Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-02-24 / 8. szám
IM' Csak lányoknak, csak fiatalasszonyoknak ALKOTÖ ÖSZTÖN A gyermek a férfi és a nöl Ivarsejtek egyesüléséből Jön létre. Hogy fiú lesz-e vagy lány, az attól függ, hogy a megtermékenyített petesejtben a hím vagy a női vonások vannak-e túlsúlyban. A férfiasság és nőiesség arányát képletekkel kifejezve azt mondhatjuk, hogy a férfi formulája: F/N, a nőé pedig: N/F. Tökéletes képviselője nemének, akinél ez a képlet számokban kifejezve 100/0-át ad. Ha férfi, akkor F/N = 100/0, ha nő: N/F = 100/0. Ilyen százszázalékos lény azonban nincs. A 90 százalék jó értéknek számít. Ha valakiben több, mint 25 százalékban van a másik nemből, akkor a férfiban már túl sok a nőies, a nőben túl sok a férfias vonás. Ilyenkor a férfira azt mondják: feml nln, a nőre: férfias. A történelemnek voltak nőies és férfias korszakai. A rokokóban, a kurtizánok tündöklése idején a férfiak is hosszú loknis hajat hordtak, púderezték és illatosították magukat, és a menüettet úgy táncolták, mint a kislányok. Manapság sok nő viselkedik férfiasán. A férfi annál alkalmasabb a házasságra, minél férfiasabb, a nő minél nőiesebb. A természet azt az elvet követi, hogy az élőlényeket nem térhell olyan tulajdonságokkal, amelyekre nincs szükségük. Minden lényben azok a tulajdonságok dominálnak, amelyek feladatának teljesítése érdekében nélkülözhetetlenek, és azok szorulnak háttérbe, amelyek ebhez fölöslegesek. Durván, de szemléletesen ezt így fogalmazhatjuk meg: a férfiban minden megvan, ami hiányzik a nőből, és a nőben minden megvan, ami hiányzik a férfiból. Nöl erények a férfiban nem erények, férfierények a nőben hibúk. A férfit a tevékenység jellemzi. Minden fiú szeretne egyszer mozdonyvezető, hajóskapitány vagy pilóta lenni; mindegyik foglalkozás olyan, amelyik a távolba visz. A népeknek is vannak ilyen távolba utazó bősei: Gilgames, Heraklész, OdUsszeusz, Oroszlánszívű Richard, Kolumbusz, Nansen. Ma a férfi a 'világűr ' méghódftáSáta törekszik*. A férfi nemi ösztönét is a mozgékonyság és a poligámia jellemzi. Az állatvilágban a hím szaglászik a nőstény után, és úgy veszi üldözőbe, mintha zsákmányra vadászna. A férfi az utcán jártában keresi a nőt. Ha megtetszik neki az egyik, követni kezdi, megszólítja, s ha a nő nem utasítja vissza, együtt sétálnak tovább. Séta közben mintegy véletlenül, megérinti a karját, ezt megismétli, s ha ez sem vált ki felháborodott tiltakozást, megsimogatja a nő kezét, végül a kezek egymásba fonódnak, és így haladnak tovább, most már kéz a kézben. A férfi megnyerte az első csatát, kezdődik a második. Simogatni kezdi a nő karját, egyre feljebb, míg a nyakához nem ér. Itt a bajával játszadozik. Azután egyik kezével átöleli a nő nyakát, a másikkal támadást indíthat a harmadik bástya ellen. Így cserkészi magát a férfi előre, újabb és újabb területeket hódítva, míg csak el nem éri végső célját. A FiO intellektuális kivAncsisAga Két testvér játszik. A fiú »-h tipikusan férfiasán mérve fel a dolgokat í— edényeket és dobozokat gyűjt össze, hogy tornyot építsen belőlük. Milyen magasat? Égig érőt. Mint a bibliai Bábéi vagy a görög mondákban Ossza és Pelion. A lány nem Ilyen elbizakodott. Babával játszik — erre készteti öt anyai ösztöne. Ha vacsorához hívják, betakarja a babáját, „hogy meg ne fázzék“, elfüggönyözi a kiságyat, „nehogy a lámpa a baba szemébe világítson“, és lábujjhegyen hagyja el a szobát, „hogy fel ne ébredjen a baba“. A fiútól mindez Idegen, mert belőle hiányzik az anyai ösztön A fiúban viszont megtaláljuk a lányoktól Idegen intellektuális érdeklődést. Tudni a- karja, hogy a baba miért hunyja le a szemét, ha lefektetik. Titokban tehát kivágja ÍZ egyik szemét. Tipikusan férfias brutali- fás. Amikor édesanyja és a húga ezt észreveszik, és feljajdulna.k a