Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-12 / 41. szám
11 PETRIK JÖZSEF ezekben a napokban Gnnepli 50. születésnapját. Ebből az alkalomból megkérdeztük a jubiláló költőtől: — Melyek ennek a félszáz éves életútnak a főbb állomásai? — A dunasápi (Nová Dedinka) rajt után a szenei, majd csehországi, végül a bratislavai diákévek váltották egymást. Közben-közben idénymunka a mezőgazdaságban, építkezéseken, mintegy kiegészítőjeként a könyvbéli ismereteknek. Ezzel párhuzamosan gyűltek, szaparodtak verseim, cikkeim. Az írás szenvedélye vezérelt a szerkesztői munka felé, előbb az Oj Szóba, majd több mint húsz évre a Smena kiadóvállalatba a pionirlap, a mostani Tábortűz élére. Talán nem is kell hangsúlyoznom, ez utóbbi volt életem legjelentősebb állomása nemcsak tartama miatt, hanem azért Is, mert az ifjúsági mozgalom sok ismeretet, élményt, életre szóló felismerést adott nekem. — A CSEMADOK KB titkára vajon ír még verset, és milyen költői terveket érlel? — Némi hallgatás után szeretnék újra az olvasók elé lépni olyan versekkel, amelyek mintegy szintetizálnák tapasztalataimat mind társadalmi, mind művészi vonatkozásban. A tematikájukról csak annyit mondanék el, hogy e nagy-hirtelen fö- lém tornyosuló évtömeg ellenére, talán a hosszú hallgatás miatt, változatlanul izgat, érdekel az ifjúság. Szívem az évek tűzpróbáján megfontolt, mély derűbe érett, tág tüdővel szívok magamba hazai rónát s hegyvidéket. Azt hittem, bár a föld elnyelne, nem hiányoznék senkinek sem — szélűzte páraként eloszlott, ami befátyolozta lelkem. Voltam szomorú, mint a gépek, ha erejüket rozsda marja, a kéziraté volt keservem, amely sötét fiókok rabja. — Tudom már, jövőnk műhelyében törékeny láncszem az egy ember, de szükséges a maga posztján, ha jól helytáll, és él a renddel. FELISMERÉS PETRIK JÓZSEF VERSEI Hódítás Egy asszony, aki kétzer halottnál Is szótlanabb lett, megkövültén ott áll, ahol a törzsemből szabad ágak törnek egy értelmes otlágtájnak. Bezárt ajtón, nyákon-törött kilincsen tapasztalom: a reményhez nincsen bejárat, de tér, út várva tátog, ha merek, ha daccal nekivágok. Merek. Hódítom s vesztem a világot, mert egyre szükebb. És az időráncok aranyhomokja zuhogva száll ■ rám, s izzik mint a kék ég a sasok szárnyán.RÓZSÁK Millió arc közül tudok már néhány őszinte jóbarátot, s van gyenge váll, fehér kebel, hol békítő nyugalmat találok. Akit nem ismerek, mert tőlük utak választnak el s az élet, vannak szép célok, amelyekért rajongva, velük együtt élek. Mátyusföldön s a Tátra alján egy álom édes a szíveknek, s halk medrekben, hegyeken át Is egymáshoz érnek, összecsengnek. Vágyam: hogy ebben az összhangban szavam búgjon, csobogjon vérem, a közös múlthoz méltó cél ez, van Is értelme érte élnem. Cn nem születtem ékes szobában, apám — a százezredik kizsarolt, nyár tüzén égtem, zord télben fáztam, mit Ittam, a csészémben üröm volt. A valóságtól szűkölve, reszketve álmokba vitt a gyerek-képzelet, a kék hullámzó égi vetésekre, csábított, vitt a romantikus róna, idegen álmok. Játszó istenek — s lelkemben, gyengéd, félő vágy nyílott: hófehér rózsa. Évek írták be életem könyvét, lapjain dölyfös fekete sorok, tanultam népek örömét könnyét, tanított éhes s Jóllakott torok. Millió vágya tüzeli vérem, álmom az ember ősrégi álma mióta tudom, mióta értem miért élt Ady, miért hal Dózsa, mi bennem nyílik, vérem táplálja: vérpiros rózsa. \RANY ÍL^PfT Bolyongásaink fémredőnyét lelgördfti az áldozó Nap, elindulunk az alkonyatba, repít a gép, rabol a csónak. Viszlek, rabollak, szabadltiak mindenkitől csupán magamnak falánk szőrös karoktól féltve az éj posztójával takarlak. Roban a gép, rohanunk egyre a legsötétebb éjszakába ... Nyílik babán, az arany kapu, az arany kapu sarkig tárva ,.. Fecskebúcsú Anyámtól búcsúztam, csak szóval, nem csókkal — konok kamasz módon; fecskéink indulásra készen tanakodtak a lugasdróton. Elindultam, és egyszerében vállamra langyos csepp fehérlett... Ki