Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-07-14 / 28. szám
öt év. Viszonyítás kérdése, sok idö-e vagy kevés. Ot év alatt történhet több sorsdöntő fordulat az embei életében: öt év eltelhet esemény nélkül, siváran, valakinek egy pillanat, valakinek egy évszázad Szóval — relatív. Mit Jelent öt év az ember életének 18—23 éve között? Azt hiszem. Ilyen korban öt év roppantul sok, de még Inkább rop pántul fontos Időszak Ktváltkép pen nekünk, a Kassal (Koälre) Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola 1976-ban érettsé.glzett „B** osztályának, akik öt év után azért jöttünk össze Kassán (Ko- Slce), hogy a négy együtt töltött évre emlékezve találkozzunk. StórnJbát 'délután egy Óra. Még a szállodában vagyok, pedig már az Iskola épülete elótt, a találkahelyen kellene lennem. Mtnt évekkel ezelőtt, most Is rohanok a suli jelé, Órára, mert most Is Óra lesz. Igaz, rendhagyó osztályfőnöki óra. Még az útszakasz is ugyanaz, hiszen innen, a Hutntk- •szállOból nem messzire laktam egy kis albérletben. Rohanok, de nem főn villamos Ot, nyolc éve se főtt, ha épp jönnie kel lett volna —, és mint akkor, most Is azon töröm a fejemet, mit Is kéne lódítani: miért késtem, késik a villamos. Ez nem jó, mormogom, ki hiszi el, meg mindig a villamos se lehet a hibás. Vásárolni akartam egy füzetet, de sokan álltak előttem sorban. Apropó: füzet, jegyzetfüzet. Az valóban kéne, beleírni, ieliegyeznl mindent, amit majd hallok, látok .. Erősen izgulok, mint Ot éve, kilenc éve, mindig, ha késtem, bár idővel a tanárok ezt is megszokták, és csak akkor „hittek“ — ha valamilyen képtelen okot hoztam fel „mentségemre“ Most azonban semmi nem fut az eszembe. Vagy mégis? A szállodai szobámat nem foglalhattam el két óra előtt, nem volt hol átöltöznöm. Sok huzavona u- tán mégis sikerült, azért késtem. Nem jó, hencegésnek tűnik, hogy szállodában lakom, amikor a többség, mint később kiderült, kettő kivételével várótermekben gubbasztott a legkorábbi vonat vagy busz indulásáig. Meg aztán azért se jó, mert... Szóval, nem jó. Ilyen gondok közepette leszállók a Slovan előtti megállónál, futva teszem meg a jó száz métert, és akkor látom, hogy ha- tan-heten várakoznak még csak az iskola épülete előtt. A torkomban dobog a szivem. Közülük az öt év alatt egyiküket se láttam, egytköjükkel se találkoztam. Hogyan üdvözöljük majd egymást? Csak kezet rázunk, szia, szia', vágy .összeűlelkezünk. meghatódunk, könnyekkel küszködünk? Mire válaszokat kapnék magamtól, már ott állok mellettük, és ösztönszerűen a lányokkal (asszonyokkal) puszival üdvözöljük egymást, a fiúkkal szimpla kézrázás következik. Nincs se könny, se meghatódás. De nem csak részemről, részükről sem. Az utánam érkezők is pontosan ezt teszik: mintha csak tegnap váltunk volna el, nem öt éve. Adám Jóskának még be is mutatkozom. Szinte hihetetlen, mennyire megváltozott. 0 viccnek veszi, nem mondja a nevét. Később suttogva megkérdem Molnár Lacitól: ki ez? Nevet: ö is így kérdezte meg jesso janitól, az megint mástól. Mert Adám Jóska, ez a kistermetű fiú, annyira megnyúlt, megváltozott, hogy senki sem ismerte föl. Hát, van ilyen is. Szóval: állunk, várunk, s a „ml van“, „hogy vagy“, „mi újság“ — „mi van“, „jól“, „semmi“ kérdés — válaszok után hlrtelené- ben nincs téma. már-már zavaró ez a hallgatás. Nem megy, nem tudjuk elkezdeni a beszélgetést, mintha idegenek lennénk, úgy állunk szemközt egymással. Nem jó, nem is idegeneket kellene írnom, hiszen az idegennel gyorsabban kapcsolatot lehet terem teni: sokkal helyesebb ez a kifejezés: elidegenedtünk egymástól. Várunk, állunk, és jobb híján hallagtunk. Csak nem akar összeverődni a harmincnégy tagú osztály. Háromnegyed kettőkor is még csak' tízen vagyunk. Én meg izgultam, hazugságokat, mentségeket kerestem, mit is mondjak, ha ... Három órára hét osztálytársunk kivételével mindenki megérkezik, kezdődhet az osztályfőnki óra. Adám József: Megoperáltak, egy évig betegeskedtem, majd a gépgyárban mint termelésirányító helyezkedtem el. Tavaly megnősültem. Árvái János. A raéhészkel kőbányában dolgozom, nőtlen vagyok. Balogh Albert: Előbb a vatánl Lvkotexben dolgoztam, de a katonaság után otthagytam A helmeri pékségben vagyok már három éve mint energetikus. Házasság előtt állok Czibor Dénes: Az érettségi után egy hó napig „munkanélküli“ voltam utána négy évet töltöttem a párkányi paplrgvárban mint köszörügépprogramozó. A fizetés miatt hagytam ott a papírgyárat, majd a szálkái efsz-ben átképeztem magam villanyszerelővé. Bár Itt gépész voltam, mégis úgy érzem, munkámban sokat segít az Iskolából hozott tudás. Szeretnék főiskolára menni, nős nem vagyok. Csörgó István: A Kassal Műszaki Főiskola végzős hallgatója vagyok, a Jövő héten lesz az államvizsgám. Ha sikerül, lezárul egy újabb sikeres öt év. Az Iskola jó alapokat adott a tanulmányaimhoz, se nyelvi, se egyéb problémám nem volt soha. Hadd hangsúlyozzam: annak ellenére, hogy tizenhárom éven át magyar Iskolába jártam, most a főiskola legjobb diákjainak egyike vagyok — és ez az ipari érdeme Is. És ha nem lett volna néhány kritikus Időszak az életemben, sikerüli volna tanulmányaimat vörös diplomával befejeznem. Magánélet: nős vagyok, van egy hároméves kislányom. Graca Károly: Még mindig lámpalázasan állok föl, mintha csak tegnap lett volna, hogy ezekben a padokban ültem. A bratlsla- vai Szlovák Műszaki Főiskola Építészeti Karának a végzős hallgatója vagyok. Különö sebb nehézségeim nem voltak, az első három évet könnyen vettem, a negyedik, ötödik már Jóval nehezebb volt, sokai kellett tanulni. A nyáron nősülök. György Ernő: Érettségi után három hónapig a fülek! Kovosmaltban dolgoztam, utána két év katonaság következett. Utána újabb két évet töltöttem a Kovosmaltban, de nemigen éreztem Jól magamat, átmentem a bútorgyárba, gyártáselőkészftőnek. A munkámban sokat segített az iskola. Magánélet: nős... vagyis... nem vagyok nős. Gyüre Aranka: Előbb segéd tervező voltam a Vasműben, majd nyolc hónapig művezető. utána laboráns lettem. Ezzel a munkával elégedett vagyok. Tavaly férjhez mentém. és most várjuk az első gyereket. Egyelőre még munkásszállón lakunk, külön-kü- lön, augusztusban kapunk lakást. Jesso János: A vajánl Lykotexben vagyok „beállító mester“. A felelősségemhez mérten a fizetés gyenge. Ha találok Jobb helyet. otthagyom. Tavaly nősültem, két hónap múlva várjuk a kicsit. Korponai László: Az érettségi után két hónapig nem dolgoztam, majd s Kovosmalt propagandaosztályának lettem a vezetője. Kiküldetésben bejártam az összes szocialista országot. Két éve nős vagyok, bébi nincs. És: elsőosztályú csapatban focizok. Kovács Erzsébet: Mint műszaki rajzoló dolgozom. Férjhez mentem, van egy kislányom. Kovács Kati: Itt dolgozom Kassán egy tervezőirodában. Három év után férjhez mentem, majd hazakerültem Bodrogszerda- helyre. Most az ottani állami gazdaságban vagyok könyvelő. Van egy nyolchónapos kisfiam. Kovács Sarolta: Klrályhelmecen vagyok műszaki rajzoló. Nem gépalkatrészeket, ha nem bútorokat tervezek. Van egy kisfiam. Kozma Magdolna: A Vasműben vagyok tervező. A munkával és a fizetéssel elégedett vagyok. Másfél évig táncoltam egy népi tánccsoportban, de a munkahelyemen ezt nem nézték Jő szemmel, kénytelen voltam a Zelezlar csoporthoz „átigazolni“. Ott hat kilót lefogytam, nem bírtam tovább csinál' ni, hát abbahagytam. Tavaly férjhez mentem, gyerek még nincs, és Itt. a városban van egy kétszobás lakásunk. Lakatos Ferdlnánd: A vajánl Lykotexben vagyok Hetvenhéiberi megnősültem, a ke tonaság alatt született két gyerek. A ftze tésem ló de lehetne több Is. Lencsés lános: Belártam a környéket, a terebesi meg a nagymihályl Járásban min den üzemet, de mindenütt azt kérdezték mikoi megyek katonának. Amikor megmond tam hogy kél hónap múlva, elutasítottak így a helyi efsz-ben kötöttem szerződéses munkaviszonyt. Katonaság után újra kér vények garmadát írtam meg, és végül a Lykotexben sikerült elhelyezkednem. Sajnos, ott sem volt bosszú a pályafutásom, két műszakot húztam csak le. Ott ugyanis üveg szálból szőnek szöveteket, és rettentően szúrt, különösen érzékeny volt rá a bőröm. Aztán a terebesi vagongyárba mentem a- nyagbeszerzőnek, de kénytelen voltam onnan is elmenni, mert csak 1200 korona volt a havi fizetésem. Következett a vajánl Slov- naft. Felvettek, otthagytam. Majd jött a vasút, ahol Jelenleg kocsivizsgáló vagyok. Kétszerkettő a fizetésem, műszakokban dolgozom, sok a szabad időm, Így bőven futja a barátok személygépkocsijainak a Javítására. Jelentkeztem a mezőgazdasági főiskolán, de mivel nem dolgoztam a mezőgazdaságban, erről is le kellett mondanom. Mihók Olga: Kezdettől Nagykaposon vagyok raktárnok a vasútnál. Hetvenhétben férjhez mentem, van két fiam. és most é- pftkezünk. Molnár László: Három hónapig voltam az Agrostavnál, de leléptem, meri építészeti munkát adtak, nekem, gépésznek. Aztán a balogi efsz energetikusa lettem, ott vagyok ma is. Rengeteget Járok szolgálati utakra, szombat-vasárnap is gyakran úton vagyok. Anyagbeszerzés is a dolgom, és sajnos, sokszor találkozom korrupcióval. Nőtlen vagyok. Nagy Pál: Eleinte szerződéses munkaviszonyban voltam, jelenleg a losonci posztógyárban dolgozom, mint diszpécser. Még néhány nap, és letelik a felmondási határidőm, aztán megyek a Kovosmaltba. meri focizok. Pápezsák István: Konstruktőr vagyok, nyi- rókészülékeket tervezek, szóval olyasmit, e- mlt a suliban Is tanultunk. Nőtlen vagyok. Tárczy Árpád: Agcsernyőben dolgozom az átrakodó állomáson, mint „dozorca“ a magyar kifejezést nem tudora. Idén talán megnősülök. Terebessy Gyula: Szintén az ágcsernyől átrakódé állomáson dolgozom mint konstruktőr. Hetvenkilencben nősültem, van egy fiam. Tóth László: Munka? Mondom, gyerünk a bányába, és fejest Is ugrottam a mélységbe. Mint technikus dolgozom. Nagyon nehéz, mert emberekkel kell dolgoznom, ahol tudni kell, ki ért a szép szóból, és kivel kell ordítozni, káromkodni. A fizetés a terv- teljesítéstől függ, de ki lehet bírni. Már meg kéne nősülni, mert anyám mindig azt mondja: „Eleget kínlódtam már veled, kínlódjon már más!