Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-09 / 10. szám

10 ÍM| AZIZ NESIN;’ ÉBREDEZŐ EMBEREK Í egutóbbt büntetése nagyon megviselte. Különösen fájt neki, hogy a börtönből va­ló szabadulás után vidékre szám­űzték. Amikor végre visszatért a fővárosba, igencsak egyedül érez­te magát a városi forgatagban. A felesége még börtönideje alatt el- | hagyta. ■ Ilyen helyzetben az ember a- \ karva-akaratlan elkeseredik. Se | pénze, se otthona, ahová megtér- \ hetne,.. Munkát kellett keresnie, ' de nem tudta eldönteni: vajon tá- | vol tartsa-e magát a politikától? \ Első dolga volt, hogy valami fe- ! delet találjon a feje fölé. A bel- | várost lakások bére nagyon ma- i gas volt, de nemcsak azoké, a vá­rosszélieké is ... Unta már, hogy lakbérhátraléka miatt folyton vég­rehajtók jöjjenek hozzá, akik ösz- szeírják ócska írógépét és régi : hasznavehetetlen tárgyait. Elege volt már a szomszédok ellenséges tekintetéből is, ahogy ilyenkor végignéznek rajta, riadtan és kí­váncsian, mint sosem látott ide­genen. Éppen ezért messze, a kül­városon is túl, elhagyott helyeken keresett olcsó, kicsi kiadó házat. Végül talált is egy kicsi, más­fél szobás házikót. A település egy domb tetejére épült öt-tíz pi­ci viskóból állt, körülbelül két óra i Járásra a várostól. Nagyon kedvé­re volt, hogy a házacskák egy- ] mástól is távol épültek. Volt két \ régi bőröndje könyvekkel meg e- gyéb apró holmival tele, más sem- | mi. Oj otthonának ablakait füg- i göny helyett sárguló újságpapírral ' takarta el. Boldog volt. Most már • csak valami murikát kellett talál- \ nta. I gy kicsit odébb, éppen há- ; zával szemben, egy fűszeres ; ^ dolgozott bódéjában. Tőle i balra pedig, összetákolt pultja mögött egy zöldséges árulta a por- \ tékáját. Ott vásárolt mindent, a- \ mire szüksége volt. Nemsokára \ barátságot kötött a két kereske- j dővel. Panaszkodtak, hogy kicsi a | forgalom, és kevés a haszon. Na- I ponta alig öten-hatan fordultak \ meg az üzletben, azok sem afféle jómódú, pénzes vevők. De annyi : tőkéjük sincs, mondták, hogy for­galmasabb helyen állíthassák fel a boltjukat. Néhány nappal azután, hogy ő \ odaköltözött, a füszerbolt előtt \ egy pereces jelent meg. Attól jog- \ va mindennap kevéssel ebédidő | után jött, és sötétedésig maradt. | Később a pereceshez egy kukorl- j caárus is csatlakozott. A zöldségesbódé sarkánál egy ember kurabijét és más édes sü­teményt kezdett árusítani. Hama­rosan egy cipőtisztító, egy utcai sörbetárus, majd egy halvaárus te­lepedett melléjük. Végül ugyanott talált magának helyet esernyője alatt egy suszter is. A házikója előtt hamarosan ki­sebb piac nőtt ki a földből. Egy utcaseprő reggeltől estig ott sö­pörgetett. Mozgóárusok sétáltak föl-alá kiabálva, a fűszeres és a zöldséges között pedig káv zót ! nyitottak. Egyszeriben nagy lett a sürgés-forgás. A szomszédos házacskákat is ki­bérelték, pedig ki tudja, mióta álltak már üresen. Boldog volt, és szórakoztatta a színes forgatag. Öröme mégsem lehetett teljes. Bár sokat keresett, mégsem talált munkát. ígéreteket kapott ugyan, de aztán mindig el­utasították. Egy rendőr ugyanis ál­landóan követte, s a munkaadók­nak elmesélte „viselt dolgait“. Barátai hozzá hasonlóan pénz és munka nélkül éltek, ezért köl­csönre nem számíthatott. Hogy l legalább a házbért ne kelljen to- \ vább fizetnie, elhatározta, hogy 1 elfogadja egyik barátja ajánlatát, | s odaköltözik hozzá az egyszobás lakásba. Csakhogy nem volt olyan egyszerű itthnnyni ezt a környé­ket. Tartozott a jiiszeiesnek, a zöldségesnek, még egy két moz­góárusnak is, és bár kis összegek­ről volt szó, az adósságot vissza kellett fizetni. Egy este, amikor éppen azon törte a fejét, mit adhatna el, hogy kifizesse a tartozásait, és hogyan fog majd elköltözni, kopogtak az ajtón. Három ismerőse kereste fel; a fűszeres, a zöldséges és a kávézó