tudja, a jelt mire értsem: fecskebúcsú volt vagy merénylet? MABEL DOVE-DANQUAH MEGÉRZÉS FODOR KATALIN RAJZA M ásodik Nana Adaku, Akwasin királya, huszadik évfordulóját ünnepelte annak, hogy elfoglalta Akwasin uralkodói székét. A főváros, Nkwabl, zsúfolásig megtelt távoli városokból és falvakból érkezett emberekkel. Kókuszérés Ideje volt, fárt a pénz kézről kézre, és a földművesek kedvükre költekeztek. Barátok, akik régóta nem látták egymást, most felfrissítették barátságukat. Gint, pezsgőt vagy whiskyt hoztak ajándékba, örömmel emlegették a régi időket, és mielőtt eltávoztak, megitták majdnem az egész italt, amit ajándékba hoztak. Senki nem bánta, mindenki boldog volt. Kevés embert lehetett európai ruhában látni; majdnem mindannyian aranyparti viseletben voltak. A férfiaknak tokota saru volt a lábukon, testükön pedig gazdag, sokszínű bársonyt és szépen, körben elrendezett, kézzel szőtt, pompás kente leplet viseltek. Az asszonyok méltóságteljesek voltak színes népviseletükben, hlmbálódzó arany fülbevalóikkal, aranyláncokkal és karkötőkkel. A díszdobok a vidámság diadalát zengték. Délután négy óra volt, és az emberek a dísztér felé sétáltak, ahol megrendezésre kerül az Odwira-ünnep. Plámalevél lugassal díszítették a teret. A király gyaloghinión érkezett, egy élénkmintás díszernyő alatt, arany koronával a fején, parányi aranygyöngyökkel kivarrt kente lepelben, mellét beborító, magasra tornyosuló nyakláncokkal. Csuklótól egészen könyökig arany karkötőket viselt. Jobb ke- ’ zében díszes elefántfarkat tartott, melyet lelkes, éljenző népe felé lengetett. Előtte ült a „lelke“, egy tizenkét éves fiatal fiú, aki a királyi kardot tartotta. Az Omanhene után az Adontehene jött, rangsorban a következő. Díszes zöld és piros bársony öltözékben pompázott, homlokszalagjában arany csíkokkal. Egymás után érkeztek a főnökök élénk színű díszernyőlk alatt. A menet messze nyúlt el. A tömeg éljenzett, amint egyes gyaloghintók leereszkedtek, visszhangozva az örömujjongásokat. A király a vénekkel elfoglalta helyét az emelvényen. Mellette ült a körzetparancsnok, Hobbs kapitány. Sasa, az udvari bolond, mulatságosan festett tarka-barka nadrágjában és majomszőr sapkájában. A királyra ftntorgott, kacsintott, akrobatamutatványokat végzett. Az Omanhene nem nevethetett. A szokás szerint a nagy Főnöknek nem volt szabad elnevetnie magát nyilvá- jtosság előtt. — díszpark barbár pompával tündökölt. Főnökök és kíséretük ültek törzsi széffé keiken, különböző ernyők alatt. A király szószólójának díszplácája csillogott a napfényben. Az asszonyok, mint trópusi pillangók, elbűvőlőek voltak a sokszínű se- lyembrokátban, bársonyban és kente lepleikben, fekete és csillogó hosszú aranytűkkel és lemezekkel díszített Oduku fefdíszeik- kel. Fiatal férfiak sétálgattak a téren, le omló leplüket maguk után húzva. Selyemmel kivarrt homlokszalagjuk csillogott a napfényben. A dobok tovább peregtek... Az asszonyok készülnek, hogy előadják a híres Adowa táncot. A ritmust díszes tök dobok szolgáltatják. Az asszonyok futna: néhány lépést, lassan oldalra dőlnek, éi felsőtestükkel hajlonganak. Egy táncosnő különösen elbűvölő zöld, kék és piros kockás kente leplében, ahogy egy vad, erdei lény egyszerű, bájos kecsességével mozog. A látvány megbabonázza á királyt, aki egy maréknyi aprópénzt szór a táncosok közé. A lány mosolyog', ahogy a pénzdarabok ráhullanak és csilingelve potyognak a földre. Nagy tülekedés. Ú ügy tesz, mintha észre sem venné, és tovább táncol. Az Omanhene hűséges szolgálójához fordul: — Ki ez a szép táncosnő? — Sajnálom, de nem ismerem. — Azt akarom, hogy feleségem legyen.