Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-10-27 / 43. szám
4 iÜ- RUTP.TaRGYALÄS volt — MONDJA A SZENÁTUS ELNÖKE. SZAMÁRA, AKI NAPONTA BONT FÖL HÁZASSÁGOKAT. KÉT EMBER KÖ- ZOSSÉGÉT, VAGY BÉKÍT KI HÁZASFELEKET, LEHET, RUTINTARGYALAS VOLT EZ- A MÁSFRs. ÓRA. TAPASZTALATAIRA VALÖ TEKINTETTEL AZT IS ELHI SZEM, HOGY MÁR A TÁRGYALÁS MEGKEZDÉSE RT.LiT TUDTA AN?CAK KIMÉ NETiaÉT. DE MIT JELENTETT EZ A MÁSFÉL ÓRA. EZ A NAP EGY NO ÉS EGY FÉRFI Életében, akiket hét évvel ezelőtt boldog ifjü párként ünnepelt A NÁSZNÉP? A FEr E,StG Huszonhét éves egészségügyi nfivér, egy ittéves kisfiú édesanyja. — Olyan családban nevelkedtem, amelyben a családfa legtávolabbi leszármazottja sem bontott fel házasságot. — Pedig, mint a tárgyalás egyik tanúvallomásából kitűnt, édesanyjának erre már számtalanszor lett volna oka. — Én ezt nem így látom. Nem az a fontos, hogy két ember hogyan él, hanem az,- hogy együtt vannak. Engem elhagyott a férjem. — De úgy, hogy hívta, menjen vele. — Hová? Egy szobában kellett volna aludnom a halálosan beteg apóssall — Az előbb azt mondta, a rokonságukban eddig nem volt válóper. Válóok-e, ha a házastársak egyike beteg apját gondozza, és ehhez elvárja társa segítségét Is?, Apámhoz nem vihettem a családot, rozoga falusi házban él, de úgy gondoltam, találok egy albérletet, almi majd csak valahogy kibírjuk, míg lakást kapunk a városban. Alig kezdtem intézkedni, megbetegedett az j apám, és minden összeomlott. Ápolása tel- i jesen lekötött. Szerettem volna, ha a fele- í ségem és a fiam is mellétem van, hívtam ; Is őket néhányszor, Ildi meg Is ígérte, hogy eljön, de nem jött. — Maga, ugye, nem akarja házasságuk felbontását? — Nem akaromi Válni nem a feleségem- j töl, hanem attól a bolondokházától szeret- ! nék. Lassan egy éve, hogy eljöttem onnét, sokat öregedtem ez alatt az Idő alatt. Valamikor én Is szerettem szórakozni, társa- Ságba járni, de más a legényélet és más a házasélet. Főleg, ami a költekezést, fele- I lősségérzetet illeti. Képzelje el, hogy a hét év alatt mindössze négyezer koronát taka- ‘ rítottunk meg, miközben semmiféle .kiadávele, hogy mit is vegyünk a pénzünkön, azt hiszem, leszünk ml még csak az egymásé, mert én így alcarom. A TfíBBiraC _____________________- A tárgyalóteremben Jelenlévők valameny- nylen a ház lakói: Ildi szülei, nővére, annak férje és a legidősebb nővér. A bíró kétszer Is figyelmezteti zajongő társaságukat, viselkedjenek tlsztességtudóan. Helyenként fel-felzúgnak: Feri biztosan valamilyen növel él, lehet, hogy már gyereke Is van, elvitte Ildi bankkönyvét is, meg az aranygyűrűt, mikor hozza vissza ... A bíró egyedül Ildi édesanyját Idézte be tanúként. Vallomásából: — Házunkban egy szoba az övék volt. Be Is bútoroztuk, ott laktak. A konyhaköltségekre egyik lányomtól sem kértem pénzt, a férjemmel aZt mondtuk, amíg bírjuk pénzzel, addig nem szólunk. Velünk együtt lakik még a középső lányom Is a férjével és két gyerekével, valamint a legidősebb lányom, aki még hajadon. Valamennyiünknek én főzök, ezzel is a lányaimat kímélem a munkától, de úgy látszik, már ez is baj. Igazán nem tudom elképzelni, hogyan is gondoskodhatnának önállóan a háztartásukról, hiszen Ildi műszakokban dolgozik, a másik lányom meg délután fél hatkor jár haza. Ferit befogadtuk, nálunk az úgy van, hogy akit a lányunk férjül választ, azt a családunk, a ház is