Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-04 / 31. szám

fesztivAli gondolatok A két hénapba zsúfolt országos rendez vények Idénye befejeződött. A Jökai-napok, a Dunamentl Tavasz és a Kodály-napok után Gombaszög, a „seregszemlék sereg­szemléje“ zárta a rendezvények sorozatát. Az utóbbi nemcsak abban különbözik a töb­bitől, hogy felsorakoztatja (is) az előbbiek győzteseit, hanem abban is, hogy ez az egyetlen, ahol nem verseny, helyezés a tét. Mert a többi rendezvénynél bizony verseny­zőnk, néha elkeseredetten, néha ádázul, szinte már azt is mondhatnánk, hogy agyonversenyezzük magunkat. A versenyzés mellett szóló legnyomósabb érv a színvonalemelés. EZ bizonyos pontig Igaz, csakhogy egy ponton túl az együtte­sek szem elől tévesztik a színvonalat, és helyébe más cél lép; a helyezés. Párhuza­mot lehetne vonni a sporttal (bár nehezen összehasonlítható], amikor már nem a já­ték, hanem a pontszerzés a lényeges. Mert... ... a verseny egyik iegfontosabb megha­tározója a zsűri. Lett légyen Ítélése bár­milyen pontosan kidolgozott kritériumok alapján szubjektív véleménye egy-egy zsűritagnak meghatározó. Mivel a zsűriben nagyjában és évről évre egy kis csoport váltakozik, Izlésűk-felfogásuk ismeretes. Így a verseny előtti időszakban a csopor­tok leggyakrabban elhangzó kérdése; ki lesz a szűri? Ha ez ismeretessé válik, meg­kezdődik (akaratlanul is) a „mű“ hango­lása, az elvárható zsűri ízlése „hullámhosz- szára“. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a meghirdetett versenyfeltételek (pél­dául a táncnál), bár céljuk egyértelműen pozitív, szűk mederbe terelik az alkotók lehetőségeit. Elrettentő példa adódott erre néhány évvel ezelőtt, amikor a zselizl fesz­tiválon a kilenc szereplő csoportból bét ugyanazt az anyagot hozta, szinte azonos feldolgozásban. Vannak olyan esetek is, amikor a csoportot fenntartó szerv mun­kájukat az elért díjakon méri le, és egy díj nélkül maradás az amúgy jól működő csoportban változásokat, esetleg az anya­giak korlátozását vonja maga után. Az a tény sem elhanyagolható, hogy egyes csoportok, lévén más-más anyagi, személyi és szervezeti feltételük, eleve nem azonos „pozícióból" Indulnak, és így a vég­eredmény sem lehet objektív. Mindez arra mutat, nem kellene-e elgondolkodni az ügy érdekében, változtatni a beidegzett mód­szereken. Mondjuk úgy, hogy a díj, az el­ismerés maga az országos rendezvényi va­ló részvétel lenne. Az eddig díjként ki­osztott anyagiak juttatására is lehetne ki­találni valami ésszerű rendszert. A gombaszögi rendezvény immár huszon­hatodik évét érte meg. Az eredetileg nép­művészet! fesztiválnak indult ünnepség fo­kozatosan az öntevékeny kultúrát egészé­ben átfogó bemutatóvá vált. Ez pozitív fej­lődésnek mondható. Egy hosszú Időszakon keresztül visszatérő rendezvény (két és fél évtized pedig hosszú idő) a legjobb szán­dék mellett is „elkopik“. Mintha ez lett volna jellemző az idei Gombaszögre. Az egészét tekintve az idei müsorsorozatot sem mondhatjuk gyengébbnek mint az előző évie­ket, csak mintha kissé fáradt lett volna. A műsor is meg a rendezők Is. Csak ezzel lehet magyarázni a sok bosszantó jelensé­get, amelyből idén a megszokott átlagnál jóval több volt. Mert mért kellett a Duna menti fesztivál győzteseinek (gyerekeknek) üres nézőtér előtt, csak úgy egymásnak, szerepelniük. Az ígért