Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-06 / 1. szám

J0IÄRT ZOLTÁN:

apám IS csak munka után emeli poharát

télig tölti mert remeg a keze

I nem a pohár nehéz ^

K csákány a lapát

kérges a tenyér — olykor vörösborként alágördül árkain a vér

FARKAS ISTVAN:

J ^ A • í

IL %Hvlk

Századok óta temetnek, szél kaszabolta magyar nyelv.

Am ahogy ével gyűltén vén Kronosz Is fut lám sebesebben, herderl jóslatok árnya alatt úgy állasz meg te hűsölni — rúgva a rémbe.

S ha izzik a düh is kuvlkok sárga szemében, jársz táncot te nékik, ragyogó ütemest, hadd dübörögjön a föld Is alattad.

KÖSA ARPAD;

sápadt egünkön szétfolytak a tengerek óriáspolip a hold tengeri kagylók a csillagok naptáramban még fázósan összebújnak a napok hónuk alól Ibolyát szed a szél

KORCSMAROS LASZLÖ;

A szívekből az Orömóda száll. Emlékeim fehér gyolcsaira zöld lombok álma visszajár.

A messzi, roppant ég alatt tiszta ének gyűl.

GULYÁS IANOS:

UK [MRER DAIA

Vezess utam, halál ellen. Vezess utam, széllel szemben. Kedvesemhez vezess el.

Vezess utam, nappal szemben. Vezess, vezess, ó, vezess el, én jó utam, vezess engem halál ellen — szerelemben.

JÖBA AfATOS

KI í I)

ágyékod szélárnyék oltalom kis haza

kert alatti ktsbárány szentgyőrgynapl vigasza

kalnávlk és jobbról balra Is kívánlak

körülveszlek szerelmeink beismerem a halálnak

Szkukálek Lajos: Portré (tempera)

L

en négyéves kislány. Találó a neve: a lenszöszi haja, szeme két óriásira nyílt lenvlrág.

Len a szomszédék kislánya és a barátnőm. ö nevez így, fütyülve a közöttünk lévő húsz év korkülönbségre.

— Te vagy az én leglslegjobb barátnőm, Ilcl — selypegl. — Én téged a leglslegjob- ban imádlaki

— Hát anyu? — hütöm le a lelkesedését. Parányi zavar a lenvirágszemekben: — Hát... anyu ... anyu ... Anyu, az anyu- — vágja ki végre diadalmasan. — Te meg a leglslegjobb barátnőm vagy.

— Ugyani — hűtöm megint a lelkende- zését. — Hát Glertrűd?

— Gertrúd... — annyi lekicsinylés a csöpp arcocskán, amennyi csak elfér rajta, í— övele csak játszoki ö még kicsi! Gertrúd másfél évvel Idősebb Lennél.

Len különben nem csak engem Imád. Imádata a mozi közt és köztem egyformán oszlik meg. Ha lehetne. Len mindig a fehér vászon előtt ülne. Velem. Moziimádatában én Is kénytelen vagyok osztozni, tetszik vagy nem. Ennyit csak elvárhat az ember a leglslegjobb barátnőjétől! A szombat-vasárnapi mesefilmek állandó nézői vagyunk. Kissé dilisnek képzelhet a jegykezelő, aki minden mesefilmen a nézőtéren találkozik velem a sok gyerek között. Hátha még azt Is tudná, hogy soha, még gyermekkoromban sem szerettem a meséket! De lehet-e ellenállni ennek, hiszen Len már a moziból kifelé menet kiegyezi a következő mozllá togatást.

— Ugye, megint elhozol, Ilcl — néz rám könyörgően a két lenvlrágszem. — Ugye, a másik szombaton megint elhozol? — és kicsi kezével Izgalmában vörösre marcangolja a kezemet.

Az eredmény: a következő szombaton ismét kéz a kézben moziba megyünk, hogy megnézzük a Csizmás kandúrt, amit már számtalanszor láttunk együtt. Len olyan büszkén és boldogan jön mellettem, és olyan elragadtatott imádattal néz fel rám arasznyi magasságából, hogy ezen mindig meghatódom. Akinek Ilyen barátnője van, az ne tartsa áldozatnak, hogy a kedvéért minden szombat-vasárnap mesefllmet néz.

Moziba menet az utcán Len szigorú felügyelete alatt állok. De nemcsak én jaj annak a férfinak, aki esetleg jobban megnézi Arról már nem Is beszélve, ha én Is megnézem magamnak. Len úgy méri végig a „tolakodót“, olyan lenézően és olyan „magasságból“ mintha ö volna száznyolcvan centiméteres, és a férfi a kis tücsök De ha az Illető ettől a nézéstől sem tágít. Len erélyesebben lép fel:

— Ne nézz rá, Ilcl, ne nézz rál — kiabálja hangosan, és Izgalmában marcangolja a kezemet. — Nem látod, hogy milyen csúf varangy? — Aztán Len méltatlankodva elvonszol onnan, miközben a járókelők remekül szórakoznak rajtunk. Férfi legyen a talpán, aki még ezek után sem tágíti Próbálom magyarázni Lennek, hogy ne csináljon ilyesmit, Nincs abban semmi, ha valaki rám néz. De Len hajthatatlan:

— Persze, aztán majd hozzámégy feleségül!

Muszáj nevetnem Len furcsa logikáján.

— No és ml rossz volna abban — Inger- kedetn vele —, baj lenne az, ha én férjhez mennék?

