Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-07 / 49. szám
e M Pahomova és Rodnyina tanítványai Remek eröfelmérö s ugyanakkor a tehetséges fiatal párosok számára jelentős esemény is az immár hagyományos londoni Richmond Trophy műkorcsolyaverseny. A táncosok versengésében az 60 ÉVES A. rSZDVJETUNIÓJ idén egy új szovjet páros, a Batanova—Szolovjev kettős harmadik helyet szerzett. Az Ismertebb amerikai és angol páros mögött a dobogó harmadik tokán végzett szovjet egység a szaksajtó tetszését is elnyerte.- Sikerük oka kettős: egyrészt az egykor a jégtáncban önálló Iskolát teremtett Pahomova—Gorskov pár hölgytagjának, Ludmilla Pahomová- nak a tanítványai, másrészt olyan rock and rollt mutattak be szabadkorcsolyázásukban, hogy a pontozók is majdnem kedvet kaptak a táncra. — Nem csinálunk ktllönö- set az edzéseken, pusztán az általam fontosnak ítélt táncjelleget sulykoljuk újra és újra, legyen szó akár a kötelező vagy az önállóan alkotott rövid programról .— mondta Pahomova. — Mindig a táncos jelleget igyekszünk hangsúlyozni Batanováék kűrjében. Hogy a rock ilyen jól sikerült, az azzal magyarázható, hogy tanítványaim a magánéletükben is szeretik. Milyen „nemzetközi“ jövő vár az új párosra? Az első és legfontosabb a válogatottba kerülés, azután következhet a nemzetközi ru- tinszerzés időszaka. Londonban nemcsak Pahomova tanítványai csillogtak. A páros mükorcsolyázás háromszoros olimpiai bajnoka, Irina Rodnyina (a képen]- neveltjei is kitettek magukért. Az új páros, Koblova és Kalinyin, ha az idei versenyen talán nem is, de a szarajevói téli olimpián már feltétlenül ott lehet a szovjet válogatottban. Gördülékeny stílus, a zenével való magas fokú összhang, biztos ugrások, csiszolt mozgás jellemzi a fiatal duót. Helexa felvétele Jó az öreg a háznál A CSZK Moszkva és a szovjet jégkorong-válogatott egykor legendás hírű csatárTiármasának (Mihajlov, Petrov, Harlamov) utolsó aktív tagja, Vlagyimir Petrov ebben az idényben először lépett a közelmúltban jégre, mégpedig az SZKA Leningrads játékos-edzöjeként. Petrov tulajdonképpen már visszavonult, de együttese igen gyengén rajtolt, nyolc mérkőzésen mindössze egy döntetlent ért el, s a táblázaton a sort zárta. Az egyesület ■ vezetősége kérte a kitűnő játékost, hogy segítsen, csatolja fel ismét a korcsolyát: A középcsatár bemutatkozására a Krilja Szovjetov elleni mérkőzésen került sor. Játékostársat mintha szárnyakat kaptak volna, nemcsak ]öl, hanem eredményesen is küzdöttek. A leningrádiak 7:l-re győztek, s Petrov két góllal Járult hozzá a sikerhez. Gazdag tapasztalatát nagyszerűen hasznosította, amikor például a harmadik harmadban az SZKA emberhátrányban Játszott (hárman négy ellen) 70 másodpercig, rendkívül ügyesen, taktikusan irányította két. társát, sikerült gól nélkül megúszniuk a hátrányos .helyzetet. S hogy mennyire nemcsak szalmaláng volt.ez a mérkőzés: a következő találkozón, Cseljabinszkban döntetlenül Játszottak. Hiába, Jó az öreg a háznál... Oroslcs — Buzánszky, Lóránt, Lantos — Bozslk, Zakariás — Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czlbor... ez volf az a híres aranycsapat, amely az ötvenes években szinte végigverte a világot, 1950-től 1956-ig csak ötször talált legyőzőre. 1952-ben megnyerte a helsinki olimpiai tornát és 1954-ben szinte az utolsó pillanatban érte balszerencse, és csak a második helyet szerezte meg a lablarúgó-vl- lágbajnokságon. Közben 1953-ban — 90 (I j év után Angliában — kétváll- ra fektette a „brit oroszlánt“, s 6:3 arányban legyőzte. Nagyon sok mindent megírtak már róluk, de a legtöbbször visszasírták őket. E csapat jobbhátvédje Buzánszky Jenő volt 1950-tö! 1956-ig; szinte majdnem minden mérkőzésen szerepelt. Labdarúgó pályafutását a Dombóvári AC csapatában kezdte. Innen került a Dorogi Bányász (előbbi neve Dörögi Tárna) együttesébe, amely VOLT EGYB'P'^^ yi:näpa' szem, hogy a döntő reggelén eleredt az eső. A 87. percben a játékvezető nem adta meg Puskás szabályos gólját. Érdekes valami történt akkor ott velünk. Az öltözőben furcsa csend uralkodott a mérkőzés előtt. Lóránt pl. 2:3-as vereséget tippelt... — Ki volt játékos-pályafutása során a legjobb edzője? — Sebes Guszti bácsi. Nagy pszichológus volt, tudott az emberek nyelvén beszélni. — KI volt az aranycsapat legjobbja? — Puskás és Bozsik között nem tudok választani. — A maiak közül ki játszhatna az akkori aranycsapatban? — Senki. — Mi a különbség a régi és a mai foci között? — A mai futball gyorsabb, keményebb talán, de nekem csak az a réYCSÄPÄT Buzánszky Jenő emlékei az aranycsapatról és véleménye a mai labdarúgásról akkor nagyon fontos szerepet játszott a magyar NB I-ben, és konkurrencla nélkül a legjobb vidéki csapatnak számított. Egy dél-szlovákiai faluban beszélgettünk el az egykori híres jobbhátvéddel. Jó kedvvel, derűsen, de némi nosztalgiával ecsetelte pályafutását és annak egyes állomásait. Mikor volt először válogatott? — 1950-ben Szófiában Bulgária ellen. Nagyon jól emlékszem, hogy a csapat együtt volt a margitszigeti Nagyszállóban, és ekkor Farkas Mihály, az akkori honvédelmi miniszter így szólt Sebes Gusztávhoz: „Ki ez az újonc?“ „Egy tehetséges bányász- gyerek. Lehet, hogy vasárnap a bolgárok ellen már a kezdő csapatban kap helyet...“ Én egész éjjel nem hunytam le a szemem. Játszottam is vasárnap. És Fortuna istenasszony mit nem művelt akkori Ügy a 10. percben Dimitrov, a bolgárok balszélsője elfutott a labdával, és Grosics, az amúgy jó szemű portás a kapu bal sarkából halászhatta elő a labdát középkezdéshez ... Jenő, vége a te válogatottságodnak, mondtam magamnak, de nem így történt. Börzseível és Lantossal hősiesen vertük vissza a meg-megújuló bolgár támadásokat, s végül 1:1 lett a mérkőzés eredménye. — A csehszlovák válogatottal kapcsolatban milyen amiékeket őriz? — Sok, nagy kemény csatát vívtunk az ötvenes években, annyi bizonyos. Emlékszem, 1953-ban az egyik mérkőzésen ml szereztük meg a vezetést, de a magyarul is jó beszélő Kacsányl, a losonci származású csatár egyenlített. Mondtam is neki: „Ejnye, Laci, te ellenünk játszol...“ — Mivel foglalkozik? — Nyugdíjba mentem, de az MLSZ- ben mint ellenőr tevékenykedem, és járom az NB I-es pályákat. Nem valami derűs hangulatban. — Visszaszerzi-e a magyar foci a hfrnelvét? — Nem. — Miért nem? v — Mert nem sokat teszünk érte. Pontosabban nem úgy tesszük, ahogyan azt kellene. Nézze, a klubok adják-veszik a játékosokat ahelyett, hogy megpróbálnák az ifjú tehetségeket nevelni. Én még ma Is 20 forintért berúgom a tizenegyest, de félmillióért sem találom fel az űrhajó- liftet. Ügy van ez, mint ahogy Hofi mondja: ,,Mondja, tud maga úszni?“ „Nemi“ „És ha megfizetem, fog tud- nil?“ — Tehát baj van az utánpótlás'na- valésael is? Azokban a napokban élünk, amikor a fiatal legénykék sor alá kerülnek. Jómagam is- gyakran vagyok a soro- zóblzottság tagja, s így annak is tanúja, amikor az ilyen kérdésekre — hát, fiam, tudsz-e úszni, korcsolyázni, síelni —, túlnyomó részben azt mondják, hogy nem. Motorkerékpározni, kocslkázni viszont csaknem mindenki tud. Az Igazsághoz tartozik még az is, hogy az illetékes szervek ülésein e negatív jelenségekre legtöbbször ilyen indokok hangzanak el: nincsenek fürdőmedencéink, a fiatalok nem tudhatnak úszni, nincsenek jégpályáink, ezért nem tud az Ifjsúág korcsolyázni. De hogy nincsenek hegyeink, domboldalaink, s ezért nem tudunk síelni, ezzel nem érvelnek. Koíická Belá központi község fiataljai bebizonyították, hogy fürdőmedence nélkül is megtanulhatnak úszni, jégpálya nélkül pedig korcsolyázni. Tavaly e községben 333 ezer társadalmi órát dolgoztak le a polgárok, — Így van. Megnéztem egyszer egy serdülömeccset. Az edző szinte ordított a tizenévesekkel: „Ne menj elő- rel Most ess ell Nyomd eil“ Mindent mondott, csak azt nem, hogy „Drága gyerekek, labdával is játsszatokl“ — Mire a legbüszkébb a pályafutása során? — Negyvenkilencszer szerepeltem az aranycsapatban, és gyenge vagy gyengébb játék miatt egyszer sem cseréltek le. — Sok mendemonda kering Puskás és Kocsis rossz viszonyáról. Megemlítene ezek közül valamit? — Tudták cifrázni egymás nénikéjét, az biztos, de a pályán rendesek voltak egymáshoz. Kettőjüket főleg Czibor tudta taktikusan „heccelnl“. Egyszer a Bolond (így nevezték Czl- bort, de megjegyzem, főleg a fiatalabb korosztály kedvéért, hogy volt egy másik beceneve is, mégpedig a Rongylábú) azt mondta Svábnak (Puskást meg így is becézték az öcsin kívül): „Te, ide figyelj, azt mondta a „Koczka“ (Kocsist nevezték így), hogy négy az orrod...“ Persze mondanom sem kell, hogy ezt Czibor még jóval előbb Kocsisnak is elmondta, csak fordítva, és azok ketten már marták is egymást. Vagy itt van egy másik példa. A helsinki olimpián a magyar — jugoszláv mérkőzésen így szólt Puskás Cziborhoz a nagy meccs hevében: „Mit csinálsz. Bolond?“ „Tücsközöm.“ „Tücsközöl, hogy az anyád..., ml meg itt csak úgy flancból vért izzadva hajtjuk magunkat, hogy az a ...“ Aztán ráhajtottunk mindannyian, és megnyertük a mérkőzést. De gyönyörű idők voltak azoki — Legnagyobb fociélménye? — Amikor 1953-ban 90 év után legyőztük az angolokat 6:3-ra. — Legnagyobb csalódása? — Az 1954-es VB-döntő az NSZK ellen, a 2:3. Még ma is nagyon fáj az emléke ... — Mi volt az akkoriban szenzációnak nevezhető vereség oka? — Teljes idegkimerültség. Mi a döntőbe vezető utat nagyon kemény meccsek árán harcoltuk ki Puskás nélkül. A brazilokat 4:2-re legyőztük. A mérkőzésen Bozsikot a játékvezető kiállította, és meccs után az öltözőben a brazil játékosok és vezetők megtámadtak bennünket. Azután következett az Uruguay elleni mérkőzés. Ismét győztünk 4:2 arányban, de hosszabbításban. E két mérkőzés rengeteg energiánkat felemésztett. Elvégre ml is csak emberek voltunk. Az NSZK csapata sokkal könnyebb ágon jutott a döntőbe. Ma is jól emlékgl marad változatlanul az Igazinak — Miért? — Ma sokszor a pénz beszél, ml an nak idején még szívből futballoztunk, — Ma is vannak játékosok, akik szívből kergetik a labdát. — Akadnak, de most ne akarja tő lem, hogy akárcsak egyet is említ sek. — Azt mondják, hogy Magyaror szágon „nem éri meg“ edzőnek len ni a válogatottnál, miért? — Itt mindenki mindenbe beleszól Az edző munkáját a „besuttogás“ a rengeteg ,,jóakaró“ csak hátráltat ja. Nem irigylem Mészöly Kálmánt, — Az aranycsapatban kire nézett fel a leginkább? — Bozslk Cucura. Csodálatos nagy futballista volt, csodálatos emberi tulajdonságokkal. Szegény már nem él. Egyszer egy Honvéd — Dorog-mérkö- zés előtt sérült voltam, de mégis vállaltam a játékot. A játékoskljáróban találkoztunk össze Cucuval. Nekem fehér kötés „ékesítette“ a bal térdemet. Ezt Bozsik is észrevette, de nekem nem szólt semmit. Csak jóval később tudtam meg az egyik Honvéd- -játékostól, hogy Bozsik ezeket mondta előttük: ,,Ide figyeljetek, fiúk. A jövő héten válogatott mérkőzés le$z, ha valaki a Jenőt megrúgja, velem gyűlik meg a baja.“ Bozsikot még a nagyszájú Puskás is respektálta. Vagy egy másik példa. Emlékszem a londoni, angolok elleni mérkőzésen Dickinsonnál volt a labda, körülbelül 40 méterre Bozslktól. Bozsik hirtelen nekilendült, jobb irányba, Taylor elé. Jött is a labda, de Bozslk megelőzte Taylort. Mi csak ámultunk... Bozsik érezte, tudta, hogy az a labda oda fog szállni a jobb oldalra Taylor irányában. Ö tudta, ml nem. Sokszor olyan dolgokat müveit a pályán, hogy ml, játékosok is megcsodáltuk. Nem hiába volt 100-szor válogatott. ' — Mondjon egy érdekes történetet az életéből!? — Egyszer feltűnően korai időpontban, februárban mérkőztünk Törökországban. Az egész csapat csapnivalóan futballozott, és ki is kaptunk 3;l-re. Mi tagadás, nekem sem ment különösebben a játék. Erre célzott Hidegkúti is, amikor az öltözőben vetkőzés közben odaszólt* nekem: „Jenő, ha ti ott hátul csak ácsorog- tatok, és nem volt semmi dolgotok azon kívül, hogy három (I) gólt ösz- szehoztatok, legalább te bíztattál volna benníhiket, és kiabáltad volna, hogy hajrá magyarok...“ babiAk LASZLO Ne várjuk a sült galambot s 5,5 millió korona általuk előteremtett értékkel változott a község arculata. A választási program teljesítésébe nagy számban bekapcsolódtak a fiatalok is. A választás után a helyi nemzeti bizottságon megalakult a fiatalok életét és a testnevelést szervező állandó bizottság, amely tüstént Jiá- rom pontból álló tervet fogadott el. Az egyik az volt, hogy a téli hónapokra semmilyen vagy kis anyagi ráfordítással jégpályát létesítenek azért, hogy a fiatalok korcsolyázzanak, jég- korongozzanak. Nyáron és ősszel elegyengették a kiszemelt területet, körülötte sáncot emeltek. A tél bekö- szöntével ide terelték a vizet, s ha megfagyott, korcsolyáztak. A munka, az alkotás értéke negyedmillió koro- j na — egyetlen fillér ráfordítás nélkül. A másik pontban a síelés, a harmadikban az úszás megtanulása volt a cél. Nemcsak nálunk, az egész országban rengeteg a patak, folyó, a szebbnél szebb tó, igaz, hideg vizű tó, — hegyoldalaink, lejtőink páratlanok a világon, a hideg beálltával a víz mindenütt megfagy. Próbáljuk tehát szemléletünket 180 fokkal megváltoztatni, a fiatalok ne várjanak fürdőmedencékre, jégpályákra, hanem használják ki a természet adta lehetőségeket — s tanuljanak meg úgy úszni, korcsolyázni, síelni, mint KoSická Bélában. Nagyon hasznosnak tartanám, ha a SZISZ-szervezetek máshol is célul tűznék ki, hogy a fiatalokat megtanítják úszni, korcsolyázni, sízni. S nem várnák, hogy kész uszoda és korcsolyapálya „hulljon“ az ölükbe. Iván Sándor