látványtól, megint iérfiasan reagál: „majd holnap összera- \om'‘. De nem rakja össze, mert a férfi igyábari nem lakik „egésszé csinálásl ösztön". Az viszont férfias vonás, hogy a nő két olyan ígéretekkel nyugtatja meg, amelyeknek a teljesítésére nem Is gondol. Ha már megtudta, hogy a baba miért hunyja le a szemét, azon kezdi törni a tejét, hogyan tudná megcsinálni, hogy alvás közben horkoljon is, mert az alkotó ösztön dolgozik benne. A férfit szellemi, a nőt testi alkotás jellemzi. A férfi szellemének, a nő testének gyermekeit adja a világnak. Az utódok létrehozása annyira fontos, hogy a nő minden alkotóerejét ez kell, hogy lekösse. Az alkotó vágyat az Jellemzi, hogy korán feltámad, és áldozatát megszállva tartja. Goethe: „Nem én alkottam meg a költemé nyelmet, hanem a költeményeim engem" Van Gogh: „Képeim úgy tárulnak elém, mintha álmot látnék“. Amikor Puskint megszállta az „Isteni szikra“, írnia kellett, enni Is, aludni Is elfelejtett. Egy ízben a bl liárdasztalon találtak rá hasonfekve, körülötte papírlapoU, amelyekre az Anyegint ír ta, mintha egy szellem diktálta volna neki — és ez talán így Is volt. Mozart ötéves korától egészen haláláig szakadatlanul kom ponált — csak meg kell nézni Köchel-Jegy- zékét, és az ember elképed a csodálkozástól. Schubert, Mendelssohn, Mahler egyszerűen a halálba komponálták magukat, ezért haltak meg idő előtt; Nietzsche gondolkozott és írt, írt, írt, mígnem negyvenéves korára agya kiégett, mint egy kihűlt kandalló. Az alkotó ösztön nem hagy nyugtot a férfinak élete végéig. Napóleon halálos ágyán ezt" kiáltotta: „Hadsereg... előre ... támadási“ — és közben ezt mormogta: ,,Jo-' sephinel“ Amikor Auber francia zeneszerző 90 éves korában meghalt, élete utolsó heteiben még egy vonósnégyest komponált, és halálos ágyán „következő operája“ témáit dúdolta. Amikor Henrich Heine sok évig tartó haldoklása után visszavonhatatlanul érezte a vég közeledtét, utolsó pillanataiban e szavakkal fordult gazdasszonyához: „Nem látja, hogy meghalok, pedig még négy napra volna szükségem, hogy kész legyen ...“ Az így megalkotott férfi alapjában véve nemkívánatos alanya a házasságnak. Megházasodik ugyan, mert félállapota a nővel való kiegészülésre készteti, nemi ösztönének kielégítésére vágyik, és szociális ösztöne arra Indítja, hogy családot alapítson, bár családi érzése többnyire oly csekély, hogy a „család“ nyűg neki. A férfi szívesebben fllozófál az agórán, mint Szokrá tész, mesél egy kapualjban, mint Lincoln, semmint hogy hazamenjen. Oroszországban két gránátos közt a következő párbeszéd hangzik el: „Veled hálnék, ha mondom, de az én sorsom mostohább; asszony, gyerek a gondom.“ asszony, gyerek a gondom." „Asszony, gyerek, félre most oelöki sokkalta több, ami rám várt Kolduljanak, ha nines kenyerük, — fogságban a francia császári" (Heine — Nadányi Zoltán fordítása) És a császár, bár maga Is kétszer háza sodott, ezt mondta: „Egy . szeretőm van, egy szenvedélyem, és egy nőm, akivel éjszakáimat töltöm, és ez Franciaország!“ Ilyen az a férfi, akinek karján a menyasszony — örök biztonságban érezve magát — a házasságkötő terem felé lépked. ÖNZETLENSÉG Az emberben az egyén fenntartása érdekében önző vonások, a faj: fenntartása érdekében pedig önzetlen vcáiások keverednek. A férfi önzetlensége távoli dolgokra és eszmékre Irányul, a munkájára, vállalkozásaira, a közéletre, a nő altruizmusa pedig környezete életére és a pillanatnyi problémákra. Ezért mondják azt, hogy a férfi önző, a nő önzetlen. Ennek az ellentétnek a felállítása alapvetően hibás. Az igazság az, hogy mindketten altruisták, csak mindegyik más módon. A férfi altruizmusa: „Éjszaka Franciaország dicsősége érdekében dolgozom, nappal alattvalóim jólétéért“ (Napóleon). A nő altruizmusa: Victor Hugo tíz évi házasság után feleségét és gyermekeit elhagyva egy fiatal színész- hővel az Északi-tengerre utazik. Azt lehetne erre mondani: ez a férfi egoizmusa. De a dolog nem ilyen egyszerű. Felesége, akivel szinte gyermekfejjel kötött házasságot, kis énekesmadár volt a sas mellett. S míg a sas szárnyai hatalmasra nőttek, a kismadár hangja elveszett a térben. A fiatal színésznő viszont az alkotó ember nélkülözhetetlen múzsája voH, s az Is tudott maradni. Negyvennyolc évvel később így ír hozzá Victor Hugo: „48 éve annak, hogy nekem ajándékoztad magad. Te, korunk legnagyszerűbb asszonyai (Minden férfi ezt mondja Igazi asszonyának.) Ez minden idők legemlékezetesebb napja volt. (Persze nem marad az, hanem éppúgy, mint a többi napok, ez Is elmerül majd az' idő hullámsír- Jában.) Szeretlek, áldalak. Imádlak!“ — De a megszökött férj erről a jövőről persze még semmit sem tud. Ott ül barátnőjével az Északi-tenger partján, és szerelmes verseket ír — a feleségéhez. Az elhagyott asszony így válaszol: „Ne mondj le semmiről... Egyetlen vágyam, hogy azok, akiket szeretek, boldogok legyenek. Szegény ^ barátom ... ne legyen gondod miattam ...“ A szolgálás öröme. Ugyanez a különbség van a férfi és a nő szolgálata között. A férfi távoli, személytelen „örök“ célokat szolgál, „művének“ él. A nő az ember mindennapi életével kapcsolatos problémák megoldásán fáradozik. A nőnek ez a feladata, vagyis hogy szolgálja azokat, akiket szeret, férjét, gyermekeit, a házasságban Igen fontossá válik. A nőt három egymástól elválaszthatatlan tulajdonság jellemzi: a jóság, a megértés és a megbocsátás. Sok férfitól halljuk, hogy amit a természet megtagadott a feleségétől egyéb előnyök tekintetében, azt Igazi asz- szonyi jósággal pótolta. Még á legkorlátoltabb értelem vagy a groteszkségig menő csúfság Is átszellemül magasabb rendű szépséggé, ha az egy nagy szív jóságával párosul, mert belőle olyan bölcsesség árad, amely mellett minden másnak el kell né- mulnla. Mert a szív jósága érzék feletti tulajdonság, túlterjed anyagi világunkon. Ahol bőségben van, ott a szívet olyan naggyá teszi, hogy az egész világot magéba öleli, semmit kívül nem hagy. Theodore Dreiser így emlékezik édes- ‘ anyjáról: „jósága olyan nagy • volt, hogy semmi hiba vagy gyengeség nem akadt, a- mit meg nem értett volna, nem volt olyan fellobbanás, amelyet kedvessége ne tudott volna megszelídíteni. Gyakran láttam félelmet a szemében, de az ajka sohasem árulkodott erről. Láttam széttört reménységeit, de egy hanggal sem szólt róluk. Amit tudott, arról hallgatott, semmit nem árult el, mindent értett, de mindent szempillája mögé rejtett.“ Goethének éppúgy, mint sok más férfinak, élete egyik legnagyobb élménye az volt, amikor olyan asszonnyal találkozott, aki megértette őt Charlotte von Stelnhez fűződő kapcsolata szinte kizárólag a megértésen alapult Charlotte von Sfein nemcsak abban volt segítségére Goethének, hogy megértse a világot, hanem saját énjét is felfedezte számára, szinte őáltala lett belőle Igazán Goethe, mert közvetlenül ismeretségük ével után, mint a hernyó, amely a bebábozás után válik pillangóvá, vált Goethéből klasszikus költő. Tudtad lényem mindegyik vonását, tudtad, hogy peng minden idegem, tekinteted engem játszva járt át, kit aligha érteti földi szem. (Goethe — Vas István- fordításai Minden halhatatlan szerető azt vallja asszonyáról: az oly tökéletesen megértetti öt, hogy csak őáltala vált világossá előtte, valójában ml rejtőzik benne, űrök visszaté rő refrén, hogy úgy érzik, életük valójában megismerkedésük napjával kezdődött. Minden igazi asszony a bolyongó OdUsszeusz Athénéje. A Jóság és a megértés, mint a francia közmondás tartja ^— tout comprendre c'est tout pardonner (mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani) — már maga a megbocsátás. A nő megbocsátárii tudása határtalan, akár anya, nővér, asszony, vagy szerető.
