Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-01 / 22. szám

10 IM

r

■i%W:

■Ir

wfpTvF

: i'-"’''JVW"Vví-'>

V

'BCskár űr már régóta .tudta, hogy e világon különös dolgok történnek, s hogy végül mindig győz az igazság. E nézetében még jobban megerősítették legutóbbi kellemetlen tapasztalatai. Vacskár úr azóta úton-útfélen hangoztatja, hogy az igazság mindig győz, még azokon a nehézségeken is diadalmaskodik, amelyeket saját maga gördít győzelme útjába.

Minden ember tudja, hogy az egyik igazság elvont fogalom, lépten-nyomon találkozunk vele, legrosszabb formájában olyankor, ha az újságban néhány soros hírt olvasunk, amely így végződik: „Az igazságnak elég tétetett.“

Ä második fajta Igazságot a rendőrség célszerű gépezete szolgáltatja, továbbá a bíróságok, börtönök, akasztófák stb.

Vacskár úr gyakran elgondolkozik e dolgok fölött, s végül derűs arccal megismétli a címben szereplő klasszikus mondatot, s bizonyságképpen elmondja az alábbi történetet:

Vacskár úrnak évekkel ezelőtt rövidáru- üzlete volt egy félreeső utcában, amelybe csak ritkán tévedt be egy-egy rendőrjárőr. Ez idő tájt Ijesztően elszaporodtak az éjszakai betörések, s nem volt nap, hogy ne fosztottak volna ki valahol arcátlan módon egy boltot. Amikor a betörések száma any- nylra megnőtt, hogy a panaszok felvételére a rendőrigazgatőságnak külön kisegítő munkaerőket kellett volna felvennie, a rendőrfőnökség agyafúrt módszerhez folyamodott: a rendőrjárőröknek a jövőben éjszaka ügyelniük kell a tolvajokra. Ezt az egyszerű és célszerű rendszabályt teljes siker koronázta. Egy éjszaka ugyanis Vacskár úr éjfélig dolgozott a boltjában, leltárt vett tel, s kevéssel éjfél után egy csomag ka- navásszal kezében lépett ki a boltajtón, a kanavászt ugyanis kora reggel el kellett juttatnia valami szállítmányozóhoz.

Talán mondanunk sem kell, hogy alig lépett ki az üzlet ajtaján, amelyet egyébként gondosan kulcsra zárt maga mögött, két rendőr ragadta meg, akik a bolt előtt türelmesen várakoztak, mikor jön ki végre a gyanús alak, aki éjszaka világot gyújtott a bolthelyiségben. Amikor Vacskár úr megmondta, hogy övé a bolt, a rend őrei kacagtak az ostoba kifogáson, és elcipelték Vacskár urat a legközelebbi őrszobára. A szolgálatos őrmester Is kacagott az ostoba mentegetőzésen, s kijelentette, látszik, hogy ez az alak nemrég folytatja a tolvajmesterséget. Aztán jött egy rendőrtisztvlselő, s gúnyosan megjegyezte; ^

M

ég hogy leltárt csinált? Hát persze, ez a legelső dolguk, ha lopni akarnak.

— De én Igazán leltároztam — védekezett kétségbeesetten Vacskár úr.

— Igazán ülni is fog érte — vágták rá

A cseh riporterek, újságírók, írók már elindultak Jaroslav HaSek nyomán, járják az országot, és határainkon túl is megfordultak, hogy ezzel elindítsák a HaSek-évet. Jövőre lesz ugyanis száz éve, hogy Jaroslav HaSek megszületett.

lAROSLAV HASEK

ki IGAZSÁG GYdZ

a rendőrök. Mivel az volt a parancs, hogy minden tetten ért tolvajt be kell szállítani a rendőrlgazgatóságra, hogy lemázsálják, lefotografálják őket, és megörökítsék ujjlenyomatukat. Vacskár űr jobb kezét egy másik Csirkefogó (így titulálták mindkettőjüket] bal kezével bilicselték össze, és a rendőrigazgatóságra terelték mindkettőjüket.

— Aztán nehogy köpj — tolmácsolta a másik gazember.

— Soha nem szoktam — jelentette ki Ijedten Vacskár úr. (A későbbiek során ezt terhelő körülménynek tudták be.)

