Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-29 / 5. szám
tíhéz szabadulnunk attól a benyoN mástól — frja a moszkvai Pravda —, hogy az enyhülés és a szövői amerikai kapcsolatok ellen intézett nyílt támadás nem az Egyesült Államok elnökétől indult ki, hanem jóval inkább Jimmy Cartertől, az 1980-as választási kampány egyik elnökjelölt jétűl, aki a hiúságának ezen a vásárán most igyekszik piacra dobni utolsó kelendő portékáit. A moszkvai lap rámutat arra, hogy az amerikai elnök az afganisztáni események kapcsán most „szilárdnak“ és „határozottnak“ akar látszani, vezetői érzékét próbálja bizonyítani, vagyis éppen azt, ami a leginkább hiányzik a washingtoni kormányzatból, „A Carter-kor- mányzat lépésről lépésre hódolva be a reakciónak, végül is aprópénzre váltja az enyhülés elveit, és a „détente“ fontos vívmányát, a SALT—II szerződést.“ Ugyancsak sajátos helyzet alakult ki ily módon — húzza alá a Pravda —, u- gyanis az az elnök, aki aláírta a SALT- -szerződést, most maga kéri a kongresz- szust, halassza el annak vitáját és ratifikálását. Figyelemre méltónak tartja a szovjet lap azt a körülményt, hogy az amerikai vezetés felső köreiben a SALT-szer- zódéssel kapcsolatos magatartásban is kapkodás volt tapasztalható, megmutatkozott az összhang hiánya. Már az afganisztáni fejlemények után nyilatkozva Aprópénzre váltják az enyhülés elveit A MOSZKVAI PRAVDA CARTER DÖNTÉSEIRŐL Brzezinski nemzetbiztonsági tanácsadó a múlt héten az amerikai tévében arról beszélt, hogy az Afganisztánnal kapcsolatos amerikai reagálás nem érintheti a SALT—II szerződést, amelyre minden eddiginél nagyobb szükség van, és a- mely nélkülözhetetlen eleme a nemzetközi stabilitásnak. A Pravda hozzáfűzi: minden bizonnyal ez esetben is a választási kampánnyal összefüggő megfontolások kerekednek felül a Fehér Házban. Carter kampányának szervezői u- gyanis — ahogy arra az amerikai sajtó rámutatott — már régóta arról ábrándoznak, miként lehetne kiiktatni a SALT- ot azoknak a problémáknak a sorából, amelyek kapcsán a kormányzat konfrontációra számíthat a szenátus és a katonai-ipari komplexum befolyásos erőivel. Már jóval a teheráni túszügy kezdete és a december végi afganisztáni fejlemények 8lőtt lényegbevágó változások kezdtek mutatkozni az amerikai külpolitikában. Nemcsak a külpolitikai és katonai feladatok fontossági sorrendjének módosulásában jelentkezett ez, hanem azoknak az alapelveknek a felülvizsgálásában is, amelyekre a külpolitika é- piU. Korábban az amerikai kormányzat arról beszélt, hogy nem alkalmazza külpolitikai céljainak eszközeként az élelmiszer-szállítások korlátozását, nem teszi függővé a Szovjetuniónak a „harmadik világ“ kapcsán tanúsított magatartásától a fegyverkorlátozás előrehaladását, a Szovjetunió afganisztáni akciójára viszont Washington mégis a gabonaszállítások csökkentésével és a SALT—II szerződés ratifikálásának elhalasztásával válaszolt. Szovjet hírmagyarázatok veszélyesnek minősítik az amerikai külpolitikában bekövetkezett ilyen lényegbevágó fordulatot. A moszkvai Pravda a napokban a Szovjetunióval szembeni washingtoni magatartás e radikális átértékelését kommentálandó idézte az amerikai Christian Science Monitor véleményét, hogy az új carteri vonal nagyon is emlékeztet „az Egyesült Államok hagyományos politikájára az 50-es és a 60-as években, amikor is a fő hangsúlyt a katonai szeinbeállásra helyezték*'. A szocialista diplomácia kezdeményezései A mai nyugtalan világban a nemzetközi biztonság reményét erősítette, hogy száztizenegy ENSZ-tagállam igennel válaszolt arra a kérdésre, ki keil e zárni a hegemonizmus, a más államok feletti uralkodás politikáját a nemzetközi kapcsolatokból. Az ENSZ-közgyűlés decemberben határozatot hozott, amelyben kimondja, hogy egyetlen állam sem élhet a katonai beavatkozás, az erőszak, a politikai, az ideológiai, a gazdasági, a katonai és a kulturális nyomás eszközeivel egyeduralmi céljainak elérésére. A világszervezetben elsöprő többséget kapott az a követelés, hogy ki kell alakítani a nemzetközi kapcsolatok igazságos rendszerét, amelyben az államok politikai és gazdasági egyenjogúságának elve érvényesül. A világ száztizenegy állama ezzel a határozatával a Szovjetunió kezdeményezése mellé állt, hiszen a hegemonizmus elítélése a szovjet kormány előterjesztése révén került a közgyűlés napirendjére. Hasonlóképpen szocialista — lengyel — javaslatra foglalkozik az ENSZ a békére való nevelés kérdéseivel csakúgy, mint azzal a csehszlovák elképzeléssel, hogy erősíteni kell a leszerelés eléréséhez szükséges nemzetközi együtt« működést. Hét szocialista ország még az év elején a genfi leszerelési bizottság ülésén terjesztette elő javaslatát: kezdjenek tárgyalásokat mindenfajta nukleáris fegyver gyártásának megtiltásáról, valamint a nukleáris fegyverkészletek fokozatos csökkentéséről, majd teljes megsemmisítéséről. A szocialista diplomácia több munka- okmányt terjesztett be a vegyi fegyverek, az új típusú tömegpusztító fegyverek betiltása, a radiológiai fegyverek eltiltása, a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok biztonságának erősítése érdekében. Ezek a példák, csupán jellemző epizódjai az 1979-es esztendőnek, amelynek során a szocialista közösség országai nagy kezdeményező erővel, kitartással, következetességgel munkálkodtak a nemzetközi légkör javításán, a jószomszédi ■* kapcsolatok erősítésén, a megoldatlan kérdések békés rendezésén. Ezt a célt szolgálták a diplomáciai aprómunka sikerei, amelyek tavaly is hozzájárultak Kelet és Nyugat politikai, gazdasági, tudományos, kulturális és i- degenforgalmi együttműködésének kiszélesítéséhez, a nemzetközi környezetvédelmi konferencia eredményes befejezéséhez, a vezető politikusok találkozóihoz. A kezdeményező politikának voltak kiemelkedő állomásai. Időrendben említhetjük Leonyid Brezsnyev március 2-i beszédét, amelyben javasolta, hogy a helsinki záróokmányt aláíró államok kössenek megnemtámadási egyezményt. A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei május 14—15-i ülésükön állást foglaltak amellett, hogy az európai biztonsági értekezleten részt vett államok hívjanak össze politikai konferenciát, a katonai enyhülés elősegítésére. A bécsi haderőcsökkentési értekezleten a szocialista országok június 28- án olyan Javaslatokkal álltak elő, amelyek a nyugati fél álláspontját messzemenően figyelembe véve irányozzák elő a csapatok létszámának arányos csökkentését. Az NDK nemzeti ünnepén, október 6-án a Szovjetunió államelnöke bejelentette a szovjet kormány bizalom- erősítő intézkedéseit és készségét további leszerelési tárgyalásokra', intézkedésekre. Az év vége felé, december 5-éii pedig a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága hozta nyilvánosságra reális elképzeléseit fegyverkezési bajsza visszaszorítására, a nukleáris leszerelés előmozdítására, a soron következő tárgyalások építő jellegének elősegítésére. Túlzás nélkül nevezhetjük tehát az 1979-et a szocialista külpolitikai kezdeményezések évének. Hiba lenne azonban, ha ezt csak a javaslatok, kezdeményezések mennyiségi mutatóival támasztanánk alá. Az aktivitás ugyanis nemcsak ezen országok diplomáciai dinamizmusáról, hanem azzal együtt néhány nagyon fontos nemzetközi törekvésről is tanúskodik. Így például bizonyltja, hogy a Varsói Szerződés államai sohasem törekedtek és nem törekednek katonai fölény kialakítására. Fegyveres erejük kizárólag védelmi célokat szolgál. Az európai és a világméretű katonai e- rőegyensúlyt nem a fegyverzet növelésével, hanem csökkentésével kívánják fenntartani. A javaslatokból kivehető az a felismerés — és az általa ösztönzött tettre- készség —, hogy minden egyes elfecsérelt perc növeli az emberiséget fenyegető veszélyt. A békediplomácia sarkalatos pontja' az is, hogy a leszereléshez az államok közötti bizalom erősítésén keresztül vezet az út. Ennek érdekében a Varsói Szerződés államai nemcsak a helsinki záróokmányban megjelölt intézkedéseket teszik meg, hanem hajlandók azokon túlmenő kötelezettségeket is vállalni. S a legtöbb, mit a szocialista közösség politikájáról elmondhatunk, hogy nincs olyan fegyverfajta, amelyet ne lennének készek korlátozni vagy csökkenteni az egyenlő biztonság elve alapján, S ha a NATO' most hihetetlen