Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-15 / 50. szám

Hazai Lee Cooper farmer A preiovi OZKN ruhagyár ax Ixmert Lee Cooper angol cég- tOl vásárolt szabadalom alapján a közelmáltban megkezdte a kedvelt farmernadrágok gyártását. Az tj termékrfil EMIL KO* VAL mérnUk, a gyár kereskedelmi részlegének vezetSje tájé­koztatott bennünket. * Milyen fazonú nadrágokról van szó, és hány kerül belO- Ittk a karácsonyi piacra? A próbaüzem során 170 ezer kordbársony farmer nadrágot, ebből 33 ezer nőit varrtunk. Szlovákiában 66 ezer nadrágot dobunk piacra, ebból kilencezer női egy fazonban, 34, 36 és 38-as nagyságban. Ezenkívül egy férfi- és egy kamaszfazon kerül forgalomba, az utóbbi 26, 28 és 30-as nagyságban. A leg­nagyobb férfiszám a negyvenes lesz. A nadrágok ára még nem végleges, körülbelül 400 korona körül mozog majd. Hány nadrágot készítenek majd teljes kapacitással? — Jövőre teljes kapacitással gyártjuk majd a keresett nad­rágokat. Ez azt Jelenti, hogy évente 900 ezer nadrágot var­runk meg kordbársonyból és kék anyagból. (pl) Segítségünk a világnak A Csehszlovák Vöröskereszt szervezet 197S—1980 között 36 esetben nyújtott segítséget a világ egyes népeit sújtó termé­szeti csapás, háború vagy polgárháború és Járvány esetén. A legtöbb segítség gyógyszer, takaró, szárított tej, sátor, öltö­zék és orvosi felszerelés formájában elsősorban Afrikába és Ázsiába irányult. Az említett időszak alatt 12,5 millió korona értékű segítséget nyújtottunk többek között Szomália aszály sújtotta, Románia földrengés és Nicaragua, illetve Libanon pol­gárháború sújtotta népének. Afganisztán és Kambodzsa lakos­ságát a válságos időkben gyógyszerekkel és orvosi felszerelé­sekkel segftettfik. Kedvező ajánlatok A kuvaiti A1 SaiAtan utazási iroda az Idén Prágában képvisele­tet nyit. Az Iroda képviselői máris több érdekes és kedvező ajánlatot tettek. Többek között Javasolták, hogy Karlovy Vary- ban és Pöstyénben (PleSfany) nyaraló villákat építenének, amelyeknek a költségei röpke két év alatt megtérülnének. Erre azért van szükség, mert a kuvaiti turisták rendszerint népes csoporttal utaznak külföldre, és számukra a szállodai lakosztályok nem felelnek meg. A Cedok londoni képviselete útján e két fürdővárost ajánlotta fel az Ipswich Town, Man­chester United, Liverpool és Chelsea élvonalbeli angol labda­rúgókluboknak Is rehabilitáció és edzőtábor céljára. Ha létre­jön az egyezség, akkor az említett klubok Itt-tartőzkodásuk idején edzőmérközéseket Is Játszanának a legjobb hazai együt­tesekkel. A kassal (KoStcel Thália Színpad a nagy sikerre va­ló tekintettel december 16-án, szerdán megismétli Ko­csis István: Bolyai János estéje című monodrámáját. Csendes László előadásában; és december 17-én, csü­törtökön Örkény István: Kulcskeresök című darabját. Az előadások kezdete este 19.00. szálloda — HALAKNAK Amerikában, sőt Európában Is már régen szállodá­kat rendeztek be kutyáknak, macskáknak, sót lovak­nak Is. Amerikában Connecticut állam Norfolk városá­ban nemrég szállodát nyitottak halak részére. Egy ha­lacskáért a szálló egyszerű akváriumában heeti nyolc dollárt kell fizetni. Nagyobb és korszerűbb akváriu­mokban a heti'panzió 24 dollár. ADTOMOZEUM Gépkocsimúzeum létesült a Szovjetunióban a volgal autógyár mellett, Togliatti