Mialatt fényképezték, háromszor is sírva fakadt, és elrontotta a felvételt. Koponyájának adatai elvetemült jellemre mutattak, legalábbis erről tanúskodnak a Lombroso- -féle táblázatban feltüntetett számok. A homlok hajlásszöge és az orr formája egy másik táblázat szerint tökéletes degenerá- lódásra, idiotizmusra és perverzitásra mutatott. Ujjlenyomatai megegyeztek König mannhelmi rablógyilkos ujjlenyomataival (szerencsére König nevét fekete gyászkeret övezte, mert öt esztendeje természetes halállal halt meg a hóhér kezében). Megegyeztek továbbá Rubinstein nemzetközi szélhámos, Futerka zsebtolvaj, Zálinszky útonálló, Szemerád Angela házasságszédel- gő, valamint a méregkeverő Zinkné ujjlenyomataival.

Mikor mindezt a tényanyagot felolvasták Vacskár úr előtt, a szerencsétlen ember újabb sírógörcsbe esett, mert egy ízben hallotta, hogy két ember ujjlenyomatai véletlenül sem vághatnak egybe, s zokogva azt ordította, hogy ő nem Szemerád Angela és nem is Zinkné.

— Majd kiderül — mondták szigorúan a hatósági szervek, s e szavakkal Vacskár úr vltustáncbá kezdett. Reggel beszállították á rabkórházba, mert a bitang vén szimuláns agyhártyagyulladást kapott. A kórházban két napig lebegett élet és halál között, s ugyanakkor a házvezetőnője bejelentette a rendőrségen gazdája, Vacskár úr eltűnését. A hivatalnokok megmutatták az aggódó asszonynak az egyik fényképet, amelyen Vacskár úr zokogva pillantott a rendőrségi fotográfusra.

— Ez nem ő — jelentette ki a házvezetőnő, kijelentését jegyzőkönyvbe vették, s az asszony szilárd kézzel alá is írta á

jegyzőkönyvet. A kórházban sínylődő gazembert látni sem akarta.

I

dőközben Vacskár úr a kórházi ágyon annyira magához tért, hogy a vizsgálóbíró teltehette neki a kérdést;

— Hol rejtette el a meggyilkolt Vacskár úr holttestét?

Vacskár úr tompán azt telelte;

— Nem emlékszem semmire, nagyságos úr.

— Ml a neve? — kérdezte tovább a vizsgálóbíró.

— Most nem tudom. Azt mondják, hogy Vacskár nem vagyok.

— De nem ám — mondta szigorúan a vizsgálóbíró. — És mennyi pénzt talált a kasszában?

— Körülbelül harminc forintot — ismerte be a lábadozó beteg.

A vizsgálóbíró elment. A letartóztatás napján pontosan ennyi pénzt találtak a vádlott zsebében. A közvélemény kíváncsian várta a titokzatos gyilkosság újabb fejleményeit, s minden újságolvasó ember megás- merte Vacskár úr nevét, amelyet mindeddig az ismeretlenség homálya burkolt. A legérdekesebb az volt, hogy a vádlott világos pillanataiban meglepően pontos részleteket közölt a vizsgálóbíróval az eltűnt kereskedő élete folyásáról, ami nyilvánvalóvá tette, hogy előzőleg is jól ismerte áldozatát.

Végre annyira felgyógyult, hogy szembesíthették házvezetőnőjével, az asszony kijelentette, hogy már látta valahol ezt az embert, alighanem a megnyilkolt Vacskár úr boltja előtt. Még néhány tanút is beidéztek, s mind egytől egyig azt vallotta, hogy ez a sovány, megőszült egyén valakire emlékezteti őket, akit az eltűnt Vacskár úr üzlete előtt láttak.

A vádlott világos perceiben visszatért régi fogásához, és azt színlelte — ez az eset egyébként a kriminalisztika történetében egyedülálló —, hogy ő a meggyilkolt áldozat. Hogy összezavarják, leíratták vele; Vacskár józsef vagyok, az Oj utcából. írását összehasonlították az eltűnt kereskedő könyveivel, s a törvényszéki hiteles írásszakértők határozottan kijelentették, hogy egyetlen vonása sem egyezik Vacskár úr betűivel, ellenkezőleg, minden betű arra mutat, hogy aki e szavakat írta, idült alkoholista.

m lány már a negyedik villamost en- gedte elmenni. Az első két villamos- *' ’■ nál nem tűnt föl a férfinak, ezek már elég zsúfoltan értek ide, többen is lemaradtak. Ahogy azonban telt az idő, úgy fogytak az utasok, a harmadik szerelvényre egy kis igyekezettel már felfért volna, a negyediken talán még ülőhely is jut számára. De mint akt az utolsó pillanatban mindig meggondolja, hagyta ezt is elmenni.

A férfi akkor már figyelte. Óvatosan, minden feltűnést kerülve, inkább csak a szeme sarkából. Ott sétálgatott a megállónál, mindkét irányban jó ötven lépésnyire el-eltávolodva tőle, mintha várna valakit. Pedig nem várt senkit. Nem volt senkivel se randevúja. Csupán sétálni indult, s amikor megunta és már elég fáradtnak érezte magát, odament a villamosmegállóhoz. Szórakozottan állt' ott egy darabig, szemben a kivilágított hullámvasút szeszélyes kacskaringóival, és azzal a hellyel, ahol kisautók kergetik egymást pár perces utasaikkal. Füle ekkor már megszokta a zajt, a szűnni nem akaró zenét, a motorzúgást, a hullámvasút utasainak éles sikoltozását.

A lány szép volt, ezt már az első pillanatban megállapította, bár maga sem tudta volna megmondani, hogy mi a szép rajta. Hosszúkás arca nem árult el semmi rendkívülit, s a homályban még csak bársonyosan finom bőre sem érvényesült kellőképpen. De volt benne valami harmónia, ami miatt jólesett ránézni, és ami széppé tette. Csak később fedezte fel hajának a lámpák fényében megcsillanó, mély szőkeségét —' melyet a nagyon finom dohány színéhez hasonlított —, szemének bársonyosan barna tekintetét.

A lány minden szerelvény érkezésekor tett néhány lépést a sínek felé, mintha fel akarna szállni, de aztán lépései tétovák lettek, majd megállt, s amikor a villamos elindult, ismét visszament a helyére a kis bádogbódé mellé. Előforduli, hogy fiatal suhancok álltak meg a közelében, fesztelenül nézegetni kezdték, volt, aki szólt is hozzá. Ilyenkor anélkül, hogy rájuk nézett volna, odament, ahol már többen álltak, és elvegyült közöttük. Ezzel sikerült leráznia a tolakodókat.

f

alán a hatodik villamos is elzörgött már, amikor kezdett közöttük létrejönni az a láthatatlan szálakból ösz- szefűződő, nagyon laza, de mégis észrevehető kapcsolat,, amely két azonos sorsú, azonos helyzetben levő ember között előbb- utóbb kialakul. Ekkor történt először, hogy amikor a férfi ránézett a lányra, az nem sütötte le a szemét, nem kapta el azonnal a tekintetét, hanem a pillanat nagyon kicsi, tőrt részéig visszanézett rá. Amikor a köA vádlott lelkileg egyre inkább eltompult, a vizsgálóbíró örömmel állapította meg, hogy fokozatosan megérik benne a beismerő vallomás, s egy napon mélységes elégtétellel'vette jegyzőkönyvbe; Arra a kérdésre: „Kié a ruha, amelyet letartóztatásakor viselt?“, a vádlott így felelt: „Vacskár József úré“.

Szavainak igazságát az áldozat házvezetőnője és több más tanú is igazolta, akik nemegyszer látták, hogy Vacskár úr ebben a ruhában járt a boltjába,

A gyanúsított egy napon beismerte, hogy Vacskár úr bátyja, Nyitra környékén erdőhatósági tisztviselő.

— Gondolja meg — jelentette ki sokat- mondóan a vizsgálóbíró —, táviratban ide hívhatjuk, és szembesíthetjük magával.

— 'Tegyenek velem, amit akarnak — legyintett fásultan a gyanúsított. — Húsz esztendeje nem láttuk egymást.

Három nap múlva az eltűnt boltos bátyja ott állt szemtől szembe a gyanúsítottal, öt percig megrökönyödve meredt rá, majd odarohant hozzá, megölelte és felkiáltott;

— Jozef, hát így kell, hogy viszontlássalak!

A gyanúsított búsan mosolygott, vállát vonogatta, s lemondóan megjegyezte:

— Maga téved, én nem vagyok a maga öccse, én már nem vagyok Vacskár.

Bátyja azonban megesküdött rá, hogy a letartóztatott valóban Vacskár József, a törvényszéki orvosok megállapították, hogy Vacskár úr lelki egyensúlya megbomlott, s a lefolytatott gondos vizsgálat során megállapították azt is, hogy a letartóztatott személy mégiscsak Vacskár József, aki a szóban forgó éjszakán hazafelé indult boltjából, s azóta idejét a büntető bíróság vizsgálati fogságéban töltötte. Házvezetőnője és a többi tanú belátta, hogy az Igazság érdekében tévedés - történt, s egypiás után megesküdtek rá, hogy a letartóztatott sze-" mély igenis azonos az eltűnt kereskedővel. Beszüntették tehát a gyilkosság bűnténye miatt Indított eljárást — e bűntényt Vacskár úr mégsem követhette el önmaga ellen —, s csupán'egy vád maradt — le kellett folytatni a vizsgálatot, miért lopta el a boltból a kanavászt, amelyet letartóztatásakor elkoboztak tőle. A vizsgálatot azonban bizonyítékok hiányában beszüntették. De to- • vábbl két esztendő is élmúlt, míg az ideg- gyógyintézetben az orvosoknak sikerült elhitetniük Vacskár úrral, hogy ő Igenis Vacskár József, s hogy nem rejtette el sehol a saját holttestét.

Amikor két esztendő múlva végre gyó-. gyultan elbocsátották a szanatóriumból. Vacskár úrban megdönthetetlenné vált a meggyőződés, hogy az Igazság győz minden akadályon, s e meggyőződését fennen hangoztatja mindig, mindenütt és mindenki előtűnt BÉKÉS JÓZSEF

A HARMADIK VH.I.A MOS

vetkező kocsi is elment, ismét egymásra néztek, s mindkettőnek a tekintetében az volt: „No ezzel se jött. Várhatunk tovább.“

Es mindketten halványan elmosolyodtak. Mosolyukban enyhe cinkosság bujkált: ekkor már sorstársak voltak.

A férfi mindig hajlamos, volt a játékra, így nemsokára tökéletesen beleélte magát \ a helyzetbe. Már pontosan maga előtt látta ! azt a lányt, akiről mozgásával, viselkedésével azt hazudta, hogy itt várja. Már le i tudta volna írni, milyen a külseje, a haja, \ a szeme, az alakja, milyen ruhában kellene eléje libbennie, hogyan engesztelné halk i duruzsolással a hosszú várakozásért. 1

A következő villamos után a férfi tehe- ! tétlenül széttárja a karját, s a lány önkéntelenül utánozta a mozdulatát. '

Szólni azonban még mindig nem szóltak egymáshoz, csak a férfi útjai lettek rövi- debbek és a lépései lassabbak, amikor a : lány előtt ment el. Akkor állt meg mel- ■ lette — nem túl közel hozzá, de mégis í úgy, hogy egymáshoz tartozóknak lehetett > nézni őket rr-., amikor néhány suhanc jött, ; és már messzebbről megjegyzést tettek a lányra. A lány pedig hálás pillantással nyugtázta a férfi figyelmességét.

— Mindig ilyen sokat szokott késni? — \

kérdezte akkor a férfi.

A lány valószínűleg megérezte, hogy most meg fogja szólítani, s ezért tekintetét már előre abba az irányba fordította, ahonnan a villamosnak jönnie kellett: Amikor a fér- ‘ fi megszólalt, ránézett, egy pillanatig habo- i zott, hogy válaszoljon-e, majd szótlanul megrázta a fejét.

— Akkor magának még nincs gyakorlata '■

a várásban. Bezzeg nekem... \

Hangja valódi bosszúságot fejezett ki és belül csakugyan mérges volt az elképzelt ; lányra, aki mindig annyit késik. ‘

— Ez azonban már nekem is sok — folj/tatta gondolatait hangosan. — Fél nyolcra ígérte, és — az órájára nézett — már nyolc is elmúlt. Ez egy kicsit sokt

— Nekem ts — szólalt meg most először a lány, és hangjában enyhe bosszúság, meg- bántottság fezgett.

A férfi azonban nem ezt figyelte, hanem hangjának kellemes, lágy színét, mely szintén meglepő összhangban volt külsejével.

Megint villamos érkezett:

— Hát nekem ebből elég. Maga bírja

még? — kérdezte. i

^ Nem nagyon.

— Tudja mit? Várunk még három villamost, ha addig nem jönnek, alászolgájal... Rendben?

A lány elnevette magát.

— Nos? — sürgette a férfi.

A lány habozott egy kicsit, ránézett a férfira, enyhén elmosolyodott, aztán hirtelen rávágta:

— Rendben.

A férfiban ekkor ismét felébredt a játék- szenvedély. Ez azonban már nem a gyerek játékossága volt, hanem a felnőtté. Ogy érezte, feltette az érzelmeit, feltette három - villamosra, és ha nyer: övé a lány.

