ajkára vette dalait. Akkor még nem sejtette, hogy mekkora része lesz a magyar dallamklncs gazdagításában. Szeged vidékén duhaj mulatozások jártak. Az úri fortélyok sokszor megkívánták, hogy a prímás az eperfára felmászva, avagy vederben leeresztve a kútban muzsiadtál nékem egy vesztett vllágöf.-jp Hogyne szeretnélek, hogyne éltet,- nélek...“ Népszínműveket is Irt< amelyekben későbbi felesége, Joó Ilonka is szerepelt. Vele Szatyma- zon ismerkedett meg egy szüreti mulatságon 1876-ban. A festőművész apa útját állta közeledésüknek. Végül Is Dankó megszöktette Ilonkát, összeházasodtak, s ha szűkösen is, de megértésben, hűen kitartottak egymás mellett. Szülővárosa, Szeged 1886-ban Dankó tiszteletére nagy lakomát rendezett, amikor elismerte nagy fiát. 1890-ben társulatával külföldön DANKÖ PISTA HEGEDOJE káljon, hogy szebben hangozhassák a hegedű víg vagy mélabús hangja. Dankó ezt is vállalta. Gárdonyi, Tömörkény, Móra Ferenc és még többen sokat foglalkoztak vele, jó barátai lettek, Pó- sa Lajos verseiből sokat megzenésített Dankó. El is nyerte a Pósa Balatoni nótáinak megzenésítésére hirdetett 300 koronás pályadíjat. Ady így írt hozzá. „... VisszaIs nagy sikert aratott. Feleségét elvitte magával Moszkvába Is. Külföldön, ha előre meghirdetett dalestélye volt, a nézőtéren nem maradt üres hely. Szívből jövő játékával, rögtönzéseivel gyönyörködtette hallgatóit. 1897-ben Budapestre költöztek, ahol nagy érdeklődéssel várták, s író és költő barátai gyakran felkeresték. Anyagi helyzete is nagyban javult, csak egészsége nem engedte, hogy „nótafájáról“ gyakrabban hullathasson kedves dalaiból. Utoljára 1902-ben lépett fel Szegeden. Több híres nótája közt < mintha csak megérezte volna —* búcsúzóul eljátszotta: „Hallgasson el a hegedű, madár se daloljon..!“ El is hallgatott 1903. március 29-én Budapesten. A „nótafa virágzása legszebb pompájában sorvadni kezdett, s itt érte a végzet. Innen vitték Szegedre, ahol díszsírhely várta. A Népszínház kara énekelt, számos cigányzenekar kísérte utolsó útjára, majd amikor örök nyugovóra heylezték, utoljára játszották el dalát: „Most van a nap lemenőben“. Rózsaszín márványszobra Szegeden a dalköltőt egy fatönkre támaszkodva ábrázolja, mintha csak dallamot csalogatna ki hegedűjéből. Petrás Gizella Ez az írás egy kicsit adósságtörlesztés Is. Két évvel ezelőtt egy csodálatos estét, sőt egész éjszakát töltöttem a kassal (KoSlce) Plnceszlnpad tagjainak társaságában, de akkor bizonyos nézeteltérések miatt nem írtam róluk. Teszem ezt most, mert változatlanul az a véleményem, megérdemlik, hogy még inkább kilépjenek a reflektorfénybe, önzetlenül és fáradhatatlanul, elég magas művészi színvonalon ápolják a klsszlnpadl kultúrát, amiről több díj és elismerés is tanúskodik. Időközben kicserélődött az egész társaság, Ilyen a műkedvelő színjátszás rendje. Emberek jönnek, és emberek mennek, különösen elkerülhetetlen ez a jelenség hasonló esetben, amikor a gárda jó kilencven százaléka diák. Aki egész idő alatt maradt, az Havasi Péter, a Pinceszínpad értelmi szerzője, alapítója, és azóta Is vezetője, rendezője, lelke. Korábban a rádió munkatársa volt. Időnként együtt jártuk az országot tollal, mikrofonnal, már akkor Is tudtam, hogy a színházkultúra a vesszőparipája. Aztán családi okokból Kassára került, és nyugtalan, alkotni vágyó természete nem hagyta békén, amíg össze nem gyűjtött maga körül egy kis társaságot, amely a klsszlnpadl formák ápolását tűzte ki céljául. A Pinceszínpadot a CSEMADOK délvárosi szervezete vette védőszárnyai alá. A mintegy 40 férőhelyes meghitt, boltíves „színház“ fenntartásán kívül nem sokat juttathat nekik, de nem Is Igen