Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-25 / 21. szám

4 M

Mi keU a jó

^házas^ghozj

(A vitaindító cikk az Oj Ifjúság 18. számában jelent meg.)

Ml kell a ]6 házassághoz? Hát elsősorban egy jó fér] és egy jó feleség. Szerintem ez a legfontosabb, de a többi dolog is fontos. i

Huszonnégy éves vagyok, férjem huszonhat éves, két kislányunk van, Andrea és Gabika. Jelenleg szülési szabadságon vagyok; és ögy néz ki, hogy még sokáig ott- ; bon maradok a gyermekeimmel. Egyrészt | azért, mert nincs se bölcsőde, sem óvoda, másrészt mert a férjem így kívánja, ugyanis a kisebbik lányomat még mindig szoptatom. Sokan emiatt azt tartják rólam, hogy maradi vagyok, de ez nem baj. Számomra az a fontos, hogy gyerekem egészséges, és a férjem külön Is értékeli és köszöni az én Igyekezetemet. Na de arról akartam írni, hogy ml kell a jó házassághoz. j

Nem tudom, hogy ml első- és utolsósorban fontos, de talán a hűség, szeretet, megértés, alkalmazkodókészség, szexuális összhang — sorrend nélkül. Ismerni kell kiválasztottunkat, tudni kell róla mindent, kérdezni, faggatni kell őt, hagyni, hogy meséljen. Én eddig csak a férjemet Ismerem mint férfit, s ez ezután is Így leszll ö sajnos volt más nővel is, de akkor még nem Ismertük egymást. Amikor társamul választottam, a szívemre hallgattam, de kikértem szüleim, barátaim véleményét Is. Házasságot azért kötöttünk, mert szerettük egymást, és gyerekeket akartunk. Négy éve vagyunk férj- -feleség, mindent közösen végzünk. A bevásárlást, a házi- és kerti munkát, az építési munkákat (férjem a főnök, én gz Inas).

A férjem szüleinek a házába költöztünk, amikor Idejöttünk, bizony nem volt a házacskának valami vonzó külseje. Ahogy pénzünk és időnk engedte, átépítettük, alakítgattuk, és még most is alakítgatjuk otthonunkat. Teljesen egyedül dolgozunk, tavaly így építettünk fürdőszobát és WC-t a házhoz, az idén egy kis kamrát és pincét szeretnénk felépíteni. Nagyon sokat dolgozunk, de megéri, hiszen van látszata.

Boldog vagyok és rendkívül elégedett, azt hiszem, a házasságom is nagyon boldog.

ERIKA (1. számú levél)

Tizennyolc éves diáklány vagyok. A házasságban ugyan még nincs tapasztalatom, de úgy érzem, hogy egy iiyen témához lányok, fiúk is hozzászólhatnak, elmondhatják elképzeléseiket, elvárásaikat.

A vitaindító cikk számos kérdést tett fel az olvasóknak, köztük azt is, hogy van-e lét- jogosultsága a jegyességnek. Véleményem szerint van. A jegyesség felelősséggel jár, komoly elhatározás, ideje alatt a jegyesek jobban megismerhetik egymást. Környezetemben is úgy tapasztalom, hogy a jegyesség alatt a szülők is engedékenyebben viselkednek a jegyespárral sze'mben. Nem kell elszámolni szabad idejükről, napi programjukról stb. Megtörténik, hogy a katonának bevonuló fiú így biztosítja maga számára a feleséget.

Én a házasságtól azt várom, hogy a férjemmel majd kölcsönösen kiegészítjük egymást. így ez nagyon ideálisan hangzik, de én tudatában vagyok hibáimnak. Nagyon szeretném, ha a férjem határozott egyéniség lenne, mert számomra minden döntő lépés

egyenlő a betegséggel. Nehezen tudok dönteni.

