Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-09 / 6. szám
(Ol IFJÚSÁG, 2. SZÁM) FEJSZÉS: A vészharang nem kondul meg — Isznak nálunk is, persze hogy Isznak, de csak ügy és annyit, mint másutt az országban: se többet, se kevesebbet. Ezt írja meg! Meg azt, hogy Felszésen se mindenki alkoholista: én is becsületesen élek, nem iszok. Mindegy, hogy mit mondanak egy> -egy írásról, a lényeg az, hogy beszéljenek róla, mert ha beszélnek róla, abból látni, hogy olvassák — valahogy így mondogatta megboldogult Putanko Emil tanárom; s ez a mondat, ha egy-egy riportra visszhangként levelet kapok, véleményt hallok, mindig eszembe jut. Eszembe jutott akkor is, amikor a keleti végek egyik tanyájáról, Fejszésröl írt riportomról előbb csak a „szakma“ mondott egyet s mást, de főleg akkor, amikor egy jejszési asszonyság felkeresett a szerkesztőségben, aki a fővárosban élő lányához jött látogatóba, mondva, ha már itt jár, megkeres, hogy saját, illetve még jó néhány tanyasi társa nevében véleményt mondjon. Elmondta, sajnálja, hogy ott, akkor nem találkoztunk, mert ha akkor beszél velem, bizonyára más véleménnyel távozom, nem írom meg a boltosnö mondókáját, aki azt állította, hogy az ottlakók közül nagyon sokan isznak. Ez ugyan igaz, mondta az asszonyság, de egyáltalán nem jelenti azt, hogy Fejszésen mindenki iszákos, részeges lenne. Ezt u- gyan én sem állítottam, ma sem állítom, csak a boltosnö meg néhány megkérdezett véleménye és a megvásárolt ital mennyisége alapján írtam, hogy sokan fogyasztanak rendszeresen alkoholt, látogatóm szerint ebben elsősorban a boltosnő a htbási A fejszési asszony ugyan bemutatkozott, de bizonyára nem venné szívesen, ha — tekintettel a későbbi történtekre — felfedném kilétét. Ugyanis az történt, hogy búcsúzóul egy százast (100 koronát] dugott a zsebembe. Egy pillanatig szóhoz sem tudtam jutni a meglegetéstől, majd azonnal — erőnek erejével — visszaadtam a pénzt, és megdöbbenve a csodálkozástól ezt kérdeztem: a másodikosok — mert a harmadikosok még régi koncepció szerint tanulnak — órarendjében már Ilyen tantárgyak is szerepelnek: történelem, orosz nyelv, kémia... Számukra a záróvizsga két rész helyett háromból fog állni; június derekán írásbeliznek, december elején szakgyakor- latből vizsgáznak, majd december derekán következnek a szóbeli vizsgák. És január első napjaitól munkaviszonyba léphetnek mint kitanult mesteremberek. — Említette, hogy nehéz önökhöz bejutni. — Hozzánk a vállalatok kUIdlk a tanulókat elméleti oktatásra. Abba, hogy ki tanul a ml Iskolánkban, nekünk egyáltalán nincs beleszólásunk: olyan „anyaggal“ kell dolgoznunk, amilyet kapunk, s ez bizony nagyon kihat az eredményeinkre. — Szóval nehéz önökhöz bejutni. De aki ide kerül, az milyen tudásanyaggal rendelkezik? — Ügy érzem — szólal meg a másik igazgatóhelyettes, Lukács Jenő mérnök, aki időközben mellénk telepedett —, hogy 50 százalékuk a gimnáziumban is megállná a helyét. Azért jöttek hozzánk ezek a jó. Jobb tanulók, mert fűti őket bizonyos szakmák szeretető, és hát anyagilag is lényegesen többre vihetik. Hogy mennyire van ez így, bizonyítja az is, hogy évente 3—5 már gimnáziumban vagy egyéb középiskolában érettségizett fiatal Is jön hozzánk, s kezd mindent — Ml már eleve számolunk a lemorzsolódással: évi tfz-tlzenöten lemaradnak, mert nehéznek bizonyul számukra a matematika, a fizika, a kémia. — Nem éppen azok morzsolódnak le, akikből netán a korábbi követelmények mellett jó szakember, ügyes kezű szerelő válhatott volna? — Nézze: tapasztalataink szerint, aki a szakgyakorlaton, a műhelyben ügyes, az viszonylag ügyes a számok, a, fizikai törvényszerűségek világában Is, bár lehet abban valami, amit a kérdésben megfogalmazott. Ellenben a jövő szakemberének elmarad- hatatlanul műveltnek, sokoldalúnak kell lennie, s éppen evégett kell a mércét állandóan emelni, nemhogy alább adni. A két igazgatóhelyettes aztán a számukra legégetőbb problémáról kezd beszélni, nevezetesen arról, hogy tantermek szűkében vannak, s ezért két műszakban kell tanítani, hogy külön engedéllyel náluk nem 45 percesek, hanem 40 percesek a tanítási órák, hogy ők szaktantermekre gondolni se mernek, s ez az áldatlan helyzet egyhamar nem Is oldódik meg. Aztán apró, az életből vett történetek kerülnek szóba. Beszélgetőpartnereim mesélik, hogy diákjaik közül nem egy és nem kettő jön már a harmadik év végén a vizsgákra autóval; hogy a kezük alól kikerülő 17-18 éves fiúk és lányok húszéves korukra relő. 0 még az úgynevezett régi koncepciós: — Jobban érzem magam a műhelyben, a szakmai gyakorlaton, mert ott Jobban, hamarább megértem a tananyagot. Valahogy ott közvetlenebb a mester és közöttünk a viszony, bár szigorúbbak is: lógni sosem lehet. Persze nem Is a lógáson van a hangsúly, hanem azon, hogy az ember minél többet megtanuljon, jó szakember legyen. Mert én már kiskoromtól szeretem a gépeket, s amikor nagy nehezen bejutottam az ISTER-hez, ö- rültero, hogy autószerelő lehetek. — Nem irigykednek rátok, harmadikosokra fiatalabb iskolatársaitok, hogy nektek kevesebbet kell magolni, amiért ti vagytok az utolsó ,^égi koncepciós" évfolyam? — Igen, hallani ilyen hangokat. Orlskó Edit III.F osztályos tanuló, varrónő: — Velem kicsit bonyolultabb volt a helyzet, ugyanis a kilencedik után azonnal ide akartam jönni, de a tanítóim, mondván kitűnő tanuló vagyok, egyszerűen nem engedtek, nem töltötték ki a papírjaimat. Így az Optikába kerültem, ahol nem tetszett, és átléptem ide varrónőnek. Azóta Is jól érzem magam. Most, hogy már kéthetente mindössze két napot vagyunk csak az iskolában, egészen tűrhető. Bár én azelőtt sem idegenkedtem különösebben a könyvektől. Persze. a gyakorlatok légköre sokkal közelebb áll hozzám: ott varrhatunk. Méry Gusztáv elsős villanyszerelő: — Nekem mindegy. S az a véleményem, hogy a gyengébbek, a gyengébb felfogásúnk a munkahelyen, a gyakorlaton érzik magukat jobban, otthonosabban, a Jobb felfogásúak pedig Itt, az iskolában. De gondolom, ez majd a harmadik év végére kiegyenlítődik, mert ha nem, akkor valahol baj van, illetve lesz. Mondják aztán a srácok, hogy aki általában a suliban jeleskedik, annak nem megy olyan Jól a „melóban“, bár kirívó kivételek, tehetségek köztük Is vannak, de szerintük általában a többség mindkét követelménynek nem tud teljes mértékben, egyforma színvonalon megfelelni. Ennek ellenére megismétlik: jövőjük, távolabbi jövőjük szempontjából nem árthat meg nekik az itt szerzett elméleti, humán tárgyú tudás. Riportunkban nem volt szándé- knnkban az új tanítási koncepció helyességét vagy helytelenségét megkérdőjelezni, mert megítélésünk szerint Is, a jövő szakemberének sokoldalú képzettségre kell szert tennie. Csupán azokra a kérdésekre kerestünk választ, amelyek tapasztalataink szerint sok-sok végzős alapiskoláét és szüleit foglalkoztatják. Mert a pálya- választás mindig téma, s pályát egy életre szoktunk választani. Z. J. A szerző felvételei — Miért? — Mert időt szakított ránk, beszélgetett velünk! — hangzott az indoklás, amire én, bevallom nem épp illedelmesen válaszoltam, s igyekeztem a két hívatlan vendéget kltessékelni a szerkesztőségi szobából. Távozásuk után két nappal levelet kaptam Fejszésröl. Aláírója, Timkó Mária, egyebek között ezt írja: „Azért még nem tartunk ott, hogy minden lakos alkoholista lenne, igaz, pár ember megissza a magáét, de Zolczer János egytől egyig mindenkit a cikkével lenézett." Erről szó sincs, hiszen sokkal inkább segítő szándékkal írtam a riport minden sorát, s nem hinném, hogy olyan következményekkel járna, ahogy a levélben áll: „Nagyon sok fiatalnak kell majd ezután magát szégyellnie, mert a szerkesztő úr a szüleiket alkoholistáknak nevezte.“ Nos, úgy gondolom, szégyellnie csak annak kell magát, aki alkoholista, nem pedig a gyerekeknek, akiknek ha netán iszik is az apjuk vagy az anyjuk, arról Ok nem tehetnek. Timkó Mária egy kéréssel zárja sorait: szeretné, ha a közeljövőben újra ellátogatnék Fejszésre, s felkeresném őt is. Kedves Timkó Máriái Nagyon szívesen. Ha legközelebb arra visz az utam, s remélem, mihamarább lesz, eleget teszek a meghívásnak. Bátran megyek újra a fejszési emberek közé, mert úgy érzem, senkit sem sértettem, rágalmaztam meg: csupán felvázoltam tanyájukról egy képet, a- mely megfelel a valóságnak. Bár ha úgy érzik, hogy az alkoholról szóló mondatok erősek voltak, ha szó szerint vettem a boltosnő szavalt, akkor hadd álljanak itt módosítás gyanánt azok a mondatok, amelyeket a szerkesztőségbe ellátogatott asszonyság mondott: Horváth Lajos Lukács Jenő Maszi István Miután helyet foglalunk Horváth Lajos szobájában, és az Igazgatóhelyettes kávéval kínál, hamar megtudom az iskoláról szóló leglényegesebb információkat: a három évfolyam 520 tanulója autó- és villanyszerelőnek, szobafestőnek, asztalosnak, varrónőnek tanul. Legnagyobb az érdeklődés az autószerelőszakma Iránt. Már kevesebben jelentkeznek asztalosnak, az első évfolyamban mindössze 13 tanulóból álló csoport van, együtt tanulnak a Jövendő varrónőkkel. Az igazgatóhelyettes tömören elmagyarázza azt {s, hogy számukra mit Jelent a gyakorlatban az új oktatási koncepció: a tanulmányi idő már nem három év, hanem három és fél, pontosabban 38 hónap. Az elsősök és újra elölről. Bár ugyanennyien vannak, akik a harmadikból átlépnek a középiskolába. — Milyen szülők gyermekei jönnek ebbe az iskolába? — Korábban szinte kizárólag munkás- és mezőgazdaságban dolgozó szülök gyermekei Jöttek, de ma már tanulóink közel egyharmadának a szülei értelmiségiek, s ez a szám egyre növekszik: változik a szemlélet. — Az a bizonyos új koncepció egyben szigorúbb követelményeket, több tanulást is jelent. Az egykori tanon- cok mai szakmunkástanuló utódainak ma már többet kell ülniük a könyvek fölött, az Iskolapadban. Bírja-e az iramot az a bizonyos másik ötven százalék? — ha már nem a tanulóidő alatt (I] — anyagilag jobban állnak, mint oktatóik, tanítóik. Megkérdezem őket, milyen ütemterv szerint tanulnak a diákok az iskolapadokban és a gyakorlatban. — Az első évfolyam hetente négy napot töltenek az iskolában, és egy napot a szakmai gyakorlaton. A másodikosok már két napot vannak gyakorlaton, a harmadikosok pedig három napot, és csak két napot az iskolában. Ebből aztán szinte magától adódik a kérdés: hol érzik magukat jobban, hol szeretnek inkább lenni a fiúk, a lányok? De ezt már tőlük, a tanulóktól kérdezem: Maszi István harmadikos autószaszabadjára engedhetem a fantáziámat, s most, harmadikban már ránk is bíznak egy-egy ruhát: csináljuk meg. Én úgy érzem, jól felkészítenek bennünket itt is, ott is, megértőek. türelmesek oktatóink. Nagy Ernő elsős autószerelő: — A szakmai gyakorlat a jobb. Hogy miért? Itt a suliban szigorúbb az élet, a műhelyben közvetlenebb a viszony, segítünk egymásnak, jobban merünk kérdezni a mestertől, valahogy bátrabban mozgunk, otthonosabban érezzük magunkat. Bár úgy érzem, mindezek ellenére nem lesz kárunkra, sőt, csak hasznunkra, amit itt megtanulunk. Még akkor sem, ha közvetlenül ezt munkánk során nem hasznosíthatjuk. — NEHÉZ BEjUTNI EBBE AZ ISKOLÁBA? — HOGY NEHÉZ-E? AZ ORVOSI EGYETEMRE TA- LAN KÜNNYEBB bejutni, mint hozzánk - MONDJA A DUNASZEROAHELYI (DUN. STREDA) SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓHELYETTESE. HORVÁTH LAJOS. KICSIT MEGLEP A VALASZ, BAR HIRTELEN ESZEMBE JUT néhány FRISS ÉLMÉNY: SZÜLŐKTŐL HALLOM, HOGY BAKSIST KELLETT ADNIUK — ÉS ADTAKI —, HOGY CSEMETÉJÜKBŐL AUTÓSZERELŐ, SZOBAFESTŐ, VILLANYSZERELŐ LEHESSEN. MESTEREMBEREK B ÍM Orlskó Edit Nagy Ernő Méry Gusztáv ZOLCZER JÁNOS
