Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-09 / 10. szám

10 ÍM|

AZIZ NESIN;’

ÉBREDEZŐ

EMBEREK

Í

egutóbbt büntetése nagyon megviselte. Különösen fájt neki, hogy a börtönből való szabadulás után vidékre száműzték. Amikor végre visszatért a fővárosba, igencsak egyedül érezte magát a városi forgatagban. A felesége még börtönideje alatt el- | hagyta. ■

Ilyen helyzetben az ember a- \ karva-akaratlan elkeseredik. Se | pénze, se otthona, ahová megtér- \ hetne,.. Munkát kellett keresnie, ' de nem tudta eldönteni: vajon tá- | vol tartsa-e magát a politikától? \ Első dolga volt, hogy valami fe- ! delet találjon a feje fölé. A bel- | várost lakások bére nagyon ma- i gas volt, de nemcsak azoké, a városszélieké is ... Unta már, hogy lakbérhátraléka miatt folyton végrehajtók jöjjenek hozzá, akik ösz- szeírják ócska írógépét és régi : hasznavehetetlen tárgyait. Elege volt már a szomszédok ellenséges tekintetéből is, ahogy ilyenkor végignéznek rajta, riadtan és kíváncsian, mint sosem látott idegenen. Éppen ezért messze, a külvároson is túl, elhagyott helyeken keresett olcsó, kicsi kiadó házat.

Végül talált is egy kicsi, másfél szobás házikót. A település egy domb tetejére épült öt-tíz pici viskóból állt, körülbelül két óra i Járásra a várostól. Nagyon kedvére volt, hogy a házacskák egy- ] mástól is távol épültek. Volt két \ régi bőröndje könyvekkel meg e- gyéb apró holmival tele, más sem- | mi. Oj otthonának ablakait füg- i göny helyett sárguló újságpapírral ' takarta el. Boldog volt. Most már • csak valami murikát kellett talál- \ nta. I

gy kicsit odébb, éppen há- ; zával szemben, egy fűszeres ; ^ dolgozott bódéjában. Tőle i balra pedig, összetákolt pultja mögött egy zöldséges árulta a por- \ tékáját. Ott vásárolt mindent, a- \ mire szüksége volt. Nemsokára \ barátságot kötött a két kereske- j dővel. Panaszkodtak, hogy kicsi a | forgalom, és kevés a haszon. Na- I ponta alig öten-hatan fordultak \ meg az üzletben, azok sem afféle jómódú, pénzes vevők. De annyi : tőkéjük sincs, mondták, hogy forgalmasabb helyen állíthassák fel a boltjukat.

Néhány nappal azután, hogy ő \ odaköltözött, a füszerbolt előtt \ egy pereces jelent meg. Attól jog- \ va mindennap kevéssel ebédidő | után jött, és sötétedésig maradt. | Később a pereceshez egy kukorl- j caárus is csatlakozott.

A zöldségesbódé sarkánál egy ember kurabijét és más édes süteményt kezdett árusítani. Hamarosan egy cipőtisztító, egy utcai sörbetárus, majd egy halvaárus telepedett melléjük. Végül ugyanott talált magának helyet esernyője alatt egy suszter is.

A házikója előtt hamarosan kisebb piac nőtt ki a földből. Egy utcaseprő reggeltől estig ott söpörgetett. Mozgóárusok sétáltak föl-alá kiabálva, a fűszeres és a zöldséges között pedig káv zót ! nyitottak. Egyszeriben nagy lett a sürgés-forgás.

A szomszédos házacskákat is kibérelték, pedig ki tudja, mióta álltak már üresen.

Boldog volt, és szórakoztatta a színes forgatag. Öröme mégsem lehetett teljes. Bár sokat keresett, mégsem talált munkát. ígéreteket kapott ugyan, de aztán mindig elutasították. Egy rendőr ugyanis állandóan követte, s a munkaadóknak elmesélte „viselt dolgait“.

Barátai hozzá hasonlóan pénz és munka nélkül éltek, ezért kölcsönre nem számíthatott. Hogy l legalább a házbért ne kelljen to- \ vább fizetnie, elhatározta, hogy 1 elfogadja egyik barátja ajánlatát, | s odaköltözik hozzá az egyszobás lakásba. Csakhogy nem volt olyan egyszerű itthnnyni ezt a környéket. Tartozott a jiiszeiesnek, a zöldségesnek, még egy két mozgóárusnak is, és bár kis összegekről volt szó, az adósságot vissza kellett fizetni.

Egy este, amikor éppen azon törte a fejét, mit adhatna el, hogy kifizesse a tartozásait, és hogyan fog majd elköltözni, kopogtak az ajtón. Három ismerőse kereste fel; a fűszeres, a zöldséges és a kávézó tulajdonosa. Szegényes szobája miatt szégyenkezve beljebb tessékelte a három vendéget.