Gyermekeimet előítéletek nélkfli szeretném nevelni, serdülő koruktól telvilágesf- tom őket mindenről, kezdettől fogva őszintén fogom őket nevelni, hogyha problémáik lesznek, bátran forduljanak hozzám.

MÄRIA (2. számú levél)

Tizennyolc éves vagyok, két hónap múlva lesz az esküvőm. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem várok gyereket.

Vőlegényemmel egy étteremben ismerkedtem meg, ahol zene szólt, és ő felkért táncolni. Ez három évvel ezelőtt történt. Vőlegényem kétezer kilométernyi távolságra él tőlem, szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ez'kapcsolatunkban csak kis szerepet játszik. Ismerjük egymást, tudom, hogy neki éppúgy, mint nekem sok hibája van, de mindez eltörpül a sok-sok jó tulajdonsága mellett. Mielőtt választottam volna, megóvodába, tele yagyunk adóssággal, és annak ellenére, hogy boldognak kellene lennem, idegileg teljesen tönkrementem. Felépült a családi házunk, van autónk, férjem, aki nem iszik, nem dohányzik, akit mindenki ügyesnek, talpraesettnek tart, hiszen minden munkát a ház körül egyedül végez, én mégis szerencsétlennek érzem magam.-i’ontosan tudom, hol történt a hiba. Ismertük egymást eléggé hosszú ideig, az igaz, de sohasem beszélgettünk komoly dolgokról. Ismeretségünk teljesen probléma- mentes volt, séta egy álomvilágban. Férjem az önző magatartását otthonról hozta, családjukban az apja viseli a kalapot, ő az úr a háznál. Férjem az ő magatartását szeretné megvalósítani a mi családunkban is.

ZSUZSANNA (4. számú levél)

Tizenhét éves voltam, amikor először udvarolt nekem egy fiú. Utána jött a másik, a harmadik ... Szerettem szórakozni, de

Vitaindftfl clkküiíkrp- számos hozzászólás érkezett, és igére- Ilinkhöz híven fokozatosan valamennyiből közlünk részleteket. Reméljük, olvasóink megértéssel fogadják döntésünket, és nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a hozzászólásokat teljes terjedelmükben közöljük, ez ugyanis technikai okokból lehetetlen. A levelekből főleg olyan részleteket ragadunk ki, amelyek olva- nóink saját tapasztalatairól szólnak, és tanulságul szolgálhatnak más házastársaknak és háza.sság előtt állóknak egyaránt.

A vitát még nem zártuk le, kérjük olvasóinkat, szóljanak hozzá a házassággal kapcsolatos bármilyen kérdéshez; akik boldogok, írják meg. miért, akik házassága pedig nem sikerült, írják meg, mi volt a kudarc oka..

Köszönünk minden levelet; különösen jó érzési»el fogadtuk középkorú olvasóink őszinte bizalmát, hiszen valamennyien teljes nevükkel, címükkel írtak magánéletük tapasztalatairól.

hallgattam mások tanácsát, így szüléimét, barátnőimét, de csak a szívemre hallgattam. Biztonságot, nyugalmat várok a házasságtól, amelyben a legfontosabbnak tarto'^ az egymás iránti hűséget, tovébbá »á sá8Í'-> -| xuálls összhangot és azt, hogy 'a házastér- h saknak körülbelül hasonló legyen éz érdeklődési körük.

A hozományt egyáltalán nem tartom meghatározó tényezőnek, a vőlegényem csak saját magát és szerelmét hozza a házhoz.

És az nekem elég.

BEBE

(3. számú levél)

Huszonhat éves vagyok, van egy kisfiam, és már harmadik éve válófélben vagyok a férjemmel. Ügy érzem, hozzá kell szólnom a vitához már csak azért is, hogy a lap fiatal olvasói tanuljanak az esetemből.

