Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-10-19 / 42. szám

taps. „Gyerekek, szerencsésen túlva­gyunk rajta“ — borultak egymás nya­kába a színészek, és velük örült az Igazgató, a rendező és a nézők. —• De elszaladt az Idői — sóhajtot­ta Ferenczy Anni.- Elszaladt bizony. A bemutató dara­bot követte a többi. Mit számított, és számit még ma Is, hogy gyakran fű- tetlen a terem? Hogy idejében nmn érkeztek meg a plakátok vagy a kel­lékek? Semmi nem volt fontos, csak az, hogy legyen színház, legyen kö­zönség, legyen siker. Színház, kullsz- szák, színészek, játék a világot jelen­tő deszkákon, amelyekre a színészek odavarázsolják á mát, a múltat és gyakran a Jövőt is. Egyik interjú során úgy nyilatko­zott Takács Ernőd, a MATESZ igazga­tója, hogy feladatuk az, hogy a Cseh­szlovákiában élő magyarságnak egyre magasabb színvonalon hirdessék a szépet. Az 1982—83-as évad műsorter­vét már Ismerjük. Emelkedik a szín­ház művészi színvonala, de fokozó­dik az igényesség is. Tudjuk, hogy a MATESZ színészei mindent megtesz­nek azért, hogy eleget tegyenek az elvárásoknak. Miben segíthetjük őket munkájuk­ban? A jubileumi esztendőben men­jünk el többen, lelkesebben, segíteni kész akarással színházba, az előadá­saikra. Ugye, milyen egyszerű a se­gítség módja? Ennek kapcsán álljon itt egy eset. Hajdan a patonyiak ama­tőr gárdája betanult egy darabot, a címére már nem emlékszem. Közvet­lenül a bemutató előtt megbetegedett az egyik főszereplő. Valaki beugrott helyette, de nem tudta a szöveget, körbe-körbe járt, várta a súgást, és közben rögtönzött is. Nagy kacagás támadt a nézőtéren. A darab végén azonban nagyon tapsolt az egyik bá­csika. Megkérdeztem tőle, valóban HÁROM ÉVTIZED Három évtized, több mint egy em­beröltő. 1952. október elsejét jelezte a nap­tár. Akkor még nem' gördült fel a függöny, az első előadás kezdete még váratott magára. Teljes négy hónapot. Fel kellett észülni a MATESZ első bemutatójára. Hogy Is kezdődött? ^ Tizenhatan voltak. Lelkesek, bát­rak. készek arra. hogy meghódítsák a világot — a maguk kis világát, hogy aztán ebből a világból hirdes­sék a kultúra Igéjét. Elszántan indultak a küzdelembe, pedig a bizonytalanságba kellett in­dulniuk. Többen közülük jó állást hagytak ott, volt, aki a tanulmányait szakította félbe, mert úgy érezte, hogy mennie kell. Még akkor is men­ni kellett, ha tudták, nehéz út áll előttük, nem lesz mindig fütött te­rem, kényelem, nyugalom, sokat kell kocsizniuk az országban. Egymást kérdezgették; Gyerekek, hogy lesz, milyen lesz ... Biztos jövőt „Atya“ sem jósolhatott nekik. Az az „Atya“, aki az ország magyarlakta területé­ről szólította őket. „Atya“ ős a jobb keze, akik szintén felváltva biztatták egymást. Fellegi István, az induló színház igazgatója sem tudott többet a jövőről, mint jobb keze, Műnk Ist­ván, a főrendező. Mégis ők osztogat­ták a tanácsokat, buzdítottak kitartás­ra, és az egybesereglett tizenhatok csoportja hallgatott a szavukra. Cso­dát vártak? Igen, azt, és a csoda megérkezett — valahányan kitartottak. Megkez­dődhetett a nagy munka. Műnk Ist­ván lenyomta a pedált, és vezényelt: „Teljes gőzzel előre“l A jelentkezők vállalták az iramot, noha többségüknek Komáromban nem volt hol, álomra hajtani