három magyarorszá­gi énekesből miért nem jött el egy sem, miért kellett a rozsnyól járás népművészei­nek vasárnap délelőtt értékes műsorukat tátongó padsorok előtt bemutatniuk? Es végűi miért kellett a nézőknek elviselniük az odaözönlött huligánok és csövesek kel­lemetlenkedéseit egész idő alatt? Csak néhány kérdés a sok közül. Lehet, mindez csak a véletlen összjátéka, de le­het egy kicsit már a rutinmunka eredmé­nye. Talán majd a következő Gomhaszög vá­laszt ad erre a kérdésre. Horváth Rezső pn SZEGED DEAN PIlAGA TALÁLKOZÁS LÜBOMiR MÁTLLAL — Hetekig kerestem, de képtelen voltam e nyomába szegődni. Voltak, akik azt állitották, hogy Prágában van, mások biztosra vették, hogy néhány napra Brnöba utazott, én meg úgy tudtam, külföldön vendégszerepei a Szlovák Filharmónia énekkarával. Most, hogy végre találkoztunk, elsősorban arra vagyok kíváncsi, hol töl­tötte az elmúlt napokat. — Itthon és külföldön — mondja nevetve Lubomlr Mátl, a Szlovák Filharmónia énekkarának karmestere. — Az utóbbi hónapokban egyre többet pendllzek Prága és Bratislava között, hiszen az új évadtó) már a Cseh Filharmónia énekkarának karnagya teszek. Brnóhoz a pályakezdésem köt, ott végeztem el 1967-ben a Janáöek Zeneművészeti Főiskola karmesteri és orgonatanszakát. Az első években még zenekarokat is vezényeltem, ké­sőbb, amikor egyre több volt az elfoglaltságom, dönte­nem kellett, s az énekkart választottam. >— Talán valami más is befolyásolta elhatározását? — Bevallom, az énekkari munkát kicsit érdekesebb­nek találom. Lehet, ha pályafutásom kezdetén nem ta­lálkoztam volna Josef Veselka professzorral, más lenne a véleményem. Ö volt az, akitől a legszebb útravalót kaptam: ö ébresztett rá a kantáták és az oratóriumok szépségére. — S gyermekkorában ki hívta fel a figyelmét a ze­nére? ' — Nálunk családi hagyomány a zenélés. Nagyanyám zongorázott, apám hegedült, képzelheti, milyen házi muzsikálást tartottak. Ilyen légkörben eszembe sem ju­tott, hogy más hivatást válasszak. Később, amikor Mo­zarton és Beethovenen kívül már Sztravinszkijt és Bar­tókot is ismertem, megszállottja lettem a zenének. — Brnóbúl 1972-ben Ostravára került, hat év múlva pedig Bratislavába. Közben bejárta Európát, eljutott Amerikába, és nem volt egyetlen nemzetközi fesztivál sem, amelyről díj nélküli tért volna haza. Az Egyesült Államokban ugyanolyan nagy sikert aratott, mint Ang­liában, Jugoszláviában vagy Debrecenben, ahol 1974-ben énekkarával első dijat és a Művelődési Minisztérium kU- lOndiját kapta. Kollégái közül sokan viszolyognak az ilyen versenyektől, önről meg közismert, hogy örül, ha mehet. — Igen, én kimondottan szeretem az ilyen rendez­vényeket. Meggyőződésem, hogy nemcsak az én javam­ra válnak, hanem az énekkar is tovább fejlődik. Elég, ha csak azokra a partitúrákra gondolok, amelyeket egy-két versenyen szereztem meg, s azt Is külföldi utaknak köszönhetem, hogy többet tudok a japán és az egyiptomi népzenéről, mint korábban. — Valóban, a zeneszerzők közül kik állnak a legkö­zelebb az egyéniségéhez? — Morvaföldön nőttem fel, ezért Janáőekot kedvelem leginkább. Glagollta miséje teljesen felkavarja az érzel­meimet. Sztravinszkij, Mahler és Bohuslav Martlnü alko­tásaitól is sokat kaptam, de mindenkivel azonosulni tudok, akivel kapcsolatba kerülök. Mert ahhoz, hogy egy művet jól szólaltassak meg, óhatatlannul