Férjemmel osztálytársak voltunk, nagyon szerettük egymást. Jó lenne azt mondani, hogy ismertük egymás gondolatait is, de mint ez később kiderült, nem fgy volt. Ä házasságkötés után a férjemről kiderült, hogy feleségétől elvárja az otthonülést, azt, hogy szüntelenül porszívózzon, fűzzön, mosson, vasaljon, egyszóval a család rabszolgája legyen. Míg együtt jártunk, minden gyönyörű volt. Naponta volt valamilyen érdekes közös programunk: mozi, színház, nyáron sátorozás, utazás, sport, egyszóval minden. Az esküvő után minden megváltozott. Építkezni kezdtünk, férjem minden koronát a fogához vert, zsugoriskodott, számon kért tőlem minden fillért. Eleinte harcoltam a magatartása ellen, de csakhamar belefáradtam a sok veszekedésbe, annál Is inkább, mert természetemnél fogva nem vagyok ilyen tfpus. Férjemről, akiről ismeretségünk alatt azt hittem, hogy társasági ember, kiderült, hogy egy otthonüiő, bogaras természetű, kemény fejő, akaratos „vénember“. Az elején azt Írtam, válófélben vagyok. Határozatlan vagyok, képtelen megtenni a döntő lépést, már csak azért is, mert nincs hová mennem. Kisfiam itt jár

mindig szigorúan ügyeltem a )6 erkölcsre. Egy ilyen fűtő ismeretségtől általában nem sokat vártam, sok naiv lánnyal ellentétben. Nein_ a látszat kedvéért jártam a fiúkkal. ■ÄiZBHkilencK ■ éves - lk omban ismerkedtern- ■me^f jelenlegi férjemmel.’ Végigtáncolt velem egy éjszakát, és utána először éreztem, hogy szerelmes vagyok. Nyolc hónapig két-három naponként találkoztunk, sokat csavarogtunk, szinte töviröl-hegylre elmondtuk eddigi életünket egymásnak. Ez így ment nyolc hőnapig, majd kölcsönös megegyezéssel testi, vagy ha úgy tetszik, nemi kapcsolat alakult ki közöttünk. Férjem kedvességének, gyöngédségének köszönhetem, hogy már az első Ilyen együttlét gyönyörű volt számomra. További nyolc hónapig voltam a menyasszonya, majd összeházasodtunk.

A férjemmel mtpdent őszintén megbeszé- , lünk. Szégyenérzetünk sose volt. Szüléinktől ,csak a legszükségesebbet kaptuk hozományul, azt akartuk, hogy a kettőnk erejéből épüljön fel a fészkünk. Házasságunkban a döntés dolga nem egy emberé, mindenről közösen döntünk. Sokan azt állítják, hogy nincs olyan házasság, amelyben nem lennének kisebb-nagyobb összezördülések, én azt állítom, hogy van. Megtörténik, hogy véleményünk nem egyezik, de ezt sohasem követi veszekedés, sértődés, két-három napi duzzogás.

„MI SZERETJÜK EGYMÄST“ (S. számú levél)

Ot éve vagyak férjnél, van egy egyéves kisfiúnk. Férjemmel egyazon iskolába jártunk, harmadikban alakult ki közöttünk szorosabb barátság. Házasságunk előtt azt hittem, hogy mindent tudunk egymásról, sajnos, még most is előfordul, hogy rájövünk, mennyire nem ismerjük egymás természetét. Szerintem minden ember csak konkrét problémákon, eseteken keresztül ismerhető meg. Más az együttjárás, a gondtalan fiatal évek, és más a házasság.

Anyagi helyzetünkről csupán annyit, hogy

csak saját magunkra, két kezünkre számíthattunk a házasság első éveiben. Kaptunk ugyan egy-két dolgot (függöny, rezsó, paplan). Ma m4r a szülők többsége nincs olyan helyzetben, hogy tudná fedezni a gyerekek iskoláztatásának költségeit és valamiféle nagy hozományt is adjon. Persze más a helyzet faluhelyen, ott még jobban szokás a hozomány, a városban ez már kiment a divatból. Sőt nekem az a tapasztalatom, hogy olyan szülők is akadnak, akik a fiatal házasokat — gyerekeiket ostromolják pénzért, hivatkozva eltartá.si kötelezettségeikre, irigylik, ha a fiatalok ezt-azt vásárolnak maguknak, beavatkoznak, beleszólnak a fiatalok költségvetésébe, és ez csak felesleged veszekedéseket von maga után.