a fejét. Min­den próiiára fel kellett utazni, hiszen Szlovákia különböző helyeiről verbu­válódtak. A tizenhatból heten még most is játszanak. A többiek? Nyug­díjba mentek vagy örökre eltávoztak. Nincs már Fellegi István és egykori jobb keze. Műnk István, és Fekete Gyula, Kiss Lajos, Király Dezső, H. Budai Mária, Husvár Ferenc, Bottka Zsuzsa szintén nincs már az élők so­rában. Emlegetjük még őket, de helyüket már betöltötték a fiatalok, az újak, ma már nekik tapsolunk. Ez az élet rendje. Am a jubileumkor őróluk Is meg kell emlékeznünk. Áldozatos munkájukért megérdemlik, úgyszintén a nyugdíjasok: Lelkes Magda, Siposs Jenő és Grébner Gyula. Utoljára hagy­tuk a sorban a még ma is szereplő­ket, a rendezésben fáradozó Konrád József érdemes művészt, Ferenczy Anna érdemes művészt, Gyurkovics Máriát, Bugár Bélát, Lőrlncz Margl- tot, Udvardy Annát' és Turner Zslg- mondot. — Hát én is Ilyen öreg vagyok már?l — mondja Turner Zsiga. Es igaza van, ha kételkedik ben­ne, csak az évek szerint az, lelkes igyekezete révén sem 6, sem hat tár­sa nem tartozik az öregek sorába, sőt még a nyugdíjasok is fiatalosan jár­nak, mozognak a jubileumi esztendő­ben. A jubileumi előadáson 1983. ja­nuár 31-én csaknem valamennyien szót kérnek és kapnak az alapító ta­gok élő képviselői. Harminc év. Tömérdek fáradságos, lelkes igye­kezet, megannyi utazás, verejtékes munka és sok-sok könnyes boldogság, siker kísérte útján a MATESZ derék gárdáját. Hogy mennyi, arról órák hosszat tudnának meéélni a még ak­tív és a már nyugdíjba vonult színé­szeink, kivált az első előadásra való felkészülésről és a Tűzkereszt bemu­tatójáról. Ott álltak a színészek az előadás után féldübörgő tapsviharban, és talán jobban meghatódtak, mint a nézők. Első előadás, első siker, első annyira tetszett neki a darab, vagy miért lelkesedik. Csodálkozva nézett rám; „Hát hogyne tetszene, hiszen ez a ml szinházunki“ — mondta önérze­tesen. Hát ez az. Ez a mi színházunk. Sze­retjük, mert a mi színházunk. A MATESZ színvonala évről évre emelkedik, közönsége is igényesebb. A rendezők munkája is szakavatottabb, így hát minden előfeltétele megvan a további fejlődésnek. Am ehhez még a nézők nagyobb támogatása is kell, de nemcsak a létszám tekintetében, hanem a magatartásban is, színház­ban és színházon kívül is. Főképp a fiatalok részéről. A mi feladatunk is, hogy formáljuk a közönséget, nem­csak a színészeké. Nagyobb lelkese­dést, nagyobb odaadást a közös igye­kezethez. Közös ügyünk a színház, hi­szen a mi' színházunk, és maradjon az még sokáig. Mészáros József A jubileumi évad elé A színházi közönségen azokat a nézőket értjük, akik rendszeresen felkeresik kedvenc színészeiket, akik jelenlétükkel befolyásolhatják egy színház műsorát, formálhatják művészi arculatát. A szerző megírja, a rendező pedig azon fáradozik, hogy rá­termett színészeket találjon az adott szerepek el­játszására, miközben a színpadi varázslatra vágyó közönség élményben szeretne részesülni az elő­adások megtekintése során. Könnyebbnek tűnik a rendező dolga, amikor olyan színészekből válogat­hat, akiket jól ismer, akikkel az évadok során összeszokott, s így egyetértve értelmezhetik az író szándékát, önmaguk érvényesülési törekvését, a színház célkitűzését