Ekkor már tudta, vagy maga előtt sem tagadta, hogy nagyon-nagyon tetszik neki. Ennek hatására egy pillanatig úgy érezte, mindaz, amit eddig csinált, attól kezdve, hogy megpillantotta, csalás volt, trükk, amivel elsősorban önmagát akarta becsapni. Rögtön utána azonban meggyőzte magát, hogy ez nem igaz. „Ha így volna, akkor most, mnidjárt az első villamosra felszáll- nék" — mondta magában, és ismét teljes szívvel kívánta győzelmét.

Közben elment az első villamos, és a lány halk sóhajjal fejezte ki csalódását. A férfi szemében pedig lángok gyúltak, most már biztos volt benne, hogy nyer, nem érkezik meg a fiú, mielőtt a harmadik villamos is ideérne. A lány érezte a férfi tekintetéből feléje áradó forróságot, testén enyhe remegés futott végig, mintha megsimogatták volna. „Már ő sem akarja, hogy ideérjen" — állapította meg magában diadalmasan a férfi, és örömmel fordította fejét a közeledő második szerelvény felé. mm ^után ez is elment, Ismét ránézett a nn lányra. Tekintetében ekkor már nyo- ma sem volt az elképzelt kedves késése miatti bosszúságnak, nyíltan, leplezetlen örömmel és diadallal nézte a lányt. Gyönyörködött benne, s közben feszülten figyelt, nem hallja-e meg a harmadik villamos zörgését. Megsejtette, hogy a lány. a helyzet hatása alá került, tudta, most valami könnyű szédülést érezhet, azt, hogy forró szél kapta fel és lebegteti, még csak egy helyben, de talán már pillanatokon belül viharos tempóban fogja tovasodorni. Tekintetük most már hosszú pillanatokig egybekapcsolódott, amint szótlanul, feszült figyelemmel várták a harmadik villamost.

A járatokat azonban Ilyenkor már egyre nagyobb időközökben indítják, és a harmadik villamos sokáig nem jött. Hosszúnak tűnő percek teltek el, szemben velük, a Vidám Parkból már újabb lemez zenéjét árasztották a hangszórók, és a kisautókkal ts új menetet indítottak. De a férfi nem bánta. „Arinál izgalmasabb így —' gondolta magában. Hiszen úgyse jön a fiú. Nem jö- hetl Egész biztos, hogy nem jön, nem érkezik előbb ide. Mire pedig a lemeznek vége, itt lesz- a villamos, -és együtt felszánunk rá.“

Pár pillanatig tartott, míg mindezt végiggondolta, és ezalatt szórakozottan nézte az egymást kergető, egymásnak ütköző kisautók kavargását. Utána elrhérült még egy kicsit győzelmének örömében, s abban a gondolatban, hogy lám, az élet sosem hagyja cserben, mindig újra meg újra kitárulkozik előtte játékos szépségében.

A lány hangja térítette vissza figyelmét:

— A magáé... szóval, akit maga vár, munkából jön?

Ekkor még nem vett észre semmit, köny- nyedén legyintett:

— A, dehogy.

— Feri Igen — mondta elgoittdolkozva, halk, komoly hangon a lány.

„Feri — lebegett a levegőben —, a Feri, igen..."

A férfi felkapta a fejét, és ebben a pillanatban már tudta, hogy hibát követett el. Igén, akkor, amikor - az előbb néhány pillanatra hagyta kikapcsolódni a köztük keringő áramkört. Csalhatatlan megérezte, megígrt a varázs, ettől a pillanattól kezdve , már ismét semmi, az égvilágon semmi közük nincs egymáshoz. Fázósan összébb húzta -g:.~kabátját, és fülére hirtelen elviselhe- tetTeri érövei tört rá az ostoba zene, a motorzaj, az undorító visítozás. Távolról, nagyon távolról hallotta a lány hangját:

—• Lehet, hogy nem végeztek idejében...

Sbkálg nem válaszolt, hosszú hallgatás után jegyezte meg tárgyilagos hangon:

— Az bizony könnyen előfordul.

Ekkor lett vége a lemeznek:.

S ahogy magában megjósolta, pontosan ekkor bukkant elő a kanyarból a villamos sárga, egyszemű arca.

— Ha még itt lesz, amikor jön egy barna szemű lány, olyan színű hajjal, mint a nagyon finom dohány, mondja meg neki, nem volt türelmem tovább várni.

— Jó, megmondom — mosolyodon el a lány.

Hangja belevegyült a harmadik villamos zörgésébe, amely ekkor állt meg előttük.