befogadja, tagjának tekinti, és éppúgy kiáíl mellette, mint a többi mellett. Lehet, hogy túl. vidáman, gondtalanul élünk, de már Ilyen a természetünk. Az én szüleim félcigányok voltak, tőlük örököltem a jókedvemet, és ebben és nem látok semmi kivetnivalót. Megtörtént, hogy a férjem elltta az egész fizetését, mégsem szaladtam a bíróságra azzal, hogy válni akarok, össze is törte volna a 1 csontjaimat. Kibírtam a lányaimmal együtt, 1 pedig nehéz volt. Feri itthagyott bennünket, ESZÜNK Ml MÉG — Apa csak azután betegedett meg, hogy Feri, a férjem elköltözött tőlünk. A szenátus elnöke a felperesnek, a feleségnek a következő kérdéseket teszi fel: — Részegeskedett a férje? — Nem. — Vétett a házastár'Si hűség ellen? — Nincs tudomásom róla. — Tettlegesen bántalmazta? — Nem, soha! — Kérem, ezek után itt, a férje előtt fejtse ki, ml indította arra, hogy beadja a válőkereseteti — A férjem csaknem egy évvel ezelőtt elhagyott bennünket és nem hajlandó hozzánk visszatérni. Ez alatt az Idő alatt ugyan néhányszor találkoztunk, de úgy érzem, teljesen elhldegültem tőle, és még Jobban kiütközött az, hogy különbözik természe- | tünk. Én szeretem a vidám társaságot, a zajló életet: már az Is boldoggá tesz, ha , apa reggel a munkába indulás előtt beje- ] lenti. Időben jöjjünk haza, énekelünk egyet. ; A férjemet az ilyesmi Idegesíti. Azt Is rossz I néven vette, hogy gondjainkon megosztoztam a szüleimmel, testvéreimmel, pedig hát így a segítség is több oldalról jött. Sokáig > tartott, míg Feri megértette, felesleges otthon maradnom a beteg gyerek mellett, ha anyu és a nővérem amúgy is otthon vannak. Azt akarta, hogy az ő szolgálója, a szobánk és a gyerek rabja legyek. így nem csoda, hogy szinte szünet nélkül haragú- i dott valamiért, csupa nevetséges apróságért, j és az olyan embert, akinek nincs humorérzéke, nehéz kibékíteni. De én emiatt nem váltam volna. Elhagyott, ezért adtam be a válőkeresetet. — Viszont amit most elmondott, az nem rossz ember jellemlelrása. ' — Ezt nem is mondtam. Feri nem rossz ember, de igazat adok anyunak. Az Ilyen férj bármelyik percben elhagyhat, és különben Is a sok idegeskedéstől gyomorfekélyt kaphatnék mellette. A ' *J egymásé...“ Huszonkilenc éves, villanyszerelő. — Keveset beszélt a tárgyalóteremben. — Nem kérdeztek. — Én elhiszem, hogy szereti a feleségét. Felvonja a szemöldökét. A bíróságon képtelen- volt bizonyítani ezt az állítását. Feleségétől titokban elköltözött — megszökött (?], lehet, hogy tettével csak tiltakozni akart a tarthatatlan állapotok ellen, lehet, hogy csak felesége, Ildi érzéseit akarta próbára tenni. — Abban a házban még a feleségem sem volt teljesen az enyém. A fiamhoz nem közelíthettem apaként, csak a nagy család egyik tagjaként. A gyereknek hócipő kell, állapította meg az anyós, és még aznap elment a fiammal a cipőboltba, vásárolt neki egy pár cipőt, természetesen a saját pénzén. A gyerek nem növekszik elég gyorsan, döntötte sl egyik este a családi tanács, és azért nem nő, mert nem eszik elég B-vlta- mint. A sögornőm másnap a lábát lejárta, míg szerzett B-vitamínt, de hozta diadalittasan. Már eldöntötték azt Is, milyen Iskolába fog járni a fiam, melyik úton — mindezt nélkülünk, a szülei nélkül. A feleségemet ez sosem zavarta. Magatehetetlen teremtés, képtelen önálló döntésre. Persze rajtam is fogott a járvány, gyakran azon kaptam magam, hogy