Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-25 / 21. szám

4 M Mi keU a jó ^házas^ghozj (A vitaindító cikk az Oj Ifjú­ság 18. számában jelent meg.) Ml kell a ]6 házassághoz? Hát elsősorban egy jó fér] és egy jó feleség. Szerintem ez a legfontosabb, de a többi dolog is fon­tos. i Huszonnégy éves vagyok, férjem huszon­hat éves, két kislányunk van, Andrea és Gabika. Jelenleg szülési szabadságon va­gyok; és ögy néz ki, hogy még sokáig ott- ; bon maradok a gyermekeimmel. Egyrészt | azért, mert nincs se bölcsőde, sem óvoda, másrészt mert a férjem így kívánja, ugyan­is a kisebbik lányomat még mindig szopta­tom. Sokan emiatt azt tartják rólam, hogy maradi vagyok, de ez nem baj. Számomra az a fontos, hogy gyerekem egészséges, és a férjem külön Is értékeli és köszöni az én Igyekezetemet. Na de arról akartam írni, hogy ml kell a jó házassághoz. j Nem tudom, hogy ml első- és utolsósor­ban fontos, de talán a hűség, szeretet, meg­értés, alkalmazkodókészség, szexuális össz­hang — sorrend nélkül. Ismerni kell kiválasz­tottunkat, tudni kell róla mindent, kérdezni, faggatni kell őt, hagyni, hogy meséljen. Én eddig csak a férjemet Ismerem mint fér­fit, s ez ezután is Így leszll ö sajnos volt más nővel is, de akkor még nem Ismertük egymást. Amikor társamul választottam, a szívemre hallgattam, de kikértem szüleim, barátaim véleményét Is. Házasságot azért kötöttünk, mert szerettük egymást, és gye­rekeket akartunk. Négy éve vagyunk férj- -feleség, mindent közösen végzünk. A be­vásárlást, a házi- és kerti munkát, az épí­tési munkákat (férjem a főnök, én gz Inas). A férjem szüleinek a házába költöztünk, amikor Idejöttünk, bizony nem volt a há­zacskának valami vonzó külseje. Ahogy pénzünk és időnk engedte, átépítettük, ala­kítgattuk, és még most is alakítgatjuk ott­honunkat. Teljesen egyedül dolgozunk, ta­valy így építettünk fürdőszobát és WC-t a házhoz, az idén egy kis kamrát és pincét szeretnénk felépíteni. Nagyon sokat dol­gozunk, de megéri, hiszen van látszata. Boldog vagyok és rendkívül elégedett, azt hiszem, a házasságom is nagyon bol­dog. ERIKA (1. számú levél) Tizennyolc éves diáklány vagyok. A há­zasságban ugyan még nincs tapasztalatom, de úgy érzem, hogy egy iiyen témához lá­nyok, fiúk is hozzászólhatnak, elmondhat­ják elképzeléseiket, elvárásaikat. A vitaindító cikk számos kérdést tett fel az olvasóknak, köztük azt is, hogy van-e lét- jogosultsága a jegyességnek. Véleményem szerint van. A jegyesség felelősséggel jár, komoly elhatározás, ideje alatt a jegyesek jobban megismerhetik egymást. Környeze­temben is úgy tapasztalom, hogy a jegyes­ség alatt a szülők is engedékenyebben vi­selkednek a jegyespárral sze'mben. Nem kell elszámolni szabad idejükről, napi prog­ramjukról stb. Megtörténik, hogy a katoná­nak bevonuló fiú így biztosítja maga szá­mára a feleséget. Én a házasságtól azt várom, hogy a fér­jemmel majd kölcsönösen kiegészítjük egy­mást. így ez nagyon ideálisan hangzik, de én tudatában vagyok hibáimnak. Nagyon szeretném, ha a férjem határozott egyéniség lenne, mert számomra minden döntő lépés egyenlő a betegséggel. Nehezen tudok dön­teni. Gyermekeimet előítéletek nélkfli szeret­ném nevelni, serdülő koruktól telvilágesf- tom őket mindenről, kezdettől fogva őszin­tén fogom őket nevelni, hogyha problémáik lesznek, bátran forduljanak hozzám. MÄRIA (2. számú levél) Tizennyolc éves vagyok, két hónap múlva lesz az esküvőm. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem várok gyereket. Vőlegényemmel egy étteremben ismerked­tem meg, ahol zene szólt, és ő felkért tán­colni. Ez három évvel ezelőtt történt. Vőle­gényem kétezer kilométernyi távolságra él tőlem, szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ez'kapcsolatunkban csak kis szerepet játszik. Ismerjük egymást, tudom, hogy ne­ki éppúgy, mint nekem sok hibája van, de mindez eltörpül a sok-sok jó tulajdonsága mellett. Mielőtt választottam volna, meg­óvodába, tele yagyunk adóssággal, és an­nak ellenére, hogy boldognak kellene len­nem, idegileg teljesen tönkrementem. Fel­épült a családi házunk, van autónk, fér­jem, aki nem iszik, nem dohányzik, akit mindenki ügyesnek, talpraesettnek tart, hi­szen minden munkát a ház körül egyedül végez, én mégis szerencsétlennek érzem magam.-i’ontosan tudom, hol történt a hi­ba. Ismertük egymást eléggé hosszú ideig, az igaz, de sohasem beszélgettünk komoly dolgokról. Ismeretségünk teljesen probléma- mentes volt, séta egy álomvilágban. Férjem az önző magatartását otthonról hozta, csa­ládjukban az apja viseli a kalapot, ő az úr a háznál. Férjem az ő magatartását sze­retné megvalósítani a mi családunkban is. ZSUZSANNA (4. számú levél) Tizenhét éves voltam, amikor először ud­varolt nekem egy fiú. Utána jött a másik, a harmadik ... Szerettem szórakozni, de Vitaindftfl clkküiíkrp- számos hozzászólás érkezett, és igére- Ilinkhöz híven fokozatosan valamennyiből közlünk részleteket. Reméljük, olvasóink megértéssel fogadják döntésünket, és nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a hozzászólásokat teljes terjedel­mükben közöljük, ez ugyanis technikai okokból lehetetlen. A levelekből főleg olyan részleteket ragadunk ki, amelyek olva- nóink saját tapasztalatairól szólnak, és tanulságul szolgálhatnak más házastársaknak és háza.sság előtt állóknak egyaránt. A vitát még nem zártuk le, kérjük olvasóinkat, szóljanak hozzá a házassággal kapcsolatos bármilyen kérdéshez; akik boldogok, írják meg. miért, akik házassága pedig nem sikerült, írják meg, mi volt a kudarc oka.. Köszönünk minden levelet; különösen jó érzési»el fogadtuk középkorú olvasóink őszinte bizalmát, hiszen valamennyien teljes nevükkel, címükkel írtak magánéletük tapasztalatairól. hallgattam mások tanácsát, így szüléimét, barátnőimét, de csak a szívemre hallgat­tam. Biztonságot, nyugalmat várok a házas­ságtól, amelyben a legfontosabbnak tarto'^ az egymás iránti hűséget, tovébbá »á sá8Í'-> -| xuálls összhangot és azt, hogy 'a házastér- h saknak körülbelül hasonló legyen éz ér­deklődési körük. A hozományt egyáltalán nem tartom meg­határozó tényezőnek, a vőlegényem csak saját magát és szerelmét hozza a házhoz. És az nekem elég. BEBE (3. számú levél) Huszonhat éves vagyok, van egy kisfiam, és már harmadik éve válófélben vagyok a férjemmel. Ügy érzem, hozzá kell szólnom a vitához már csak azért is, hogy a lap fia­tal olvasói tanuljanak az esetemből. Férjemmel osztálytársak voltunk, nagyon szerettük egymást. Jó lenne azt mondani, hogy