Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-02-24 / 8. szám

Hatvan éve alakult meg az ifjúság forradalmi szervezete A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására a csehszlovák munkásmozgalomban Is megindult az er]e- dási folyamat. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy elöbb- -utóbb kenyértörésre kerül sor az opportunista vezetés é,s a tagok túlnyomó többsége között. Érdekes azonban, hogy nyílt szakadás először az ifjúsági mozgalomban következett be. A szociáldemokrata párt vezetése hallani sem akart önálló Ifjúsági szervezet létrehozásáról. Félt az Ifjúság forradalmi törekvéseitől, és mindenáron igyekezett meg őrizni befolyását a fiatalok körében. De már 1920. ok­tóber 5-én a bratlslavai munkásotthon nagytermében összegyűltek Szlovákia és Kárpátukrajna ifjúságának képviselői, kimondták, hogy feltétel nélkül csatlakoz­nak a Kommunista Ifjúsági Internaclonáléhoz, és a szer­vezet nevét Szlovákiai Kommunista Munkásfiatalok Szö­vetségére változtatják. Felszólították a szociáldemokrata párt baíszárnyát, valamint az egész szlovákiai munkásosztályt, hogy sza­baduljon meg a szociáldemokrácia opportunista veze­tőitől, és alakítson olyan pártot, amely elfogadja a Kommunista Internaclonálé 21 alapfeltételét és Csatla­kozik hozzá, A bratlslavai kongresszus felhívásában olvashatjuk többek között: „ElvtársakI Ma az elvek tisz­taságára, világos és tiszta jelszavakra van szükségünk! Vesszenek a munkásosztály árulói, a szociáldemokraták! Csinálják csak tovább egyedül munkásáruló politikáju­kat! A forradalmi tömegek elszakadnak és megalakítják saját forradalmi pártjukat: Csehszlovákia Kommunista Pártját. Aki nincs velünk, ellenünk van. Ismerjük meg barátainkat és ellenségeinket! Tömörüljünk a kommu­nista zászló alatt! Ezt Üzeni a csehszlovák munkásosz­tálynak a Szlovákiai Kommunista Munkásfiatalok Szö­vetsége, Éljen a III, Internaclonálé. a világ proletárfor- radalmának hadseregei“ A bratlslavai kongresszusnak óriási jelentősége volt Elsősorban azért, mert nemzetiségre való tekintet nél­kül egy szervezetben egyesítette Szlovákia valamennyi osztályöntudatos Ifjúmunkását, sőt az egységes cseh­szlovák forradalmi Ifjúsági szervezet létrehozásét szor­galmazta. Másodsorban pedig azért, mert példát muta­tott a cseh Ifjúságnak és a munkásosztály idősebb tag­jainak is. 1921 február első napjaiban megalakult a Cseh Kom­munista Ifjúsági Szövetség Is. A szociáldemokrata párt Ifjúságának III., rendkívüli kongresszusán 90 százalékos szavazattöbbséggel a Kommunista Ifjúsági Internaclo- náléhoz való csatlakozás mellett foglaltak állást. Akció- bizottságot szerveztek az egyesítő kongresszus össze­hívására. Mivel azonban már ez a kongresszus is rendőrbesú­gók „felügyelete“ alatt zajlott le, a bizottság cselhez fo­lyamodott. Az egyesítő kongresszus időpontját február 27-ére tűzte ki, ám egy héttel korábban, február 21-én tartották meg titokban. A rendőrség csak az Ifjú Kom­munista című lapból értesült a Csehszlovák Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség megalakításáról és a Kommunista Ifjúsági Internaclonáléhoz való csatlakozásáról. ­Oj programot és szervezeti rendszabályokat fogadtak el, s ebből világosan kitűnik, hogy az Ifjúság tudatában volt az akkori Idők