Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-03-29 / 13. szám

A piac forgatagában <---------------------­Már akkor fölfigyeltem a különös Jelenségre, amikor bizony módfelett mértéktartó tempóban döcögtünk me­seautónkkal Kambodzsa nyugati vé­gein. Sokáig semmi sem Jött velünk szem­ben, sokáig senkit sem előztünk meg. Aztán egyszercsak biciklis-konvojban több tucatnyian kerekeztek a thaiföl­di határ felé. Otött-kopott ócska ke­rékpárokon szakadt férfiak csoportjai. Hogy miért rótták együtt az utakat? A rendszeres útlellenórzö pontokon rendre föltartóztatták őket. Megvár­ták a lemaradókat, néhányan hozzá­juk csapódtak, aztán csoportosan to­vábbmentek. Állítólag nagyobb így a biztonság és könnyebb az ellenőrzés is. De hová tartottak Ilyen nagy ki­tartással? A szembejövő konvojok mindent megvilágítottak. Ugyancsak kerékpárosok, hosszú sorokban. De mennyire megváltozott a küllemüki Vadonatúj biciklik, roskadáslg áru­val, klszínezödött öltözetű „hajtók- kal“. így érkezett az áru odaátról, Thaiföldről. KAMBODZSA az új időszámítás 5. esztendejében Phnom Penhben üldöznek az em­lékeim. Mennyire más volt itt min­den, az új időszámítás kezdetén! Csaknem négy évvel ezelőtt jártam itt, a város és az egész ország, egész Kambodzsa más képet mutatott. Ak­koriban, az ÚJ honfoglalás után, Pol Pót katonáinak visszaszorítását köve­tően, mindenkiben nagyon frissen élt a csaknem négy évi pusztulás. Ki-ki a rokonait számolta. Ki kerül elő a polpotlsta munkatáborokból? Ki mer­re Járhat? Hogyan sikerül majd talp­ra állni? Mert már 1979-ben szinte mindenki biztos volt abban, hogy az út csakis fölfelé vezethet, a pusztu­lásból ki kell sarjadnia az új élet­nek ... Majdnem négy év telt el azóta. Phnom Penh, a főváros ismét zsúfolt utcáin egymást kergetik az élmé­nyeim. A félmilliós városban nyüzsög az élet. Az utcákon pezseg a forga­lom. A piacokon — helyi mércével — káprázatos a kínálat. Indokínai össze­hasonlításban legalábbis feltűnő az árbőség. Akkoriban minden másképp nézett itt ki. —o— Hányszor hallottam már azt meg­előzően és azóta is, mégis szinte hi­hetetlenül hangzott a XX. században az a tény, hogy Pol Pot-ték eltöröl­ték a pénzt. Ultraforradalmi torzké­pükben a pénzgazdálkodás afféle ka­pitalista csökevény volt. Igaz, kezdet­ben maguk is nyomattak pénzt, de sohasem dobták be a forgalomba. Ádáz küzdelmükben még a bank épü­letét Is fölrobbantották, nehogy erős legyen a kísértés. A szűz bankókat ezután lágy trópusi szellő lebegtette Phnom Penh, a kihalt város utcáin. De senki sem hajolt le értük, később sem. A városba visszatérők között ke­vesebb volt a numizmata, több az éhe­ző ... Az új rend aztán kisöpörte Pol Pot- -ékat. De az utcákat az évekig halmo­zódó romrengeteget és az indáktól benőtt épületeket csak jóval később sikerült kisöpörnl. Az a Phnom Penh Inkább a guberálók paradicsoma le­hetett volna. Az új kormányzat jó esztendeig szinte kénytelen volt pénz híján gazdálkodni. Maradt a közvet­len árucsere, maradt a központosított elosztási rendszer, a tejenként kimért fejadag-alamizsna. És a kereskede­lem — számomra legalábbis — átte­kinthetetlen dzsungele. JÓI emlékszem, akkoriban a ciga­retta aranyat ért. A szó szoros ér­telmében. A cigaretta, az arany és a dollár pedig — mindent. Hiszen