ismertük egymás gondolatait is, de mint ez később kiderült, nem fgy volt. Ä házasságkötés után a férjemről kiderült, hogy feleségétől elvárja az otthonülést, azt, hogy szüntelenül porszívózzon, fűzzön, mos­son, vasaljon, egyszóval a család rabszol­gája legyen. Míg együtt jártunk, minden gyönyörű volt. Naponta volt valamilyen ér­dekes közös programunk: mozi, színház, nyáron sátorozás, utazás, sport, egyszóval minden. Az esküvő után minden megválto­zott. Építkezni kezdtünk, férjem minden ko­ronát a fogához vert, zsugoriskodott, szá­mon kért tőlem minden fillért. Eleinte har­coltam a magatartása ellen, de csakhamar belefáradtam a sok veszekedésbe, annál Is inkább, mert természetemnél fogva nem va­gyok ilyen tfpus. Férjemről, akiről isme­retségünk alatt azt hittem, hogy társasági ember, kiderült, hogy egy otthonüiő, bo­garas természetű, kemény fejő, akaratos „vénember“. Az elején azt Írtam, válófél­ben vagyok. Határozatlan vagyok, képtelen megtenni a döntő lépést, már csak azért is, mert nincs hová mennem. Kisfiam itt jár mindig szigorúan ügyeltem a )6 erkölcsre. Egy ilyen fűtő ismeretségtől általában nem sokat vártam, sok naiv lánnyal ellentétben. Nein_ a látszat kedvéért jártam a fiúkkal. ■ÄiZBHkilencK ■ éves - lk omban ismerkedtern- ■me^f jelenlegi férjemmel.’ Végigtáncolt ve­lem egy éjszakát, és utána először érez­tem, hogy szerelmes vagyok. Nyolc hónapig két-három naponként találkoztunk, sokat csavarogtunk, szinte töviröl-hegylre elmond­tuk eddigi életünket egymásnak. Ez így ment nyolc hőnapig, majd kölcsönös meg­egyezéssel testi, vagy ha úgy tetszik, nemi kapcsolat alakult ki közöttünk. Férjem ked­vességének, gyöngédségének köszönhetem, hogy már az első Ilyen együttlét gyönyö­rű volt számomra. További nyolc hónapig voltam a menyasszonya, majd összeháza­sodtunk. A férjemmel mtpdent őszintén megbeszé- , lünk. Szégyenérzetünk sose volt. Szüléink­től ,csak a legszükségesebbet kaptuk hozo­mányul, azt akartuk, hogy a kettőnk ere­jéből épüljön fel a fészkünk. Házasságunk­ban a döntés dolga nem egy emberé, min­denről közösen döntünk. Sokan azt állít­ják, hogy nincs olyan házasság, amelyben nem lennének kisebb-nagyobb összezördü­lések, én azt állítom, hogy van. Megtörté­nik, hogy véleményünk nem egyezik, de ezt sohasem követi veszekedés, sértődés, két-három napi duzzogás. „MI SZERETJÜK EGYMÄST“ (S. számú levél) Ot éve vagyak férjnél, van egy egyéves kisfiúnk. Férjemmel egyazon iskolába jár­tunk, harmadikban alakult ki közöttünk szorosabb barátság. Házasságunk előtt azt hittem, hogy mindent tudunk egymásról, sajnos, még most is előfordul, hogy rájö­vünk, mennyire nem ismerjük egymás ter­mészetét. Szerintem minden ember csak konkrét problémákon, eseteken keresztül ismerhető meg. Más az együttjárás, a gondtalan fiatal évek, és más a házasság. Anyagi helyzetünkről csupán annyit, hogy csak saját magunkra, két kezünkre számít­hattunk a házasság első éveiben. Kaptunk ugyan egy-két dolgot (függöny, rezsó, pap­lan). Ma m4r a szülők többsége nincs olyan helyzetben, hogy tudná fedezni a gyere­kek iskoláztatásának költségeit és valami­féle nagy hozományt is adjon. Persze más a helyzet faluhelyen, ott még jobban szo­kás a hozomány, a városban ez már ki­ment a divatból. Sőt nekem az a tapaszta­latom, hogy olyan szülők is akadnak, akik a fiatal házasokat — gyerekeiket ostromol­ják pénzért, hivatkozva eltartá.si kötelezett­ségeikre, irigylik, ha a fiatalok ezt-azt vá­sárolnak maguknak, beavatkoznak, bele­szólnak a fiatalok költségvetésébe, és ez csak felesleged veszekedéseket von maga után. Fiamat szeretném becsületesen nevelni, sok mindenben úgy, ahogy engem neveltek, egy dolog kivételével: serdülőkorban nem fogom számon kérni minden percét. Nem fogom szigorúan megkövetelni, hogy 18 éves korában minden este nyolc órakor ott­hon üljön. ILDIKÓ (6. számú levél) Csaknem két órám van arra, hogy ezt a levelet megírjam, a váróterem, ahol ülök, kong az ürességtől. Jelenlegi fiúmmal a házunk előtt Ismer­kedtem meg 1981. december 28-án, szilvesz­ter előtt. Teherautósofőr, és a rakpartra hordta a kavicsot, a szomszéd falu bányá­jából. A rakpart csaknem a házunk előtt van. Azon a napon az udvaron hógolyőztam a testvéremmel, és ő azóta mindig figyelt. Ha az üzletbe mentem, a nyomomba sze­gődött. s egy Ilyen alkalommal randevúra hívott. Nem akartam elmenni, de a sors mégis úgy hozta, hogy apukám kérésének engedve, elindultam az üzletbe, és nem kerülhettem el a vele való találkozást. így kezdődött kapcsolatunk, amit talán lehet egyűttjárásnak is nevezni. Nem vagyunk házasok, sőt .ml több, még jegyesek sem. de már többször becsapott. Elrontotta min­den ünnepem — a szilvesztert, a születés­napomat, a farsangot, a húsvétot, a május elsejét — talán akarva. Minden lány bu­ta, aki hisz egy fiúnak. Bedől a meséjének, és azt hiszi, hogy ő az egyetlen. Most pedig véleményem a házasságról: a hirtelen házasságok hirtelen válással ér­nek véget. Szerintem a jegyesség prőbahá- zasság, annak a vizsgája, hogy a társak mennyire tudják magukat türtőztetni min­denféle szempontbői. Gondolok például Ilyen dolgokra: közös szórakozás, lemondás az én kedvemért a dohányzásróf, a haverok­ról, fokozottabb tisztelet a szüleivel szem­ben csak azért, mert azt én akarom, a fi­gyelmesség egymás iránt stb. Május 31-én érettségiztem a füleki gim­náziumban, még nem vagyok húszéves, mégis szeretném elmondani véleményemet arról, hogy hogyan fogom nevelni gyerme­keimet. Röviden: őszintén. Válaszolva a gyerek minden kérdésére, semmit sem el­titkolva. azt sem, hogy miért születik és hogyan, miért másfajta a kisfiú tütyülője, mint a kislányoké, óvni fogom, hogy a gyerekem ne kerüljön rossz társaságba, de elősegítem, hogy. világot lásson, és már kiskorában megszokja a rendet, önálló­ságra fogom nevelni azzal, hogy amit sa­ját maga készít el, az becsesebb, mint a készen kapott holnil. Mindezt én otthon­ról hozom. Már tizennégy évesen megvarr­tam magamnak az első szoknyát, egysze­rűen azért, mert a varrónő, akihez anyuka elvitt, csak összecsapta a ruhát, és amikor felvettem mindenütt feszült rajtam, egyál­talán nem viselhettem. Tizenhat éves ko­romban nyári építőtáborban annyi pénzt ke­restem, hogy varrógépet vettem rajta, az akkori legújabb típust, és most nemcsak magamnak, hanem osztálytársaimnak is varrók. Ennyi az elképzeléseimről — hogy mi­lyen lesz a valóság, igazán nem tudom. (7. számú levél) Marek Harvúth karikatúrája

Next

/
Oldalképek
Tartalom