Igénylik az anyagiakat, bár jó ellátás mellett még színvonalasabb munkát végezhetnének. Ami a Pince- színpadot együtt tartja az a lelkesedés. Ennek kö.szönhetö, hogy a múltban olyan színvonalas produkciókat vittek színre saját egyéni feldolgozásban, mint Federico García Lorca Bernarda Álba háza című drámája Elég, Bernarda címmel, egy összeállítást Francois Villon műveiből Szegény Francois címmel, amellyel a Jókal-napokon tizenkét évvel ezelőtt elnyerték a legjobb összeállítás díját, egy Latinovits-összeállítást stb. Az utóbbi hónapokban mintha elhallgattak volna ... — A Pinceszinpadon nemzedékváltásra került sor — magyarázza a hallgatás okát Havasi Péter. — Ügyszólván a teljes gárda kiTHÄÜA PINCÉBEN ÉS EKHÖS SZEKÉREN cserélődött, minden korábbi összeállítást le kellett venni a műsorról. De ne gondolja senki, hogy tétlenkedtünk. Peter Shaffer Equ'us című darabjának bemutatójára készülünk, csak hát Időbe telik, míg a megfiatalított gárda, amelyből néhányan azelőtt soha sem játszottak színházat, belejön a munkába. Úgyszintén szeretnénk felújítani a Vlllon-összeállítást. A Ptnceszínpad tehát él, és hamarosan hallat magáról. Aki csak egy kicsit Is szívén viseli a hazai magyar műkedvelő színjátszás ügyét. örül a Plnceszlnpad feltámadásának, bár az együttes — mint Havasi Péter szaval bizonyítják — sohasem szűnt meg létezni. Változatlanul diákok alkotják a csoport gerincét, akik amellett, hogy hasznos kedvteléssel töltik el a szabad idejüket, sok szép percet szereznek a kultúra fogyasztót közönségének. KI tudja, lehetséges, hogy hamarosan olyan produkciókkal állnak elő, amelyek az egész ország-világ előtt Ismertté teszik őket, vagy mint amilyen a Kocsonya A Pinceszliipcid tár.snlata az Equo- próblján Mihály házassága volt, amelyre még ma Is szívesen emlékeznek vissza. — Hát azt valóban nem lehet elfelejteni — mondja Havasi Péter. — Egy Időre a színház ős- vagy hős(?)-korára emlékeztető komédiásokká vedlettünk. Három évvel ezelőtt tanultuk be a Kocsonya Mihály házasságát, amely egy ízig-vérig vásári komédia. Ügy Is adtuk elő, mint az egykori komédiások. A bodollói (Budulov) szövetkezettől kaptunk két lovat és egy kocsist, a buzital (Buzica) szövetkezettől pedig egy szekeret. Aztán felkerekedtünk, és faluztunk Kelet-Szlováklában. Eleve nem jelentettük be sehol sem, hogy érkezünk, nem hirdettük az előadást plakáttal. Egyszerűen megérkeztünk valamelyik faluba, hangos dobolással kikiáltottuk, hogy komédiások érkeztek, és aki szerelmet, könnyet, tréfás gúnyt, egyszerűen teátrumot akar látni, jöjjön csak bátran, nem bánja meg. És jöttek Is az emberek, jóllehet nyáridő volt — bár úgy Intéztük, hogy már aratás után legyen —, minden faluban 150—20j0 ember is összegyűlt az ekhós szekerünk körül. Csodálatos érzés volt vándorkomédiásként szórakoztatni az alkalmi nézőket, képtelen lennék leírni a faluzással szerzett élményeket. A Pinceszínpad küldetése az eredeti elképzelések szernt nem Is a vándorkomédia felújítása. Milyen — ha úgy tetszik — művészi elképzelések vezérlik őket; végezetül erről faggattam Havasi Péter „színigazgatót“. — Ez egy Intim, szövegközpontú színház, ahol a szónak nagy súlya, ugyanakkor a színész arclzma minden rándulásának Is funkciója van. Jóformán testközelbe kerülünk a közönséggel, ezért Igyekszünk vele közvetlen kapcsolatot teremteni, s az az érzésem, hogy az esetek többségében ez sikerül Is. A közelmúltban ígéretet kaptunk a CSEMADOK Központi Bizottságától, hogy meghívnak bennünket az idei Jókal-napok- ra. Ez szárnyakat adott a csoportnak, s remélem, hogy addig annyira belejönnek a gyerekek, hogy nem vallunk szégyent. PAIÄGY! LAJOS Ján Kozák felvétele