tulajdonosa. Szegényes szobája miatt szégyenkezve bel­jebb tessékelte a három vendéget. — Ne haragudjanak, nem tu­dom megkínálni magukat se ká­véval, se ... se mással — mond­ta. A fűszeres elmosolyodott: — Semmi baj, mi hoztunk egyet- -mást, tessék ... kávé ... cukor ... — mondta, és közben papírzacs­kókat rakott az asztalra. Nagyon zavarba jött. Vajon miért hozták mindezt ide? Először azt gondolta, hogy a pénzükért jöttek, de akkor miért ez a sok csomag? — Ha jól tudjuk, maga el akar költözni innen. Így van? — kér­dezte a zöldséges. — Igen, elköltözöm. Most már tudja, hogy miért jöt­tek. Igen, azt gondolják, elköltö­zik anélkül, hogy kifizetné adós­ságát. Ezért hát az Izgalom. — Honnan tudják, hogy elköl­tözöm? — Hallottuk, mégpedig jó hely­ről... — szólt sokatmondóén a kávés. — Ne aggódjanak, nem fogok elköltözni, míg ki nem fizetem a tartozásomat. — Enye, no! Megsértettél, aga­bej. Ugyan ki kért tőled a tarto­zásodat? — mondta a kávés. — Szóra sem érdemes, bej — tette hozzá mentegetőzve a fűsze­res —, hiszen csak néhány kurus az egész. — Allah legyen veled, nem ké­rek én tőled semmit, ha adnád sem fogadnám el — mondta a zöldséges. — De miért? — Tudjuk jól, hogy te milyen értékes ember vagy... Sok jót cselekedtél értünk ... Hősünk torka elszorult. Zavar­tan szabadkozott;-— Ugyani En... hát én... neeem... r ehát ismerik őt. Tudják, hogy értük, a népért fára­dozik. Miért is volt hát bol­dogtalan, kiábrándult, borúlátó? Hogyan is mondhatna végleg bú­csút a politikának? Hát meg le­het válni ezektől az emberektől? Ekkor a kávés szólalt meg: — Ne költözzön el innen, na­gyon kérjük! — Igen, azért jöttünk, hogy megkérjük — erősítette meg a zöldséges. — El kell költöznöm, nem tu­dom kifizetni a házbért. — Tudjuk — mondta a zöldsé­ges —, mindent tudunk. Mi, hely­béli kereskedők, jól meghánytunk- -vetettünk mindent. Ügy döntöt­tünk, hogy minden hónapban ösz- szeadjuk a házbért, és akkor nem kell elköltöznie... — Ne hagyjon itt bennünket, a házbérre pedig ne legyen gondjai — szólt a fűszeres. A szeme elhomályosult, csak­nem elsírta magát örömében. Az elkeseredett harc hosszú ével u- íán először kapott népétől ilyen elismerést. — Nem megy — mondta nem fogadhatom el. Nem csak a házbér ... munkám sincs. Nehéz itt így élni. Jobb lesz, ha az egyik barátomnál húzom meg magam. A kávés könyörgőre fogta: — Ml kereskedők, ahányan csak vagyunk, napok óta erről beszé­lünk ... A mindennapi kenyere is meglesz, havonta arra is összead­juk a pénzt. Csak ne menjen el inneni Ne hagyjon bennünket ma- gunkral Egyszerre mind a hárman kö­nyörögni kezdtek, ö pedig alig tudta visszatartani a könnyeit, és nagy erőfeszítésébe került, hogy megindultságát leplezze. Akárki akármit is mond, hatalmasat fejlő­dött ez az ország, gondolta. Igen, ébredeznek az emberek. V endéget azonban nem hagy­ták annyiban. — Ez a ház nem méltó magához — érvelt a fűszeres —, itt nem lehet élni... Ha magá­nak nem tetszik ez a környék, itt van mindjárt a közelben egy két­emeletes ház, a felső emeletét ki­adják. Még fürdőszobája is van! Mi kibéreljük magának. — Csak azt kívánjuk, hogy ne váljon meg ettől a környéktől és tőlünk... — magyarázta a kávés. Öt meg egyre jobban furdalta a kíváncsiság. — Jó, jó, de hát miért kívánják, hogy itt maradjak? — Nagyon egyszerű, bej... Ma­gának köszönhetjük a megélheté­sünket.--Ugyan, én aztán nem lendí­tettem föl a maguk üzletét,.. — Hát bizony, a vásárlásai nem sokat hoznak... De maga szeren­csét hozott ránk ... Azelőtt na­ponta csak négyen-öten keresték fel az üzletemet. Es most? Mióta maga itt él köztünk, vidám és bi­zakodó mindenki. Nézze meg, egy- re-másra nyílnak az új üzletek ... — Ez mind magának köszönhe­tő ... — mondta a fűszeres. — Könyörüljön rajtunkl — szólt a kávés. — Ha elköltözik innen, vége mindennek! Legelőször én zárhatom be a kávézómat. — Bizony, akkor minden olyan kihalt lesz, mint azelőtt. Ehen marad a család... Tönkreme­gyünk — mondta a zöldséges. A kereskedők szívfájdítóan pa- naszkodtak és kérlelték, hogy maradjon ott. Sajnálta őket, a családjukat. Mindnyájan neki köszönhetnek mindent... Ha akarta volna, még „fizetést" is kap. —Allahra mondom, nincsenek nekem olyan nagy szolgálataim. Mi jót tettem magukért, miért nem akarnak elengedni? — Bármit is tesz, sosem fogjuk elfelejteni a jóságát. Amint maga ideköltözött, szemetesnek, cipő- tisztítónak öltözve rendőrök jöt­tek, hogy szemmel tartsák magát. Később újabb rendőrök jelentek meg, hogy az előbbieket ellenőriz­zék. Elszabadult a pokol. — Először nálunk kérdezősköd­tek, tőlünk tudták meg, miket csi­nált maga... —r folytatta a fűsze­res. — A rendőrök nálunk vásárol­tak... Azután jött az ószeres, a suszter, a pereces, a halvaárus meg a többiek — mondta a zöld­séges. — En is magának köszönhetem, hogy kávézót nyithattam. Sötéte­désig ott ülnek nálam az embe­rek, kártyáznak, dominóznak. Leg­alább három-négy kávét megisz­nak, és már az is valami. Keserűen nézett a vendégeire. — Ezek mind civil rendőrök? ■— Civil is van, rendőr is van köztük... Ha tízen összegyűlnek valahol, nyomban másik ötven je­lenik meg körülöttük. Ha most maga elmegy innen, itt minden ugyanúgy lesz, mint régen. A rend­őrök is továbbállnak, maga után erednek. — Akkor aztán tönkremegyünk! — jelentette ki a fűszeres. — Könyörüljön a szegény né­pen! — kérlelte a zöldséges. — Legalább addig ne költözzék el, amíg egy kis tőkét nem gyűj­tünk magunknak! — mondta a ká­vés. Gondolkodott. Máshol ugyanez várná. — Jó, nem költözöm el, de ezt vigyék innen ... Felvette az asztalról a papír­zacskókat, és odaadta a fűszeres­nek. Ahogy kifelé mentek, a zöldsé­ges megállt az ajtóban, és meg­kérdezte; — Akkor hát... elmondhatjuk a hírt a többieknek is? — Elmondhatják, itt maradok... Maguktól pedig nem kívánok sem­mit ... — Allah kísérjen utadon... >— szólt a kávézó tulajdonosa. Kollár János fordítása •] Török prózalrő. I I I I I I I I I I I I I I I ! I I 1 I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I MÄZIK ISTVÁN KÉT VERSE: Megtudtad hát... Megtudtad hát, mit tudni kell. Így van jól. Most érted Igazán a kopott mesét Argírus királyfiról. Most érted meg fejed felett a csillagos eget, mely szemedbe s a kútba belefér, mint a sötét utak s az üres messzeség. Bátortalan vagy s ujjongó. Csörömpöl mögötted egy üvegkoporsó. Szeretni jó Szeretni jó. Szeress. Mélyen a szerelemben ébenfa-gallyak izzanak sorban .. -. De a leglzzóbb szétpattan benne. Szeretni jó. Szeress. Izzik az éj lila hamuja ..; Fodor Katalin tusrajza NAGY GÉZA; Tavaszváró Sötét varjak dideregve didergő varjak sötéten vacogva havat kaparva kaparva csak havat hasítanak holnapra nagy károgva. A földeken fehér éj — s reggelre újra varjühad feketén kaparja a fagyot, amit még meghagyott holnapra nagy károgva a sovány falatot. Künn sötéten hunyorog az éj — alázattal letérdel a Tél csomagolja díszleteit, fogyszánjába még havat merít, majd gyorsan eltűnik. Sötét varjak nagy károgva repülnek, szállnak, zuhannak, utat hasogatnak holnapra a Tavasznak. KISS PÉNTEK JÖZSEF: Lásd, jegét olvaszd I: Nézd ezt a kopár kertet. Szorítsd. Jegét-havát olvaszd öledre. Lásd: mázsás halott-Halott. A csillagok szoknyáin gyöngyök zörögnek. Jeges égitestek. A kertre hull a tiszta hó. ID A szemhatáron túl földrészek égnek. Ott üszők száll s meleg-szürke pernye. E kert, nézd, kietlen. Földje tele gyökérrel. Szorítsd, szorítsd öledre. Fél. Benne a szél és a tenger. S e papír­lap kietlen négyzetcentlméterel. III. Öntudatlan jelen-léte. Megformálatlan gondolatai. Pedig földjében csontváz kéklik. Öleld kietlen novemberi sötétben. Amikor alszanak a varjak. Amikor jeges szélvész süvölt az ágyak fölött. .■v

Next

/
Oldalképek
Tartalom