Fiamat szeretném becsületesen nevelni, sok mindenben úgy, ahogy engem neveltek, egy dolog kivételével: serdülőkorban nem fogom számon kérni minden percét. Nem fogom szigorúan megkövetelni, hogy 18 éves korában minden este nyolc órakor otthon üljön.

ILDIKÓ (6. számú levél)

Csaknem két órám van arra, hogy ezt a levelet megírjam, a váróterem, ahol ülök, kong az ürességtől.

Jelenlegi fiúmmal a házunk előtt Ismerkedtem meg 1981. december 28-án, szilveszter előtt. Teherautósofőr, és a rakpartra hordta a kavicsot, a szomszéd falu bányájából. A rakpart csaknem a házunk előtt van. Azon a napon az udvaron hógolyőztam a testvéremmel, és ő azóta mindig figyelt. Ha az üzletbe mentem, a nyomomba szegődött. s egy Ilyen alkalommal randevúra hívott. Nem akartam elmenni, de a sors mégis úgy hozta, hogy apukám kérésének engedve, elindultam az üzletbe, és nem kerülhettem el a vele való találkozást. így kezdődött kapcsolatunk, amit talán lehet egyűttjárásnak is nevezni. Nem vagyunk házasok, sőt .ml több, még jegyesek sem. de már többször becsapott. Elrontotta minden ünnepem — a szilvesztert, a születésnapomat, a farsangot, a húsvétot, a május elsejét — talán akarva. Minden lány buta, aki hisz egy fiúnak. Bedől a meséjének, és azt hiszi, hogy ő az egyetlen.

Most pedig véleményem a házasságról: a hirtelen házasságok hirtelen válással érnek véget. Szerintem a jegyesség prőbahá- zasság, annak a vizsgája, hogy a társak mennyire tudják magukat türtőztetni mindenféle szempontbői. Gondolok például Ilyen dolgokra: közös szórakozás, lemondás az én kedvemért a dohányzásróf, a haverokról, fokozottabb tisztelet a szüleivel szemben csak azért, mert azt én akarom, a figyelmesség egymás iránt stb.

Május 31-én érettségiztem a füleki gimnáziumban, még nem vagyok húszéves, mégis szeretném elmondani véleményemet arról, hogy hogyan fogom nevelni gyermekeimet. Röviden: őszintén. Válaszolva a gyerek minden kérdésére, semmit sem eltitkolva. azt sem, hogy miért születik és hogyan, miért másfajta a kisfiú tütyülője, mint a kislányoké, óvni fogom, hogy a gyerekem ne kerüljön rossz társaságba, de elősegítem, hogy. világot lásson, és már kiskorában megszokja a rendet, önállóságra fogom nevelni azzal, hogy amit saját maga készít el, az becsesebb, mint a készen kapott holnil. Mindezt én otthonról hozom. Már tizennégy évesen megvarrtam magamnak az első szoknyát, egyszerűen azért, mert a varrónő, akihez anyuka elvitt, csak összecsapta a ruhát, és amikor felvettem mindenütt feszült rajtam, egyáltalán nem viselhettem. Tizenhat éves koromban nyári építőtáborban annyi pénzt kerestem, hogy varrógépet vettem rajta, az akkori legújabb típust, és most nemcsak magamnak, hanem osztálytársaimnak is varrók.

Ennyi az elképzeléseimről — hogy milyen lesz a valóság, igazán nem tudom.

(7. számú levél)

Marek Harvúth karikatúrája