lökést is adott a fegyverkezésnek, ennek veszedelmessége sem tudja elhalványítani az esztendő szocialista békeüzeneteit. SEGÉDANYAG A POLITIKAI OKTATÁSHOZ Lenini úton a Szovjetunió békepolitikája A szocialista országok külpolitikája olyan politika, amely nemcsak hangoztatja, hanem tetteivel is arra törekszik, hogy megvalósítsa az emberiség évszázados álmát: a földön dúló háborúk felszámolását Ez a politika a társadalmi haladás ütemét meggyorsító jelentős tényező, akcióiban korunk leghaladóbb erőinek eszméi testesülnek meg A szocializmus külpolitikájának legfontosabb sajátja osztályjellege, - amely azon alapul, hogy a dolgozó tömegek érdekeit tükrözi, melyek alapvetően érdekeltek a népek közötti béke megőrzésében és megszilárdításában. Eszmei és politikai ellenfeleink gyakran megkísérlik a dolgokat úgy beállítani, hogy a szocialista országok külpolitikájának osztályjellegére a korlátozottság és egyoldalúság bélyegét ragasztják rá. Még néhány, magát a forradalmárokhoz soroló személy is azt állítja, hogy le kell küzdeni a „szűk osztályszempontú megközelítést“ a nemzetközi események terén, fel kell emelkedni a világproblémák „általános emberi“ nézőpontú vizsgálatáig. Ezzel kapcsolatban aktuálisan hangzanak Leninnek ezek a szavai: „Csak kiábrándulás és ide-oda támtorgás lesz az osztályrésze annak, aki idegenkedik az állítólag egyoldalú osztályszemponttól ...“ Jelenleg a két rendszer globális szembeállása közepette, amikor ez emberiség legfontosabb érdekeit érintő problémák oldódnak meg, különösen fontos, hogy megőrizzük és alkalmazzuk az osztálymegközelítést a nemzetközi élet valamennyi eseményével és folyamatával kapcsolatban. Végeredményben éppen az ilyen megközelítés határozze< meg nemcsak politikánkat, hanem ellenfeleink politikáját js. A szocialista külpolitika legfontosabb társadalmi-politikai funkciója ez, hogy elérje az emberiség évszázados vágyának gyakorlati megvalósítását: e háborúk megszüntetését és a népek közötti béke biztosítását. E cél elérésére törekedve szerves egészet alkotnak mindaz osztály, mind az általános demokratikus elvek, melyek a szocialista országok külpolitikáját meghatározzák. A burzsoá propaganda nagy erőfeszítéseket tesz, hogy bebizonyítsa: a nyugati nagyhatalmak vezető köreinek külpolitikája egyetlen célt követ, a béke megszilárdítását. Pontos határt kell a- zonban vonnunk a szavak és a tettek között. Annak Idején Marx Louis Bonaparte brumeire tizennyolcadlkája című munkájában ezt írta: itS ahogy a magánéletben különbséget teszünk aközött, amit egy embeT hisz és mond önmagáról, és aközött, ami ő valóban és amit tesz, a történelmi harcokban még sokkal Inkább meg kell különböztetnünk a pártok frázisait és képzelgéseit a valódi organizmusuktól és a valódi érdekeiktől, az elképzeléseiket a realitásuktól.“ A világesemények fejlődésének alakulása korunkban új erővel Igazolja a marxizmus-leninizmus alapvető tételét az államok bel- és külpolitikája közötti szerves, kölcsönös kapcsolatról. Jelenleg a korábbinál jóval nagyobb mértékben válik nyilvánvalóvá, hogy a belpolitika legfontosabb problémáinak megoldása (mindenekelőtt a gazdasági, társadalmi, politikai problémáké, a társadalom kulturális fejlődéséé) közvetlen összefüggésben van ei külpolitika szférájába tartozó kardinális kérdések megoldásával. Más szóval: a bel- és külpolitika közötti kölcsönös kapcsolat az objektív feltételek, a nemzetközi fejlődés új tényezőinek hatására még szorosabbá és elszakíthatatlancbbá vált. A társadalmi-gazdasági fejlődés további terveit kidolgozva az SZKP és a szovjet állam teljes mértékben figyelembe veszi a kommunista építés bel- és külpolitikai tényezőinek növekvő kölcsönös kapcsolatát és összefüggését. Az új tár- st da Imi rend felépítéséért folyó harc lényegében épp két fontos arcvonalon bontakozik ki: a belső és a nemzetközi fronton. A kommunista építés nagyszerű terveinek megvalósítása országunkban közvetlenül összefügg a kommunista építés legkedvezőbb belső feltételeinek megteremtésével. Napjainkban semmilyen, még a legbátrabb és legnagyobb szabású belső fejlesztési program sem lehet eléggé realista, ha nem függ össze a legsürgetőbb külpolitikát feladatok megoldásával. Éppen ez az egyik legfontosabb sajátossága a Szovjetunió Kommunista Pártja politikai stratégiájának, amelyben ez új társadalom építésének belső és nemzetközi aspektusai szervesen összefüggnek. Ha a kommunista társadalom építéséhez a legkedvezőbb külső feltételek megteremtése országunk politikájának legfontosabb célja, akkor teljesen természetes az Is, hogy az államunk által foganatosított bármelyik külpolitikel akció értéke és hatékonysága közvetlenül összefügg a belső építés sikereivel. Külpolitikánk gTánitalapja volt és marad . a szocialista társadalmi rend szilárdsága, a szovjet gezdaságl élet dinamikus fejlődése, a szovjet társadalom egységessége és politiaki egysége, az ország népei közötti erősödő barátság, hazánk védelmi ereje. A Szovjetunió békeszerető külpolitikájának sikerei a szovjet állam külpolitikai sikereiben, az e- gész szovjet nép, az ország valamennyi dolgozójának alkotó munkájában rejlik. A külpolitikai kérdések és nemzetközi kapcsolatok mindig a kommunista párt és a szovjet állam figyelmének és egész tevékenységének központjában voltak. Változatlanul mély és sokoldalú e- lemzést kaptak a pártkongresszusokon, amelyek meghatározták a szovjet külpolitika Irányvonalát, kijelölték e politika megvalósításának konkrét útjait és eszközeit, igazi tudományos elemzését nyújtották a legfontosabb világproblémáknak és pontosan orientálták országunk külpolitikáját a hosszú történelmi távlatokra. A külpolitikai problémákra állandó figyelmet fordítanak legfelső államhatali mi szervünknek, a Szovjetunió Legfeb sőbb Tanácsának a tevékenységében. Ez ismét bizonyította a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának őszi ülésszaka, mely törvényt hozott a Szovjetunió nemzetközi szerződései megkötésének, teljesítésének és felbontásának rendjéről, amely a szövi jet állam tevékenységének fontos részét szabályozza. A törvény jelentőségét hangsúlyozza az a tény, hogy országunk csaknem tízezer érvényben levő nemi zetközi szerződés és egyezmény részti vevője. Vajon ez a körülmény nem vilái gos és meggyőző bizonyítéka a Szov- jetuniőnak a nemzetközi küzdőtéren megnyilvánuló széles körű és valóban globális aktivitásának, annak a változatlan készségnek, hogy fejlessze és tői kéletesítse sokoldalú kapcsolatait más államokkal? A Szovjetunió, amely a nemzetközi szerződéseik és egyezmények ilyen kiterjedt rendszerének aktív részti vevője, vállalt kötelezettségeinek maradéktalan teljesítésével elősegíti a nemi zetközi kapcsolatokban a stabilitás és állandóság érzésének megszilárdítását. Általánosan elismert tény, hogy a Szövi jetuniő tántoríthatatlanuL hű megkötött szerződéseihez, aminek a szovjet állam létezésének egész történetén keresztül bizonyítékát adja külpolitikájának gyakorlatában. Különösen fontos jelentősége van az enyhülési folyamat nemzetközi jogi rögi zltésének, szilárd szerződéses bázisa megteremtésének. Ilyen szempontból hix talmas szerepet játszanak azok a szer- ződések és egyezmények, amelyeket a Szovjetunió ős a többi szocialista ország a szembenálló társadalmi rendszeg államaival kötött. Elegendő egy olyan4 a nemzetközi politika valóban történelmi dokumentumára hivatkoznunk, mint az összeurópai biztonsági és együttműködési tanácskozás záróokmánya, amely-» ben koncentrált formában rögzítve vám nak azok a lényeges változások, amelyek az európai kontinensen a háború utáni időszakban végbementek és »- melyben pontosan megfogalmazták a béi kés egymás mellett élés alapvető elveit. Ezt a dokumentumot teljes joggal nevezhetjük a békés egymás mellett élés sajátos chartájának. Elfogadása jelentős mértékben a Szovjetunió és a töbi bi szooií lista ország konstruktív erőfeszítéseinek következtében vált lehetségessé. A nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi jogi elvek új történelmi feltételeknek megfelelő demokratikus normáinak nemcsak kidolgozása, hanem a nemzetközi kapcsolatok gyakorlatában való megvalósulása is közvetlenül összefügg a lenini külpolitika szerepével. A bur(Folytatás a köv. oldalon)