nem volt pénz, ezek a „kemény“ árucik­kek töltötték be az általános érték­mérő, vagy egyenérték szerepét. Ci­garettáért béreltünk Jégszekrényt az újonnan megnyitott Monorom-szálló- ban és cigaretta-borravaló dukált a boynak, aki az első nap fölclpelte filmes fölszereléseinket a sokadik — gyalog legalábbis nagyon sokadiknak tűnő — emeletre. Merthogy a lift — természetesen — nem működött. Az­nap sem járt! Azóta sem működik. Tönkrement akkor, amikor a város évekig üres és használatlan volt. A- mlkor a sugárút balkonjait benőtte a lián. Amikor az aszfaltrepedéseljböl sűrű növényzet sarjadt. Ma pedig fon­tosabb teendők akadnak. Egyszóval a lift már akkor sem mű­ködött. Az áramszolgáltatás erősen akadozott. A vizet is úgy kellett föl­hordani „lakosztályainkba“, hiszen a visszavonuló polpotisták egyik utolsó akciója az volt, hogy kaucsukot ön­töttek a vízvezetékbe. Kísérőink leg­alábbis így regélték nekünk. Apropó, kísérőnk ... A Külügyminisztériumtól kapott kí­sérők elsüvítettek, sőt elsivítottak az autóval. Nem nyelvbotlás: slvítot- tak. A kerékpárosok dzsungelében az autósok vég nélkül nyomják a dudát. Elhatározom, hogy a pihenésre szánt órát a piacon töltöm. Csakhogy mesz- sze van. Kilépek a szálláshely kapu­ján. Csöpörög az eső. A taxi errefe­lé meglehetősen Ismeretlen fogalom. Illetve sajátos változata Itt is van: motorkerékpár vontatta nyitott pla- tőjú járgány, amelyben rendszerint nyolcan-tízen kuporognak, szinte egy­más ölében, A tömegközlekedés még nem teljesen megoldott a kambodzsai fővárosban. Villamos nincs. Busz? Ne­héz szívvel, nevezném annak. Fölszáll­ni rá — képtelenség ... kelták a mostoha útviszonyokat. Állí­tólag 4000 kilométernyi közutat vág­tak el, pontosabban szabdaltak föl ezen az óton-módon ... így hát fékeztünk, döccentünk, port nyeltünk, aztán megint elöregördül- hettünk egy nyugodtabb útszakaszon. A látszat teljes nyugalomról tanúsko­dott. A hosszú útra, persze, Jónéhány további kísérő csatlakozott hozzánk. Fegyveres útikalauzainkat a sötéte­dés közeledtével kezdte nyugtalaní­tani a környék. Hiszen a januári viet­nami-khmer offenzíva nyomán csak visszaszorítani sikerült a polpotlsta fegyvereseket, fölmorzsolni viszont nem. Ezért esténként — akarva, nem akarva — pihenőket kellett a prog­Szitál az eső. Trlksának intek. Siet­ve kialkudjuk az árát — 5 rlel a reális. A fuvaros beletörődik, örül, hogy van utasa. A csöndes kerekezés kb. 10 percig tart... Van időm el­mélázni. Átfurakszunk még egy höm­pölygő kerékpáros csomóponton és az egyik piactéren vagyunk. —o— Három éve mindenki batyuval járt ide a piacra, rizst és mérőserpenyőt hozott magával. A kialkudott árat pre­cízen, szinte rizsszemenként öntötte át az üzleti partner hasonlóan kopot­tas batyujába. Ma már nyoma sincs az effajta üzletmenetnek. Ha egy kofa föllebbenti kötényét és előbukkan alatta a letakart tárca, kötegszám áll benne az új pénz, a riel. A kevésbé szemérmes ékszeré­szek, aranyárusok és régiségkereske­dők kis üvegkallckáiban szintén sok helyet foglalnak el a bankókötegek. Talán ez valamiféle helyi Jelzés arra, hogy itt aztán Igazán értékes porté­kát talál a kedves vevő. Az utcai sorokon zöldségkupacok és gyümölcshegyek. A környező fal­vakból hozzák a kereskedők az árut. De van itt rengeteg műszaki cikk is. Hogy ezekben a sikátorokban ki tud vásárolni, és milyen fizetőeszköz dí­vik, erről senki sem beszél szívesen. Mindenesetre van itt minden, csak le­gyen, aki megfizeti. És ez mégiscsak nagy dolog abban az országban, ahol négy éve mindent valóban a nullá­ról kellett kezdeni, ahol meg kellett küzdeni az éhínséggel, ahol az új rendnek továbbra is intenzív külső segítségre van szüksége ahhoz, hogy biztonságát körülbástyázza a kívülről Is támogatott ellenfeleivel szemben. —o— A külső ellenségről és a piaci kí­nálatról, a piacok néhol bizony Kam­bodzsán belül Is érezhető különbsé­geiről megint csak egy korábbi kép ötllk elém. A thaiföldi határvidék fe­lé, tehát a nyugat-kambodzsai végek irányába autóztunk 1979-ben, néhány hónappal a polpotlsta diktatúra föl­számolása után. Inkább csak döcögtünk. Nagysze­rű autóval, mégis csak 30 km-es órán­kénti átlagsebességgel. Az ok egysze­rű volt, szinte kézenfekvó. A vissza­vonuló polpotisták utolsó... — hogy mondjam? — „fegyverténye“ néhány hónappal azt megelőzően az volt, hogy a nyugat-kambodzsai országutat 10—20 kilométerenként berobbantot­ták. Kísérőink legalábbis ezzel indo­ramba Iktatnunk. Jobbára egy egy garnlzonban szállásoltak el bennün­ket. A dzsungelvldék változatos fló­ráját és faunáját, a sűrű erdő lehele­tét és a gazdag állatvilág közelségét (néhol „nagyon közelségét“) szinte a bőrömön érezhettem. A katonás prics- cseken így aztán Jó apróra összehú­zódtunk, erőt gyűjtöttünk a vietna­mi rizspálinkából, a lua moí-ból, és vártuk a hajnalt, hogy újból tovább­induljunk nyugat felé, a thai határ­vidékre. A párszáz kilométeres út három napig tartott. Amikor megérkeztünk Sisophonba, az utolsó nagyobb nyu­gat-kambodzsai városba, végiggördül­tünk a főutcán. Üzletek a korzón. Nyüzsgés, változatos zsivaj és válto­zatos árusbódék. És az akkoriban szo­kásostól merőben eltérő árukészlet. Nem kellett sokáig várnom a magya­rázatra ... A kambodzsai kormányzat kénytelen volt szemet húnynl a különös behoza­tal előtt. A rettenetes ínség, a nyo­masztó áruhiány parancsának enge­delmeskedtek. Akkoriban csak így enyhítették a nyugati tartományok el­látási feszültségét. Legföljebb ezek a különös importőrök, a kerékpáros anyagbeszerzők tették ki magukat an­nak a veszélynek, hogy olykor az el­lenséges gerillák is őket tartják leg­főbb utánpótlási bázisuknak. Bizonyá­ra akadtak köztük olyanok Is, akik tudatosan vállalták ezt a „hadtáp-sze- repkört“. Sisophon piacán mindenesetre en­nek köszönhetően lehetett húst és sört, vadat és halat és a többi, vagy­is a fővárosban szinte ismeretlen áru­kat kapni. Az országnak, a Kambod­zsai Népköztársaságnak hivatalosan még külkereskedelme sem volt. A nyugati piacok mégis tele voltak im­portáruval ... Az akkori slsophonl piac Jutott eszembe most is, amikor végre kifi­zettem a triksást — már az új pénz­zel, és lassan elkezdtem róni a so­rokat a főváros nagypiacán. Olyan élet, olyan kínálat, olyan légkör árad a bazárból, ami alig négy éve még elképzelhetetlen volt. Phnom Penh és az egész Kambodzsai Népköz- társaság újjászületett. A halottnak hitt testbe ezalatt a négy év alatt visszatért a lélek. Gondok persze jócskán akadnak még. De éppen négy éve olyan fo­lyamatok Indultak meg Kambodzsá­ban, amelyek mára már komoly ered­ményekben mérhetők. Az új, népi rendszer konszolidálódása — ha las­san, akadozva is — tovább folytató­dik. Így várja Kambodzsa hat és fél millió túlélője vagy újszülöttje az új időszámítás ötödik esztendejét... BENDA LASZLÖ írásunk szerzője interjúkészítés közben heted Belgrádban tárgyalásokat folytatott Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Milka Planinc, a Jugo­szláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnöke. Mindkét fél hangsúlyozta a sokoldalú szovjet-jugoszláv együttműködés, valamint az SZKP és a JKSZ vezető kép­viselői, a Szovjetunió és Ju­goszlávia vezetői között si­keresen kibontakozó együtt­működés és kapcsolatok je­lentőségét a két fél és a két ország közötti kölcsönös megértés erősödése szem­pontjából. Áttekintették né­hány Időszerű nemzetközi kérdést Is, főként a béke és a nemzetközi biztonság meg­őrzésének, az atomháború elhárításáért vívott harc ak­tivizálásának kérdéseit. Varsóban ülésezett a len­gyel szejm; a biztonság és a rend helyzetével, a len­gyel Igazságszolgáltatás Idő­szerű problémáival foglal­kozott. A képviselők megis­merkedtek az 1983—1985-ös gazdaság- és társadalomfej­lesztési tervről szóló hatá­rozati Javaslattal, továbbá az Inflációellenes és takaré­kossági kormányprogramok­kal. A szejm ülésén részt vett Wojciech Jaruzelski hadse­regtábornok, a LEMP KB el­ső titkára, a Lengyel Minisz­tertanács elnöke. Czeslaw Klaszczak tábor­nok, belügyminiszter beve­zető beszámolójában megál­lapította, hogy Lengyelor­szágban a rendkívüli álla­pot kihirdetése után megál­lították az állam szétbomlá­sát, véget vetettek a népgez-- daságot megbénító anarchiá­nak, és megnyílt az út a vál­ság fokozatos leküzdéséhez. Ugyanakkor rámutatott azon nyugati reakciós körök ag resszív tevékenységére, ame lyek igyekeznek megnehezí­teni az élet normalizálását Lengyelországban. A belügyminiszter tájé­koztatást adott arról, hogy az elmúlt 15 hónap alatt Lengyelországban több mint 700 illegális csoportot lep leztek le, 12 Illegális rádió leadót számoltak fel, és több mint 1300 olyan nyomdabe­rendezést koboztak el, ame­lyeknek jelentős részét Nyu­gatról csempészték Lengyel- országba. Az utóbbi időben lelepleztek egy terrorista csoportot Is, amely tavaly a legnicel vajdaságban 11 ter­rorcselekményt követett el középületek és magánlaká­sok ellen. A belügyminiszter továbbá megállapította, hogy a rendkívüli állapot a biz­tonsági szerveknek lehetővé tette, hogy fokozottan har­coljanak a bűnözés ellen. Konkrét határozatok nél­kül feiezndött be Brüsszel­ben a Közös Piac országai­nak kétnapos csúcsértekez­lete. Amint a zárónyilatko­zatból kitűnik, a növekvő munkanélküliség és a nyu­gat-európai közösség más fő problémáinak további meg­vitatását elhalasztották a Közös Piac következő csúcs- találkozójára, amelyet Jú­niusban tartanak Stuttgart­ban. Guatemalában a már öt hónapja érvényben levő rendkívüli állapot törvényei szerint létrehozott különle­ges bíróságok ítélete alapján öt személyt kivégeztek. E ki­végzésre két nappal az Ef- raln Rios Montt tábornok ál­tal végrehajtott puccs első évfordulója előtt került sor. A hónap elején a rendkívü­li bíróságok ítélete értelmé­ben már hat személyt kivé­geztek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom