Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-11-23 / 47. szám

7

_ lány mondott valamit a sofőrnek, az fk hunyorított, és elindultak. A férfi, aki ßz előbb még idegesen fészkelödött a hátsó ülésen, most némán figyelte a jelenetet. Arra a megállapításra jutott, hogy új kis ismerőse, akit az imént szedett fel a Fehér ökörhöz címzett borozóban, nem először teszi meg a pilótával s az esténként szerzett újabb és újabb ismerősökkel az utat. Nem is tévedett, mert a kocsi magabiztosan szedte a kanyarokat, áthajtva a Duna pompás hídján, a Liget jöltúrt girbe- görbe utcáin, hogy végül megálljon-a nagy panellömbök árnyékában meghúzódó ideiglenes munkástelep lakókocsijai előtt.

— No gyere már, na játszd a szendéit — és sarkig tárta az ajtót.

A férfi még most sem mozdult. Csak állt a poros út közepén, és a távolodó taxi fényeit figyelte.

— Semmi vész, én itt lakom.

— Csak nem azt akarja mondani, hogy ez az otthona?

— Furcsa pók vagy te, hát miért nem tegezel. A többiek már itt mind tegeznek.

— Rendben van, éppenséggel tegezhetlek, csak hát még a nevedet sem tudom.

— Nem is tudtam, hogy ez neked any- nyira fontos. — Kinyújtotta a kezét, és a férfit bevezette a lakókocsiba. Fehér kabátját ledobta a vaságyra, és az éjjeliszekrényben kezdett matatni. — Szólíts Mártának — kuncogta el magát. — Vodka megfelel?

— Meg — bökte ki a választ, lélekben máshol kalandozva. Gondolatai nagyon messzire vitték. Vissza a kamaszkorba egy elrkuszosbódé belsejébe, ahova egy dús keblű vörös nő után bújt be az ablakon, de a kopaszodó erőművész már hajította is kijeié az ajtón.

Csin-csint — emelte poharát a lány. — A találkozásunkra! — és fenékig ürítette a poharat. — Vetkőzhetünk — mondta a lány.

A férfi nem mozdult.

Kiürült az üveg, s a férfi egyre csak a lánnyal kapcsolatos miérteken tűnődött. Gyerek még, gondolta, és már kezdte bánni az önszántából vállalt kalandot. A lány mintha megértette volna a gondolatait, egyre szomorúbb lett. Bement a függönnyel elválasztott mosdóba, és tisztán, de nem üdén tért vissza. Most látszott csak igazán a szomorúság az arcán. Lefeküdt az ágyra. Engedte, hogy a szoknyája felcsússzék.

— Miért nem vetkőztetsz le? Nem kell tőlem félned, egészséges vagyok és tiszta.

— Miért beszélsz így? En ott, a borozóban is egészen másnak ...

— Hagydt — vágott a férfi szavába. — Tudom, hogy nem vagyok szép, de jó a testem. A testemet azt mindenki dicsérte. Még azok is... — hirtelen lehajtotta a fejét, és elhallgatott.

A férfi nézte egy darabig, de mivel a lány csökönyösen hallgatott, bíztatni kezdte.

~ Kicsoda maga? Nem valami kivetkőzött zsaru? — kérdezte aztán a lány.

— Megnyugtathatom, anyagbeszerző vagyok egy vidéki vállalatnál. Ha akarja, hivatalosan is igazolhatom magam.

lány jóízűen elnevette magát: — Hál már megint magázódunk? — Fölkelt és odament a férfihoz. Két oldalról megfogta a vállát, magához húzta, és hosz- szan megcsókolta.

— Hogy legális legyen a pertu — mondta, és visszaült az ágyra. A férfi szólni akart, de a lány leintette.

— Most én beszélek. Még azt is elmondom, amit a bíróságon elhallgattam.

— Bíróságon?

— Ne szólj közbe. Előbb kértél, hogy beszéljek, akkor most...

— jó — bólintott a férfi.

— Korán lánnyá értem. Tetszett, hogy a fiúk észrevették. A falunkban a srácok össze is verekedtek értem, pedig még tizennégy éves sem voltam. Egyre több fiút akartam meghódítani. Beutaztam a városba is, csak úgy csavarogni. Otthon azt hitték, hogy zeneiskolában vagyok. Ott ismerkedtem meg Tomiékkal.

— Ültem a pádon a szállóval szembeni parkban. Ügy tettem, mintha újságot olvasnék, közben a járókelőket figyeltem, jöttek a srácok. Kettő gitározott, a másik kettő meg dúdolgatta az ismert dallamot. Körbe- állták a padom. Kértek, hogy énekeljek velük. Dicsérték a hangomat, és azt mondták, hogy akár a zenekarukkal is felléphetnék. Hát így kezdődött. Aznap nem mentem haza. Elvittek magukkal, ki a város szélére egy kis odúba. Az egyik gitárossal, Tomival bementem, a többiek kint maradtak. Egyből le akart vetköztelni, a képébe karmoltam. Morgott, és félrevonult. Zsebkendőjével törülgette az orra tövéből szivárgó vért. Menj a frászba, te lotyó, mordulta el magát. Hülyén kezdtem magam érezni. Vigasztalgattam. és simogatni kezdtem. Csit- ri vagy te még, mondta Tomi, és még te

akarsz velünk föllépni?! Nem, nem vagyok csűri, tiltakoztam, de ezt még nem csináltam. Valahonnan a pléhszekrény mögül elővett egy üveg könyakot. A must árospoharat jó félig töltötte, és kínált. Erre már nem mertem azt mondani, hogy még inni sem ittam soha, és gyors egymásutánban lehajtottam három fél pohárral. Megszabadultam gátlásaimtól, és úgy vetkőztem le Tominak, mintha az lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Később bejöttek a többiek is. Kábultan félálomba estem. Már egészen beesteledett, mikorra magamhoz tértem. A történtek után féltem hazamenni. Ott maradtam három napig, csak a Tomival, mert a többiek lekoptak. Apám már mindenütt kerestetett. A rendőrségen is jelentette eltűnésemet, és így talált rám a nagybátyám.

fktÉ árta fölkelt az ágyról, és nagyot nyúj- ■yy tózkodott.

— Azt hiszem, ennyi elég, nemde?

A férfi bólintott.

— Pedig még nincs vége. Ezután kezdődött az én igazi kálváriám.

milyen volt. A’kilencedikes fiúk közül olyan is akadt, aki folyton a fiúvécébe akart csalni. Sokat sírtam. Az öngyilkosság is megfordult az agyamban, de a haláltól félek. Az egészben az volt a legfurcsább, hogy a tanítóim nem szóltak egy szót sem, pedig a diri is meg az osztályfőnököm is ott voltak a tárgyaláson. Még csak kettes magaviseletét sem kaptam, jóval később tudtam csak meg, hogy az Igazgatónál is az apám járt, és ő intézte el a dolgot. Tanultam, talán még szorgalmasabban mint addig, jó jegyeket is kaptam, de a dicséretek elmaradtak. Csak a polgárit tanító Bubu dicsérgetett. Ügy hívtuk, mert tipikusan medvemozgása volt. Lábán egész baromfiudvart hordott. Különös kaján szemmel nézegetett rám. Ha diktált, odacammogott hozzám a hátsó pádhoz: megsimogatta a vállam, de úgy, hogy a keze a mellemig lecsússzon. Utáltam. A hideg futkosott a hátamon, amikor hozzám ért. Kopasz, gömbölyű feje úgy ült fodrosra hízott nyakán, mint egy kugligolyó. A szája kegyetlen bűzt árasztott. 0 volt az apám ivótársa. Az orra,

ZIRI& ÁRPÁD:

A férfi újabb cigarettára gyújtott, és bambán bámulta a füstöt. Furcsa, eddig még soha nem tapasztalt gondolatok foglalkoztatták: Szedd le a ruháit, ne lelkizz, szólt az egyik énje, de rögtön rá megszólalt a másik is: Segítened kellene ezen a lányón.

A lány hangja zökkentette vissza a valóságba:

— Figyelsz rám?

A férfi zavarában majdnem a cigaretta égő végét vette a szájába, s ez mosolyra deritette a lányt. Ha mosolygott^ az arca is szép volt. A szeme fényesebbé: vált, és kis gödröcskék jelentek meg a szája szögletében. Egyedül csak homlokának ráncai torzították arcának harmóniáját.

— Igen, már figyelek.

A lány mély lélegzetet vett, és folytatta a történetet:

— Apám meg akarta mutatni a hatalmát, fenyegetődzött, mindent klkürtölt, amivel csak nekem ártott. A falu a szájára vett, s hátam mögött meg előttem is összesúgtak az emberek. Még olyan is akadt, aki, felém köpött. Bírósági tárgyalás lett a dologból. A nagybátyám előre betanította velem, hogy mit kell mondanom. A tárgyalás simán zajlott le, minden úgy történt, ahogy azt az apámék előre eltervezték. A fiúk közül egyet felmentettek, hogy miért, azt még a mai napig sem tudom, mert a többiek háromévi, sőt Tomit három és fél évi börtönre ítélték. Nem is nagyon tiltakoztak ellene. Egyedüli kellemetlen dolog csak a tárgyalás után történt. Amint mentünk kifelé a teremből, odajött hozzám Tominak az anyja. Elmondott mindenféle cafatnak, belemarkolt a hajamba, és megátkozott. Alig tudták rólam leszedni.

Megállt a beszéddel, nyalogatni kezdte a szája szélét, mint akinek nagyon kiszáradt a szája.

— Van még egy kis konyakom, megisszuk, jó?

Mivel a férfi semmit sem válaszolt, megfogta a kezét és szdbódni kezdett: — Most nagyon kell, érted, be szeretnék rúgni. Egyébkérü Is, kérlek, ne vágj olyan képet, mint egy szűz pap.

— Rendben, jöhet a konyak — válaszolta a férfi, és azon kezdett gondolkodni, hogy miért van az, hogy már több nő papnak nézte.

A lány egy fél üvegnyl Martinit vett elő,' és töltött a vodkáspoharakba. Ittak.

— A tárgyalás, az orvosi kivizsgálás, a bírói végzés és a többi cécó sem adta visz- sza a falu előtt a becsületemet, sőt ha lehet, még fokozta az ellenszenvüket. Ehhez hozzájárult persze az is, hogy az apám nem volt valami népszerű ember a falunkban, így az én ügyem jó alap volt az utálko- zásra. Az iskolában is egy csapásra nagyon TOSSZ lett, pedig jó tanuló voltam. A lányok nem mertek velem szóba állni. Kizártak maguk közül, pedig furdalta az oldalukat a kíváncsiság. Ott, ahol nem látta senki, egy-egy osztálytársnőm odasomfordált hozzám, és nagy titokban érdeklődtek, hogy

igen, az orra Is btbircsókos volt, éppen olyan, mint azé a borozóbeit férfié. Lehet, hogy attól is azért rettentem meg annyira, mert a Bubut láttam benne... Nem tudom, de mindenesetre jó hogy segítettél és elhoztál onnan.

— A nyolcadik osztály befeiezése után apám gondoskodott róla, hogy jó messzire kerüljek, gondolván, hogy ez nekem se árt, meg a család hírét se rontom. Nem kellett azt nagyon rontani. Az anyám, akkor már hosszabb ideje beteg volt, az apám pedig kétes kapcsolatokat tartott fenn. Egyszer meg ts verték érte, de otthon azt hazudta, hogy biciklijéről dőlt le, ami hihető is lett volna, mert igazán csak az italt szerette.

— Messze kerültem. Csak itt kezdtem gondolkodni a történteken. Gondolatban újra átéltem az egészet, s minél többször tettem ezt, annál jobban éreztem bűnösségemet. A nagybátyámat ts gyűlölni kezdtem,. mert a tárgyaláskor hazugságra tanított. En akkor azt vallottam, hogy engem úgy fogtak le, meg azt is hazudtam, hogy megmondtam a fiúknak, hogy még tizennégy éves se vagyok. A valóság azonban más. Elhallgattam, áőt ha jól emlékszem, azt lódítottam Tominak a parkban, hogy már tizenhat éves vagyok.

K

intről autóbúgás hallatszott. Először csak gyengén, majd egyre erősebben. A lakókocsiban ez a búgás egy hatalmas vihar gyors kitörésének tűnt.

— Megjöttek — mondta Márta.

A férfi csak bámult maga elé, és eltartott pár pillanatig, míg újra megtalálta a kapcsolatot a jelennel.

— Kik, kik jöttek meg?

— Tömték.

A férfit e nem várt válasz csaknem letaglózta. Hirtelenében túl forró lett alatta a szék. Halántékára verejtékgyöngyök ültek. Gyomorszája tájékán erős nyomást, majd görcsöt érzett, éppen olyat, mint mikor gyerekkorában dinnyelopáson érte a csősz.

— Ok Itt vannak? Hogyan...?

— Mondtam már, hogy felkeresett.

— Most mi lesz?

— Hogyhogy mi lesz? Semmi.

A lány látta, hogy a válasza nem nagyon nyugtatta meg q férfit, így hát tovább folytatta a történetet.

— Túlságosan egyedül éreztem magam. 0 hívott, én jöttem.

— Ezért költöztél hozzá?

— Talán igen, meg egy kicsit kénysze- rített ts. Azt mondta, hogy őneki most már joga van hozzám, mert miattam ült. Meg egyébként ts... Mondtam már, hogy nagyon egyedül voltam.

— Milyen telep ez ttt?

— Aszfaltozó — mondta a lány. — Van Itt öt fabódénk meg kilenc lakókocsink.

— Te is itt dolgozol?

— Nem, csak itt lakom, meg néha takarítok is.

— Megfizetik?

— Nem.

— Akkor miért éled ezt az életet? . ;

— Miért? Miért? Nem olyan egyszerű ez. Előre nem akartam, de most meg már mindegy. Egyébként is senkinek semmi köze hozzá. Munkaviszonyban vagyok, a többi meg az én dolgom.

Kintről lépések hallatszottak, majd meg- nyikordult az szomszéd kocsi ajtaja.

— Vetkőzz, kérlek.

A férfi értetlenül bámulta a lányt.

— Muszáj — mondta. — Tomi figyel.

— De én így nem akarlak...

— Ez most nem fontos, csak vesd le már azt az átkozott kabátot.

O

dament az ágy végéhez, és f elkölt in-_ tóttá a falra szerelt éjjelilámpát, majd betanult kéjes léptekkel végigsétált az ágy előtt, beletúrt a férfi hajába, és eloltotta a mennyezeti világítást.

— Muszáj — súgta a férfi fülébe. Tudod ez azt jelenti, hogy minden rendben.

A férfi kissé vonakodva, de végül is levetette magáról a kabátot. Hátulról a hq- jába túrt, majd lassan nyaka köré fonta a lány a karját. Hirtelen forróság apró hullámai törtek be a szobába. Már indultak volna az eddig tétlenségre ítélt férfikezek, hogy fölfedezzék e női test csúcsait, lankáit, hajlatait, domborulatait, mikor kintről újabb zajok hallatszottak. Felébredt férfiassága, amit egyébként a lány is észrevett, lassan halkulni kezdett, és az ösztönökön apránként fölülkerekedett a tudatosság.

A lányt láthatóan semmi sem zavarta. Hátrább lépett, és úgy két lépésnyire, hogy beférjen a férfi látószögébe, s egyszerre mutathassa meg fiatal testének csodálatos harmóniáját, vetkőzni kezdett. A blúzát gom- bolgatta, majd odament az ablakhoz, ősz- szehúzta a függönyt. Amint a férfi felé fordult, a sárga blúzból, mint érett alma a zöld lombból, előbújt a melle, apró remegésében fényárny játékot játszva az éjjeli- lámpa diszkrét fényében. Látható volt, hogy a lány tudatában van teste szépségének. Mozdulatai elárulták azt ts, hogy kacér számításból nem hord melltartót; úgy bontakozzék ki testének csodás domborzata, ha leveti a blúzt, mint tavaszi reggelen a ködből a hőfedte csúcsok. A szoknya leve- tése következett. Két keze ügyes mozdu-. latára katlant a kapocs, zizzent a villámzár, és már csúszott is lefelé a zöld ruhadarab.

jm férfi az ágyat nézte, és már újra kezdte hatalmába keríteni lobogó, követelőző ösztöne, de egy pillanatra észrevette a női test magát jeszítő mesterkéltségét, és már tudta, hogy köztük nem fog történni semmi. Nézte még, egy ideig a csupasz női testet, nehezen szabadulva a bűvöletből.

— Szép vagyok? Mondd, szépnek találsz? — Nagyon szép vagy. Csodálatos ... Kár, hogy így találkoztunk.

— Utálsz?

— Nem, de így nagyon lealacsonyító. Különösen, ha az emberre dlszörség figyel. A falakon is átsüt Tomi vigyázó tekintete.

A konyakosüveg után nyúlt, szájához emelte és kortyolt belőle. A férfi erős kitörést vagy sírást várt, de nem ez következett. A lány hányát vetette magái az ágyon, és szemét a végtelenben pihentette.

— Kár, hogy nem vetkőzöl le — mondta egykedvűen. — Téged igazán szeretni akartalak. Te vagy az a ritka vendégem, akinek nem utálattal vetkőztem le.

— Ha utálattal vetkőzöl, akkor minek csinálod?

— En se így gondoltam. Azt hittem, hogy élünk majd Tomival együtt, és minden jó lesz. Amikor ide jöttem, Tomi azt mondta, hogy harlnchét hónapot ült énmíattam, és ez alatt az idő alatt több mint százötvenezret kereshetett volna, és hogy ezt nekem be kell hoznom.

f

löször csak részegen tudtam lefeküdni, most már mindegy. Hétköznap összeszedem a pénzt, szombaton meg vasárnap előkelő helyen szórakozunk, csupa osztrák társaságában.

— Te szegény, de sajnállak — szólta el magát a férfi.

— Ezt nem kellett volna mondanod. Légy szíves, vedd a kabátod, és menj el, mert bőgni akarok.

Amint kilépett a lakókocsi ajtaján, megpillantotta Tomit. Egy fához támaszkodva szívta a cigarettát. Alacsony termetű, kócos, nyáptc srác volt. Az egész ember nem volt több ötven-ötvenöt kilónál.

Livi, oké minden?

szólt be a kocsiba.

— Oké — hangzott belülről a válasz.

A férfi meg lassan ballagott a gyéren megvilágított úton a Duna hídja felé. Szomorúnak és egy kicsit gyávának is érezte magát. Tehetetlenségében az aszjalton heverő apró kavicsokat rugdalta.