Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-06 / 1. szám

J0IÄRT ZOLTÁN: apám IS csak munka után emeli poharát télig tölti mert remeg a keze I nem a pohár nehéz ^ K csákány a lapát kérges a tenyér — olykor vörösborként alágördül árkain a vér FARKAS ISTVAN: J ^ A • í IL %Hvlk Századok óta temetnek, szél kaszabolta magyar nyelv. Am ahogy ével gyűltén vén Kronosz Is fut lám sebesebben, herderl jóslatok árnya alatt úgy állasz meg te hűsölni — rúgva a rémbe. S ha izzik a düh is kuvlkok sárga szemében, jársz táncot te nékik, ragyogó ütemest, hadd dübörögjön a föld Is alattad. KÖSA ARPAD; sápadt egünkön szétfolytak a tengerek óriáspolip a hold tengeri kagylók a csillagok naptáramban még fázósan összebújnak a napok hónuk alól Ibolyát szed a szél KORCSMAROS LASZLÖ; A szívekből az Orömóda száll. Emlékeim fehér gyolcsaira zöld lombok álma visszajár. A messzi, roppant ég alatt tiszta ének gyűl. GULYÁS IANOS: UK [MRER DAIA Vezess utam, halál ellen. Vezess utam, széllel szemben. Kedvesemhez vezess el. Vezess utam, nappal szemben. Vezess, vezess, ó, vezess el, én jó utam, vezess engem halál ellen — szerelemben. JÖBA AfATOS KI í I) ágyékod szélárnyék oltalom kis haza kert alatti ktsbárány szentgyőrgynapl vigasza kalnávlk és jobbról balra Is kívánlak körülveszlek szerelmeink beismerem a halálnak Szkukálek Lajos: Portré (tempera) L en négyéves kislány. Találó a neve: a lenszöszi haja, szeme két óriásira nyílt lenvlrág. Len a szomszédék kislánya és a barát­nőm. ö nevez így, fütyülve a közöttünk lé­vő húsz év korkülönbségre. — Te vagy az én leglslegjobb barátnőm, Ilcl — selypegl. — Én téged a leglslegjob- ban imádlaki — Hát anyu? — hütöm le a lelkesedését. Parányi zavar a lenvirágszemekben: — Hát... anyu ... anyu ... Anyu, az anyu- — vágja ki végre diadalmasan. — Te meg a leglslegjobb barátnőm vagy. — Ugyani — hűtöm megint a lelkende- zését. — Hát Glertrűd? — Gertrúd... — annyi lekicsinylés a csöpp arcocskán, amennyi csak elfér rajta, í— övele csak játszoki ö még kicsi! Ger­trúd másfél évvel Idősebb Lennél. Len különben nem csak engem Imád. Imá­data a mozi közt és köztem egyformán osz­lik meg. Ha lehetne. Len mindig a fehér vászon előtt ülne. Velem. Moziimádatában én Is kénytelen vagyok osztozni, tetszik vagy nem. Ennyit csak elvárhat az ember a leglslegjobb barátnőjétől! A szombat-va­sárnapi mesefilmek állandó nézői vagyunk. Kissé dilisnek képzelhet a jegykezelő, aki minden mesefilmen a nézőtéren találkozik velem a sok gyerek között. Hátha még azt Is tudná, hogy soha, még gyermekkorom­ban sem szerettem a meséket! De lehet-e ellenállni ennek, hiszen Len már a moziból kifelé menet kiegyezi a következő mozllá togatást. — Ugye, megint elhozol, Ilcl — néz rám könyörgően a két lenvlrágszem. — Ugye, a másik szombaton megint elhozol? — és ki­csi kezével Izgalmában vörösre marcangol­ja a kezemet. Az eredmény: a következő szombaton is­mét kéz a kézben moziba megyünk, hogy megnézzük a Csizmás kandúrt, amit már számtalanszor láttunk együtt. Len olyan büszkén és boldogan jön mellettem, és olyan elragadtatott imádattal néz fel rám arasz­nyi magasságából, hogy ezen mindig meg­hatódom. Akinek Ilyen barátnője van, az ne tartsa áldozatnak, hogy a kedvéért min­den szombat-vasárnap mesefllmet néz. Moziba menet az utcán Len szigorú fel­ügyelete alatt állok. De nemcsak én jaj an­nak a férfinak, aki esetleg jobban megnézi Arról már nem Is beszélve, ha én Is meg­nézem magamnak. Len úgy méri végig a „tolakodót“, olyan lenézően és olyan „ma­gasságból“ mintha ö volna száznyolcvan centiméteres, és a férfi a kis tücsök De ha az Illető ettől a nézéstől sem tágít. Len erélyesebben lép fel: — Ne nézz rá, Ilcl, ne nézz rál — kia­bálja hangosan, és Izgalmában marcangolja a kezemet. — Nem látod, hogy milyen csúf varangy? — Aztán Len méltatlankodva el­vonszol onnan, miközben a járókelők re­mekül szórakoznak rajtunk. Férfi legyen a talpán, aki még ezek után sem tágíti Próbálom magyarázni Lennek, hogy ne csináljon ilyesmit, Nincs abban semmi, ha valaki rám néz. De Len hajthatatlan: — Persze, aztán majd hozzámégy felesé­gül! Muszáj nevetnem Len furcsa logikáján. — No és ml rossz volna abban — Inger- kedetn vele —, baj lenne az, ha én férjhez mennék? — Te csak ne menj férjhezi Kivel men­nék én akkor moziba?! — néz rám Len fel­háborodottan. — Miért — Ingerkedem tovább —, mások Is férjhez mennek. Anyu is férjhez ment. — Anyu az anyu — marcangolja Len Ide­gesen a kezemet —. 6 nem az én lefelsleg- jobb barátnőm. — Hófehérke Is férjhez menti — jut e- szembe a meséből a mentőötlet —, meg Hamupipőke is, meg Csipkerózsika Isi Len meghökken, elgondolkozik, de aztán diadalmasan kivágja: — De a királyfihoz ment férjhezi Majd te Is a királyfihoz mégy férjhezi — Csakhogy ma már nincsenek király­fik — igyekszem komoly maradni —, csak a mesékben. Énértem nem jön el a király­fii — De eljOnI — süt felém Len szeméből a rajongás. — Te olyan legislegszebb vagy, hogy teérted eljön. Te olyan legislegszebb vagy, mint Hamupipőke, mikor a gyémánt­ruháját felvette. Pedig nincs Is gyémántru­hád, csak piros. Sírni tudnék a meghatottságtól. Magam­hoz szorítom Len rajongó kis pofiját, és belenézek lenvlrág szemébe, hogy benne lássam magamat olyannak, amilyennek ö lát engem. A moziban Len véglglzgulja az egész fil­met, bár már számtalanszor látta. Izgalmá­nak fokát lemérhetem kezem marcangolá- sán, mert Len egész Idő alatt el nem enge­di a kezemet. Amikor a Csizmás kandúr a nagy harcok után bátran, énekelve mene­tel a vásznon, vállán a csizmájával. Len iz­galma a tetőpontra hág. Hazafelé csupa kérdés: — Miért húzta le a csizmáját a kandúr? — kezdi. — Mit tudom éni —- dünnyögöm fáradtan a film kitudja hányadik végignézésétől. — Talán elfáradt. — Ha valaki Csizmás kandúr, akkor an­nak csizmában kell járni, nem mezltlábl — szögezi le Len szigorúan. — De ha egyszer nagyon elfáradt — vé­PÄLKOVÄCS IRÉN Beinutaloin LENT dsm a kandúrt. — Én Is elfáradtam . j ■ — Te mégse húztad le a cipődet! — csap le rám Len azonnal. — Azt nem — bökkenek meg —, de .., de ha csizmám lenne, azt biztosan lehúzz nám. Lent nem elégíti ki a válaszom. Gondol­kozik. — Talán feltörte a sarkét — próbál se­gíteni nekem. — Lehet — hagyom jóvá. — De mért a vállára tette a csizmáját a kandúr? — érdeklődik megint, . — Talán ott könnyebb volt neki — mon« dóm. — Én Is levetettem a cipőmet, amikor feH törte a sarkam, de én a kezemben vittem. Ogy könnyebbi — állapítja meg. — Talán a keze Is elfáradt — próbálko­zom. — Mért fáradt volna el a keze, csak a lábávál pient, a kezével nemi Nem úgy, mint a macskák szoktaki í— Hát — és most már Igyekszem a bO’ nyolult helyzetből kikeveredni —, amikor Szkukálek Lajos: Tükör előtt (tusrajz) feltörte a kandúr sarkát a csizma, lehúzta, és a kezében vitte, de nehéz volt a kezében ts, elfáradt a keze, hát feltette a csizmát a vállára ,,. — Nem láttad a moziban, hogy nem vitte a kezében, csak a vállán vitte? — méltat­lankodik Len, Le vagyok sújtva, de Len hirtelen felra­gyog: — Biztosan azért vitte a vállán, mert a kandúroknál úgy szokás. — Lehet — mondom és elfordulok, mert ráz a nevetés, és a világért sem akarom Lent megbántani Másnap reggel Len nedves puszija ébreszt — Mért nem hagysz aludni? — dünnyögöm. — Hiszen vasárnap van, ráérek. — Nem akarom hogy sokáig aludjl — súgja titokzatosan. — Ugyan miért? — bosszankodom. — Ne félj, nem késsOk el a délelőtti mesefllmeti Len láthatóan töpreng, majd a fülembe leheli: — Ugye, még nem volt Itt a királyfi? — Milyen királyfi? — pislogok rá álmo­san, értetlenül. — Aki majd elvesz feleségül — közli Len úgy, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. De a hangja nagyon szo­morú. — Nem volt még Itt — mondom és neve­tek —, de majd csak eljöni Lent szíven üti ez a nevetés. Egészen be­lesápad. Szemrehányóan néz rám: — Csipke Rózsikéért is akkor jött el a ki­rályfi, mikor olyan nagyon sokáig aludt.» Megcsókolta, azután felébredt, azután el­vette feleségül — mondja. — Nem akarom, hogy sokáig aludjl — görbül el a szája. Fényes könnye éppen az arcomra pottyan. — Azután majd nem jösz velem moziba — hOppögl, és megérkezik a fényes könny­csepp párja. Erre már egészen fölébredek, felülök, ős magamhoz szorítom Len szöszl fejét: — Tudod, mit? Meggondoltam! Ott egye a fene azt a királyfit, nem kell nekeml Nem megyek hozzá feleségüli Sokkal jobban szeretek én Itt lakni, és moziba járni ve- ledl Len szeme felragyog, arasznyi termete szinté megnő a boldogságtól. Én pedig hoz­záteszem: — Kifelé az ágyból! El ne kössük a déle« lőttl elöadástl

Next

/
Oldalképek
Tartalom