legfontosabb feladatának: megala­kítani a proletariátust egyesítő kommunista pártot. Ez derül ki a csehszlovák munkásosztály összes nemzeti­ségi tagjaihoz szóló levélből Is. „Csehszlovák Köztársaság munkásai, munkásnői! A munkás Ifjúság a szociális forradalom harcosainak so­raiba hív benneteket. Kövessétek az ifjúság példáját! Országunk valamennyi népének proletárjai egyesülje­tek! Egyesüljetek a Kommunista Internaclonálé zászlaja alatt, egyesüljetek a szovjet Oroszországért vívott harc­ban, a kommunizmusért vívott harcban­Most, amikor a cseh, szlovák, német és magyar pro- letárlfjúság egyesült a Kommunista Ifjúsági Szövetség­ben, hozzátok fordulunk, felnőtt munkástársaink és munkástársnőink azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy ebben a harcotokban csakhamar támaszra találtok a Csehszlovák Köztársaság valamennyi népének kommu­nista szÖvetségéb,en.“ Az egyesített ifjúsági szervezetnek 40 ezer tagja volt. Tehát elég erős szervezet volt ahhoz, hogy sikerrel har­coljon a munkásifjúság gazdasági követelményeiért. A Csehszlovák Komszomol megalakításával — ahogy rö­viden nevezték a szervezetet — példát mutatott az Idő­sebb elvtársaknak és velük együtt következetesen har­colt az egységes, Internaclonális kommunista párt meg­alakításáért, amire ugyanazon év májusában került sor. A Szocialista Ifjúsági Szövetség büszkén vallhatja ma­gát a Csehszlovák Komszomol utódának. f. L. Maurice Belőnie kétszer repülte át az Atlanti-Óceánt. Először 50 évvel ezelőtt, amikor ez hőstettnek számított. Másodszor, nemrég egy Concorde utasszállító repülőgép­pel. Első repülése 37 órát és 18 percet tartott, a máso­dik 3 órát és 45 percet. o 0 o Egy francia férfi arra a nőre hagyta a vagyonát, aki 30 évvel ezelőtt kikosarazta. Ezzel ugyanis lehetővé tette, hogy mint szabad ember élje le életét. o 0 o A Német Szövetségi Köztársaságban valami történik: tavcey az egy főre eső sörfogyasztás — 190 literre zu­hant! o 0 o Tíz perc munkát igényel, de megéri. Megért, mert ha levesszük a gépkocsi tetejéről a csomagtartót, bizonyos összeget megtakaríthatunk, ugyanis gépkocsink 9—10 literes fogyasztása 0,3 literrel növekszik, ha a csomag­tartó állandóan a tetőn van. Ha a csomagtartó a tetőn van és ellenszélben haladunk, akkor még nagyobb lesz a fogyasztás a levegő ellenállása miatt. KÖSZÖNTJÜK AZ SZKP XXVI. KONGRESSZUSÁT A toktoguli vízi erőmű egyik építöcso- portjában, a geodétáknál dolgozik Anipa Kaipova A program kidolgozásában mintegy 2000 tudós, elméleti és gyakorlati szakember vett részt. A programot 27 Irányban alakították ki. Közülük 16 tudományos-műszaki, 11 pedig szo­ciális-gazdasági Vonatkozású. A prog­ram kidolgozásának eredményeként levont fő következtetés: a Szovjet­unióban rendelkezésre álló tudomá­nyos-műszaki potenciál lehetővé te­szi a termelékenység növekedési üte­mének jelentős meggyorsítását az egységnyi tüzelőanyagra számított vll- lamosenergla-termelés tokozását, je­lenleg a termelékenység növekedése csaknem háromnegyed részben a mű­szaki fejlesztés eredménye. A poten­ciál lehetővé teszi a legközelebbi tíz esztendő során a növénytermesztés és az állattenyésztés termelékenységé­nek 20-30 százalékos növelését, arai AZ ORSZÁG lÖVÖlEl lERVEZIK Oroszország villamosításának állami terve, a GOELRO, a világ első egy­séges népgazdasági terve volt. Középpontjában a villamosítás állt, de a koncepció nagymértékben meghaladta azt. Harminc nagy erőmű építésén kívül a terv előirányozta az ipar, a szállítás legfontosabb ágazatainak fejlesztését, a termelőerők telepítésének é.sszerűsítését, a természet védel­mét, a nagyszabású változásokat. A GOELRO-terv szerint az ipari termelés volumenét 10—15 év alatt 13—14-szeresére kellett növelni az 1920-as évhez képest. Az ipari terme­lés 1913-hoz viszonyított kétszeres növekedése közepette a villamosener- gia-termelés volumenének négyszeresére kellett fejlődnie. A Szovjtüuiuöüan napjainkra kiala­kult a távlati és a folyó tervek rend­szere. Ez magában foglalja a tudo­mányos-műszaki haladás húsz eszten­dőre szóló komplex programját, a Szovjetunió gazdasági és szociális fej­lesztésének tíz évre megszabott fő Irányait, az ötéves tervet és az évi tervet. Ez a rendszer biztosítja a táv­lati tervek folyamatos érvényesülé­sét és stabilitását. Ezt egyebek közt úgy érik el, hogy a tudományos-mű­szak! haladás komplex programján, a tíz évre szóló hosszú távú terven ötévenként elvégzik a szükséges mó­dosításokat, s ezzel egyidejűleg a távlati tervet kiterjesztik .a következő ötéves tervre, ötéves időszakra stabi­lak maradnak a termelői árak, a díj­szabások, a béralap és a nyereség képzésének közgazdasági normatívái.’ A tervek rendszerének kidolgozá­sában különleges helyet foglal e! a tudományos-műszaki haladás 2000-ig előirányzott komplex programja, a további tervezésnek lényegében ez a tudományos alapja. még a vetésterületek némi csökkentése és a szarvasmarha-állomány stabilizá­lódása közepette is módot nyújt rá, hogy elegendő mezőgazdasági termék­kel lássák el a lakosságot. A program a gazdasági szerkezet alapvető válto­zásaival számol: a vaskohászat mű­szaki újjáalakításával, a tüzelöanyag- -energetlkal mérleg átalakításával, a beruházásoknak a szállítás, a hírközlés, valamint a mezőgazdaság területére va­ló átcsoportosításával. A közvetlen me­zőgazdasági beruházások csupán az 1976-tól 1980-ig tartó tizedik ötéves tervidőszakban meghaladják a 170 milliárd rubelt. A mai tervezés fontos mozzanata a célprogramozás módszerének szé­les körű alkalmazása. Ennek lénye­ge röviden a következő: meghatároz­zák a célt, amely az ország gazdasá­ga előtt álló egyik kulcsfontosságú probléma. Ebből kiindulva dolgozzák ki a programot, azaz a cél eléréséhez szükséges intézkedések összességét. Háromféle célprogram van: szociális- gazdasági, tudományos-műszaki és regionális. Ezek bizonyos elsőbbsé­get élveznek az erőforrásokkal való ellátásban. A Szovjetunióban már bizonyos ta­pasztalatok halmozódtak tel az ilyen programok megvalósításában, a GOEL- RO-terv, a szűzföldek művelésbe vé­tele, a kőolaj- és töldgázbázls létre­hozása Nyugat-Szibérlában, az Orosz­ország! Föderáció nem fekete földfl övezetének átalakítása és még né­hány más program végrehajtása so­rán. Korábban olykor a terv keretéin kí­vül készültek programok, most azon­ban az állami távlati tervben a prog­ramok rendszerét alakítják ki. így például a legközelebbi jövőre Öt fon­tos programot dolgoztak ki: a tüzelő­anyag-takarékosságnak, a fémmegta­karításnak, a BAM-öveztit gazdasági birtokbavételének, a kézi munka há­nyada csökkentésének és a közszük­ségleti cikkek fokozott termelésének programját. Ma nagyjából már elértük a belső piac mennyiségi telítettségét, a haté­konyság és a minőség ismérvei ke­rülnek előtérbe. Jelenleg teljes erővel folyik az 1981—1985-ig tartó tizenegyedik öt­éves terv előkészítése. Ebben az idő­szakban — mint azt Leonyld Brezs- nyev elvtárs hangsúlyozta — jelentős változtatásokat kell végrehajtani a gazdaság szerkezetében és arányai­ban, tökéletesíteni kell a kialakult ágazatokat és a különböző területek kapcsolatait, felszínre kell hozni azo­kat a lehetőségeket, ahol a leggyor­sabban a legnagyobb eredmény érhe­tő el. Tavaly a szovjet erőmüvek egybil­lió 239 milliárd kilowattóra energiát adtak az országnak, 2200-szorta töb­bet, mint amennyit a GOEbRO-terv jóváhagyásának évében termeltek. Nagy-Brltannla, az NSZK, Franciaor­szág, Olaszország, Spanyolország, Svédország, Svájc ős Norvégia együtt­véve termel ennyi energiát. A GOELRO-terv mai mértékké! mér­ve nagyon szerény. De elindította ai ország átalakítását, amely azőta It folytatódik. _ AlEKSZAMOR GUBER A toktoguli vízi erőmű Kö.ép Ázsia legnagyobb energiaforrása A pártkongresszus tiszteletére A Nagykürtös! (Vet. KrtlS) Gimnázium iskolai SZISZ- -szervezetének tagjai értékes szocialista felajánlást tettek a CSKP megalakulása 60. évfordulójának és a XVI. pártkongresszus tiszteletére. Vállalásukban egyebek közt az is szerepel, hogy az if­júsági szervezet taggyűlésein rendszeresen értékelik majd a diákok előmenetelét, és intézkedéseket foganatosíta­nak állandó javítására. A jelentős politikai és állami évfordulók kapcsán beszél­getéseket szerveznek és ki­állításokat rendeznek. Az iskolai pártszervezet a SZISZ jb-vel és az iskola vezetőségével együttműköd­ve az ifjúsági szervezet tag­jai számára nyári építőtá­bort szervez. Két turnusz- ban 60—60 tanuló dolgozik majd a nyári építőtáborban és végez 20 ezer óra tár­sadalmi munkát. A gimnázium diákjai vál­lalták továbbá, hogy a Nem­zeti Front választási prog­ramjának megvalósításáért ledolgoznak 2300 órát az is­kola környékének szépitésé- ben és még további 1250 óra társadalmi munkát. Ezenkí­vül a hulladékanyagok gyűj­tésébe is bekapcsolódnak: papírból 250 kg, textíliából 1000 kg összegyűjtését vál­lalták. Bodzsár Gyula SZORGALMAS BÉLYEGGYŰJTŐK Társadalmunk egyik alap­vető célkitűzése, hogy a fia­talokat sokoldalúan képzett emberekké neveljük. Ezen munkálkodik a maga mód­ján a Szlovák Bélyeggyűjtők Szövetsége nyugat-szlovákiai kerületének iíjúsági bizott­sága is. A bizottság 1977 májusá­ban alakult, de rövid idő alatt rendkívül eredményes munkát végzett. Legtöbbre értékelik a KGST-tagállamok ifjú bélyeggyűjtőinek nem­zetközi kiállításán elért el­ső helyet egyéniben és csa­patversenyben egyaránt. A szlovák bélyeggyűjtő ollm- piász hetedik évfolyamában ugyancsak az első helyen végeztek, a Kutná Hora-1 or­szágos kongresszuson ne­gyedik helyet, Levicében a kerületek közti versenyen első helyet, a lenini Kom­szomol megalapításának 60. évfordulója alkalmából ren­dezett versenyen pedig má­sodik helyet szereztek. Gyarapodik azoknak a szá­ma, akik megszerezték a bé­lyeggyűjtők szakmai jelvé­nyét. A hazai és külföldi bélyegkiállításokon is egy­re, többen érnek el jő he­lyezést. A legjobb