Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-12 / 19. szám
Nagykapos (Vei. Kapusany) Dózsa utca 3. A kicsinyke ház előtti kertben idős ember ássa a kemény, száraz földet. — Jó napot! Balogh Sándort keresem ... Jó napot! Én volnék az — mondja, majd beszúrja a földbe az ásót, a kapuhoz siet, és beljebb hív. Két kutya csahol körülöttünk. Régi és mai időkről jöttem beszélgetni Balogh Sándorral.-- Nem kell tőlük félni — bátorít —, ki vannak ezek tanítva. Aki jó szándékkal jOn, azt nem bántják. — Bírja még a munkát? — kérdezem, míg beérünk a kis konyhába. — Bírom-e? Meg se tudnék lenni munka nélkül. Nyolcvankét éves vagyok, de a kertet még felásom egyedül. Bár már szégyellem, hogy eddig nem csináltam meg, de vacakol a lábam, egyre csak táj, sajog. Azért mégsem hagyom, hogy ö parancsoljon nekem — mutat a bal lábszárára, majd hellyel kínál a konyhában. Balogh Sándor már a húszas években bekapcsolódott a munkásmozgalomba, aktívan tevékenykedett a pártban, bár tagja csak később lett. (Amikor a városi nemzeti bizottságon egy Idős párttag után érdeklődtem, Sziszák Éva elnökhelyettes kapásból hozzá irányított.) Bár Balogh Sándor már jóval túl jár a nyugdíjkorhatáron, még mindig dolgozik, éjjeliőr, és még mindig aktív tagja a város pártszervezetének. — Elsőnek megyek a gyűlésekre, én nyitom ki a termet, és én távozok utolsónak, én zárok. Nyugtalan természetű vagyok, a munkahelyemen Is csak az őrködés lenne a dolgom, de nem bírom tétlenül nézni, hogy ott az a sok limlom, gizgaz, rendbe rakom az udvart, ahogy tudom, figyelmeztetem a munkásokat, mert azok mindig a munka könnyebbik végét fogják, érti, mire gondotok. Szeretnek is Igen. — Korábban mivel folgalkozott? — Tizenhárom éves koromban, 1914-ben kőművestanuló lettem. De nemigen akadt munka, meg a jó mestereket mind elvitték katonának, úgyhogy a vasúthoz kerültem, majd apám, a kerékgyártómester elszegőd- tetett egy gazdához. Ott kaptam két lovat, azokkal dolgoztam, míg csak 1918. október 18-án el nem vittek engem Is katonának, a román frontra. Onnan hazakerülve beálltam a nemzetőrségbe, mert egyéb munka, megélhetés nem akadt. — Kapcsolatom a párttal már 1921 végén, 1922 elején kezdődött. Papp Sándor szabómester, akit nemegyszer megvertek, meghurcoltak a csendőrök, volt Itt a főszervező. En is rendszeresen eljártam a gyűlésekre, amelyeket legtöbbször a mezőn kellett megtartanunk, ment Igen, de Igen sok volt- a besúgó, még közöttünk Is. ló' párszor rajtunk ütöttek. Életveszélyes volt akkor a pártban dolgozni, de még csak rokonszenvezni Is vele. Akiről kitudódott, hogy kommunista, azonnal elbocsátották az állásából, új munkahelyet pedig sehol sem kapott. Sók család maradt munka és kenyér nélkül, ínséges évek következtek, de mégis vállaltunk minden megpróbáltatást, mert tudtuk, hittük, hogy nemes célokért, ügyért harcolunk. Tudtuk, hogy nincs rendjén, igazságosan a világ. Elviselhetetlen a paraszt, a munkás, a szegény ember helyzete. Nekem Is, azokban az időkben, kőműves létemre, mezőkerülőnek kellett szegődnöm, és csak tengődtünk az öt gyerekkel. Az őrzött föld nagyságától függően kaptam egy-egy kéve búzát, lucernából egy-egy rendet, tengeriből Is valamicskét — ennyi volt a fizetségem. Azt Is úgy kellett összekoldulni a gazdáktól. Nem dúskáltunk akkor a javakban, be kellett érni a szegénységgel meg a reménynyel, az illegálisan végzett pártmunkából fakadó reménnyel, hogy egyszer majd jobb élet köszönt ránk. Olyan, amilyennek azt Lenin, Marx és Engels megjósolta, mert titokban terjesztettük és olvasgattuk a műveiket. Meg aztán a mostani május elsejéről eszembe jutnak azok a régi, a húszas-harmincas évek május elsejéi. Ml már huszonkettőben szerveztünk felvonulást. Ünnepi szónoklatot is akartunk tartani, de a csendőrök szétzavarták a felvonulókat. Persze kora reggel azért végigvonultunk a városon, és elénekeltük az Internacionálét. Most Is minden évben ott állok a dísz- emelvényen, csak az Idén nem tudtam elmenni, a fájós lábammal már nehezen tudtam volna ott órák hosszat állni. — Negyvenben Ismét bevonultam katonának. Rá egy hónapra jött a felmentő levél, mivel a munkahelyemen hiányoztam, nem tudtak mással pótolni. Hazajöttem másodszor is épségben a háborúból, így odahaza legalább illegálisan tudtam dolgozni, szervezkedni. Mert azok az évek Is kemény évek voltak, a vége felé nagyon sokan a nyilasokhoz szegődtek, de én tántorltha- tatlanul mindvégig tudtam, hol a helyem. Azt vallom, hogy az ember a disznóságok fölött semmilyen áron, ígérjenek,' kínáljanak bármit, nem hünyhat szemet. Sokszor engemet Is meg akartak győzni egy másik út helyességéről, de én mindig nemet mondtam. Aztán már tudták, hogy hozzám hiába jönnek: Balogh Sándor nem eladó, nem megvehető. Ezért is nem értem, ha ma itt-ott megvesztegetésről hallok. Azt mondják az emberek, egy orvosnak muszáj elfogadnia, mert erőnek erejével adják neki a pénzt. Hát ilyen nincsi Nekem csak akkor adhat valaki valamit, ha én azt elfogadom. Tudni kell nemet mondani, hogy az ember mindig feddhetetlen, egyenes JeH lemíi, becsületes maradhasson. — Végül is mikor lett párttag? — 1945 januárjában kaptam meg a pártkönyvemet. De akkorra én már a munkahelyemen Is beszerveztem néhány igen derék elvtársamat, mert szükség volt a példamutató kommunistákra a munkahelyen és az élet más területén egyaránt. A szövetkezetesítésből is derekasan részt vállaltam. — Tizenhat évig voltam a munkahelyemen pártelnök, hatvanhéttől a város alapszervezetében dolgozom. — Sándor bácsi, mit üzenne a mai fiataloknak, mire intené őket? — Ismerem én jól a fiatalokat, még az Oj Ifjúságot Is hetente, rendszeresen olvasom, mert a lányommal élünk kettesben, és ő nagyon sok újságot járat. Meg aztán gyakran járok az Iskolákba Is beszélgetésre. Már most Is esedékes egy újabb találkozó. Azt mondom el mindig ott Is, meg most is, hogy becsülettel végezzék munkájukat, ha hibát látnak, bíráljanak jó szándékkal, őszintén, és mutassanak jó példát. Meg aztán ismerjék meg a múltjukat, a mi két háború közötti életünket, munkánkat, hogy jobban megbecsüljék a jelent. És vigyázzanak, nagyon vigyázzanak, nehogy újabb háború legyen. Én már kettőt megértem, tudom ml az, vigyázzanak, nehogy a. sok drága fiatal élet ott vesszen. Dolgozzanak, mert a munka az egyedüli igazi érték. A becsületesen végzett munka örömét semmi sem pótolhatja. Balogh Sándor bácsi bevezet a szobába, ahol a falakat oklevelek, kitüntetések díszítik. Még a szekrényből Is előhúz néhányat, kettőn Gustáv Husák aláírása olvasható. A harci dicsőség útjain Május másodika és hatodlka között figyelemreméltó országos rendezvényt valósított meg a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. A CSKP megalakítása hatvanadik, felszabadulásunk 36-dIk esztendejében afféle élő történelemkönyv tárult fiataljaink elé: „A harci dicsőség útjain“ (Cestou bojovej slávy} menet résztvevői végigjárták a második világháború befejező részé nek egyik fontos útvonalát. Azt az útszakaszt, amelyet a szovjet hadsereg 18. hadteste és a Szovjetunióban szervezett Svoboda-se- reg bejárt. A végigjárták, a menet és történelemkönyv szavak persze idézőjelben értendők. A „végigjárták“ autóbusszal és nem gyalogosan, a^ „menet“ harminc fiatalból állt, a „történelem" —- szerencsénkre nem a jelperzselt falvakat jelentette 1981 tavaszán, hanem a harcok valamikori helyszíneit. A jelentős rendezvény fő szervezője a SZISZ Központi Bizottsága Ideológiai osztályának vezn- zetője, Matián Grígel. A zárónapon öt kértük meg egy rövid summá- zásra. — Az ország fiataljai élénk figyelemmel kísérték a menetet Mit jelentett ez a rendezvény fiataljaink számára? — Tévedés lenne azt hinni hogy az ilyen rendezvények csakis az ünneplés jegyében zajlanaki Nemcsak ifjúságunk, hanem egész társadalmunk számára tanulságos volt a menet, legalábbis én így hiszem. Harminchat évvel felszabadulásunk után módunk volt is-, mét végiggondolni a múltat, a keserves háborús esztendőket, fel idézni azokat a mérhetetlen áldozatokat, amelyeket szabadságunk kivívásáért hoztak a szovjet és a csehszlovák katonák. Múlt nélkül' nem lehet jelen, nem árt hát, sőt, kimondottan szükségszerű, hogy időnként fellapozzuk a történelemkönyvet, vagy mint azt ezzel a menettel is tettük, felkeressük az egykori helyszíneket. Ezek az emlékek, a múltnak ez az elemzése jelentheti mai fiataljaink számára a nemzetköziségben való hit kiapadhatatlan forrását. Ogy vé; lem, rendezvényünk jól kapcsolór dott a közelmúlt nagy eseményór hez, a CSKP XVI. kongresszusához is, melynek egyik alapgondolata az volt: csakis a Szovjetunióval való megbonthatatlan barátságunk és szövetségünk garantálhatja országunk biztonságát és további szocialista fejlődését. Nem véletlen hát az sem, hogy a VySné Ne- mecké térségében kezdődött és a Poliökában végződött menetben jópár veteránt láttunk. És nemcsak láttuk, hallgattuk is őket. • Mint Lendel elvtárs, a szovjet hadsereg egykori tagja mondta, egyre kevesebben élnek ma már a második világháború hősei közül,, egyre kevesebb alkalom nyílik a szemtanúk, a résztvevők meghallgatására. Nagy megelégedéssel tölt el bennünket az a tudat, hogy a hatnapos menet során fiataljaink számos élménybeszámolón vettek részt a még élőkkel, a.má sodik világháború csehszlovák és szovjet hőseivel. — Miiyen figyelmet szenteltek a Szocialista Ifjúsági Szövetség e jelentős rendezvényének az illetékes helyi szervek? — Ogy vélem, minden támoga tást megkaptunk a sikeres lebonyolításhoz. Az ifjúsági szövetség képviseletében Michál Zozulák, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Titkárságának a tagja, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága elnöke vett részt un népségünkön, és minden egyes kerület, járás vagy helység képviselői felkarolták és támogatták rendezvényünket. A políőkai záróünnepségen DoC- kal elvtárs, a SZISZ KB elnöke beszélt. [bt) BAIOGH SÁNDOR DOIGOS (KJE Aztán kikísér, közben a kapura akasztott postaládáböl kiveszi a napi sajtót. És még utánam kiált: — Már szégyellem is, hogy nincs rendben a kert, de lennék csak húsz évvel fiatalabb, és a lábam ne fájna annyira, elsőnek az enyém lett volna felásva ...! Az utca végére érve visszatekintek, és látom, hogy Sándor bácsi ismét nekigyürkőzve tapossa az ásót. Dolgozik. Zolczer János (Illusztrációs kép)
