Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-20 / 16. szám
3 A fülek! Kovosmalt nemzeti vállalat új üzemcsarnokának a portáján ilyen- kor nincs nagy forgalom, és Mihály Ferenc portás is beszélőkedvében van. Míg megjön értem Budai Zoltán, az üzem ifjúsági szervezetének az elnöke, a gyár fiatáljairól faggatom a sokkal idősebbnek látszó, egyébként csak Btven fölötti egykori kő- bányai munkást. Kovács Gyula művezető, a régi elnök Bu)na Borbála, a tízes számú alap- szervezet ű/ elnöke NEM A NAGY SZAVAK iBuäai Zoltán, az üzemi szervezet üf elnöke Szabó Irén brigádvezetö — Nagyon rendesek! — mondja. — Persze, én leginkább csak reggel műszak előtt látom őket, amikor bejönnek munkába, meg műszak után, amikor mennek haza. Azért megfigyeltem, hogy nem szoktak-e hiányozni, időben érkeznek-e, és az a tapasztalatom, hogy nem. Ellenőrizni is szokta őket? í— Hogyne! Egy időben mindenkinek megnéztük az igazolványát, olykor még el is kértük. —• Nem akarta valamelyik megverni? — Hát, előfordult már. Egyszer, amikor még nem volt egészen rendben a kerítés, látom, hogy két srác nem jön ide, hanem odébb hagyja el a gyár területét. No, mondom, mi van, és kiléptem feléjük. A srácok megtorpantak, csak álltak, de amikor az igazolványukat kértem, az egyik megütött, és aztán elszaladtak. No, nem baj, mondtam, és megvártam, míg egy másik alkalommal ki akar az egyik menni a kapun. „Mutasd az igazolványodat!?“ — szóltam rá. „Minek az magának?“ kérdezte. „Hát minek, hogy megnézzem!“ — válaszoltam. Elvettem tőle, és addig nem adtam vissza, míg el nem árulta a másik nevét. No, az se fog még egyszer megütni... Közben megjön Budai Zoltán, az ifjúsági szervezet új elnöke, hogy „kiemeljen“. Útközben vele is erről a témáról váltunk néhány szót. Azt mondja, nem éppen jellemző ez az eset. Itt a fiatalok tudják, ml a kötelességük, és ismerik a jogaikat is. Meg aztán a nagy, sok száz embert foglalkoztató gyár műhelyekre, kisebb egységekre oszlik, ott, egy- -egy ilyen kis közösségben ismerik egymást az emberek, nem tűrik el a lazaságot. Elvégre is, nem egy most alakult gyár az övék, a hagyomány pedig kötelezi nemcsak az idősebbeket, a fiatalabbakat is. XXX * Visszaérve az üzemcsarnok elé. Bújna Borbála várja az elnököt. Az egyenes tekintetű lány a gyár legfiatalabb dolgozói közé tartozik. Mindössze hét hónapja, hogy megkapta az igazolványát és először „ütött“ a portán. A huszon- kettes részleg, a lemezhajlító egyik adminisztrátora és az ifjúsági alapszervezet elnöke. Rimaszombatban (Rím. Sobota) a közgazdasági szakközépiskolában érettségizett. A közeli Síd községből való, és mert délelőtt, az ifjúsági alapszervezetek elnökeinek az eligazításán nem tudott megjelenni, most jött. — Hét hónapja van a gyárban, és már megválasztották az alapszervezet elnökének? — kérdem tőle kicsit csodálkozva. Ö, úgy tűnik, nem lát ebben semmi különöset. Az első naptól kezdve otthon érezte magát, meg aztán már az iskolában is dolgozott a szervezetben. A lemezhajlító, -előkészítő részlegen pedig, ahol az üzemi csúcsszervezet korábbi elnöke, Kovács Gyula a részlegvezető, valahogy neki van olyan munkája, hogy olykor szabadot tud magának csinálni. Ráadásul mint adminisztrátor a többi teljesítményét figyeli, számolja, és a bérekhez szükséges teljesítményeket jegyzi, így a részleg minden emberével érintkezik. Különben a tizedik alapszervezetnek harminc tagja van, huszonöt leány és öt fiú, ezért is természetes, hogy rá, a fiatal, okos és ügyes lányra esett a választás. Hogy nemcsak a munkáját, hanem az elnöki teendőket is el tudja végezni, arra biztosíték maga Kovács Gyula, mert az ö tapasztalatai aranyat érnek. Nemcsak arra vagyok kíváncsi, hogy miért lett Bújna Borbála az alapszervezet elnöke, hanem arra is, hogy miért mondott le Kovács Gyula. — Úgy éreztem, hogy fiatalítani kell. No, nem mintha öregnek érezném magamat, de az biztos, hogy mindenben már nem tudom követni a fiatalokat. Huszonnyolc éves vagyok, három évig voltam az üzemi szervezet kiemelt, fizetett elnöke, szívesen végeztem a munkám, jól éreztem magamat a fiatalabbak között is, de a tizenhat-húsz-huszonkét éves fiataloknak más az érdeklődési körük, más az életfelfogásuk, időbeosztásuk, mint az enyém, ezért úgy gondoltam, olyan elnök kell nekik, aki maga is fiatalabb. Ha nem is tizenöt-tizenhat éves, de legalább nálam fiatalabb, húsz-huszonnégy, mint itt a Zoli... — Hol dolgozott korábban, milyen részlegen? — kérdem, fordítva a szó irányán. — A műszaki osztályon, de most nem oda mentem vissza. — Miért, ott már nem volt hely^ — Dehogynem! A gyártásban több a gond, élénkebb az élet, izgalmasabb a munka, ott jobban kiélheti magát az ember. Fiatal vagyok, kezdetben természetesen szóba jött az is, hogy mit mondanak majd az idősebb szakik, de úgy érzem, hogy ez a probléma gyorsan elrendeződött. Mindjárt kezdetben kicsit erősebben rákapcsoltam, és most már zökkenőmentesen mennek a dolgok. Amint mondtam ott több a gond: olykor hiányzik a nyersanyag, máskor meg még egyszer annyi munkáskézre lenne szükség, és ez elég nagy feszültséget okoz. De ha az ember nem várja ölbe tett kézzel, mondjuk, a nyersanyagot, s használja az eszét, keresi a megoldást, akkor nem dől rá a csarnok mennyezete. — És hogyan állnak a tervvel? — kérdem Kovács Gyulától, de a tekintetem Budai Zoltánra is átvándorol, így a huszonkettes részlegtől eljutunk az egész üzemig. — Teljesítik, illetve teljesítették a negyedévi tervet? — Igen, hogyne —• válaszolják egyszerre nyomatékosan. — Kezdetben, az év elején ugyan volt egy kis lemaradás, de aztán gyorsan behoztuk. Az év végén, mint ahogy ez már lenni szokott, nagy volt a hajtás, mindent, amit csak lehetett, bedobtunk, felhasználtunk, és úgy kiürültek a raktáraink, hogy szinte nem volt mit a kezünkbe venni. De amint megjött az első szállítmány, máris nekifogtunk, hogy behozzuk a lemaradást. Elvégre hetvenöt éves a gyár, nem hozhatunk szégyent magunkra ... Itt tulajdonképpen be is fejezhetnénk a beszélgetést, de engem még izgat az új csarnok, a Fi- koterm-program, és az is, hogy ' a régi hagyományos tűzhelyek ■| gyártása után mi az, ami a leg- .J| inkább kelendő, ami az új és a megújuló gyárat jellemzi, ezért ' - aztán közös megegyezéssel felkeressük az új csarnokban az egyik szocialista brigádot, amelyet Sza- bő Irén vezet. Szabó Irén, Bodor Éva, Szabó Ilona, Lackó Péterné Elek Márta, Kónya Erzsébet és a többiek az F 4,5, azaz Fiko E vlllanykályhát szerelik. A’ férfiak samott- ás magnezittéglákkal bélelik a kályhákat. Az asszonyok pedig a vezetékeket, melegítőket szerelik. A kályha lassan halad a szalagon, ők pedig mire a végére ér, aprö kis csavarokból és különböző színű kábelekből elkészítik a szép, tetszetős fűtőtestet. így részletekre bontva nem Is olyan bonyolult a művelet, viszont ha egynek kellene az egészet elkészíteni, biztosan nem lenne könnyű. Elvégre már maga a kályha is kész műszaki csoda. De mondom, így kü- lön-külön szinte gyerekjátéknak tűnik. Nincs hajtás, szaladgálás, komótosan, nyugodtan dolgoznak, és mire a szalag végére ér a darab, lassan „felöltöztetik“, majd becsomagolják, és lehet, mire ez az írás megjelenik, valahol már dicsérik is, hisz ha olykor hidegre fordul az idő, jó egy kicsit megmelegedni még most Is. Szabó Ilona brigádja egyike a jellegzetes kollektíváknak. .Akadnak Idősebbek is a brigádban, mint a vezetőjük, de a zöme fiatal lány és fiú, azok pedig tagjai az ifjúsági szervezetnek, és szabad idejükben diszkóba mennek, kirándulnak. Az Ifjúsági szervezet vezetősége arra törekszik, hogy ne csak a fizetésért, hanem a jó légkörért is szívesen járjanak a gyárba. Az említett akciókon kívül ügyességi versenyeket szerveznek, és hogy a Kovosmalt fiatalai nemcsak rendesek, de ügyesek, bizonyítja az is, hogy járási, kerületi szinten megállják a korosztálybeli társaik között a helyüket. Az első, második, harmadik helyezések ezt bizonyítják. Búcsúzom hát a gyár fiataljaitól. Budai Zoltán elkísér még a portáig. Otközben is beszélgetünk. Szimpatikus ember. Nem dicsekszik, nem bőbeszédű. Nem dobá- lódzik a nagy számokkal, munkájában az apró, mindennapi teendőkre helyezi a fő hangsúlyt. Gondolom, a következő három évben is így lesz. NÉMETH ISTVÁN A szerző felvételei Bodor, Éva, a brigád tagja munka közben