- Második Nana Adaku ötvenöt éves volt, és már negyven feleséggel rendelkezett, de egy új szépség ugyanazt az új borzongást hozta neki, mint annak a férfinak, aki csak egy hitvessel van megáldva vagy megátkozva. A vágy újra vadul égett ereiben; unta, a negyven feleségét. Általában úgy összekeverte őket, hogy újabban níiridig eltévesztette a nevüket. Oj felesége mindig keservesen sírt, amikor Ódának hívta, egy csúnya, öreg felesége nevén. — Ez a táncosnő egészen más — gondolt a király. — 0 lesz a palota ékessége. Hátrafordult szóvivőjéhez. — Hajlandó vagyok száz fontot fizetni érte. — Lehet, hogy már férjnél van. Nana. — Megfizetem a férjének, akármennyit kér is. A szóvivő ismerte királyát; ha megkívánt egy nőt, általában meg is szerezte. — Vegyél fel ötven fontot a főkincstárnoktól, keresd meg a lány rokonait, add oda nekik a pénzt,. és a maradék ötven fontot én fogom neki odaadni ma este, ha már a palotában lesz. Add a szóvivői díszpálcát Kojónak, és kezdj el nyomozni. Második Nana Adaku gyorsan dolgozott. Olyan volt, mint bármely férfi a világon, amikor női báj izgatja fel; egy formás láb, egy szemvillanás, egy orreimparezzenés, egy hang zenéje, és a férfinép maga a megtestesült őrjöngés. A clntkusabbjai hízelgéssel, szenvtelen türelemmel bánnak a nőkkel, és nagyon vigyáznak arra, hogy ne keveredjenek bele életreszóló kapcsolatba. Az asszonyok viszont Inkább józan eszüket használják. Okét nem izgatja fel különösen egy férfi fizikai vonzereje; ha a zsebe tömve van, és a jövedelme biztos, akkor már érdemes megkockáztatni a házasságot. De kialakulóban van egy új céltudatos asszonytípus, akt ragaszkodik a tökéletes szeretőhöz éppúgy, mint a jövedelemhez, és más szükséges kellékhez, vagy pedig örökre távol tartja magától a házasság kétes gyönyöreit. ^ste hat órára Második Nana Adaku C torkig volt az egész gyülekezettel, és Sm nagyon örült, hogy végre beszállhatott gyaloghintójába. A díszernyők táncolni kezdtek, és a főnökök újra gyaloghintóba ültek, a tömeg vadul éljenzett, a dobok peregtek. Hamarosan megjelentek az est árnyékai, és a dísztéren a pálmalevél lugasok üresen, elhagyatottan álltak. A király szürkület után megfürdött, és arany-zöld brokátba öltözött. Két szolgáló állt mindkét oldalán, és hosszú strucc-tol- lakkal legyezgette öt, amint egy bársony- párnás pamlagon hevert lakosztályában. Mellette volt egy boríték, ötven aranyfonttal. Szószólóját tapintatos és diplomatikus embernek ismerte, és biztos volt benne, hogy ez az éjszaka meghozza majd neki azt az asszonyt, akivel megünnepelheti Akwasin trónjára kerülésének évfordulóját. Elbóbiskolhatott, mert amikor felébredt, a fiatal asszony már a lábalnál térdelt. — Örömmel jöttél? — Örömmel teljesítettem Nana parancsát. — Rendes lány vagy. Mi a neved? — Effua, uram és parancsolóm. — Szép név, és te is szép vagy. Itt van ötven aranyfont, a hozomány második fele. Ma éjjel az enyém leszel, a szükséges szertartást pedig majd elintézzük utólag. Második Nana Adaku nem az első férfi, aki ezt a módszert alkalmazza. Civilizált, félcivilizált és primitív emberek az egész világon mondták már ugyanezt, — Odaadhatom az anyámnak ezt a pénzt? — kérdezte az okos lány. — Kint van a folyosón. — A törzsfőnök beleegyezően bólintott. Effua visszatért., — Nana, anyám és rokonaim meg akarják köszönni neked a száz fontot. — Nem szükséges, édesem — mondta, és a lány keblére lágyan simuló elefánicsont gyöngyökkel játszott. — ügy gondolják, hogy valami rendkívüli bájt vehettél észre bennem, hogy ennyi pénzt költöttéi — mosolygott szégyenlősen a királyra. — De kedvesem, hiszen tényleg elbűvölő vagyi Hát nincs szemük? — De Nana, én magam sem értem. — Nem érted, te szerény asszony. Nézd meg magad abban a nagy tükörben. _ lány pajkosan mosolyogtt, a tüköréi höz ment és megnézte magát. Vlssza- A'í jött, leült a pamlagra és a férfi mellére hajtotta fejét. — Nagyon kedves lány vagy Effua. — Megsimogatía a lány fénylő, fekete, művészien befont haját. — De uram, én mindig ilyen voltam... Vagy nem? — Gondolom, Igen, ilyen szép, de én csak ma láttalak meg. — Csak ma láttál meg? — Igen. — Elfelejtetted? — Mit felejtettem el, szerelmem? — Otven fontot fizettél... és elvettél feleségül két évvel ezelőtt. Schlackner Agnes fordítása *) Ghánái író.