“ Tóth Tibor: Főiskolára jelentkeztem, fölvettek, de nem jártam. Most a cementgyárban dolgozom Tornán. Nőtlen vagyok. Venczel László: A Vasműben vagyok géplakatos. A fizetés elég jó, nőtlennek. Voda István: Szintén ott dolgozom. Focizok, nőtlen vagyok. (Most következtem én, hogy az osztályfőnöki órán mindenki előtt a többiekhez hasonlóan elmondjam, ml történt velem az öt év alatt. Ml Is? Kezdettől az Oj Ifjúság riportere vagyok, csavarogtam Itthon és Európában, rengeteg embert ismertem meg, és itthon Is meg külföldön is a legeslegbüszkébb mindig arra voltam, hogy a kassal ipariba Jártam. Bár nehezen tudnék megrajzolni akái egy bOlykÖstengelyt is. mégis rengeteget tanultam a négy év alatt. Büszkén állíthatom — hiszen bejártam Szlovákia Összes magyat tannyelvű középiskoláját —, hogy a kassal ipari közel száztíz éves múltja, szelleme kisugárzása sem- raibez sem hasonlítható, egy életen át elkísér. Számomra az iskola humánus légköre, a tanári kar felkészültsége és az, hogy hagyták mindenkiben kibontakozni a lappangó tehetséget, és fejlődésében segítették Is, mindennél többet jelent.) Zvolenszky Erzsébet: A vasgyárban voltam műszaki rajzoló, majd férjhez mentem, van egy tfzhónapos kisfiam. (A hét hiányzó közül csak egyről sikerült kiderítenem valamit: Illés József Budapesten gépészmérnök lett a napokban.) Mindez az osztályfőnökin hangzott el. Aztán az Iskola igazgatóhelyettese. Pásztó András kért szót. Magyar szakos tanár, nem csoda tehát, hogy megcsapta a fülét a túlontúl hibrid beszéd, és egyebek mellett épp ez ellen ágált. Nagyon tapintatosan mondta, arait mondott; négy éven keresztül ő is meg az Iskola többi tanára is a- zon fáradozott, hogy a szaktudás mellett az anyanyelv szeretetét, megbecsülését, tisztasága megőrzésének fontosságát is belénk oltsák. Most, öt év elteltével már az Is furcsa, hogy iskoláinknak erre is rengeteg energiái kell szánniuk ahelyett, hogy mindezt a diákok önmaguk tudatosítanák mint természetes követelményt. Most szomorúan kell tudomásul vennie; az eredmény lesújtó. Sokak szájából szinte egyetlen mondat sem hangzott el tiszta magyarsággal. Osztálytársaim sok esetben nemcsak a szakkifejezéseket mondták szlovákul, hanem azt Is, hogy „bytovkában“ laknak, „smenára“ dolgoznak, hogy „majster“ a gyárban, hogy „kreslieka“-ként dolgozik-. Elmondtam ott egy saját malmöi élményemet, ahol. kél volt kassal iparistával találkoztam, akik a hábmú előtt a munkanélküliség miatt hagyták el az országot, l'ökéletesen beszéltek magyarul, a szakkifejezésekkel pedig úgy dobálództak, akár két mai pesti diák. Pedig ők aztán valójában Idegen, svéd nyelvi környezetben élnek már évtizedek ótal Amikor megkérdeztem tőlük, hogyhogy nem felejtették még mindezt el. kicsit rosszallóan néztek rám: „Az ember az anyanyelvét sohasem felej.thetl el: tartás és akarat kérdése csupán.“ Sajnos, nemcsak a kassal Iparlsták- ra jellemző, hogy egy két év múlva már nem beszélnek tisztán magyarul, nem veszik azt 8 fáradságot, hogy szótárból kikeressék a szlovák szakkifejezések magyar megfelelőjét.' hogy ügyeljenek egyes szavak — csak kapásból, néhány leggyakoribb smena. vrátnica. horőlca, tepláky, páni. zá- vod, majster, üötovnlőka. odmena. obClan- sky, ubyiovíia — magyar megfelelőjére. Mert ezek jelentéséi még szótár nélkül Is tudjuk, tudnunk kéne. Ez csupán az önmagunkkal szemben támasztott Igény kérdése, és nem a szótáré. Nem tudom, volt-e valami haszna Pásztó .András példázódásalnak, de nemigen, mert este, amikor a közös vacsorára és szórakozásra újra összesereglettünk, megint csak hasonló mondatokat hallottam. Hát ennyire Igénytelenek lennének osztálytársaim, eny- nylre mindegy lenne nekik, hogy szülőanyjuk nyelvét huszonöt éves fejjel hogyan beszélik, mennyire és hogyan adják tovább gyermekeiknek?! ZQLCZER JÁNOS Foto: a szerző
