Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-31 / 13. szám
Az Igazságügyi paliba épületiben, Illetve annak fogdájában az ún. szlovák állam alatt sok kommunista raboskodott, Mbben a Treskotl utcai hátban volt a párt területi titkársága at 1920-as és 30-as években. Josef Orznár ebben a házban bújtatta el a párt Illegális aktivistáit. A CSKP megalapItásAtúl eltelt 00 esi- tendfi alatt a vil&g és hazánk helyzete Is gyökeresen megváltozott. Lenin látnoki szaval beteljesülöben vannak: a világ a kapitalizmustól a szocializmus irányába halad. A szocializmus világrendszerré vált, a kapitalizmus egyeduralma megszűnt A szégyenteljes gyarmati rendszer széthullott, és csak maradványai lelhetők tol. A szocialista országok a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalmak mindinkább meghatározóan befolyásolják a világhelyzet alakulását, és a tudományos szocializmus az emberiség legelterjedtebb eszmeáramlatává vált. Ebben a változó világban megváltozott Szlovákia fővárosa, Bratislava is. Ha ma végignézünk Bratislava építésének 36 esztendején, joggal tölt el a büszkeség. Gazda sági szempontból jelentős egységet képvisel, Szlovákia iparának kb. 10 százalékát tömöríti. Bratislava ma a petrokémia, az agrokémia, továbbá a finommechanika és az optika, a műszálgyártó Ipar, a gumiipar, a gépipar, az elektrotechnikai ipar, a fogyasztási cikkeket gyártó, a nyomda- és élelmiszeripar legfontosabb országos központja. Lakosságának száma jelenleg meghaladja a 380 ezret. 1945-tel szemben a lakosság s^ma csaknem megháromszorozódott Pratislayának nagyklterjedésű a^ határa, ezért más nagyvárosoktól eltérően aránylag jelentős mezőgazdasága is van. Közel ezer hektár területen termesztenek szőlőt A bra- tislaval borokat már a középkorban európai királyi udvaroknak szállították. A hagyományos szőlőművelésen kívül nagyon fontos a zöldségtermesztés, amelynek célja a nagyváros szükségleteinek kielégítése. Mint nemzeti kulturális központnak, hat főiskolája, hat színpada van, továbbá rádló- és televizlóstüdlőja, fllmrnűtermel, képtárai, múzeumai és jelentős zenekarai. A főváros keleti és nyugati peremén lévő lakótelepek felépítése után főként a Duna jobb partjának, PeträSalka térségének a kihasználásával számolnak a tervek. 1990- ig egy korszerű 150 ezer lakosú ún. szatell- ta-város felépítését tervezik, amelyet hidak fognak összekötni a központtal. Szó van a környező községek és városok bevonásáról Is, Illetőleg arról, hogy a központtól 25 kilométeres távolságig a szatelita városok övezetét létesítenék. Ez a megoldás nagyrészt kiküszöbölné a történelmi városmag előnytelen excentrikus helyzetét, lehetővé tenné, hogy a lakosság számára üdülőövezetek létesüljenek. Ha ma Bratislava jelenéről és jövőjéről beszélünk, nem feledkezhetünk meg munkásmozgalmi múltjáról sem. A Szlovákiai Kommunista Ifjúmunkások kongresszusa már 1920. szeptember 3-án a munkásházban elfogadta a III. Internaclonáléba való belépés 21 feltételét, és fölhívta a csehszlovákiai proletariátust, hogy alapítása meg saját kommunista pártját. A kongresszus ezzel elősegítette a marxista balszárny alakulását. 1921 májusában a CSKP megalakulásakor itt a pártnak erős szervezete volt. A választásokkor rendszerint a második vagy harmadik legerősebb pártnak bizonyult. Petr- íalkában kétszer egymás után kommunista töltötte be a polgármesteri tisztséget. A JELENBEN ÉIÖ MÜll 1939-wd934 között, s-nagy gazdasági.