— Ne haragudjanak, nem tudom megkínálni magukat se kávéval, se ... se mással — mondta.

A fűszeres elmosolyodott:

— Semmi baj, mi hoztunk egyet- -mást, tessék ... kávé ... cukor ... — mondta, és közben papírzacskókat rakott az asztalra.

Nagyon zavarba jött. Vajon miért hozták mindezt ide? Először azt gondolta, hogy a pénzükért jöttek, de akkor miért ez a sok csomag?

— Ha jól tudjuk, maga el akar költözni innen. Így van? — kérdezte a zöldséges.

— Igen, elköltözöm.

Most már tudja, hogy miért jöttek. Igen, azt gondolják, elköltözik anélkül, hogy kifizetné adósságát. Ezért hát az Izgalom.

— Honnan tudják, hogy elköltözöm?

— Hallottuk, mégpedig jó helyről... — szólt sokatmondóén a kávés.

— Ne aggódjanak, nem fogok elköltözni, míg ki nem fizetem a tartozásomat.

— Enye, no! Megsértettél, agabej. Ugyan ki kért tőled a tartozásodat? — mondta a kávés.

— Szóra sem érdemes, bej — tette hozzá mentegetőzve a fűszeres —, hiszen csak néhány kurus az egész.

— Allah legyen veled, nem kérek én tőled semmit, ha adnád sem fogadnám el — mondta a zöldséges.

— De miért?

— Tudjuk jól, hogy te milyen értékes ember vagy... Sok jót cselekedtél értünk ...

Hősünk torka elszorult. Zavartan szabadkozott;-— Ugyani En... hát én... neeem...

r

ehát ismerik őt. Tudják, hogy értük, a népért fáradozik. Miért is volt hát boldogtalan, kiábrándult, borúlátó? Hogyan is mondhatna végleg búcsút a politikának? Hát meg lehet válni ezektől az emberektől? Ekkor a kávés szólalt meg:

— Ne költözzön el innen, nagyon kérjük!

— Igen, azért jöttünk, hogy megkérjük — erősítette meg a zöldséges.

— El kell költöznöm, nem tudom kifizetni a házbért.

— Tudjuk — mondta a zöldséges —, mindent tudunk. Mi, helybéli kereskedők, jól meghánytunk- -vetettünk mindent. Ügy döntöttünk, hogy minden hónapban ösz- szeadjuk a házbért, és akkor nem kell elköltöznie...

— Ne hagyjon itt bennünket, a házbérre pedig ne legyen gondjai — szólt a fűszeres.

A szeme elhomályosult, csaknem elsírta magát örömében. Az elkeseredett harc hosszú ével u- íán először kapott népétől ilyen elismerést.

— Nem megy — mondta nem fogadhatom el. Nem csak a házbér ... munkám sincs. Nehéz itt így élni. Jobb lesz, ha az egyik barátomnál húzom meg magam.

A kávés könyörgőre fogta:

— Ml kereskedők, ahányan csak vagyunk, napok óta erről beszélünk ... A mindennapi kenyere is meglesz, havonta arra is összeadjuk a pénzt. Csak ne menjen el inneni Ne hagyjon bennünket ma- gunkral

Egyszerre mind a hárman könyörögni kezdtek, ö pedig alig

tudta visszatartani a könnyeit, és nagy erőfeszítésébe került, hogy megindultságát leplezze. Akárki akármit is mond, hatalmasat fejlődött ez az ország, gondolta. Igen, ébredeznek az emberek.

V

endéget azonban nem hagyták annyiban.

— Ez a ház nem méltó magához — érvelt a fűszeres —, itt nem lehet élni... Ha magának nem tetszik ez a környék, itt van mindjárt a közelben egy kétemeletes ház, a felső emeletét kiadják. Még fürdőszobája is van! Mi kibéreljük magának.

— Csak azt kívánjuk, hogy ne váljon meg ettől a környéktől és tőlünk... — magyarázta a kávés.

Öt meg egyre jobban furdalta a kíváncsiság.

— Jó, jó, de hát miért kívánják, hogy itt maradjak?

— Nagyon egyszerű, bej... Magának köszönhetjük a megélhetésünket.--Ugyan, én aztán nem lendítettem föl a maguk üzletét,..

— Hát bizony, a vásárlásai nem sokat hoznak... De maga szerencsét hozott ránk ... Azelőtt naponta csak négyen-öten keresték fel az üzletemet. Es most? Mióta maga itt él köztünk, vidám és bizakodó mindenki. Nézze meg, egy- re-másra nyílnak az új üzletek ...

— Ez mind magának köszönhető ... — mondta a fűszeres.

— Könyörüljön rajtunkl — szólt a kávés. — Ha elköltözik innen, vége mindennek! Legelőször én zárhatom be a kávézómat.

