Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-11-10 / 45. szám
ét 4 M Társadalmi gondoskodás a családokról Araikor a házasrársak odáig i útnak, hogy tovább már képtelenek egymás mellett maradni, és a bírósághoz fordulnák házasságuk felbontása végeit, nemcsak kettejük életéről döntenek, hanem a gyermekeikéről is. A kiskorú gyermek peárg nem érti, miért van neki ezentúl már csak anyukája vagy apukája. ?:.s, e.sténként hasztalan várja haza a másik szülőt... Számára egyelőre csak ez . a MIÉRT létezik. Szlovákiában az^ elmúlt évben 6m51 házasságot bontottak ÍhI, amelyek 70 százaléka ki.sgyermekes család volt. Mnm kell hozzá nagy matematikai tudás, hogy kí- ssámítsuk. hány csonkán ma- "adt család ez, ahol a gyermeknevelés csak az egyik szülőre hárul, általában az anyára. E szétesett családban érezhetően megváltozik az cl'etszínvont 1 is. De a válás ki- rnondásával a társadalom problémái szintén gyarapodnak: segíteni kell ezeket a úsnládokat. Az életnek erről a szomorú oldaláról beszélgetünk dr. Marta l ei Kovával, az SZSZK Munkaügyi és Népjóléti Minisztériumának dolgozójával. MIÉRT? —^ Milyen formában f;ondoskodnak a nemzeti bizottságok az arra rászo- rulö kisgyermekekről és fiatalokrúl? — Az elmúlt tíz esztendőben társadalmunk szociális gondoskodása egyre sokoldalúbb. Ebben Igen fontos szerepet töltenek be a nemzeti bizottságok; az ezzel a feladattal megbízott dolgozók felkeresik a társadalom segítségére szoruló családokat, gyermekeket, óvják őket a káros környezeti hatásoktól, azonnal közbelépnek, ha. például a szülők hanyagságából gyermekeik egészsége, testi épsége forog veszélyben. Intézkedéseket foganatosítanak a felelőtlen, gondatlan szülőkkel szemben. Ezt példával Is alátámasztom: a hatodik ötéves tervidőszakban a családjogi törvény erre vonatkozó paragrafusa értelmében 390 esetben megvonták a családi pótlékot és a helyi nemzeti bizottság vásárolta meg ezeknek a gyermekeknek a szükséges holmikat (ruházat, napközi díj). A járási nemzeti bizottságok szintén oroszlánrészt vállalnak a családokról és a gyermekekről való gondoskodásböl. A gyermeknevelésről és gondoskodásról a szülők-gyerme- kek jogairól és egymással szembeni kötelességeiről, behajtják a tartásdíjat, döntenek az elvált szülök láthatási jogáról. A szülők elsöprő többsége eleget tesz gyermekeivel szembeni kötelességének, de a nemzeti bizottságoknak így Is jócskán akad dolguk. Évente átlag közel 23 ezer családnál kell így vagy úgy közbeavatkozni. Leggyakoribb a tartásdíj behajtása, de vagy 51 ezer esetben az elvált szülök viszélykodásában kell dönteniük, amikor az egyik fél megtagadja, hogy a gondjaira bízott gyermeket a másik szülő láthassa. Évente 39 ezer bírósági tárgyaláson döntenek a gyermekekről. — Ezek a mind nagyobb méreteket ültő problémák elsősorban a válások veleiáröi. Hogyan lehet megküzdeni velük? — A válásokat leginkább a gyermekek sínyllk meg. Számukra ez óriási lelki megrázkódtatás, az államnak pedig tetemes kiadásokkal jár. A hatodik ötéves tervidőszakban a szülök válása miatt 35 ezer gyermek szorul ajnb szociális gondoskodására. Ezért legfontosabb küldetésünknek a preventív gondoskodást, a házasságok megszilárdítását tartjuk. Szlovákia mindhárom kerületében és összes járásaiban házassági tanácsadókat létesítettünk. Tevékenységüket két adattal illusztrálom: öt évvel ezelőtt 805 esetben fordultak ide a házastársak problémáikkal, az elmúlt esztendőben viszont már a tanácskérők száma 2300-ra emelkedett. A tartósság szempontjából a fiatal házasságok az úgynevezett rizikós kapcsolatok közé tartoznak. A nemzeti bizottságok a segítség sajátos formáit dolgozták ki, hogy megkönnyítsék a kezdő házasoknak leküzdeni az adaptációs nehézségeket, így mege-lőzve kapcsolatuk széthullását. És bevált ez a módszer. Az elmúlt három évben az SZSZK Munkaügyi és Népjóléti Minisztériuma és az Igazságügyi Minisztérium megegyezése értelmében a tanácsadók és a bíróságok együttműködése egyre e- redményesebb. Arra törekszenek, hogy a kisgyermekes szülők házasságát, ha az meginog, megmentsék. Évente átlag 830 válófélben levő házaspárnak javasolta a bíróság, hogy látogassák meg a házassági tanácsadót. A szakemberekkel való őszinte beszélgetés után ezeknek a pároknak az egynegyede elállt válási szándékától. — A rendezetlen körülmények között élő családokból kerülnek ki az úgynevezett nehezen nevelhető és a bűnöző gyermekek. Mit tesznek ezekben az esetekben? — Az elmúlt öt évben a nehezen nevelhető gyermekek száma növekedett. Ez részint azzal magyarázható, hogy több most a 15 éven aluli fiatal, másrészt dolgozóink Igyekszenek „feltérképezni“ ezeket a családokat. A gyermekek általában a szabad Idejükben követik el a bűncselekményeket. Feladatunk tehát a szabad Idő jobb megszervezése, az iskolakerülés kiküszöbölése, az alkoholfogyasztás és a cigarettázás megakadályozása. Sőt előfordul fiatalkorúaknál a toxíkománia Is. A nemzeti bizottságok más társadalmi szervekkel karöltve igyekeznek mindjobban „beleszólni“ ezeknek a fiataloknak a szabad Idejébe, szemmel tartani kedvenc „búvóhelyeiket“, ahol a felnőttek felügyelete nélkül elősze£e.tettel gyülekeznek, tengenek- lengenek. A nemzeti bizottságok nagy figyelmet szentelnek az alkoholista és delikvens (bűnöző) szülök gyermekeinek. Segítenek a szülőknek kigyógyulni káros szenvedélyükből, újra beilleszkedni a normális társadalmi életbe. A járási nemzeti bizottságok család- és gyermekvédelmi osztályának dolgozói fellépnek a felelőtlen szülőkkel szemben, nevelő célzatú beszélgetésekkel próbálják őket ráébreszteni szülői kötelességeikre. A nehezen nevelhető gyermekek száma azért is emelkedőben van, mert sok helyen megszegik a törvényt és a tilalom ellenére kiskorúaknak Is alkoholt szolgálnak fel. Itt az egyedü-* 11 megoldás az, hogy a törvény semmibe vételéért szigorú büntetést szabjunk ki. — Térjünk még vissza a gyermek- tartáshoz. Milyen mulasztásokat követnek el a szívtelen szülők? — A családjogi törvény értelmében a kiskorú gyermekekre tartásdíj jár, amelyet a nemzeti bizottságok szükség esetén kiegészíthetnek. Az SZSZK- ban az elmúlt öt évben az erre a célra folyósított összeg 13,2 millió koronáról 22,2 millióra emelkedett, a gyermekek száma pedig, akikre folyósították 12 743-ról 17 825-re emelkedett. Ezt a pénzt a nemzeti bizottságoktól olyan gyermekek kapták, -akiknek a szülei betegség, rokkantság miatt a- nyagl nehézségekkel küzdenek, vagy gondatlanságból, felelőtlenségből elhanyagolják a családot. Megint csak a szociális dolgozók odaadó munkájának eredménye e szociális, kis jövedelmű, sokgyermekes családok felkutatása, ahol például az anya keresetétől éppen azért esik el a család, mert az „főállásban“ tölti be anyai hivatását. Igen nehéz azt a pénzt behajtani, amelyet a nemzeti bizottságok az elmaradt tartásdijat pótolva, előlegként folyósítanak a rászoruló családoknak. Ilyenkor a tartás- díj fizetésére kötelezett szülő bújócskát játszik a törvénnyel: munkahelyet változtat, s mire kiderítenék, máris odébbáll, vagy csak annyit dolgozik, hogy saját magának a létminimumot megkeresse. E visszaélések megakadályozására az SZSZK kormányának elnöksége intézkedéseket foganatosított, — A válásokkal hiányos, csonka családok keletkeznek, amelyek képlete általában így fest: anya és gyermekek. A nemzeti bizottságok hogyan segítik ezeket az egyedfliállö, nehéz helyzetbe került anyákat? — Fokozottabb szociális törődéssel. Fontos szerepet tölt be a szociális gondozószolgálat. Az első Ilyen szociális gondozőállomást a Bratlslaval 1. Körzeti Nemzeti Bizottság létesítette 15 gyermek részére. Példájukat követte a Kassal (Koáice) Városi Nemzeti Bizottság, ahol szintén 15 gyermekről gondoskodnak, majd a Ban- ská Bystrica-l Jnb Balá2e községben, ahol húsz gyermek részesül sokoldalú társadalmi törődésben. Természetesen a gyermekek szempotjából ez átmeneti megoldás, de bevált és kiszélesítése kívánatos. Kassán és Érsekúj- várott az egyedülálló anyák és gyermekeik számára otthont nyitottak, a- hol az erre rászorulók nemcsak lakhatnak, hanem szakemberektől nevelési tanácsokat Is kapnak, segítenek nekik megfelelő munkát találni, gyermekeiket pedig bölcsődébe, óvodába elhelyezni. — Mire összepontositják figyelmüket a jövőben? — Mindenekelőtt javítani akarjuk a nemzeti bizottságok preventív célzatú nevelő munkáját, a házasságok, a családok megszilárdítása, valamint az ifjúság törvénybe ütköző cselekedeteinek megelőzése végett. Ezen mindenekelőtt az ellenőrzést értem, azt, hogyan teljesítik a szülők gyermeknevelési feladataikat, mire fordítják a családi pótlékot, hogyan élnek, a családnak a gyermekeknek nyújtott társadalmi segítséggel, mivel töltik el a gyermekek s a kiskorúak a szabad Idejüket. Az ügy érdekében elmélyítjük együttműködésünket a társadalmi szervezetekkel. A kerületi nemzeti bizottságok bővítik a nevelőintézeteket, hogy az állami és tartós szociális gondoskodásra szoruló gyermekeket legyen hol elhelyezni. Kiterjesztjük a szociális gondozószolgálatot. További otthonokat létesítünk egyedülálló a- nyáknak. Munkánk súlypontja ismétlem a megelőzés lesz. l. B. Mert az én I hibám (Dj Ifjúság, 43. és 44. saám) Az Oj Ifjúság az utóbbi Időben két komoly témát Is felvetett a lap hasábjain, éspedig az alkoholizmust és a válásokat. Sajnos, egyik riportban sincs szó az alkoholizmus miatt felbontott fiatal házasságokról, pedig nagyon fontosnak tartanám szellőztetni ezt a témát egy ifjúsági lapban. A húgom a kerületi bíróságon dolgozik, és gyakran beszél a munkájáról. Higgyék öl, ha nem lenne bor, sör, pálinka, akkor legalább a felére csökkenne a válások száma. De így? Az alkohol elérhető mindenki számára, és elég, ha a feleség néhányszor elnézi férje „kiruccanását“ az alkohol világába, s a lejtőn többé nem lehet megállni. Munkahelyemen Is gyakran beszédtéma az alkohol és a válások összefüggése. Júliustól ÚJ kollégát kaptunk, aki még a szokásos « beugrót sem volt hajlandó alkohollal elütni. Szerencsétlenségére egy alkoholnak hódoló építésvezetővel kapott közös Irodát Vártuk a következményeket. Az új kolléga nagyon tehetséges, készséges fiatalember, igyekezett Is mielőbb beilleszkedni a társaságunkba, lehet, hogy éppen emiatt néhányszor engedett munkatársa és közvetlen főnöke csábításának, és elment vele „ebédelni“. Utána két-három napig Is gyógyította magát Könnyen elképzelhető a folytatás és a vég: ha fiatal kollégánk szervezete jobban bírja az italt, alkoholistává válik. Nem így történt. Koc-' káztatva baráti viszonyát, sőt a prémiumát Is, visszautasította közvetlen felettese ebédmeghívásait Érdekes, hogy az emberek többsége elítéli az Ilyen • viselkedést Hogy miért, nem « tudom. Kicsi a szakszervezetek és a gazdasági vezetők beleszólási joga a dolgozók életmódjába. Tudom, hogy ez magánügy, de kihez forduljon segítségért az a családanya, fiatal feleség, akit nem gazdasági okok miatt aggaszt férje iszákos- sága? A nők többsége — ha alkalmazásban van — önellátó, így „csak“ házassága jövőjét, kapcsolatukat féltt Lehet, hogy valaki erre azt mondja, kérjenek tanácsot a házassági tanácsadóban. Ezt Is ismerem. A barátnőm kétszer Is volt az Iszákos férjével együtt, aki ott meg is ígérte, ezentúl jó fiú lesz. De ml történt? Az első kisebb nézeteltérés után elment a kocsmába, leítta magát. A felesége csak másnap tolta őt haza egy kétkerekű kordén. Nem a ' kocsmából, onnan este tízkor kidobták. Az önkiszolgáló üzlet udvarán akadták rá az elárusító- nők, elkergették, és ö ismét egyenesen a kocsmába ment. Akkor már a fél falu rajta nevetett. Felesége úgyszólván utolsóként szerzett tudomást hollétéről. Hol volt akkor a fiatal pszicholőgusnő, akinek még életében nem volt dolga részeg emberrel, és lehet, hogy messziről elkerüli még a büféket is. Hol volt? Bizonyára a tanácsadó kényelmes fotelébe süppedve szürcsölte teáját, esetleg idegen szak- kifejezésekkel dobálózott egy ötven év körüli páciense előtt, ö azonban amúgy sem tehet sokat a házasságok megmentéséért. Ami engem jobban bánt, az a társadalmi Összefogás hiánya, az, hogy kinevetjük a részeg embert, italozásra buzdítjuk, a kocsmákban kiszolgálják őket, még ha részegek is, és a sértéseket, a károkat, amelyeket részeg állapotban követnek el, törvényeink Is bocsánatos bűnnek tartják, pedig szerintem kétszer akkora büntetés járna a részegen elkövetett bűntettekért. S. M. Bratislava