reggelenként az a- nyósom tanácsai szerint öltözködöm ... — A végén azért mégis csak egyedül menekült a járvány elől... — Hát az bizony nagy hiba volt. Előtte sokat beszéltem a feleségemnek, hagyjuk ott a házat, azt hitte; bolondozok .vele. sunk nem volt. Ez csak akkor ugrik ki Igazán, ha egybevetem azzal az összeggel, amelyet az egyéves különélés alatt egyedül takarítottam meg. Elpazaroltuk a keresetünket. Szinte minden héten átmentünk Magyarországra, mindenből csak a legjobbat vettük, és sehová sem mentünk ajándék nélkül. Valamikor házat akartunk építeni, három gyereket terveztünk ... Higy- gye el, nem tudom, ml volt a miénk abban a házban. Megtörtént, hogy a feleségem vacsorázni hívott, de míg lementünk az emeletről, valaki felfalta a kész ételt, és az összefutott ház nagy nevetéssel a macskákra kente a turpisságot. Én nem haragszom az Ilyesmiért, de úgy érzem, nem felnőtt emberekhez méltó az ilyen viselkedés. Az a ház olyan volt, mint a vasútállomás, és az volt a legrosszabb, hogy a feleségem mindig együtt nevetett a többiekkel, neki volt háttere, viszont én egyre inkább féltékeny voltam valamennyiükre. Tény, hogy mindent megkaptunk Ildi szüleitől, de ha kevesebbet kapunk, akkor azt talán jobban megbecsüljük. A bútorért, az Ingyen ételért azzal fizettem, hogy nem voltam családfő, csak egy nagy család tagja, nem voltam apa, mert a fiam visftozva elsza^ladt előlem ahhoz, akinek zsebében csokit talált, minden közös gondunk csak addig tartott, míg a feleségem be nem jelentette a háznak. Segített már valaki magán az akarata ellenére? Velem ez történt hét éven át. Lehet, hogy valaki az ilyen életet kényelmesnek tartja. Én mégis szívesebben enném a feleségem főztjét, beszélném meg vele és csak ' ' a feleségét, a flát, Gyurikát, szégyent hozott a fejünkre. Ez sokkal rosszabb, mint aki részegesen jár haza, de legalább otthon van... A szenátus csak rövid ideig tanácskozott, és döntése nem volt váratlan: B.-ék házasságát nem bontja fel, a felek jelenlegi viszonyát továbbra Is házastársinak tekinti... — Remélhetőleg akad valaki, aki összehozza őket. Rövid időn belül a járási házassági tanácsadótól mindketten kapnak meghívást egy közös beszélgetésre. Természetesen házasságuk jövője csak az ö akaratukon múlik, azon, hogy a jövőben tudnak-e jobban alkalmazkodni egymáshoz, engednek-e szélsőséges életfelfogásaikból... — mondta a tárgyalás után a szenátus elnöke. Bedobni a törülközőt, és elválni — hát ehhez valóban nem kell sem bátorság, sem megfontoltság, ennél ml sem könnyebb. Együtt élni valakivel, gyerekeket nevelni, közben lemondani sok mindenről, már sokkal nehezebb — gondolom magamban én, ak'inek nincs joga beavatkozni mások magánügyeibe. A népes család tagjait a bíróság döntése látszólag nem törte le, a víg kedélyű társaságot Gyurika ugrándozza körül. Másfél őrán keresztül, anélkül, hogy bárki is említést tett volna róla, tulajdonképpen az ő sorsáról volt szó. ZACSEK ERZSEBET Rajz: Staniaiav Hoi$ Válasz Annának ! (Oj IFJÚSÁG, 35. SZÁM) j Igazán nem tudom, hogy kt mel- | I lett állnak ki, kinek fogják pártját, ha nem egy leányanyának. Ahelyett, hogy megoígasztalnák, életerőt öntenének bele, jól odamondogatnak ne- . ki. Tudja-e a szerző, hogy az életben \ hány ember fogja bántalmazni Annát ' és kisfiát csak azért, mert Annának ; volt bátorsága apa nélkül világra hozni gyermekét. Aki