Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-31 / 13. szám
kosztämök . I' k ruhatárunk legjobban használható ruhadarabja a kosztüm DIABETIKUS ÉTELEK CSIRKERAGU Főzzünk meg egy kevés hideg vízben csipetnyi sóval személyenként egy kettévágott csirkecombot vagy fél csomag cslrkeaprőlékot. A- mlkor már a hús puha, tegyünk bele egy csokor finomra vágott zöldpetrezselymet és pároljuk puhá ra. 10 deka sárgarépa szén bidráttartalma 8 gramm. A vífföshagymáét nem számítjuk, a csirkehús pedig nem tartalmaz szénhidrátot. RAKOTT SONKÁS BURGO NVA Kivajazott tűzálló tálba rétegesen belerakunk egv csomag gyorsfagyasztott hasábburgonyát, személyenként 10 deka metéltre vásott füstölt tarjával. Sózzuk meg. Hozzáteszünk még szeméi ómként egy tojássárgá-. ját. amelyet egy evőkanálnyi tejföllel összekeverünk, majd hozzáadjuk a tojás felvert kemény habját. Ízlés szerint sózzuk, és öntsük a burgonyára. Előmelegített sütőben süssük^ Tetejét szórjuk meg reszelt sajttal, és pirítsuk meg egy kissé. Készíthetjük sonkával, sajt nélkül. 10 deka burgonya szén- hidráttar-talma 20 gramm. KOLBASZOS BURGONYA Személyenként 10 deka karikára vágott kolbászt pirítsunk meg olajban egy- -Bgy evöka-náltryi hagymával együtt. Szórjuk meg pirospaprikával. Keverjünk hozzá egy csomag gyorsfagyasztott hasábburgonyát, pirítsuk meg. Uborkasalátával tálaljuk. 10 deka burgonya 20 gramm szénhidrátot tartalmaz. burgonyasalAta Főzzünk meg egy kevés sóyal egy csomag gyorsfagyasztott burgonyát. Hűtsük le, a levét ízesítsük citromlével. Keverjünk hozzá személyenként 4 deka apróra vágott sajtot, ízesítsük finomra vágott zöldpetrezselyemmel, és locsoljuk meg tejföllel vagy kefirrel. 10 deka tejfölben 3, 10 deka kefirben 4,8 gramm szénhidrát van. Ä féltékenységat a táplálja, amikor az sgyik partnor attól tart, hogy elveszti a másikat. Gyakran a korlátlanul önző és beteges szeretettel azonosul. A féltékeny .félnek elég valamilyen „vészhelyzet“, sikertelenség, hogy elveszítse uralmát érzelmei fölött, dührohamoi kap, gyaláz, szidalmaz és sokszor bántalmaz is'. . A ■ féltékenységnek, amely majd nem minden, korosztálynál jelentke zik, különböző okai, formái vannak Még a leghiggadtabb és kiegyensú lyozottabb pattnereknél is-".jeléntkez Itet." Nagy előnye, hogy ilyen eset ben ő$ák áttnenetlleg van jelén, é-'- nem sért, bántalmaz, hanem szóró sabbá teszi'a partnerek közti vi szonyt.. Természetesen csakis akkor, ha mindkét fél képes megbeszélni é>- tisztázni a történteket; nincs ok a félreértésre. Ha a partnernak kőnk rét, bizonyított okai vannak, sónk ,sem csodálkozhat az Indokolt' félté kmiységep. Sőt, az ilyen helyzet cse lékvésre készteti a megcsalt' felet aki kénytelen ezt a cudar helyzetei megoldani egyedül, sokszor megér tés, segítség nélkül. Ha a féltékenység gyakoribb oKaii vizsgáljuk, korosztályok szerint vesz szűk sorra. Mindennaposnak számH PARKAPCSaATÜK ISKOLÁJA 5 a féltékenység a még koraérett kap csőlátóknál, amikor a partnerek ősz tönszerűen szeretnek, te teljesen ki iktatják az értelmi