városban. A klöllltóterem külső része fölé egy felfelé szélesedő, tölcsér alakú építmény borul. A belső spirálban helyezik el a külön­böző gépkocsim árkákat, amelyek a szovjet gépkocsi- gyártás történetét dokumentálják. Az épületterv szaba­dalmi védelmet kapott A LEGTÖBBET FOTÓZOTT LANT Arra a kérdésre, hogy kiről készült havonta a leg­több fényképfelvétel, a legtöbb ember alighanem va­lamelyik fotomodellt, színészt vagy popsztárt nevezné meg, holott az abszolút rekordot egy bizonyos Karen O’Donell nevű amerikai leány tartja. Havonta átlago­san négyezer fényképet készítenek róla « de ezek kö­zül csak nemrég került nyilvánosságra az első. Karen O’Donell ugyanis a Kodak cég próbakisasszonya: a ró­la készült felvételeken próbálják ki az új nyersanya­gok testszín-vlsszaadó képességét Fényképezik nap­fényben, vlllanólámpával, reflektorok fényében, gyer­tya megvilágításban — az összes természetes és mes­terséges megvilágításban, és a színeket utóbb gondo­san elemzésnek vetik alá. Az Ifjú hölgy öt éve végzi ezt a nem kis fáradsággal Járó munkát, a kerek év­forduló alkalmából a Kodak cég közzétette fényképét a sajtóban. ULTRAHANG A PATKÁNYOK ELLEN Norvég elektronikái szakemberek elektronikus pat­kánysorompót fejlesztettek ki: olyan ultrahangos ké­szüléket, amellyel a patkányok távoltarthatók a raktá­raktól, gabonasllóktól, élelmiszergyáraktól és étter­mektől. A berendezés kifejlesztésénél figyelembe vet­ték, hogy a nagy étvágyú rágcsáll-ók különösen a nagy- frekvenctájú ultrahangoktól riadnak vissza. GÖMÖRIEK SIKERE Á szakmai Ügyességi versenyek­nek a rimaszombati (Rlmavská Sobota) sör- és malátagyárban Is szép hagyománya van. A SZISZ alapszervezet rendszeresen rendez Ilyen versenyeket. Idén azonban a sörgyári fiatalok olyan sikere­ket értek el, amelyek túlnőnek a város határain Is. Augusztusban „Ifjú sörösök, ma­látások“ elnevezéssel rendeztek versenyt, a kilenc résztvevő kö­zött Nyífor István bizonyult a leg­jobbnak, és elnyerte a gyárigaz­gató vándorserlegét. A verseny­láz csak fokozódott, amikor a SZISZ közép-szlovákiai ■ kerületi bizottsága és a martini vállalati igazgatóság októberben kerületi versenyt rendezett. A versenyző­ket a rimaszombati sörgyár látta vendégül. A résztvevőknek mind elméleti, mind gyakorlati tudásból kellett 'A rimaszombati csapat vizsgázni. Az összesítésben és a gyakorlati versenyben a hazaiak vitték el a pálmát az Anna Ste- lová, Rózsa Allca, Nyífor István és Koczka Károly összetételű csa­pattal. Novemberben tehát részt vehettek Topolöanyban a szlová­kiai sör- és malátagyárak vezér- igazgatójának vándorserlegéért fo­lyó szlovákiai versenyen. Itt sem vallottak szégyent. A csapat a második helyen végzett, egyéni versenyben Rózsa Allca má­sodik, Anna Stelová harmadik lett. A rimaszombati sörgyár fia­tal dolgozói ezzel bebizonyították, hogy kiváló mesterei a szakmá­nak. Polgári László Klválöan látja el munkáját a Lévai (Le- vlce) Közszolgáltató Vállalat Ipolysági (Saby) villanyszerelő részlegének 32, zömében fiatal dolgozója. Frenko Lász­ló üzemvezető Irányításával széles kör­ben kibontakozott a szocialista munka- verseny. TIzenkéttagű szocialista munka­brigádja példánl már elnyerte a cím ezOstfokozatát. Munkájukat az üzemek, kOzületek és magánemberek egyaránt dicsérik. Pólyák Zoltán 8 tagú munkacsoportja például határidő előtt végezte el a zselízl (Ze- Ilezovce] gimnázium és az általános Is­kola tornatermének villanyszerelési mun­káit. Fendlak László csoportja a kékkői (Modr? Kamefl) postaépületben, és az Ipolynagyfalul (Velká Vés) művelődési otthonban végzett munkájáért kapott di­cséretet. Közben arra is marad Idejük, hogy környezetüket szépítsék. Szociális épüle­tet építettek és a városfejlesztésben 400 órát dolgoztak le. Nem véletlen tehát, hogy a közelmúltban Immár harmadszor nyerték el a vállalati szakszervezeti bi­zottság vándorzászlaját. BELANVI JANOS kivAlö dolgozok Kocsis János Igazgató átnyújtja a vándorzászlót. A SZISZ SZEREPE A TEST- ÉS HONVÉDELMI NEVELÉS FEJLESZTÉSÉBEN KASZNÁUUK KI lOBBAN A LEHITŰSÍGEKIT Szocialista társadalmunkban mind nagyobb szerepet kap a testkultúra, amely közvetlen kihat az ember fi­zika! és lelki életére. A honvédelmi és testnevelés küldetése egyértelmű: fejleszteni az ember egyéniségét, megszilárdítani egészségét, munkaké­pességét, és fokozni honvédelmi fel- készültségét. A Szocialista Ifjúsági Szövetség o- roszlánrészt vállal a honvédelmi és tömegsport fejlesztéséből. A SZISZ szervei és szervezetei szorosan együttműködnek a Csehszlovák Test- nevelési Szövetséggel, a Honvédelmi Szövetséggel, a Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalommal, az iskolák veze­tőségeivel és a testnevelő mozgalom más szerveivel, s ez lényegesen be­folyásolja a SZISZ-ben a tömegsport- és honvédelmi tevékenységet. Az e- lemzések egész sora pedig azt bizo­nyítja, hogy a sport, a turisztika és a honvédelmi munka állandó létjogo­sultságot nyert a SZISZ-életben. Szlovákiában a több mint 16 500 SZISZ-alapszervezetben a fiatalok a sportolási lehetőségek egész sorából válogathatnak, és a számok arról ta­núskodnak, hogy az aktív pihenésnek ezt a formáját egyre több fiatal vá­lasztja. Szemléltetőfii álljon itt né­hány adat. Szlovákiában a tizenöt spartakiádszámot több mint 250 000 fiú és lány betanulta, és ezeknek a fiataloknak majd 80 százaléka SZISZ- -tag vagy pionír volt. Az egyik leg­tömegesebb ifjúsági sportmegmozdu­lás a MIadá fronta és a Smena fu­tóversenye. 1976-ban nem egész 72 000 SZISZ-tag és pionír nevezett be ebbe a versenybe, 1900-ban már 150 000-néI többen álltak rajthoz. D- gyancsak 1976-ban a tájékozódási fu­tóversenyben mindössze 500 fiatal in­dult, 1980-ban már 19 ezres tömeget mozgósított ez a versenyszám. Ha­sonló eredményeket sorakoztathat­nánk föl a lépcsőzetes versenyekről lábteniszben, asztaliteniszben, mini- futballban és más sportágakban is. A SZISZ hatására egyre több fiatal teljesíti a rátermettségl Jelvényszerző verseny (PFOV és BPPOV) feladatait. A fiúk és lányok ezrei szabad ide­jükben túrákra mennek, kirándulnak, hegyet másznak, téli és nyári turista- találkozókat szerveznek, a „100 tava­szi kilométer“ feltételeit teljesítendő hegyeink turistaösvényeit járják. Mind­ez a SZISZ-alapszervezetek munka­tervében állandó helyet kapott már. A SZISZ legnevezetesebb turistaver- senye a Rysy-túra. Az utóbbi időben megnőtt a SZISZ részvétele „A CSSZSZK lakossága nevelésének egységes rendszere“ fel­adatainak teljesítésében. A fiúk és lányok tízezrei neveznek be a duk- lai és sokolovi honvédelmi rátermett- ségí versenybe, a honvédelmi többtu­sába és a céllövő versenyekbe (lég­puska, kisöbű fegyver). A honvédel­mi kiképzőközpontokban működő SZISZ-csoportok munkájának állandó Javításával a SZISZ kiveszi részét a sorköteles fiatalok hazafias köteles­ségükre való felkészítéséből. A SZISZ feladatának tekinti a fiatalok erköl­csi-politikai, szakmai-műszaki, honvé­delmi-sport nevelését; ezt célozzák a „Tábortüzek a hegyekben“ elnevezésű szlovákiai honvédelmi Játékok is. A felsorolt eredmények azonban nem szabad, hogy önelégültté tegye­nek. A tények ugyanis arról tanús­kodnak, hogy a fiatalok számottevő hányada még nem találta meg az u- tat a rendszeres testneveléshez, hon­védelmi tevékenységhez. Vannak já­rási SZISZ-szervezetek, ahol a hon­védelmi és tömegsportmozgalom fej­lesztésében lemaradtak. Vegyük pél­dául a már említett MIadá fronta és Smena futóversenyt. Míg 1980-ban SpiSská Nová Vesben 12 000 SZISZ- -tag és pionír állt rajthoz, addig Bra­tislava IV. körzetében mindössze öt­százan, jóllehet e két szervezet tag­bázisa körülbelül egyforma. Ugyan­csak nem lehetünk elégedettek a mi- chalovcei, a dunaszerdahelyl (Dun. Streda), az érsekújvári (Nővé Zám- ky), a losonci (LnCenec) és Bratis­lava más körzeteinek fiataljaival, szintén másképpen viszonyulhatná­nak ehhez a szép tömegsportverseny­hez. A SZISZ szerveinek és szerveze­teinek a tömegsport fejlesztésében te­hát számottevő tartalékai vannak. A honvédelmi és tömegsportmozga- lom mérlegét ne a rendezvények szá­ma alapján vonjuk meg, hanem a- szerint, mennyire szolgálják a rész­vevők egészségét, edzettségét, meny­nyivel járulnak hozzá nevel^ttkhöz. Az alkalomszerűségnél egyáltalán nem beszélhetünk minőségről. A ki­sebb intenzitású, de rendszeres test­edzés sokkal hasznosabb, mint az egyszeri nagy lendületű nekirugasz­kodás. E szempontokat figyelembe véve a SZISZ-alapszervezeteknek javítaniuk kell a sport-, honvédelmi és turista- rendezvények tartalmi és szervezési formáit. „A közös tevékenység prog­ramja“ révén a SZISZ szerveinek és szervezeteinek el kell mélyíteniük a testnevelési szervezetekkel való együttműködést, nagyobb figyelmet kell szentelni a speciális szakkörök- nak, hogy munkájuk rendszeressé váljék. Az egyes sportágakban ren­dezzünk hosszútartamú versenyeket. A természetjárást, turisztikát kapcsol­juk egybe a honismereti neveléssel, forradalmi múltúnk megismerésével, a környezetvédelemmel. A fiatalok honvédelmi-hazafias nevelését végez­zük átfogóbban. Helyezzünk nagyobb hangsúlyt a lakosság civilvédelmére és a fiatalok honvédelmi-műszaki fog­lalkozására. Törekedjünk arra, hogy a 14—18 évesek kiérdemeljék a rá- termettségi Jelvényt. E feladatok teljesítésével a Szocia­lista Ifjúsági Szövetségben Jobb lesz a testnevelő-honvédelmi munka. Ha mindezt közös erővel valóra váltjuk, az eredmények sem maradnak el: e- gészséges, edzett, szilárd erkölcsi-po­litikai tulajdonságokkal felvértezett ifjúságot nevelünk, amely büszke lesz pártunk és a munkásosztály for­radalmi hagyományaira, a szocialista táborhoz való tartozásunkra, építi ha­záját és azt mindenkor kész megvé­deni. £s a CSKP XVI. kongresszusá­nak irányelvei is ezt tűzték ki elénk. PhDr. KOKOSKA JOZEF, a SZISZ SZKB testnevelést és honvédelmi osztályának veze tője v

Next

/
Oldalképek
Tartalom