elveteti, azt békén hagyják, de akt megszüli gyermekét, azt elmarasztalják, mert „akkor" tudomása sem volt a fogamzásgátló szerekről. Olvashatatlan aláírás j I I { Osztályfőnöki óra j U lH. B-ben (ÚJ IFJÚSÁG, 39. SZÁM) A diákjaim hívták fel figyelmemet az Of Ifjúság riportjára. Mi az Itko- ' Iában különösképp nem korlátozzuk tanulóink öltözködését, viszont Igaz, hogy nem tűrjük el a túl hosszú hajat, a piszkos, rongyos öltözetet. Tavaly Iskolánkban elterjedt a „csO- i vés" fogalom. Szerencsére nem ta- | pasztaltuk kirívó megnyilvánulásait, de szeptemberben vagy öt diákunk i kopasz fejjel jelent meg az iskolában. Nem szóltunk semmit, nem vétettek az iskola rendje ellen, a feltünőskö- dést nem szoktuk büntetnU Más az, ha valaki csövesnek képzeli magát, hogy divatos legyen, és más az, ha valaki iskolakerülő, és minden problémát az ököljoggal próbál megoldani. Megfontoltan járunk el minden esetben, annak ellenére, hogy a szülői értekezleteken erélyes hangok követelik, neveljük a diákokat, mert kt más nevelje, ha nem az iskola. Sajnos, nemegyszer már bebizonyosodott, hogy a nevelést a hangoskodók általában a más gyerekére gondolják. Amint az övékét kezdjük nevelni, megsértődnek, és azonnal felsőbb he- { lyeken tesznek panaszt az iskolára. K. L.,^ KoSice • 'A tanárok néha teljesen érthetetlen • döntéseket hoznak. Nálunk például megtiltották, hogy a szünetek alatt leüljünk a folyosón elhelyezett pa- i dókra. Amikor az ok felöl érdeklődtünk, azt mondták, semmi közünk \ hozzá. Most tehát itt vannak a padok ! (vagy inkább dísztái^gyak?), amelyeI két senki sem használ. Zs. Margit Miért buzdítfák a gyerekeket arra, hogy saját íszlésük szerint öltözködjenek? Kinek van erre pénze? Ma még csak farmert követelnek, de holnap már a 800 koronás csizma sem , lesz jó nekik, holnapután meg már csak irhabundában lesznek boldogok. Hová, mihez vezet ez a korlátlan divatozás? Inkább az legyen a fontos, . ami a fejben van. B. Istvánná, Vei. Úlany A lányom tanítónő, két kisgyerek mamája. Tavaly, amikor a férje dtó- darálót vett neki karácsonyra, elstr- ] ta magát. Nyugdíjas vagyok, azelőtt én is tanítottam, úgyhogy tudom, hogyan öltözködnek a mai fiatalok. A tanár, pláne, ha családja van, ebben nem lehet vetélytársuk. A legjobban öltözött tanárnő is legfeljebb a szegény rokon benyomását kelti egy- -egy diáklány mellett. A szülők több- \ sége mindent előteremt gyerekének, '■ mert azt hiszi, ez a legfontosabb, és ■ ez alól az íratlan törvény alól a ta- \ nármamák, így az én lányom sem kivétel. Először a gyerekek, aztán a j férj és a háztartás, ilyen a fontossági \ sorrend. Lányomék is csak olyanok, ( mint a szülők többsége. Azzal a kü- \ lönbséggel, hogy ő gyakrabban sóhaj- \ tozik: nem helyes, hogy minden el- j képzelhetőt megadunk a gyerekeknek. Az én fiatal koromban nagy ajándéknak számított az édesség, a mai gyerekek kikötik, nem édességet kérnek születés- vagy névnapra. Far- | mert, lemezjátszót, magnót, esetleg \ mind a hármat. Értem én szegény lányom könnyeit, hiszen még fiatal, pulcsit vagy szájrúzst várt a fenyőfa alá, diódaráló helyett, de lehet, hogy abban a pillanatban tudatosította, ö ■ I is egyike a magukat szétadó szülőknek. Ezért és sok másért nem veszem rossz néven a tanároktól, hogy i j igyekeznek elejét venni a diákok kor- | I látlan öltözködési kedvének. ' G. Gáspárné, Komámé