tényezőt. Hason lé helyzet áll fenn az Idősödő pá roknál is, amikor a testi vonzás ve szít erejéből, aránytalanul alakul é létformájuk, alkatuk,, nemi ösztönzé sük,- így: elvesztik önbizalmukat, és minden kicsiség miatt képesek lél .tékehykedni. A. féltékenykedési ok házástársak között- az, amikor a-z asz szonoy fél, hogy' elveszti ]61 kérése íörfél, és. le kell mondania az autó ról, ‘B házról, egyszóval a vagyonról Ilyen esetben a feleséget inkább a? ínypgiak kötik a férjhez, mint a/ ■ irzíÉem;. indokolt, a kölcsönös bizal natjanság, felborul a családi béki <.e?dpdik a féltékenység. ' .Azt a kLsebbségi érzést, amikor ■ nő többet keres, műveltebb, Iskola <!üttabb stb. a féi jnek kompenzálni, kell, különben az évek során visz szaszorított hiányérzet féltékenység gé fajulhat. A férfiak féltékenységé iiek további oka lehel a férfiúi hiú Ság megsértése, lekicsinylése. Ezak kor jelentkezhet, amikor a férj mini uralkodó lép fel a családban A zsarnokság sokszor, oka a féllel-, n bégnek. Mint további forrást lehel említeni a kisebbségi érzést az érzelmi és a nemi életben. Az önérzeti zavarban szenvedők fokozottabban hajlamosak a féltékenységre. Az alaptalan féltékenység ellen harcolni kell. Besegítenek a tudatos, racionális indokok, a bizalom növelése társunk iránt, javítani a partnerkapcsolaton, .kitörni, az elzárkó- mttságból. Igyekezni a partnert job- lan megérteni, segíteni stb. A beteges -féltékenység a gyenge idegzeiű I neurotikus], hisztériás személyeknél jön létre, továbbá mindkettőnél, la kllmaktérluraba (átmeneti koi] terülnek, vagy a beteges, az ún. jszichopata személyiségeknél Ha Ttár az egyUttjárás alatt fellép a be- eges féltékenység, jobb a házassá- ;ot nem megkötni. Az indokolt féltékenység, a hosz- izan tartó szenvedés csak kínozza 1'.feleket Ezért jobh szemo.mázni a valósággal, és minél előbb megoldani a válságos helyzetet. ¥ ¥ V „TE VAGY A VÉGZETEM, GABI!" Azt hiszem, a válasz már csak összehasonlításul fog szolgálni, mivel a fiútól azóta, megkaptad a levelet. Ha nem, ne is várd! Igazad van, amikoi azt írod, hogy jobb kétszer kezdeni egy kapcsola tot, mint egyszer örökre befejezni Ha okkal van befejezve, kár ^az időt húzni a^próbálkozásokkal. Nálad étt hetetlen okból (talán azért, mert még gyerek vagy) következett be a szakítás. Egyszerűen nem voltál képes várni. Türelmetlenségedre ráfizettél, fgy most már kár azon morfondírozni, hogy mit gondolhat rólad. Megírtad a levelet, amelyet en- gesztelésnek szánsz. A. reakcióból érthetsz majd. A megjegyzéseket, ha indokoltak, vállalnod kell. Mást nem ígérhetsz, csak hogy megjavulsz, de akkor aztán álld is a szavadat, ha vissza akarod szerezni a fiú bizalmát. „LILA ORGONÁK“ Barátkoznál is a fiúval meg nem is ... Talán szereted, talán nem .. barátkozni a nagyon fiataloknak, a tizenéveseknek is szabad. Születés napjára nyugodtan írhatsz, csak fi gyelmességnek tekintheti. Katonasá ga alatt Is levelezhettek, anélkül, hogy leköteleznéd magad. „I HAVE HOPES THE HIS“ A második kéréseddel kezdem Miért