-vil-. Ság Idején Bratislavában, amelynek akkoriban már 123 ezer lakosa volt, 9000 ember maradt munka nélkül. Ebben az Időben a város 94 üzeméből 22 szüntette meg a termelést. A PART es A KOMSZOMOL A gazdasági válság éveire Így emlékszik vissza Száraz József elvtárs, az 0] Szó nyugalmazott szerkesztője, a párt régi harcosa: „1929-ben Komáromból gyalog jöttem Brati- slavába. Sokáig munka nélkül lődörögtem, míg egy elvtárs elvezetett ' a Duna utcai munkásotthonba, és az ö révén jutottam el egy pártsejt gyűlésre is. Ott találkoztam Posvanc Ferenccel, Herczog Oszkárral, Stru- lovlcs Antallal, Takács Jánossal. Gyűléseinken abban az időben a CSKP V. kongresz- szusával foglalkoztunk. Annak tiszteletére kértem én Is felvételem a Csehszlovák Kom- szomolba. Felvettek, és ez számomra egy harcos. Izgalmas életmód kezdetét jelentette. A komszomolisták gondjaira volt bízva például az Illegális röplapok, jelvények, sajtó terjesztése, jelszavak festése stb. Egy karácsonyeste a munkásklubban mozgalmi dalokat énekeltünk, és előadást hallgattunk a Szovjetunióról. A világ első proletárállama különben roppantul érdekelt bennünket. Az tetszett a leginkább, hogy a Szovjetunióban nem volt munkanélküliség, és nem ismerték a kenyérharcot sem. Fokozatosan rájöttünk, hogy üres gyomrunknak, mezfte len lábunknak és munkanélküliségünknek nem mi vagyunk az okai, hanem a társadalom. Így beszélgettünk, amikor ránk tört a rendőrség, és addig ütöttek bennünket, míg el nem hagytuk a termet. Ilyen karácsonyaink is voltak." 1927 óta a Treskorí utcában volt a párt központi és városi titkársága, valamint a Volksstimmeuek a párt német nyelvű lapjának a szerkesztősége is. Amikor 1938-ban a párt működését betiltották, a titkárság helyiségeit, a felszerelést és berendezéseit lefoglalták. A párt ekkor illegalitásba szorult. KÖVETKEZETES HARC A FASIZMUS ELLEN A képünkön látható kastélyszerC épület egy gróf tulajdonát képezte. A ház gondnoka Jozef Grznár volt, aki részt vett a párt munkájában, öccse a partizánmozgalom e- gylk híres szervezője lett. A Grznár testvérek ebben a házban sokszor rejtettek el illegalitásban élő embereket. 1942. április 23-án éjjel azonban rájuk tört a rendőrség és letartóztatta az illegális pártsejt tagjait. A mai Kertész utcai Igazságügyi palota a háború éveiben a fasiszta bíróságok székhelye volt. Az épülethez tartozott a hírhedt börtön is. Itt raboskodott három évig a kommunista ifjúsági mozgalom egyik mártírja, Eugen Guderna. Itt kínozták és vallat- * ták Alexander Markué professzort, a Kls- -Kárpátokban működő partizáncsoport parancsnokát, és még igen sok más kommunistát. Szabó Istvánról ma utca van elnevezve. Szabó István a kommunista ifjúsági mozgalom népszerű odaadó és lelkes vezetője volt, az első köztársaság éveiben, a fasizmus Időszakában pedig a bratlslavai terület illegális szervezetének titkára. Egyike volt azoknak, akiket a Kertész utcai börtönből Mauthausertba irányítottak, ahol aztán 1945 februárjában életét vesztette. A hitleri fasiszták koncentrációs táboréban halt meg a kommunista párt egyik kiváló vezetője Steiner Gábor Is. Steiner Gábor az első köztársaság éveiben nemzetgyűlést képviselő, majd szenátor volt. Működési területe elsősorban Dél-Szlovákla járásaira szorítkozott, de sokszor szólalt tel különböző rendezvényeken Bratislavában is. A mai Oukia mozi előtt 1934. augusztus 1-én tartott ifjúsági nagygyűlésnek is ö volt s szónoka. Steiner helyesen értékelte a fasizmus veszélyét, és sajnos igaza volt abban is, hogy a burzsoázia ki fogja szolgáltatni a köztársaságot Hitlernek. Zdenka Holotlková neves történész így emlékezik meg Steiner Gáborról: „A csehszlovák forradalmi munkásmozgalom történetében pozitív többletet jelentett a forradalmár Steiner Gábor tevékenysége. Steiner Gábor 1937-ben töltette be 50. életévét. Ekkor Irta neki Vladimír Clementis ezeket a sorokat: maradj számunkra az, aki eddig voltál. Az ember és a politikus életének morális győzelmét jelenti, ha 50. születésnapján, a mozgalomban töltött több mint két évtized után próbatételekkel hemzsegő úttal maga mögött azzal a kívánsággal találkozik, hogy olyan ember maradjon, amilyen volt. Milyen ember volt Steiner Gábor 1937 szeptemberéig és utána? Rendkívül tevékeny, erélyes, dolgos, elvhű és megalkuvásra képtelen. Szenvedélyesen és magától értetődően szolgálta a kommunizmus eszméjét." Ma Bratislava egyik legforgalmasabb utcája viseli Steiner Gábor nevét. A felszabadulAs boldog NAPJAI Bratislavét 1B45. április 4-én szabadították fel a II. ukrán front seregei. Még jóformán el sem ült Bratislava felszabadításáért vívott utolsó harcok zaja, a távolból még hallatszott az ágyúdörgés, de a szovjet hadsereg műszaki egységei máris hozzákezdtek a hitleristák által tönkretett Duna-hid helyreállításához, 40 ezer bratislavai lakos pedig 20 tehergépkocsival és 200 lófogattai hozzáláttak az utcákon a romokeltakarl- tásához. A város 8342 háza közül 242 tönkrement, 1580 megsérüli, a 81 kilométer hosz- szú utcahálózatból 15 kilométernyi volt járhatatlan, hidak, viaduktok, és a lebombázott Apollo kőolajfinomító romjai meredez- tek az égnek, elpusztult a dinamitgyár, a Siemens Művek, és teljes egészében megbénult a városi közlekedés. De a város már a szabadság első napjaiban éledezni kezdett. A felszabadító szovjet katonákat a város lakossága nagy szeretettel vette körül, amelyet korabeli fényképek bizonyítanak. HARC A NÉPHATALOMÉRT í A kommunistáknak a felszabadulás után is következetes harcot kellett folytatniuk a nép hatalmáért, a szociális jogok biztosításáért. Ez csakis a burzsoázia fokozatos Gustdv Husik elvtárs mint a Megbízottak Testületének elnöke személyesen is nagy érdemeket szerzett a dolgozó nép 1948-as győzelmének ktvlvásábaij. Képünkön egy 1948. évi februárt nagygyűlésen beszél a Vigadó termében. visszaszorításával sikerülhetett. Ez a harc 1948 februárjában eldőlt. A megbízott testületnek, az államigazgatást irányító szervnek reakciótól való megtisztításáért lezajlott ma- nifesztácló után február 24-én egyórás általános sztrájkra került sor, megalakult Szlovákia fővárosának Forradalmi Akcióbizott- sága és a város igazgatását átvette az ideiglenes igazgatási bizottság. Ezekben az 1948. évi februári drámai napokban a Megbízottak Testületének elnöke dr. Gustáv Husák volt. Képünkön a bratislavai Vigadó nagytermében rendezett gyűlésen beszédet mond. A munkásmozgalom történetébe bevonult a bratislavai vér neve 1$: itt Irta alá Ludvlk Svoboda elvtárs, köztársaságunk akkori elnöke 1968. október 30-án a csehszlovák föderációt megalapító alkotmánytörvényt.' Bratislava lakossága nagy szeretettel vette körül a jelszabadítú izovjet hadsereg katonáit.