— Te csak ne menj férjhezi Kivel mennék én akkor moziba?! — néz rám Len felháborodottan.

— Miért — Ingerkedem tovább —, mások Is férjhez mennek. Anyu is férjhez ment.

— Anyu az anyu — marcangolja Len Idegesen a kezemet —. 6 nem az én lefelsleg- jobb barátnőm.

— Hófehérke Is férjhez menti — jut e- szembe a meséből a mentőötlet —, meg Hamupipőke is, meg Csipkerózsika Isi Len meghökken, elgondolkozik, de aztán diadalmasan kivágja:

— De a királyfihoz ment férjhezi Majd te Is a királyfihoz mégy férjhezi — Csakhogy ma már nincsenek királyfik — igyekszem komoly maradni —, csak a mesékben. Énértem nem jön el a királyfii

— De eljOnI — süt felém Len szeméből a rajongás. — Te olyan legislegszebb vagy, hogy teérted eljön. Te olyan legislegszebb vagy, mint Hamupipőke, mikor a gyémántruháját felvette. Pedig nincs Is gyémántruhád, csak piros.

Sírni tudnék a meghatottságtól. Magamhoz szorítom Len rajongó kis pofiját, és belenézek lenvlrág szemébe, hogy benne lássam magamat olyannak, amilyennek ö lát engem.

A moziban Len véglglzgulja az egész filmet, bár már számtalanszor látta. Izgalmának fokát lemérhetem kezem marcangolá- sán, mert Len egész Idő alatt el nem engedi a kezemet. Amikor a Csizmás kandúr a nagy harcok után bátran, énekelve menetel a vásznon, vállán a csizmájával. Len izgalma a tetőpontra hág.

Hazafelé csupa kérdés:

— Miért húzta le a csizmáját a kandúr? — kezdi.

— Mit tudom éni —- dünnyögöm fáradtan a film kitudja hányadik végignézésétől. — Talán elfáradt.

— Ha valaki Csizmás kandúr, akkor annak csizmában kell járni, nem mezltlábl — szögezi le Len szigorúan.

— De ha egyszer nagyon elfáradt — véPÄLKOVÄCS IRÉN

Beinutaloin

LENT

dsm a kandúrt. — Én Is elfáradtam . j ■

— Te mégse húztad le a cipődet! — csap le rám Len azonnal.

— Azt nem — bökkenek meg —, de .., de ha csizmám lenne, azt biztosan lehúzz nám.

Lent nem elégíti ki a válaszom. Gondolkozik.

— Talán feltörte a sarkét — próbál segíteni nekem.

— Lehet — hagyom jóvá.

— De mért a vállára tette a csizmáját a kandúr? — érdeklődik megint,

. — Talán ott könnyebb volt neki — mon« dóm.

— Én Is levetettem a cipőmet, amikor feH törte a sarkam, de én a kezemben vittem. Ogy könnyebbi — állapítja meg.

— Talán a keze Is elfáradt — próbálkozom.

— Mért fáradt volna el a keze, csak a lábávál pient, a kezével nemi Nem úgy, mint a macskák szoktaki

í— Hát — és most már Igyekszem a bO’ nyolult helyzetből kikeveredni —, amikor

Szkukálek Lajos: Tükör előtt (tusrajz)

feltörte a kandúr sarkát a csizma, lehúzta, és a kezében vitte, de nehéz volt a kezében ts, elfáradt a keze, hát feltette a csizmát a vállára ,,.

— Nem láttad a moziban, hogy nem vitte a kezében, csak a vállán vitte? — méltatlankodik Len,

Le vagyok sújtva, de Len hirtelen felragyog:

— Biztosan azért vitte a vállán, mert a kandúroknál úgy szokás.

— Lehet — mondom és elfordulok, mert ráz a nevetés, és a világért sem akarom Lent megbántani

Másnap reggel Len nedves puszija ébreszt

— Mért nem hagysz aludni? — dünnyögöm.

— Hiszen vasárnap van, ráérek.

— Nem akarom hogy sokáig aludjl — súgja titokzatosan.

— Ugyan miért? — bosszankodom. — Ne félj, nem késsOk el a délelőtti mesefllmeti

Len láthatóan töpreng, majd a fülembe leheli:

— Ugye, még nem volt Itt a királyfi?

— Milyen királyfi? — pislogok rá álmosan, értetlenül.

— Aki majd elvesz feleségül — közli Len úgy, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. De a hangja nagyon szomorú.

— Nem volt még Itt — mondom és nevetek —, de majd csak eljöni

Lent szíven üti ez a nevetés. Egészen belesápad. Szemrehányóan néz rám:

— Csipke Rózsikéért is akkor jött el a királyfi, mikor olyan nagyon sokáig aludt.» Megcsókolta, azután felébredt, azután elvette feleségül — mondja. — Nem akarom, hogy sokáig aludjl — görbül el a szája. Fényes könnye éppen az arcomra pottyan.

— Azután majd nem jösz velem moziba — hOppögl, és megérkezik a fényes könnycsepp párja.

Erre már egészen fölébredek, felülök, ős magamhoz szorítom Len szöszl fejét:

— Tudod, mit? Meggondoltam! Ott egye a fene azt a királyfit, nem kell nekeml Nem megyek hozzá feleségüli Sokkal jobban szeretek én Itt lakni, és moziba járni ve- ledl

Len szeme felragyog, arasznyi termete szinté megnő a boldogságtól. Én pedig hozzáteszem:

— Kifelé az ágyból! El ne kössük a déle« lőttl elöadástl