problémázp] azon, hogy mit gondol a fiú, amikor már múlt időben beszélsz róla? Miért kacsingatsz te is másfelé, ha szereted őt? Miért a meglepődés, hogy nem érdeklecl öt, ha te is hütlenkedsz? Ne a szó beszédre adj, hanem várd ki a fii válaszát, amelyet már úgyis sejtesz. Ha a fiú közölni akar veled valamit, azt megteszi ugyanúgy, mint eddig. Azt kérdezed, hogyan kezdeni az ismerkedést a szerinted félénk fiúval; Ha az a fiú meg akar veled mindenképpen Ismerkedni, akkor legyőzi félénkségét. Ha nem, nem kár ér- "te (hiszen ő szalasztotta el az ismerkedés lehetőségét). A másik észrevételem az, hogy te már eddig is eleget tettél azért, hogy lehetőséget ad) a leszólitásra. Ha mégsem bírod türelemmel, esetleg kérdezd meg tőle, hány óra van, mikor indul a busz, vagy leejtesz valamit, amit felemelhet (romantikus ugye?), esetleg keress közvetítő ismerőst... Gojidol- kozz, de ne feledkezz el cselekedni sem. VERONIKA HASZNOS TANÄCSOK PENÉSZ A vízcsap KÖROiI A vízcsap köifl gyakran sötét Valahol él keH'kézdéni a társas szia« fekete csík jelenik meg.__Ez penész, és bármennyire Igyekszünk is letörölni, másnap Ismét ott van a régi helyén. Próbáljuk meg a csikói forró vízzel lemosni — ez megsem mlsltl. a penészgomba-spórákat, és egy ideig nyugtunk lesz. életet, így ne csodálkozz, hogy gon dolataidban már rég járnál a fiúval de cselekedeteidben pont az ellenke zője Történik. Majd belejössz. Nem kell elsietni az első ismerkedést, vagy csak barátkozz a fiúval, hiszen HA SZÁRAZ AZ IRÖGÉPSZALAG Ha egy ideig nem használjuk az írógépet, észrevesszük, hogy a gépszalag majdnem egészen száraz. Nem kell mindjárt újat vásárolni, különösen akkor nem, ha nincs szándékunkban többet gépelni. Itassuk a szalagot (a karikával együtt) alkoholba. Száradás után Ismét használ- latóvá válik. MEGREPEDT A PARKETT A parketten keletkezett repedéseket magunk is betömhetjük. Faragasztót keverjünk össze fűrészporral. Égy régi késsel fogjuk fel a keveréket, és töltsük ki vele a repedéseket. Konyhaszekrénybe, kamrapolcra ajánljok az Ismét di vatos szekrényeslkot,_ amely bangulatossé, otthonossá teszi konyhánkat. A csík receborgolizsal készHI, a mln,ii jI.T a rajzról lazzámolható. Á horgolézhoz 20-as horgnló- cérnét, ás hozzá való vékony horgolótűt vásároljunk, de színez hfmzűfonálhói is meghorgolhatfuk. A Szocialista IljúségI SiSvat tég Szlovákiai KKzponU Bízott tágénak lapfa • Kiadja Smana Kladövállalat • Szer kaiztOság ál admlniaztráciá 897 14 Bratialava, Praáaká 11 Talafoo: 46819 • Fészorkeaz tá; dr. Strassar György • A tfiazerkeaztó belyettase: Cslk mák Imre • Nyomja a Zápa doslovenaké tlatiaroe, 897 29 Bratislava, Dukllanska 39 • Elátizstésl díj egy évre 52.— KEs, tél évre 26.— KEs • Terjeszti a Posta Htrlapszolgálata Slőfi/.ethetE inindeo postahivatalnál vagy kézbesitánál • A lap külföldre a PNS. Ustredná aipedtcia a dovoj llaEe. 884 l.s Bratislava, Gottwaldovo nám 6. 48 útján reodelhetá meg • Kárlratnkat nem Arzlink mne ás nem ktjidlink vissza • Fngeciplyezve. SUTI 13'1 tndez: 49 802