a végeredményért: a jó elő­adásért. Hasznosak az ilyen találkozások, amikor egymás mellé rakódnak a SZiN és a HÁZ szavak, hogy aztán nagy örömünkre a színház fogalmát. Je­lentőségük feltárható sajátosságait is helyesen értelmezhessük. Miért említem ezt éppen most? Azért, mert októbertől júniusig színházi jubileumi évadnak lehetünk tanúi. Tanúi, ha ott leszünk min­den előadásán mint pártoló kultúrmecenások vá­rosban, falun egyaránt. A színház azért van, hogy sikere legyen. A sikert pedig csak a közönség ér­deklődő ragaszkodása biztosíthatja. A színház — ha műsorpolitikája céltudatos — a közönség minden tagját a mondanivaló megérté­sére, reális tételeinek elsajátítására serkenti. Alko­tó tevékenységre, egyéni és közösségi magatartás­ra ösztönzi. A művelődő ember, ha beül a néző­térre, nem marad csak a szellemi javak passzív szemlélője, a játék cselekményének puszta élve­zője, hanem az összefüggéseket, az alapigazságo­kat is keresi. Tartalmas színjátékot követel a javá­ból, mert okulni és szórakozni akar. A folyamatos színházlátogatás igen fontos té­nyező egy színtársulat életében. A mondott Szó tovább ét, hát még ha színpadról hangzik el. Az itt kimondott szavak, érvelő párbeszédek mindig addig élnek, amíg az emberek eszébe jutnak. El­végre az emlékezet tartja életben a műveket, az alkotásokat, a színészi alakításokat. A színpad művészete ujgyanls a gondolattal vív harcot. Így remélhető, hogy a közönség is hasonló érzelmek­kel fogadja majd mindazt, ami továbbgondplko- dásra, véleményalakításra ajánlható. A kultúra el­sajátítása szellemi kötelességünk — a művelődés' pedig bizonyos társadalmi aktivitást, mozgást, ele­gendő teret igényel egy-egy előadást megtekintő közönségen belül. A dramaturgiának rá kell lelnie az ilyen „közös ügyekre“, amelyekhez „valahol valakinek“ közös érdekük fűződik és szűkebb-tá- gabb értelmezésben azokat befolyásolják. Nem mindegy hát a kiindulópont és a művészi célkitű­zés, amelyet a múlt és a jövő között a Jelenben kell meglelnie. Gyakori hiba, hogy a drámát (a színdarabot) összetévesztik az előadással. Mintha a rendező- színész—díszlettervező és a többi közreműködő tette csupán a mű gépies megjelenítése, kizárólag a leírt szöveg deklamálása lenne. Holott a jó elő­adás mindig önálló érték. A közönség figyelmét éppen erre a körülményre, színvonalbeli értékekre kell ráirányítanunk, hogy minősíteni tudjon. Ha ez sikerül, minden tekintetben Jó úton haladunk. Szucby M. Emil Jött, látták és — alaposan megnézték. Igaz, ezért 'ís érkezett Karlovy Varyba, a nemzetközt filmfesztiválra. Fotómodell volt, filmsztár szeretne lenni. Nyúlánk sző­ke szépség, ezért Indult a Miss Fllmworld címért fo­lyó versenyen, s mert tényleg vonzó jelenség — ezért nyerte meg, 1982-ben az NSZK-ban folyó versenyt. A nemzeti győztesek azután a tengerentúl vetélkednek a „vllágdíjért“, a . Miss Filmvilág címért, mellyel filmszer­ződés Is jár. A szőke szépséget Sabine von Schledor- nak hívják. A szép Sabinét John Harris hozta Karlovy Varyba, ahol három napig tervezett Hátizsákos nomá­dok című játékfilmjéhez keresett helyszíneket. Sabine, azaz Mis Fllmworld Germany ’82, a Kolonád klrálunő- je lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom