Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-01 / 48. szám

6 A RÁDIÓRIPORT JIBIIEIIA Hatvan éve hangzott el a rádióban az első sportriport. Jack Dempsey és Georges Carpentier, a két kiváló ököl­vívó 1921. július 2-án vívta egymással az „évszázad mér­kőzését“. Az emberek millióit érdekelte a hivatásos ne­hézsúlyú világbajnokság döntője, de New jersey-ben csak 100 000 néző fért be a stadionba. Az RCA — Radio Corporation of America — vezetői­nek ekkor eredeti ötlete támadt. Hobokenben ideiglenes rádióadót építettek, majd két pergő beszédű riportert szerződtettek, akik felváltva számoltak be a mérkőzés lefolyásáról. Dempsey a negyedik menetben kiütéssel győzött, de az igazi győztes ebben az esetben mégis a rádió volt. Ez az első rádióban elhangzó sportriport ugyanis mindent elsöprő sikert aratott. A következő na­pokban valamennyi akkor kapható rádiókészülékét el­kapkodtak az Egyesült Államokban. Az addig gyerek­cipőben járó rádió néhány nap leforgása alatt tömegek­hez szóló, országos jelentőségű hírközlő intézmény lett. A két sportriporter közül pedig az egyik, David Sarnoff, a később hatalmas vállalkozássá terebélyesedő RCA rá- díótársaság elnökévé lépett elő. A televízió elterjedésével azt jósolták, hogy a rádió sportadásainak népszerűsége fokozatosan csökkenni fog. Akiknek azonban halálhírét költik, azok általában so­káig élnek — a népi szólásmondás igazsága szerint. A rádió sportközvetítései a televízió rohamos elterjedése ellepére megőrizték előkelő helyüket, népszerűségük csaknem változatlan. A legújabb közvéleménykutatási adatok szerint a svájci rádió német nyelvű adásaiban még emelkedett is a sportközvetítések népszerűsége. 1978--79-ben a hallgatók a 8. helyre rangsorolták a sportközvetítéseket. 1980—81-ben már a 4. helyre léptek' előre. Hallgatottság szempontjából csak a hírszolgálat, a svájci népzene és a szórakoztató zene előzte meg a sportközvetítéseket. OLAJDOLLÁR — BRAZIL STÍLUS A SZENZÁCIÓ: KATAR Az ausztráliai labdarúgó ifjúsági Világ Kupában a döntőben az NSZK ugyan fölényesen f4:0j győzött, a szenzáció mégis megszületett: Katar válogatottja volt az ellenfele. A mindössze 250 ezer lakosú Katar, amely az igazolt játékosok számát tekintve egy angliai kisvárossal sem versenyezhetne — meglepte a világot. A csoportmérkő­zéseken Brazíliát verte meg [3:2), ami nem utolsósor­ban a brazilok érdeme. Az történt ugyanis, hogy a brazil Evaristo és négy társa két évvel ezelőtt Katarba érke­zett, hogy eleget legyen a trónörökös, Abdullah Bin Kha- lifa-al-Thani sejk kívánságának és világszínvonalra emel­je a törpeállam labdarúgását. A brazil futballoktatók me­sés fizetést kaptak, és mint a mellékelt példa mutatja, gyors sikert értek el. Kezdetnek kiválasztottak kilenc­ven (t) játékost, és két hónapra Brazíliába vitték őket. A harmincöt legtehetségesebb a sejk jóvoltából a világ­bajnokság előtt ismét Brazíliában edzőtáborozott, majd különrepülögépen a döntő színhelyére, Ausztráliába uta­zott. A legtöbb katari labdarúgó diák vagy katona. Amatőr mivoltukhoz a sejk bőkezűsége dacára sem férhet két­ség. Gyorsak, ügyesek és taktikailag is felkészültek. Edzőjük szerint „jó fiúk, bátrak és technikailag egé­szen tehetségesek“. Spgrthoz való viszonyukról sokat elárul az a történet, amelyet a londoni Times közölt róluk: az Egyesült Államok ellen döntetlenül végződött csoportmérkőzésük után visszautasították a felkínált pénzjutalmat, mert úgy érezték — győzniük kellett vol­na. Örtusázónak mml manökömek hívták Franciarszág első női öttusabajnoka á bretont Christi­ne Príou, aki három éve foglalkozik a férfiaktól „elta­nult“ sporttal, s az 1979-es francia ranglistán — akkor 20 esztendősen — máris a második helyet foglalta el. Tavaly az egyik futóedzésen — erdőben gyakorlatozott — levelek fedte gödörbe lépett, és súlyos bokaszalag- -szakadást szenvedett, ezért 1980-ban jóformán nem is edzhetett. Az év végén azonban újra kezdhette, s idén tavasszal már minden számban felülmúlta korábbi csúcs­teljesítményeit, így fölényesen nyerte a francia női pentatlonisták bajnokságát. Christine 177 centiméter magas, mindössze 54 kilós, úgynevezett manokenalkat. Ezt bizonyítja az is, hogy már több üzletház kínált ajánlatot a bájos bretoni haja- donnak, akit egyébként 16 éves kora óta a fodrászok is üldöznek, hogy vele mehessenek bemutatókra. Príou kis­asszony azonban semíniért sem cserélné el az öttusát, csaknem minden szabad idejét a versenyzésnek és az edzésnek szenteli, úgyhogy néhány napja már a vőlegé­nyét is kikosarazta ... Az US Metro versenyzönője tejébe vette, hogy az 1982- es párizsi női öttusa-világbajnokságon az első három közé kerül. Igazi sportamazonnak számít, hiszen az öt­tusa versenyszámain kívül még szívesen kerékpározik, teniszezik, a tengeren pedig széldeszkázik. Van még egy kedvenc szokása: edzés után beül a kedvenc cukrászdá­jába, és gyors egymásutánban megeszik — legalább — öt-hat finom süteményt. Az ö 54 kilójával nyugodt szív­vel meg Is teheti. > -. KABALA, HOHÖ ÉS A TÖBBIEK A bratlslavai Aranyhomok-tavon az idei felnőtt- és Ifjúsági csehszlovák kajak-kenu bajnokságon 54 versenyszámban avat­tak bajnokot. A szlovákiai szakosztályok tagjai 20 aranyérmet nyertek; három-három került a somorjal Blttera Mihály és a komáromi Viszlay László birtokába, akik az Ifjúságiak kajak kettesében egyetlen távon (500, 1000 és 10 000 méteren) sem találtak legyőzőre. Korántsem ezek voltak csupán a csallóközi kajakosok-ké- nusok egyetlen figyelemreméltó eredményei az utóbbi Időben. A Spartak Komárno és a Slávia SZM versenyzői már jő pár éve kiharcolták helyüket a csehszlovák élvonalban. Főleg Ko­máromban nőtt fel egész sor válogatott szintű „vizes“, míg a szerényebb múltú somorjai klub elsősorban a serdülő korcso­portokban dominált. Ám idővel a nagy ígéretek is felnőnek, s nemcsak Masár Félix, a csehszlovák kajakos mezőny kiemel­kedően legjobbja, a világbajnoki bronzérmes kezdett Somorján, hanem a jelenleg legsikeresebb hazai szakosztály, a CH Brati­slava további tagjainak túlnyomó többsége is: a három Bugár testvér (két lány és egy fiú), Vass, a VaSák testvérek. Bogár, Bartalos, Botló, Kovács Jóska... így tehát Bittera Miska csak egyike azoknak a sikeres spor­tolóknak, akik az évek folyamán Székely István gimnáziumi tanár és elismert edző keze/alól kikerültek. A másik oldalon Soós Tibor mérnök, aki egyben a komáromi szakosztály elnöke is. Tizenhárom éves korában került hozzá a kis Viszlay, aki máig sem tartozik a különösebben megter­mett legények közé, ezért társai előszeretettel nevezik Kaba­lának. (Bittera beceneve viszont Mohó — ennek eredetéről közelebbit nem tudunk ...) Laci, aki egyébként az ipari szakközépiskola végzős tanu­lója, eleinte úszott, majd — miután a pionírotthonban meg­ismerkedett az új sportág alapjaival — fanatikus kajakos lett. Nem egyszer szinte fékezni kell az edzésben, igazi „hajtós“ gyerek. Ügy mint Bittera esetében, önála is nemcsak edzője példája, de,az édesapja buzdító szava is sokat jelent. Miska egyébként autószerelőnek' tanult ki, úgyhogy jövőre már a katonai szolgálat várja ... Szétesik az ,,arany-páros“? Valószínű. De tulajdonképpen hogyan is alakult? Kajakosoknál, kenusoknál szokás, hogy egy-egy különböző klubokban versenyző sportoló máshol talál partnert, szaknyel- ven szólva „összeül“ valakivel. így történt ez esetben is. Mindketten a hazai élmezőnyhöz tartoznak egyesben is, fő­leg Bittera mutatott ígéretes formát az idény első felében. Az egyes versenyszámokban azonban Vladimír Trepák, a Slávia UK versenyzője volt a legesélyesebb (később aztán nyert is három aranyat), így a párosban mutatkozott több .lehetőség a sikerre. A két edző gondolt egyet és — megegyeztek. Bár csak rövid ideig evezett együtt a ké^ fiú, az összehang a ha­jóban csaknem tökéletes volt közöttük, a csapások „szinkron­ban“ voltak, ami ebben a sportágban, ahol a lapátok mozga­tásában milliméterek is szerepet játszanak, lényeges tényező. Nem volt egyébként könnyű dolguk, hiszen az ellenfelek Is igen komoly erőt képviseltek, főleg a bratislaval Buőek-Gocky és Kadnár-Condenár kettősök, amelyek szintén a válogatott keretbe tartoznak ... Annál értékesebb a három aranyérem. Elnéztük a bajnokságon a karcsú, elegáns hajókat, amint könnyedén siklottak a vízen; bennük a kisportolt, edzett fiúkat, lányokat. A be nem avatottak talán- el sem tudják képzelni, de egy ötszázas verseny után legalább olyan szaporán szedik a levegőt, mintha lefutották volna ugyanezt a távot. Nehéz, de szép sportág a kajak-kenu. Az ifjúsági „aranypáros“: elöl Bittera Mihály (Slávia SZM Sd- mortn), mögötte Viszlay László (Spartak Komárno). Annál inkább sajnáltuk, araikor októberben a „Csallóköz körül" elnevezésű nerazetkö.zl szakaszverseny résztvevőinek mezőnyével bekóboroltuk a Kis-Dupa romantikus ágait, hogy e kitűnő természeti adottságokkal rendelkező vidéken milyen kevés a kajak-kenuval foglalkozó sportegyesület. Nyárasdon (Topotníky) például csónakház is áll a parton —■ sajnos, ki­használatlanul. Székely István, Soós Tibor és a többi edző váltig hangoztat­ják, hogy sok errefelé a tehet.séges fiatal. Az imént fölsorolt példák Is iDlzonyitják talán: érdemes len­ne velük foglalkozni... MAfOR LAJOS A szerző felv. FIATAL .JÁTÉKVEZETŐK A Járási sportbizottságoknak egyre több fiatal labdarú­gó-játékvezetőre van szük­ségük. Olyan emberekre, akikből a kerületi és a szlovákiai bajnok­ságokat Irányító játékvezetőbe lesznek. A lévai járásban a fia­tal játékvezetők nevelésében szép eredményeket, érnek el. A játék­vezetői bizottság lehetőséget ad minden volt aktív labdarúgónak vizsgázni a labdarúgás szabályai­ból, utána pedig egyre nehezebb­nek ígérkező rangadókkal oízza meg őket. A képen Tevő három fiatal játékvezető: Babic József Déménd (Demandice), Milan Vy- skoőil, az Agro Levice és Sáfár István, a Lokomotíva Kozárovee í Nagykovácsi) volt labdarúgói például a kerületi bajnokságba lettek besorolva. Babic József huszonhat éves SZISZ-tag, az ipolysági (SahyJ kőolajvezeték technikusa, a köz- sé.g legjobb labdarúgója volt. Egy év járási biróskodás után jutott a kerületi I. B osztályba. Minden mérkőzésére szorgalmasan ké­szül, és hetente Irétszer három kilométert fut, hogy jó erőnlétben legyen. Célja: minél előbb az I. A osztályba, utána meg a felsőbb osztályokba kerülni. Marian VyskofSil á lévai V. I. Lenin Gyapotfeldolgozó Vállalat szakembere. Négy éve bíróskodik a járásban, és közel 200 mérkő­zést vezetett. A SZISZ Lévai Járá­si Bizottságának tagja, a honvé­delmi sportjátékokkal van meg­bízva. A fiatal huszonnyolc éves párttag üzeme szakszervezetében a dolgozók sportjátékait, vetélke­dőit szervezi. Az Agro Levice ré­gi tagja, és hő vágya, hogy pár éven belül magasabb bajnoki osz­tályban vezethessen mérkőzése­ket. A harmincéves Sáfár István öt­éves kora óta a Slhvan Levice labdarúgó-együttesének a tagja. A kölyökcsapatban kezdte, később az ifjúsági, majd á felnőtt csapat legjobb játékosának tartották. Sportpályafutásának utolsó évei­ben a Lokomotíva Kozárovee csa­patkapitánya volt, és vezetése a- latt ez az együttes az I. B asz- tályban szerepelt nagy sikene). „Labdarúgás nélkül el sem tu­dom képzelni az életemet, hiszen a sportpályán töltöttem éle em java részét“ — vallja magáról Sá­fár István játékvezető, akit egy­évi járási szereplés után a lévai járási labdarúgó-szövetség a iiyu ,gat-szlovákiai kerületi' bajnokság­ba javasolt. A Lévai Szölgáitaíó- vállalat szakszervezeti elnöke, na­gyon közkedvelt, talpraesett 'fia­talember, aki bizonyára a játék­vezetéssel is sok barátot szerez majd ' magának. S nem utolsósor­ban: ténykedésükkel hozzájárul­nak a vidéki labdariigás színvo- nalán.'ik emeléséhez. Bélányi János babic József, Marián Vyskocil és Sáfár István »•

Next

/
Oldalképek
Tartalom