Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-11-11 / 46. szám
a szerzők és a szereplők tetszetősen tárták elénk Maria Doőkalová és Karol Plubáf szerelmi történetét. A Játék lekötötte figyelmünket. De sajnáljuk, hogy a mélyvizek világa helyett főleg a felszín csillogott érdekesen ... A ridegebb, reálisabb hangvételű rendezés, talán nem Is akart többet, mint egy pergő történetet tárni elénk, néhány jó epizódlstával és színésszel. Talán attól tartott, hogy a Játék melodramatikus lesz? Vagy vígjátékká módosul, s ezért inkább mérsékelte a darabban rejlő költőiességet? Ezzel Inkább kiszolgáltatta, mint szolgálta az átlagnézők nagy táborát. Az ötletesen osztott színpad Jó Játékteret biztosít az egymásba olvadó leleneteknek, Platzner Tibor színpadképe és Jelmezei tetszetősen egészíti ki ez előadást, amelyet kellemes zongorajáték fest alá hangulatosan. Az előadás Java Ferenczi Anna (Doőkálová) és Bugár Béla (Pluháf) alakítása. Visszafogottan, árnyaltan formálták meg a szelíd és szolid emberek Jellemét, szerelmi vonzalmát, bátor kitörésüket boldogságukért. Hasonló mértékletességgel alakította karakterszerepét Benes Ildikó (Ja ruáa) és Petrécs Anni (Helena). E- gyébként a Pluháf családon belüli társadalmi visszásságok szolgálják az alapot Eugen Pluháf (Boráros Imre) és Jarda (Holocsl István) alakjához is. Ok a Játék másik pólusát képviselik, s így közrejátszhatnak a családi egyensúly megzavarásában, vagy ellenkezőleg, mint Jlráőek (Fazekas Imre) esetében annak megmentésében. Udvardy Anna (Blanka) önzése Meglesett titkok alkonyán ... ÉVADNYITÓ BEMUTATÓ A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN Ján OtCenáSek ötlete alapján készült el a Magyar Területi Színház első idei bemutatója, a Naplemente Rómeóval és Júliával. Ez olyan színmű, amely az átlagember gondolatának kifejezője lehetne, tele embert érzéssel, líralsággal. Szerzőtársául, Jaroslav Balíkot, a kitűnő cseh rendezőt választotta, aki Igazi színpadi helyzetekkel egészítette ki a szerepkönyvet. A Játék egyszerű emberek sorsát ábrázolja. Rohanó világunkat, önző és önzetlen viselkedésünket láttatja, miközben nemzedéki ellentéteket tár elénk. Mindezt békülékenyen kezeli s így nem hevülnek dramati- kussá vagy netán tragikussá a beszélgetések, pedig a viták nevében a szóváltások dinamikusabbak is lehet nének. Talán ezért tűnik kamarahangúnak Konrád József rendezése. Párbeszédei gyakran „egyszerű“ közlésnek hatnak, így a Játékot ellepi az egyhangúság és a színes képváltások ellenére is az egyfajta színtelen szűr keség. Valóban úgy tűnik, mintha egy nagy család lenne Pluháfek közössége: élnek, dolgoznak, örülnek és szenvednek s folyton-folyvást önző érdekeikkel huzakodnak elő. Távlati terveiket Is csak az anyagiakban látják, persze a nagyapa kivételével, aki tudatosan halad célja felé: mert nem ió megöregedve egyedül maradni. Ez a színmű gyakran figyelmeztető mellékvágányokra is terelődik. A szerzők szándékosan állítják át a váltót (a Pluháf és a Doökal család között, hogy egy-egy találóan időzített példázattal azokra a mindennapi cselekedeteikre világítsanak, amelyeket gyakran túlértékelünk, fölöslegesen komplikálunk. Ezzel az arányok és az emberi értékek eltorzulnak és kellemetlen helyzetekbe kényszerítenek. Es itt megkérdezhetnénk: hát ennyi lenne csupán ez a bemutató? Bizonyára több. Hiszen kellett hozzá egy Igazi mosoly, egy valódi könny, mélyről Jövő szóváltás... Mert mindenkinek tetszett az előadás, Jók voltak a szereplők, annak ellenére, hogy sok mindenről el lehetne még itt vitatkozni. Elégedjünk meg most azzal, hogy akkor illik a darab atmoszférájába, amikor nem érzelmes, hanem reális. Az eplzódalakltások felvillantják a történet környezetteremtő világát: Tóth László finom eszközökkel formált Bendája, Síposs Jenő szánnivaló Nyvltje, Turner Zsigmond (Bouz) és Síposs Ernő (Kareä) tipikus kávéházi alakja, Szentpétery Ari illúziót keltő pincérnője, a Zdenékből Zdenkává „minősített: leányka személye, akit Varsányi Mari alakít a tőle megszokott modorban és végül a „titokzatos“ Olvasó úr, Cserge Imre ötletesen kreált vlllámjelenete érdemli ki a közönség tapsát. OtCenáSek színműve azért Jó, mert bátran és közérthetően, szórakoztatón szól mindenről, ami körülöttünk időszerű. Sajátos varázsa van. A néző az előadás befejeztével úgy érzi: kellemes estét töltött a színházban, ezért nem kockázatos azt állítani, hogy a játék mindenütt tetszeni fog és a siker sem marad el. Ssochy M. Emil------------------fM > BRATISLAVA! ZENEI ÜNNEPSÉGEK A természet örök ritmusú körforgása meghozta ismét a színekben pompázó őszt és ezzel a Bratislava! Zenei Ünnepségeket is. A fanfárok ünnepi hangzatal tizenhatodszor nyitották meg és zárták le azt a tizenöt napos zenei ma- ratónt, mely a szólóestektől kezdve a kamarazenén át a szimfonikus koncertekig változatos zsánergaz- dagságot kínált a zens szépségéért rajongó közönségnek. JÓ érzéssel nyugtázzuk, hogy közönségünk, beleértve a fiatalság lelkes táborát, élt Is az alkalommal, s az esti koncertek szinte mindegyike telt ház előtt zajlott. A mintegy félszáz rendezvényről, amelyet az ízlésesen fűzött programfüzet kínált, minőségi mérleget készítve beszámolni lehetetlen, de hadd állapítsuk meg, hogy idén a tervekhez viszonyítva meglehetősen sok volt a műsorváltozás, személycsere, és a teljesítmények értékskálája Is túl tág határok között mozgott Voltak ugyan meglepetések, de csalódások is, voltak rangos művészt produkciók, de az átlagos színvonalból kiemelkedő csúcsteljesítményt, amely egy nemzetközi hírnévnek örvendő ünnepséget tényleg ünnepivé tesz. igazán csak kettőt hallottunk. Az ünnepi nyitó és záró koncerten a házigazda, a Szlovák Filharmónia lépett pódiumra; először főzenelgazgatója, Ladlslav Slovák, majd az argentin Carlos Palta vezényletével. Az első hangversenyen a szólista a századunk zenéjének lelkes propagálójaként nálunk is jól ismert osztrák Heinrich Schiff volt, aki Dvofék h-moll csellóversényét adta elő gyönyörű tónusú hangszerén mélyen átélt, a mű lírai oldalát kiemelő tolmácsolásban. Ezzel szemben a záróesten a prágai Ivan Moravec Schumann a-moll zongoraversenyében ragyogó pianista erényeit és pazar technikáját érvényesítette, némileg ezzel felülről-nézve a műre annyira jellemző poetlkus mondanivalót. Slováknál hiányoltuk, hogy_ nem hozte felszínre Prokofjev VII. „ifjúsági“ szimfóniájának a partitúrájában rejlő fények és színek gazdagságát, míg Paitát örömmel megtapsoltuk Mahler 1. szimfóniájának hatásos megszólaltatásáért. A Szlovák Filharmónia azonban legegységesebb teljesítményét a Jugoszláv Oskar Dánon irányításával érte el, mikor is a hatalmas előadó gárda, beleértve két zenekart és Magdaléna Hajóssyová. Andrej Kucharsky, valamint a francia baritonista, Jean Jacques Dou- méne szólisták közreműködését, gyönyörű átélt előadásban szólaltatta meg Benjamin Britten mélyen emberi oratóriumát, a megrázó Háborús Requiemet. írni lehetne a hazai és külföldi kamarazenekarok szinte külön kis fesztiváljáról, a lengyelek felfede- zésszámba menő Vivaldi-tolmácso- lásáról, a bécsiek Mozart-műsorá- nak stílusáról, a Toperczer Péter és Václav Hudeőek Játékában megnyilvánuló Mozart-stílus különbözőségéről, az Alain Lombard vezette Strassburgi Filharmónia tisztán francia szerzők műveit megszólaltató estjéről, valamint vonósaink és rézfüvósaink fényes átütő hangjáról, a hajdani világsztár Anna Moffo tönkrement hangjáról, a Győri Balett teljesítményét köszönő tapsról, hazai szerzőink műveinek ősbemutatójáról és szinte minden koncert speciális érdekességéről, de mindezek helyett csupán a zenei ünnepség két legragyogóbb koncertjét említem meg. Az egyik a Kölni Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye volt, amelyet állandó karnagyának bekövetkezett szívrohama miatt a japán Hiroshi Vakaszugl vezényelt végig. De nem ez a nevezetessége ennek a koncertnek, hanem az, ahogy ez a törékeny Japán férfi és zenészei együttműködéséből felfénylett Wagner, Mozart és Hindemith zenéjének partitúrája. A- mellett, hogy mindhárom műnél alapos stílusismeretről tettek tanúbizonyságot; hogy Játékuk a legapróbb részleteiben precíz volt, hogy az egyes hangszercsoportok között eszményi összhang uralkodott, elkápráztattak azzal az ór- gonaszerű magvas, tömör hangzásképpel. a forte és piano árnyalatok gazdaságával és azzal a belső feszültséggel, mely tolmácsolásukat a fehéren izzás hőfokára hevítette. A másik estről szintén csak a legfelsőbb fokon lehet szólni, ez pedig Jessye Norman dalestje volt Kifinomult ízléssel összeállított dramaturgiája már önmagában is élmény. Hallani végre élő előadásban Haydn szoprán szólóra írt kantátáját, az Ariadne Naxos szigetént, a frapcia Poulenc-nak szellemesen ironikus áalmlnlatflráit, egy csokorra való intim hangulatú Brahms- -dalt és Richard Straussnak a ráadásokkal együtt hét dalát, igazán nem mindennapi csemege. A tolmácsolás pedig maga a lélegzetelállító pillanatok láncolata. És ehhez társult még az énekesnő személyi varázsa. Mart ez a szigort parancsoló fenséges királynői Jelenség, ahogy felvonul a pódiumra, olyan inegfogalmazhatat- lan atmoszférát hoz magával, melytől egyszerre felforr a levegő És aztán mikor Jelt ad a zongoristának, az angol Phillip Mollnak. megszólal a zene, és egy valóságos kis színjáték veszi kezdetét. Jessye Norman elhozta hozzánk a világ pódiumainak hangulatát, és a legtisztább élmény emlékéve] ajándékozta meg a hallgatóság népes táborét. VARGA IÖZSEF H árom évvel ezelőtt Jelent meg a Szenei (Senec) Magyar Tannyelvű Gimnázium ifjúsági lapjának, az ÜJ Lángnak az első száma. A lap felelős szerkesztője, dr. Párkány Antal tanár egyszer már megemlítette, hogy ha időm engedi, menjek el hozzájuk egy kis szakmai megbeszélésre, eszmecserére. Örömmel elfogadtam a szíves meghívást. Nem találkozhattam ugyan a felelős szerkesztővel, de Horváth Erzsébet, Makky Edit, Ruman Adriana, Razgyel Adél diákszerkesztőkkel a- zonban elbeszélgettem. Elmondták, hogy a húszoldalas diáklap olcsó, 50 fillér, pedig a szöveg legépeltetése, fénymásolással való sokszorosítása meg a papír sokkal többe kerül, mint amennyit a diákok fizetnek érte. A különbözetet az Ifjúsági szervezet pénztárából és az idénymunkák bevételéből fedezik. Itt is, mint a szerkesztőségekben szokás, az előző lapszám értékelésével kezdtük a beszélgetést. A küllemét, a kivitelezést, a grafikai elrendezést vettük szemügyre. A diáklapok egyik Ismérve, hogy olyanok az oldalak, mint a betűtenger, mert a szerkesztők elhanyagolják az illusztrálást. ök Kukl Vince másodikos tanulóra bizták a grafikai szerkesztést, akt pedig a húszoldalas lapot nagyon ügyesen tíz rajzzal és egy keresztrejtvénnyel tette mutatósabbá. És e- gyetlen vers kivételével minden cikk, Írás szép, Ízléses rajzolt elmet kapott. „LEHETNE BENNE Nekem ezek a elmek tetszettek: Híres emberek. Játék a számokkal; viszont sablonosnak, átlagosnak találtuk ezeket a elmeket: Július Fu- óík, A vers- és prózamondók versenyén voltunk. Makky Edit találóan állapította meg: >-• Ezek inkább alcímek. Az első fölé Inkább az író valamelyik művének elmét kellett volna Írni vagy a hozzánk intézett üzenetét. A máso dik fölé pedig a bíráló bizottság el nőkének azt a megállapítását, hogy „A résztvevők mind győztesek“, vagy a beszámoló Írójának értékelését, „Közepes színvonal“, esetleg valami hasonlót. Elfogadtuk ezt a véleményezést, és Horváth Erzsébet Javaslatát Is: •— Nagyobb gondot kell fordítani az alcímekre. Hosszan foglalkoztunk a cikkek, az írások tartalmával. Tetszett Löw Tibor vezércikke, mert sajátos, diákos szempontból Irta meg politikai mondanivalóját Tóth Éva József Attiláról szóló Írását tömörségéért dicsértem HUMOR IS...“ Balről Jobbra: Horvétb Erzsébet, Makky Edit, Ruman Adriána, Razgyel Adél A szerző felvétele meg. A másodikos Fóka Éva tudósításában nemcsak tényeket közölt, hanem saját véleményéi Is megírta, és ez tetszett. Szarka Zoltán beszámolójának a stílusát dicsértem meg. A „Híres emberek“ című cikkből kiírtam ezt 8 meghatározást: „Celsius neve fennmarad, míg csak ki nem hűl a Föld. A több! szerző, Fejes Aranka, Liptai Igor, Stankó Erzsébet, Bogár Mária írásait is érdemük szerint méltattuk. Ruman Adriana találóan állapította mag: — Kár lett volna, ha bármelyik cikk is kimarad. Kissé meglepte őket, amikor megkérdeztem. — Ml hiányzik a lapból? Razgyel Adél kezébe vette az egyik Jéldányt, s úgy mondta: — Lehetne benne humor is... Igáit diákhumor, tanítási órákon hallott, érdekes bemondások ... És megvitatták, miként kell a következő számot megszerkeszteni, hogy érdekes, olvasmányos, tanulságos legyen, mozgósítsa, lelkesítse a többieket, az ifjúsági szervezet által meghatározott feladatok teljesítésére. Meggyőződésem: sikerülni fog nekik, mert értenek a diáklap szerkesztéséhez. Hajdú András