gyűjtemé­nyeket a Pezlnok ’81 elne­vezésű kerületi kiállításon is bemutatják. örvendetesen nő a tagok száma. Ma 43 körben 705 if­jú bélyeggyűjtő dolgozik, V. P. ID GÉPIKRE VÄR A HAIÄR Ezekben a napokban tartják a tegtobb efsz-ben az ávzárö taggyűléseket. A vezetőségek számot adnak az elért eredmé­nyekről, meghányják-vetik a hiányosságok okait, dicsérnek, jutalmaznak,újabb díszoklevelek kerülnek a falra, tehát az Ilyenkor szokásos események zajlanak a békés téli napokon. A télbe hajló fiszl Időben a munkák a szokottnál la job­ban igénybe vették a gépeket, így most még több alkatrészt kellene kicserélni, mint más években, pedig aligha van be­lőlük több, mint korábban volt. A pótalkatrész hiány örökös gondja a mezőgazdasági gépjavitőknak. Ennek ellenére egy­re kevesebbet hivatkoznak rá, mintha megtalálták volna azi a kivezető utat, amely ha nem is teljes, de legalább átme­neti megoldáshoz vezet. Az Ögyallai (Hurbanovo) Gép- és Traktorállomáson már jó pár éve rájöttek arra, hogy nem érdemes azt hajszolni, ami nincs. Hegedűs Tibor Igazgató nem szívesen beszél a pótal- katrészhiányröb viszont annál szívesebben arról, hogy azok közé tartoznak, akik a nehézségek ellenére Is megbirkóztak a hatodik Ötéves terv feladataival, s már most az üzem né hány részlegén a népgazdaság tervszerű Irányítási rendsze­rét tökéletesítő Intézkedéseknek megfelelően folyik a mun ka, Az Idei tervet néhány héttel később kapták kézbe, mint más években, de ez nem tarthatta fel őket abban, hogy neki­lássanak a gépek javításának. Az üzem vezetői. Időt nem sajnálva, az egyes munkacsoportokkal megvitatták a teendő­ket. Mivel kevés az új alkatrész, az elhasználödottak felújí­tására kellett helyezni a hangsúlyt. Átcsoportosították a szakembereket, hogy a kissé már elavult gépi berendezések kel Is a kívánt eredményi érjék el. Mindenki jől tudja, hogy az üzem gépparkjára ráférne mér a korszéfösltés, da amíg erre nincs anyagi fedezet, azon az úton kell járni, ami így is célhoz vezet. Ennek a kis üzemnek a tevékeriységéiől sálovékial toérel ben ts nagyon sok függ. Ok javítják az áh. kis aggreÉéforo kát, amelyek nélkül a motorjavttő liZemek netíi tudnak fél- jesíteiil feladataikat. Az is tőlük függ, hogy élkészülnek-e a MONAIR vetögépek tavaszig. Ezekhez a iiyUgatl behozatal­ból származó vetögépekhez csak valutáéit lehetné álkafré székét beszerezni. Azz,al, hogy magúk készítik a szükséges mennyiség nagy részét, jelentős devlzamegfakarltást érnék el. Ebben a munkába bevonták az üzem valamennyi technl kusát, s az újítók figyelmét is ezekre a problémákra Ifányl- tották, A mezőgazdasági gépkezelők továbbkéjJzésében Is jélehfőí szerepet játszanak. Az őszi munkák elhúzódása ezt Is hátrál tatta, mert a gépkezelők még deóemberBeh Is ddlgöztak, de január második telétől már teljes ütemben folyik a tovább képzés. Tavaszra a tervezett létszámú gópkéiélö mágaZább képesítést szerez. Természetesen a figyelmet a gépek slákészltésáfé káli fordítaniuk. Ha a szükség úgy hozza, kél műszakban Is dol­goznak. Nem szeretnék, ha éppéfi ők késiélléfnét! á fdVákki munkák megkezdéséi. A fiatalok a legjobbak közé tarloznak köztük Is Illés Károly ífjú.ságt sznélalisfa munhábfigádia. _______________________ S. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom