Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-22 / 12. szám
8 A ntőbbi évek gyakorlata azt látszik ySk y igazolni — 8 nem én vagyok az első, aki ezt megállapítja —, bogy kisszinpadi mozgalmunk súlypontja a mostani időszakban a komáromi járásba tevődött át. Bizonyította ezt legutóbb az elmúlt évi Jókai-napok kisszinpadi versenye is, abol az első helyezést elért kassai (Ko- áice) Szép Szó mellett csak a komáromi járás kisszinpadai szerepeltek a versenyben. Anélkül, hogy az ország, illetve a magyarlakta vidék más részén több-kevesebb rendszerességgel dolgozó néhány csoport munkáját lebecsülném, tárgyilagosan azt kell megállapítanom, hogy tényleges kisszinpadi mozgalomról jelenleg csak a komáromi járás esetében beszélhetünk. Mert ha mozgalomról beszélünk, elsősorban a tömegességet kell értenünk. Az viszont már külön szerencse — és a mozgalom magas színvonalát jelzi — ha a tömegesség mellett — mint jelenleg a komáromi járás esetében — a minőségi tényezőkkel szemben sem merülhetnek fel különösebb kifogások. Mindez újfent beigazolódott a közelmúltban is, amikor március első szombat-vasárnapján sor került Marcelházán (Marcelo váj a komáromi járás kisszínpadainak idei — sorrendben már a 16. — járási versenyének megrendezésére. Mert az idei versenybe is kilenc műsorral neveztek be a csoportok, melyek közül egyedül a mar- celháziak nem tudták bemutatni — egyik főszereplőjük betegsége miatt — a műsorukat. Talán nem lesz érdektelen sorra venni röviden a bemutatott nyolc produkciót, melyeknek mindegyike egy-egy külön stílust képviselt a kisszinpadi műfaj adta szélesebb kereteken belül. Mindjárt kezdésként kellemes meglepetéssel szolgált az izsai (I2a) Jókai Mór kisszín- pad A kékszakállú herceg várának kisszín- padi feldolgozásával. A nagyon ötletesen megrendezett darab rendezőjének — Tóth- Kurucz Máriának — bizonyos fokig a keretjáték és a zenei háttér nem a legszerencsésebb megválasztása róható fel hiányosságként. Ogy tűnik, hogy a Komáromi Magyar Gimnázium kiiszínpada azt az utat kívánja folytatni, amelyet a diákszínjátszás felújításával kezdett meg az elmúlt évben (és tegyük hozzá sikerrel). Most ismét egy 18. századi diákjátékot, Pállya István: Ravaszy és Szerencsés című darabját állította színpadra Gáspár Tibor rendezésében, s ha még továbbra IS MAGAS SZINTEN A kísszínpadok komáromi (Komárno) járási versenyéről néhol tapasztalható üresjáratait sikerül kiküszöbölni, úgy előreláthatólag ennek sikere sem lesz kisebb a tavalyinál. Szintén a tavaly megkezdett úton lépett tovább egyet Kiss Péntek József rendező is a hetényi (Chotín)) Csokonai kisszinpaddal. A tavalyi Túszszedők után most ismét egy Hubay darab a Búcsú a csodáktól című dráma fő mondanivalóját sűrítette egy kisszín- padi előadás idő- és műfaji keretei közé, nem riadva vissza egy-egy meghökkentő (sokkoló?) megoldástól sem. Amennyiben a jövőben néhány korrekcióval sikerült könnyebben követhetővé tenni a néző számára a darab cselekményét, úgy ez — a magvában már évek óta együtt dolgozó csoport — nézetem szerint — jelentősebb sikerekre is pályázhat ezzel a műsorával. Varga Róbert az Űgyallai (Hurbanovo) Pedagógiai Szakközépiskola Part kisszinpa- dának rendezője lényegében egy rock-előadást kreált Szerelmi történet címen. Kár, hogy ezt az igen aktuális témát — a fiatalok elidegenedésének problémáját (is) — magában hordozó előadás mondanivalója nem juthatott el a nézőkhöz az összeállítás szöveges' és zenei részeinek nem a legsikerültebb ötvözése miatt. A * komáromi Szakszervezetek Házának szlovák csoportja Mravöania címen mutatott be egy témájában igen érdekes — a hatalom, az uralkodni vágyás kérdéseit boncolgató — összeállítást Holubek László rendezésében. A csoportban nagyobbrészt most debütáló szereplők sajnos nem tudták kellő fokon közvetíteni az összeállítás mondanivalóját. A járási verseny talán legnagyobb meglepetését a Szakszervezetek Házának egy másik csoportja szolgáltatta. Velük kapcsolatban akár „nagy visszatérésről“ is beszélhetünk, hiszen a csoport tagjainak zöme nagyjából egy évtizeddel ezelőtt már aktív részese volt az akkor még irodalmi színpad műfaji meghatározású mozgalomnak. Most Az éjszaka képei című Juhász Fe- renc-műsorukkal bizonyították azt, hogy a mozgalom jelenlegi keretei között is létjogosultsága van a már „klasszikus“ jelzővel ellátott irodalmi színpadi műfajnak, a „szép szó“ művészetének is. A mozgalomban mór régebben jártasak körében a rendező Kiss Mihály neve sem ismeretlen. Az alsópéteri (Dolnf Peter) Horiznt kls- szinpad rendezői — a Vrábel házaspár — Stefan Korbef: Visszatekintő elmélkedés a komáromi földrengésről című munkáját dolgozták fel, de a látottakból úgy tűnt, hogy ez a téma nem a leghálásabb az ilyen jellegű adaptációra. A járási verseny utolsó számaként egy monodrámát láttunk a hetényi Szalay Miklós rendezésében. Vörös Lajos előadásában. A Robinson Crusoe című összeállításban Vörös Lajos — és ezt minden túlzás nélkül állíthatom — kiemelkedő alakítást nyújtott. Néhány apróbb rendezői-dramaturgiai kor- rigáció még előnyére válhat az előadásnak, amellyel feltehetően még más fórumokon is találkozunk. A járási verseny 1. díját a Kiss Mihály által rendezett Az éjszaka képei című műsornak ítélték. A második helyet megosztotta a Kiss Péntek József által rendezett hetényi produkció és a magyar gimnázium műsora, között. Ogyszintén két produkciót rangsoroltak a harmadik helyen, mégpedig az izsaiak műsorát és a hetényi monodrámát. A felsoroltakban jónéhány ismerős névvel találkozhatott az olvasó. Elég talán csak Gáspár Tibor, Kiss Péntek József, Kiss Mihály, esetleg a most éppen (a már említett ok miatt) nem szereplő Gál László nevét említenem. De már ott sorakoznak mögöttük (éppen ez a biztató) a még kevésbé ismertek: Varga Róbert Szalay Miklós, Tóth-Kurucz Mária, Vrábelék, akiknek a nevét a közeljövőben megismerheti a szélesebb közvélemény is. NÉMETH GYULA Megy a gyűrű vándorútra Igényesen összeállított, gazdag tartalmú, színvonalas a bratlslavai Madách Könyv- és Lapkiadó kétkötetes néprajzi kiadványa, a Megy a gyűrű vándorútra. Az elmúlt év decemberében napvilágot látott, Gágyor József által szerkesztett kétkötetes mű a galántai járás magyarlakta községeinek népi gyermekjátékait, kiolvasóit, mondókáit, gyermekdalait tartalmazza, s rögtön hatalmas visszhangot keltett; máris az utóbbi évek legkeresettebb könyveként tartjuk számon. 1979 elején az Oj Szó napilap Min dolgozik? rovatában Gágyor József többek között a következőket mondta: — „Meggyőződésem, hogy a játékokkal foglalkozni valóban halálosan komoly dolog. Mert ml is a játék? Hagyomány, ereklye. Á játék a valóság és az álom, a gyermekkor és felnőttkor közt Ívelő szivárvány. Játék nélkül az élet olyan lenne, mint a csillag nékül az égbolt, a nyelvi folyamatosság láncszeme. A játékok az anyanyelv hajszálgyökereí. A játékdalok a gyermekkor himnuszai. A Játék a békéért vívott harc legszelídebb fegyvere, a kisgyermek szivének aranykulcsa.“ Valahogy ezekkel a gondolatokkal kell közelednünk Gágyor József — Gyermekjátékok és mondókák alcímmel megjelent 864 oldalas monográfiájához. Gágyor József ml,nt csehszlovákiai magyar pedagógus valamit adni szeretett volna tanulóinknak. És ez a „valami“ egy valóságos néprajzi kincsesbányájú két kötet. A rendszeres gyűjtést 1987-ben kezdte és 1976-ban fejezte be. A galántai járás 35 községében gyűjtött. Gágyor József nagyszabású gyűjteménye jelentős lépést jelent a gyermekjáték-kutatás területén. A gyermekjátékokat rendszerező, 1951-ben megjelent Magyar Népzene Tára I. kötete óta nem jelent meg hozzá hasonlóan gazdag és alapos munka. Igaz 1978-ban kiadtak egy zsllettvékonyka kötetet „Szól a rigó kiskorában“ címmel, melyben népi mondókákat, gyermekjátékokat találunk a galántai járásból, szintén Gágyor József jóvoltából. Megy a gjJűrü vándorútra, I—II. kötet, színes, élvezetes olvasmány a játékok leírása pontos és közérthető. A játékgyűjtemény célja: a ma gyermekét vidítani, gazdagítani — írja előszavában a szerző —, és emellett megőrizni a tegnapból azt, ami megőrizhető, megmenthető, hagyományozható. A kétkötetes néprajzi munka méltán tarthat számot a szakmabeliek, a folklór iránt érdeklődök, az óvodai és iskolai nevelők érdeklődésére. SZÄRAZ PÁL A kis OZSVALD ÁRPÁD MAlíAOI A KIS postás címen ifjúsági kisregényt irt Ozsvald Árpád költő. Tizenéves falusi gyermekek világát idézi fel benne a második világháború idejéből, olyan korból, amely minden volt, csak nem a béke, a nyugalom és a játék kora, amelyben a serdülő gyermekek egészen sajátos körülmények között kénytelenek megteremteni a maguk játékait, a maguk külön világát, de helytállnak felnőtt szerepkörben is, mint a 12-éves Péter, aki a háborús vakációban lett „hivatali emberré“, a falu postásává. A vilAg útvesztője ÉS A szív PARADICSOMA, a régi klasszikus cseh próza remeke, Come- nius műye második kiadásban jelent meg a kiadó Kiskönyvtár sorozatában. A mű első témaköre — „a világ útvesztője“ — a szerző élettapasztalatainak és korismeretének, a harmincéves háború dúlta XVII. századi Európának a bemutatása, a „szív paradícso- má“-ba kalauzoló második témakör pedig azt a világot mutatja meg, amelyben a világ zűrzavarában tévelygő ember megnyugodhat. A nemzetek nagy tanítójának hite szerint: „Az én vezetőim és mindnyájunknak vezetői, akik e világban tévelygőnk, valójában ketten vannak: az egyik a szellem kíváncsisága, amely mindent meg akar vizsKDNYVOJ a Madách Könyvkiadó műhelyéből Mire az életem elhanyatlik, . megroskad, szeretnék én ts egy házad. Csak ne legyen a safátom. A város közepén, hol mint csörgő patak az élet tramlik s pezseg, tárná ki szárnyalt. Az én házamban a népek jelzők nélkül jönnének. Az Idézett verssorok a Vojtech Mibálik válogatott versei című kötetből valók, amelyeket hazai és magyarországi fordítók tolmácsolásában jelentetett meg a Februári Győzelem 35. évfordulójára a Madách Könyvkiadó. A kötet felöleli az 1947-ben Indult Ismert szlovák költő fejlődésének valamennyi szakaszát. gálnl, a másik a megrögzött szokás, amely a világ csalásait az Igazság színével leplezi“. MITROVICEI VRATISLAV VENCEL viszonytagsAgai, melyeket ő a türükük fővárosában, Konstantinápolyban átélt, fogságba esvén elszenvedett, majd szerencsésen kiszabadulván az Or 1595. esztendejében írásba foglalat — ez a teljes címe annak a magyar fordításban — a kiadó Kiskönyvtár sorozatában — most először megjelenő régi útleírásnak, amelyben egy fiatal cseh nemes meséli el, hogyan Indult II. Rudolf császár orátorának apródjaként követségbe III. Murad szultánhoz a császár ajándékaival, s hogyan fordult ez az út élete balsorsává, amikor vendégből rabbá lett a török császár börtönében, csak öt év múltán kerülvén vissza hazájába. Törökországi tapasztalatain kívül beszámol az utazása során látottakról a török dúlta Magyarországon, Szerbiában és Bulgáriában. Fu-ki Az embereknek énekelek „Az élet gyönyörű láng, amely bennem lobog, olyan árboc, melyre sosem kerül fel a fehér zászló, amíg csak lé- legzek... Az élet a csodák csodája, ne add fel, még akkor sem, ha a napsütést, a nevetést, a boldogságot néha az eső, könnyek és fájdalom váltja fel. Ne légy hálátlan, szeresd az életet...“ Valahogy így hangzik szabad fordításban Hana Zagorová Életszomj (Smäd po 2ivo- te) című dalának egy része. Hana Zagorová 1982-ben hatodszor nyerte meg az Aranycsalogány „női részlegének“ első díját. A 72 386 leadott szavazatból 34 080-at Hana kapott. 1977- től „zsinórban“ hatodszor nyerte el az Aranycsalogányt. — Karel Gott érdemes művész, sokszoros „Aranycsalogány“, egy idővel ezelőtt kijelentette, hogy nem szeretne élete végéig „csalogány“ maradni. Ekkor még bizonyára nem is sejtette, hogy 1982-ben megtörténik a trónfosztás. Mi lesz ha egyszer Ön sem kerül az élre? Nem hat majd ez károsan további pályafutására? — A tény, hogy ismét enyém lett az Aranycsalogány nem azt jelenti, hogy én vagyok ebben az országban a legjobb énekesnő. Nagyra becsülöm azonban hallgatóim elismerését, hiszen az embereknek énekelek, és ha szívesen hallgatnak, ez azt jelenti, megértenek engem. Semmilyen nagy sikerrel sem hagyom magamat befolyásolni. Tudom, hogy én is, és máspk is egy idő múlva elszürkül a közönség tudatában, kiesik kegyeiből. IMindenklt megúnnak egyszer, és megértem a közönséget, ha mindig újabb és újabb arcokat igényel. Ez logikus. Ameddig azonban szeretem az éneklést, addig nem félek. — Már tíz éve Karel Vágner zenekarával énekel. Ez szokatlan a könnyűzene berkeiben, viszont lehetőséget ad a tökéletes összeszokottságra, művészi kiforrottságra. — A zenekar nem véletlenszerűen állt össze. Minden tagját gondosan kiválasztottuk, nem csak a zenei felkészültsége alapján, hanem figyelembe vettük jellemvonásait is. így olyan gárda verődött össze, amely nemcsak a színpadon, hanem a magánéletben Is összetart. Szerintem ez egy jó zenekar alapja. Karel Vágnert különösképpen kedvelem és tisztelem. Főleg azért, mert tehetséges zeneszerző, érzéke van a „méretre szabott“ dalok megalkotásához és mert sokat tett, és tesz a tehetségek felkutatásáért. — Ez azt is jelenti, hogy a tízéves együttműködés alatt Karel Vágner zenei ízlése és gondolkodása meghatározó volt Hana Zagorová előadói stílusa kialakulásában? — Nem! Mindig igyekszem érvényre juttatni saját felfogásomat. Műsorom számait ugyan, természetesen, ketten állítjuk össze, a döntő szó azonban az enyém, hiszen én állok ki a pódiumra a közönség elé. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fogadom el Vágner tanácsait. Sikereimért hálás vagyok mindazoknak, akik segítenek. — Mondjon valamit személyéről. Beavatott berkekben az a hír járja, van olyan vonása a személyiségének, amelyről a közönség nem nagyon tud... — Gyermekkorom óta nagyon télős vagyok. Félek a magánytól és tekintve, hogy szürkevakságban szenvedek, a sötétségtől is. A zenekar tagjai ezt az első Időben „kihasználták“ és bizony sokszor megijesztettek. Amikor azonban rájöttek, hogy valóban betegesen félek, felhagytak ezzel, nehogy ártsanak nekem. — Szeret szerepelni? — Nagyon, de nem szeretem a hosz- szú turnékat. Bármilyen jól is érzem magam, egy idő múlva csillapíthatatlan honvágy fog el, és ilyenkor már nem lelek örömet a szereplésben.