— Bizony, akkor minden olyan kihalt lesz, mint azelőtt. Ehen marad a család... Tönkremegyünk — mondta a zöldséges.

A kereskedők szívfájdítóan pa- naszkodtak és kérlelték, hogy maradjon ott. Sajnálta őket, a családjukat. Mindnyájan neki köszönhetnek mindent... Ha akarta volna, még „fizetést" is kap.

—Allahra mondom, nincsenek nekem olyan nagy szolgálataim. Mi jót tettem magukért, miért nem akarnak elengedni?

— Bármit is tesz, sosem fogjuk elfelejteni a jóságát. Amint maga ideköltözött, szemetesnek, cipő- tisztítónak öltözve rendőrök jöttek, hogy szemmel tartsák magát. Később újabb rendőrök jelentek meg, hogy az előbbieket ellenőrizzék. Elszabadult a pokol.

— Először nálunk kérdezősködtek, tőlünk tudták meg, miket csinált maga... —r folytatta a fűszeres.

— A rendőrök nálunk vásároltak... Azután jött az ószeres, a suszter, a pereces, a halvaárus meg a többiek — mondta a zöldséges.

— En is magának köszönhetem, hogy kávézót nyithattam. Sötétedésig ott ülnek nálam az emberek, kártyáznak, dominóznak. Legalább három-négy kávét megisznak, és már az is valami. Keserűen nézett a vendégeire. — Ezek mind civil rendőrök? ■— Civil is van, rendőr is van köztük... Ha tízen összegyűlnek valahol, nyomban másik ötven jelenik meg körülöttük. Ha most maga elmegy innen, itt minden ugyanúgy lesz, mint régen. A rendőrök is továbbállnak, maga után erednek.

— Akkor aztán tönkremegyünk! — jelentette ki a fűszeres.

— Könyörüljön a szegény népen! — kérlelte a zöldséges.

— Legalább addig ne költözzék el, amíg egy kis tőkét nem gyűjtünk magunknak! — mondta a kávés.

Gondolkodott. Máshol ugyanez várná.

— Jó, nem költözöm el, de ezt vigyék innen ...

Felvette az asztalról a papírzacskókat, és odaadta a fűszeresnek.

Ahogy kifelé mentek, a zöldséges megállt az ajtóban, és megkérdezte;

— Akkor hát... elmondhatjuk a hírt a többieknek is?

— Elmondhatják, itt maradok... Maguktól pedig nem kívánok semmit ...

— Allah kísérjen utadon... >— szólt a kávézó tulajdonosa.

Kollár János fordítása •] Török prózalrő.

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

!

I

I

1

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

MÄZIK ISTVÁN KÉT VERSE:

Megtudtad hát...

Megtudtad hát, mit tudni kell.

Így van jól. Most érted Igazán a kopott mesét Argírus királyfiról.

Most érted meg fejed felett a csillagos eget, mely szemedbe s a kútba belefér, mint a sötét utak s az üres messzeség. Bátortalan vagy s ujjongó.

Csörömpöl mögötted egy üvegkoporsó.

Szeretni jó

Szeretni jó. Szeress. Mélyen a szerelemben ébenfa-gallyak izzanak sorban .. -.

De a leglzzóbb szétpattan benne.

Szeretni jó. Szeress.

Izzik az éj lila hamuja ..;

Fodor Katalin tusrajza

NAGY GÉZA;

Tavaszváró

Sötét varjak dideregve didergő varjak sötéten vacogva havat kaparva kaparva csak havat hasítanak holnapra nagy károgva.

A földeken fehér éj — s reggelre újra varjühad feketén kaparja a fagyot, amit még meghagyott holnapra nagy károgva a sovány falatot.

Künn sötéten hunyorog az éj — alázattal letérdel a Tél csomagolja díszleteit, fogyszánjába még havat merít, majd gyorsan eltűnik.

Sötét varjak nagy károgva repülnek, szállnak, zuhannak, utat hasogatnak holnapra a Tavasznak.

KISS PÉNTEK JÖZSEF:

Lásd, jegét olvaszd

I:

Nézd ezt a kopár kertet. Szorítsd. Jegét-havát olvaszd öledre. Lásd: mázsás halott-Halott. A csillagok szoknyáin gyöngyök zörögnek. Jeges égitestek. A kertre hull a tiszta hó.

ID

A szemhatáron túl földrészek égnek.

Ott üszők száll s meleg-szürke pernye.

E kert, nézd, kietlen. Földje tele gyökérrel. Szorítsd, szorítsd öledre.

Fél. Benne a szél és a tenger. S e papírlap kietlen négyzetcentlméterel.

III.

Öntudatlan jelen-léte. Megformálatlan gondolatai. Pedig földjében csontváz kéklik. Öleld kietlen novemberi sötétben. Amikor alszanak a varjak. Amikor jeges szélvész süvölt az ágyak fölött.

.■v