Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-14 / 50. szám

2 H ajdanában barlanglakó eleink asszonyai úgy vélték, ha a férfinép nem vadászik, csak ott teng-leng a lábuk alatt. Hogy megszabaduljanak tőlük, valami dolog után küldték őket, ki a sza­badba. Azok pedig, meglehet. Jobb elfoglaltság híján, egymásnak es­tek, civakodni kezdtek. Az a véle­mény, hogy a harc, a katonásko­dás férfidolog, talán valahonnan ezekből az időkből ered. Hogy a nők a közéletben mind több poszton megállják a helyü­ket, azt már megannyiszor bebi­zonyították. Sőt a második világ­háború alatt az Is nyilvánvaló lett, hogy a nők a hadseregben sem vallanak szégyent; feladatai­kat kifogástalanul és megbízha­tóan végezték. Érvelhetünk azonban a példák garmadával, mégis ha ez a téma szóba kerül, ajkunkra tolul a kér­dés: mi keresnivalójuk van a nők­nek a hadseregben? ' Ezt kérdeztük ml Is a hivatásos katonákat felkészítő tanintézetben tett látogatásunkkor. A katonai admlnlsztrátor-lrodls- ta szakon kívül rádiótávírász és telexkezelői szakot tanulhatnak ebben az Intézetben a lányok. Valahányan más és más úton- ■módon szereztek tudomást arról a lehetőségről, hogy Ide Jelent­kezhetnek. Az egylkőjüknek a ro­kona hivatásos katona, a másik­nak a bátyja pilóta, a harmadik­nak a körzeti katonai parancs­nokság toborzó tisztjének az elő­adása alapján tetszett meg ez a foglalkozás... És volt, aki ebhen Is a romantikát kereste: átélni va. lamlt, ami titokzatos, különös, amiben nincs része minden lány­nak. A tényleges katonai szolgálat­ra visszaemlékezve sokan így ál­talánosítanak: a katonaság nem más, mint a riadók és gyakorla­tok sorozata, és máris előrukkol­nak valamilyen élményükkel. Eb­ben Is van némi igazság, de pon­tosabban így fogalmazhatnánk meg: a kaszárnyában fegyelem, szigorú szervezettség uralkodik, ahogy azt előírja a csehszlovák néphadsereg szolgálati szabályza­ta. És éppen ezt a szigorú rendet, fegyelmet tudták legnehezebben megszokni a lányok, hiszen a ka­szárnya falai közt gyökeresen megváltozott az életük. Alá kellett magukat rendelniük felettesük pa­rancsainak; meg kellett szokniuk, hogy kimenőt háromnaponként kapnak; hogy szekrényükben rend van-e vagy felfordulás, az nem­csak az ő magánügyük; hogy a divatnak itt semmi keresnivalója, az egyenruhához nem illik a szem­festék, a rúzs. S ha mindezekhez az elvárásokhoz hozzávesszük a rendgyakorlatokat, a gázvédelmí, a lövészeti, a taktikai és a többi kiképzést, valamint a már emlí­tett riadókat, nagyjából ecsetel­tük Is a katonalányok életét. Mindezt pedig tizennyolc éves lá­nyok vállalták magukra. Ne gondoljuk, hogy mindjárt az elején úgy mentek a dolgok, akár a karikacsapás. Ottjártunkkor mi is tapasztaltuk, hogy még sokat kell addig tanulniuk, gyakorol­niuk, míg szakmailag elfogadha­tót adnak. Éppen gázvédelmí ria­dó volt. Igaz, Időből a lányok nem futottak ki, de amit müveitek, nemigen lett volna tőle elragad­tatva egyetlen tiszt sem, mint a- hogyan felettesük. Marta ZlkeSová szakaszvezető sem volt. Látogatásunkra így reagált: — Egy kissé elkényeztetnek bennünket az újságírók, túl sokat foglalkoznak velünk •— majd sor­jában előkerültek az élmények: — az ünnepélyes eskületételkor a lá­nyok túlharsogták a fiúkat, vagy az a díszmenetelés... Az első rendgyakorlatokon meg-megfeled- keztek, melyik a Jobb kezük jobb­ra átl-kor. No de a fiúk sem vol­tak sokkal ügyesebbek kezdetben. Az összfegyvernemi, különösen a lövészeti és a taktikai kiképzés a lányok számára azonban több, mint olyan feladat, amelyet tel­jesíteni kell, mégis rossz néven veszik,' ha valamiben „kivételez­nek“ velük, hogy az ügyeletes szolgálaton kívül nem osztják be őket őrségbe. Ugyancsak nem tét­Nők angyalbőrben szik nekik, hogy számukra a har­ci kiképzés annyiból áll: felsora­koznak a kaszárnya előtt, majd következik a vigyázz vezényszó és utána oszolj. Az első éleslövé­szet emlékezetes esemény volt számukra, és már várják a kö­vetkezőt. Ahogy sorolták az élményeket, tudatosítottuk, hogy éppen ezek az események teszik széppé Itt az életüket, általuk válik meggyőző­désük még erősebbé, hogy Jól vá­lasztottak, amikor erre a nem hétköznapi pályára jelentkeztek. Szinte refrénszerűen hangoztatták, hogy,igenis, ők kibírnak majdnem annyit, mint fiú katonatársaik. Eddig csak idéztük a lányok fő­nök asszonyának. Marta Zikeso- vá szakaszvezető tisztnek a sza­vait, vagy hivatkoztunk rájuk, most ismerkedjünk meg vele is közelebbről, hogyan került ő á katonai pályára. A hodonínl gimnáziumban érett­ségizett. Még mint diákot szinte minden érdekelte. Tagja volt a Honvédelmi Szövetség helyi szer­vezetének, lövészeti versenyekre járt, jelentkezett a kisállatte­nyésztők alapszervezetébe, és a fiúkkal naphosszat kergette a lab­dát. Szüleinek a háza a lakott te- . rülettől négy kilométerre volt, ezért saját érdekében megtanult dzsudózni. Barátnőjével szenvedé­lyes „csavargó“ vdlt, és csakha­mar „kinőtte“ a környéket, mesz- szebbre is elkívánkozott Dél-Mor- vaország sík vidékénél. Bejárta Szlovákia hegyeit; kétszer is meg- mászta a Rysyt, ott serénykedett a SZISZ-esek között, amikor a Tátra ösvényeit mentek tisztogat­ni. Vagyis tetszett neki minden — az otthonülésen kívül. A szülők, látva lányuk nyughatatlan termé­szetét, nem is csodálkoztak azon, araikor Márta azzal állt elő, hogy ö katona akar lenni, belenyugod­tak választásába. A katonasághoz pedig úgy ke­rült, hogy az egyik osztálytársa édesapjától értesült az egyéves katonai tanfolyamról. — Igaz, egy kicsit megszépítet­te a bácsi a mondókáját, de ne­kem mindegy volt, hiszen fogal­mam sem volt róla, mibe is me­gyek — emlékezett vissza az In­dulásra Marta Zlkeáová. — Rádió adóvevő állomást pedig életem­ben nem láttam, rádiósnak vagy telefonos kisasszonynak lenni ak­kor egyet jelentett számomra. A felvételi vizsgán a Jövendő ok­tatónk megmutatta az adóberen­dezést, továbbított és vételezett néhány mondatot, majd azt mond­ta, hogy ml is így fogjuk csinál­ni. Érdekes volt ez akkor, de a morzeábécétől valamennyien fél­tünk. El sem tudtuk képzelni, hogy azt egyszer mi is képesek leszünk megtanulni. Az első jótanács a sikeres fel­vételi vizsga iitán így hangzott: „A szünidő alaft tanulják meg a morzeábécét legalább folyékonyan olvasni.“ Márta pedig zenei hal­lásának jóvoltából könnyűszerrel megbirkózott ezzel a feladattal. Még a gimnáziumban mint je­les sportoló megtanult okosan gazdálkodni az Idejével, aminek aztán itt a tanfolyamon nagy hasznát vette. így a monoton táv- írászmunka mellett fokozatosan talált Időt más őt érdeklő elfog­laltságokra is. Csoportbeli társai- ■ val futott, és ott nyüzsgött min­den lehető sporteseményen: lánd­zsát dobott, s mert nem volt ellen­fele, első helyen végzett; a futó­versenyben három számmal na­gyobb lábbeliben állt rajthoz, mi­vel a raktáron nem olyan kis mé­retű sportcipő, amilyen neki kel­lett. Három pár vastag zoknival toldotta meg lába hosszát. A tanfolyam elvégzése után a harci alakulat távírásza lett, de fél év múlva viszsatért a taninté­zetbe, egyrészt mert a férje Is ott dolgozott, másrészt pedig, hogy mint az összekötő szakasz pa­rancsnoka korban nála alig fiata­labb lányokat tanítson. —■ Nehéz volt a kezdet, mert egyszeriben a mély vízben érez­tem magamat. A katonai intézetben a fiúk, míg meg nem ismerték, diáktársuknak hitték, s alkalmanként olyan megjegyzésekkel is illették, ami­lyent felettesükkel szemben nem mertek volna mondani. Ezen csak derült, ami ennél nagyobb gondot okozott számára: egy szakasznyi fiatal lányért felelt, amikor ő ma­ga is néha rászorult volna a ta­nácsra. Ezeket a csupa élet lányo­kat meg kellett tanítania mindar­ra, amivel nemrégen ő is csak is­merkedett. Felelt az alapkiképzé­sükért, tizenkét tantárgyban az előmenetelükért, kapcsolatban kel­lett lennie az osztályfőnökkel és a többi oktatóval, segíteni a lá­nyok magánéletének problémáit orvosolni, jóllehet még ö sem ren­delkezett túl sok tapasztalattal. Tehát már nemcsak magáért tar­tozott felelősséggel, hanem „lá­nyaiért“ Is. Márta asszony akkor ment szü­lési szabadságra, amikor az első végzőseit szárnyukra bocsátotta, s azok beléptek alakulataikhoz, de fél év múlva Ismét magára öl­tötte a zöld egyenruhát. Aztán még egysze» otthon maradt, s az­óta már két kicsi gyermek any­jaként tölti be posztját. Tartozunk azonban az Igazságnak azzal, hogy elmondjuk: mindezt Márta asz- szony nehezen tudná megtenni, ha nem lenne odahaza egy megértő nagymama, akinek szintén érdeme van abban, hogy közben Marta 2i- keSová a tiszti vizsgáit is letette. Marta Zlkeéová alhadnagy sor­sa sokban hasonlít tanítványaié­hoz, mert lépten-nyomon bizonyí­tania kell. Ezt közvetlen felette­se, HalaCka alezredes szavai is alátámasztják. A tapasztalt tiszt, aki nemcsak másokkal, magával szemben is igényes, kezdetben nem volt elragadtatva Mártától, mint ahogy mondta, beosztottja , nem volt a legeszményibb. Azóta már megváltozott róla a vélemé­nye. ö is úgy véli, tud a lányok­kal bánni, mindenben példás, kö­vetkezetes, noha ugyanúgy kezdte, mint azok a tapasztalatlan lá­nyok, akiket tanít, akik amikor ide jöttek. Jóformán azt se tud­ták, mire vállalkoztak. Valahányu- kat azonban egyetlen vágy ösztö-- kél' bizonyítani, helytállni a had seregben. Kapcsolatok válsága Egyik hetilapunk tanács­adó rovatét olvasva tanár ismerősöm nagyon felhábo­rodott: „Még elgondolni is rossz, hová süllyedtümkl Ol­vasom, hogy egy huszon­egy éves családanya kiáb­rándult a férjéből, más fér­fiak viszont tetszenek neki, és azt kérdi, váljon-e, vagy sem. Fürdőhelyl Ismeretsé­gét boncolgatja nagy szak­értelemmel egy másik, har- / mlnckét éves fiatalasszony, természetesen férjezett, két gyereke van. A harmadik eset is hasonló, egy diák­lány azt kérdi, mennyire fontos a házasságban a sze­xuális élet, mert nem tud dönteni két fiúismerőse kö­zött, az egyiket már négy éve ismeri, de az igazi sze­relmet csak a másik fiú mutatta meg neki, azt vi­szont mindössze két hónap­ja ismeri... Micsoda er- kölcstelenségl“ Igen, az, mondtam, de nem a megállapítása szomö- rított el, hanem az, hogy olyan ember jelentette ki, akinek feladata, munkája a fiatalok nevelése. Az elmúlt hetek minden diákvárosban a szalagavatók jegyében telteik el. Magam is részt vettem kettőn. Mind­kettő meghitt légkörben zaj­lott le, s annak rendje-mód- ja szerint a szülők is részt vettek rajta egészen regge­lig. Reggel aztán csak a szü­lők mentek aludni, cseme­téik nem, ők folytatták a dinomdánomotegyik osztály­társuk szüleinek a hétvégi házában. Félreértés ne és- séik, a szalagavató második, nem hivatalos részét Is gon­dos előkészületek előzték meg, megfelelő mennyiségű ételt, de főleg Italt és ciga­rettát szállítottak a félreeső nyaralóba. Tehát nem vala miféle spontán ötletről volt szó. Úgyhogy a gyerekek hajnalban már sietve, to­pogva búcsúztak álmos szü­leiktől, akik közül nem egv még további jó mulatóst is kívánt nekik. Engem nem ez az ó.szlnte kívánság szomorltott el, ha­nem az, ■ hogy olyan embe reik mondták, akiknek abban a pillanatban, de már jóval előtte is gyerekük nevelése kellett volna, hogy a legfon­tosabb dolga legyen. Tudom, senki sem szereti, ha nevelik, ha felelősségre vonják, ha szemére vetik, nem úgy cselekedett, mint azt tőle elvárták, máskor jobban gondolja meg ... Ezt a saját friss tapasztalataim­mal Is megtoldhatom: senki sem szereti, ha nevelik, de nevelni sem szeretünk, és a szülők egy része nyugodt lelkiismerettel 'belemenne egy nevelődjéik a gyerek-fé­le megoldásba. Belemennc? Azt hiszem, nagyon sok csa­ládban feje tetejére állítot­ták a nevelést: a gyerekek irányítják a szülőket, az ő akaratuk szerint történik minden, az évszázadokon át tisztelt szülő-gyerek viszony egyik hónapról a másikra értékét veszítette, és ez a helyzet idézi elő azt, «mire tanár barátom azt mondta, erkölcstelenség. A szülői hivatás a vilá­gon a legelterjedtebb hiva­tás; valamennylOnlknek van képesítése a gyakorlására, amelyet Igaz, nem egyazon Iskolában szereztünk meg, de nekünk, szülőknek az ott tanultakat legalább olyan szinten kellene továbbad­nunk, mint azt annak idején ml a szüléinktől kaptuk, és amelynek alaptétele így szól: az ember elsősorban elöteremtöje az értékeknek, és csak azután fogyasztóia Zársek Erzseiiru

Next

/
Oldalképek
Tartalom