meg kell szeretnem a szerzőjét. — Nem mondta még, hol lépett fel legutóbb az ének­kar. —' Hollandiában és Ausztriában voltunk, majd Buda­pesten volt lemezfelvételünk. Szegeden pedig az Ivan Szuszanyinban vendégsze­repelnek. — Izgatottan várom az előadást, hiszen Glinka ko­moly szerepet szánt az énekkarnak. Mert az orosz és a lengyel folklór a kórus szólamaiban bontakozik ki teljes pompájában. SZABŰ G. LÁSZLÚ Csak pontosan és okosan Ma nem szégyen felnőttként sem beülni az iskolapadokba, és megismerkedni a tndomény legújabb vívmányaival. Az ntöbbl Időben egyre gyakrabbakká váltak nálunk a szeminá­riumok, rövidlejáratú tanfolyamok. Az Irodalmi Alap magyar részlege élve az adott lehetőségekkel harmadszor rendezte meg Párkányban (StúrovoJ a fordítók tanfolyamát. Mint azt 'dr. Kulcsár Tibor, a tanfolyam egyik szervezője elmondta, a (ordltők telelősséga Sagyon nagy egy nemzetiség nyelvé­nek áz ápolásában,- tisztaságának megőrzésében. Felelősség­teljes hozzáállás nélkül elképzelhetetlen a fordítói mun­ka. A fenti gondolatot hangsúlyozták többek között az előadók Is. A négy nap alatt a fordítói szakmát érintő előadások egész sora hangzott el. Pr< Zeman László,- p szakszövegek összetartozásának kér- (Jéselt taglalta, Szabőmlbál^ Gizella tanársegéd a szöveg- hűséghez való ragaszkodásról, beszélt. Ezt az elvet főleg a tankönyvek fordítóinak kell szem előtt tartani. Dr. Dénes Imre a szakszövegek nyelvi felépítésével foglalkozott. Dr. Vi­llám Obert főiskolai előadó azt hangsúlyozta, hogy az egyes tankönyvek 10—15 év alatt elévülnek, így nem tölthetik be társadalmi szerepüket. Ezért időről Időre lel keli újítani a tankönyveket. Bertók Imre docens a szlnonlmalehetőségek felhasználását és a grammatikai problémákat boncolgatta. A tanfolyam zárónapján Dvorszky Katalin tanárnő, a fizika könyvek fordításáról szólt. Előadását számos példával Illuszt­rálta, és hangsúlyozta, hogy a nyomtatott szónak súlya van. Ezt kell, hogy tudatosítsák a tankönyvek fordítói Is. Es ml szívesen tesszük hozzá, hogy nemcsak a tankönyvforditók, hanem azok is, akik a különböző csehszlovákiai magyar la­poknál dolgoznak. Éppen ezért jó. lenne, ha a jövőben a tanfolyam szervezői lehetőségét nyújtanának a szerkesztő­ségeknek ISi hogy az említett ézem'inárlumon képviseltessék magukat —es— ANIKÓ Noha javában tart a szünidő, visz- szaptllantanl az eltelt tanév eredmé­nyeire most is időszerű. Persze egy ilyen visszatekintés egyszersmind jövőbe nézésre is jő alkalom. Ám egy gimnazista vagy egy alapiskolai tanuló munkájának sikereit, szemé­lyiségének lényeges jegyeit nemcsak a tanulmányt eredmények jelzik, ha­nem az a pluszteljesímény is, melyet a szűkebben értelmezett iskolai teen­dők — az alapkötelezettségek — tel­jesítésén túl is nyújtott. Ebből a magasabb perspektívából nézve Tóth Anikó, a Nagyölvedi (Vei. Ludlncej Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola volt nyolcadikos tanulója sok sikert hozott, igazán eredményes évet tudhat maga . mögött. Megelége­déssel, lelki nyugalommal pillanthat vissza. S ez a szünidei lelkinyugalom — úgy vélem — a legnagyobb juta­lom egy diák számára. Ez esetben talán Anikó szülei számára is, akik mindketten pedagógusok, s bizonyá­ra az ő fáradozásuk, segítő készsé­gük gyümölcse is leányuk jó bizonyít­ványa és egyéb sikerei. Ismerkedjünk meg vele. Magam Kassán (KoSícej találkoztam vele elő­ször az idei Kazincszy-napok kiejtési versenyén. A versenyre magyarszakos tanára, Zoller Mihály készítette föl. A tanár így jellemezte Anikót: „Min­den iránt fogékony. Bármilyen fel­adatra kész. Elmélyülő természet. Kö­telesség- és tisztelettudó, mindamel­lett van fantáziája ...“ — Sokoldalú vagy, ezt a mamádtól tudom. Mit jelent ez konkrétabban? — Igaz, sok minden érdekel. — Például? — Például a természet. Persze ez tág fogalom. Ami az iskolát illeti, legjobban a magyart és a matekot szeretem, no meg a természetrajzot. Természetrajzból többek között nö­vénymegfigyelést kell végeznünk. Én a virágokat választottam. >— Idén természetrajzi olimpián is voltál, ■— Voltam, és most már bevonha­tom, igen szurkoltam. A szlovák ta­nulókkal egy mezőnyben rajtoltunk, hogy sportnyelven szóljak. A . mun­kám magyarul volt megírva, és szlo­vák nyelven kellett megvédeni. S az eredmény? — 'A harmadik helyen végeztem. Ügy tudom, a Dunamentl Tava­szon is harmadik lettél. Mikor? — 1979-ben, prózamondásban. — És milyen szöveggel szerepel­tél?. — Pándl Lajos Hogyan született a perbetet. mese című írásával. M 'A népmesét is szereted?. i— Azt a legjobban-. ■— Megmondanád, hogy miérti?, Miért? Mert sok lelemény - és kOttőtség van benne. »­Az idei kiejtési verseny országos döntője után, amikor átvette az első helyezettnek járó oklevelet és a nagy halom szép könyvet, megkérdeztem tőle: — Tavaly vettél részt először a ki­ejtési versenyen, s az idén újra be­neveztél. Mi volt az indítóokod? — Talán az, hogy nemcsak az iro­dalmat, hanem a nyelvészetet, a nyel­vet is igen közel érzem magamhoz. És szeretnék minél többet tudni róla. Elkértem tőle azt a papírt, ame­lyen Fábry Zoltán A nyelv maga az emberség című írásának egy részlete van leírva. Anikó az Azért szeretem a tavaszt című választható írásbelivel és az említett Pábry-szöveggel nyert első helyezést. Elolvastam neki né­hány mondatot Fábry Zoltán írásából (melyet nemrégen ő olvasott igen szép kiejtéssel, kultúráltan, közönség előtt): „Egy nép tükre, lényege, ön­kifejezése a nyelv. (...)_ A nyelv egy nép életének legfontosabb szerve: ideghálózata. Ha itt bénulás áll be, megérzi az egész szervezet. Népet csak nyelvében és nyelvével lehet fel­emelni. Nyelv nélkül nincs szellem, nincs erkölcs. A nyelv maga az em­berség. Nyelv nélkül semmi sincsen. Mindennek kezdete, gyökere és lé­nyege a nyelv, a szó. Táj és ember, történelem és vallomás, munka és pi­henés, termelés és fogyasztás, hit és akarat a nyelv segítségével élnek tu­datúnkban. Világos: a szlovákiai ma­gyarság tegnap és ma csak nyelvé­vel és nyelvében élhet emberhez mél­tó életet: Európát, kultúrát, szocia­lista humanizmust.“' S a végén meg­kérdeztem: — És érted is, amit Fábry mond? Tudatában vagy e szavak jelentésé­nek? Meglepetten emelte rám okos sze­mét, tekintetében neheztelés. Megfe­szültek arcizmai... — Ne haragudj, hogy ilyet kérdez­tem. Mi a hobbid? Tekintete lassanként megenyhül. — A zene. — Azért jársz második osztályos korodtól zongoraórára? — Ha nem járnék is Aztán Bartók-est volt a falujukban. Nagy László Bartók és a ragadozók s az Este a székelyeknél szerepelt a műsoron. Az est sikeréhez Anikó is hozzájárult. Tóth Anikó ősztől továbbtanul. KÖVESDI JÁNOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom