Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-09-30 / 40. szám

Flóra és a professzor (Tarjón Györgyi és Szabó Sándor) a Ki beszél itt szere­lemről? egyik jelenetében szerelemnek. Flóra ünneplő­be öltözve, diplomatatáská­val jár, napközit avat, ta­nácsokat osztogat, lakáskér­déseket boncol. És meg akarja váltani a világot. Egymás után érik a kudar­cok, már a tízéves gyerek is nevetett a moziban az ötletein, ő mégis naivan jár­ja a maga útját. Hogy mi lett Tamással? Diploma- osztás után vidékre került, krizantémnemesltésre adta a fejét, közben megnősült. Flóra is házasságot kötött, igaz, el is vált, mert rájött: Tamás volt az igazi. Szórakoztam is, unatkoz­tam is. Nevettem, mert volt azért néhány eredeti ötlet a filmben (a kamaszlányok fogadalma, Flóra szűzbeszé­de a Parlamentben): unat­koztam, mert Bacsó nem egyszer saját maga lőtte le a poénokat, vagy éppen sza­kállas viccekkel próbált de­rűre bírni. Bájosak voltak a lányok (Szűr Mari, Peremartoni Krisztina meg a többiek), tetszett az idősebb színészek játéka (Szabó ^ Sándoré és Gábor Miklósé), s a fősze­replők is megfeleltek az elvárásoknak. Gálffy László játéka fegyelmezett varázs­KI BESZELT ITT SZERELEMRŐL? Éppen egy hete, hogy lát­tam Bacsó Péter új filmjét, most mégis azon töröm a fejem, milyen céllal készült és mi lett belőle. „Komoly és fontos dolgokat szeret­nék elmondani“ — nyilat­kozta a rendező egy hetilap­nak a bemutató alkalmából. Nehéz eldönteni, sikerült-e neki. Flórát és Tamást, a fölöt­tébb szimpatikus kertész­mérnök-jelölteket kicsapják a kollégiumból. A gondnok ugyanis arcátlanul rájuk nyitott, mert tudta, hogy ágyban találja őket. Hiába­valók az érvek, feleslegesek a bizonygatások. Kit izgat vajon, hogy mindez csak látszat, és Flóra továbbra is ártatlan? Kit zavar, hogy semmi közük egymáshoz, és maguk sem értik, hogyan történt az egész? A kollé­gium tanácsa azonnali ha­tállyal kicsapja őket. (Ezt még csak értem.) Flóra bejárónő lesz egy jónevű professzornál; taka­rít, szellőztet, unalmában pezsgőt bont, ripityára töri a zsúrkocsit, asztal körül biciklizik, mert végül is vígjátékról van szó. Közben persze Tamással is találko­zik. Fellebezéseket, kérvé­nyeket írnak, még a minisz­ternek is. S mert Flóráék­nak győzniük kell, győznek is. Előtte azért összebújnak még párszor, lehet, csak dacból, lehet, szerelemből. Aztán visszaköltöznek a kollégiumba. S ugyanaz a tanács, amelyik kitessékelte őket, egész lakosztályt jut­tat nekik. (Hát nem érde­kes? Egy fiú és egy lány — csak úgy — különszobát kap. Igaz, most már több közük van egymáshoz. Szó­ba hozzák a szerelmet is...) És ekkor kezdődik el a fi­tos, aranyszeplős lány kar­rierje. Kollégiumi titkár lesz, később parlamenti kép­viselő. Vége a pipacspirosí- tásnak, vége a szépen induló lóra enged következtetni, Tarján Györgyi Flórája esetlenségével és bugyuta tenniakarásával is magával ragadó. Szatirikus vígjáték. Ez állt a film főcíme alatt. Egy hete tartom magam előtt a görbe tükröt. Nem tehetek róla, én a taorminai film- fesztivál kritikusait látom benne, akik díjat adtak az alkotásnak. Lehet, ha olasz lennék, nekem is újak len­nének a pesti viccek. De így sem olyan rossz ez a film. Végig lehet nézni. G. Szabó László A MATESZ első bemutatója elé Plakát, műsorismertető, bérlettoborzó nyomtatvány, színes röpcédula és egyéb népszerűsítő szórólap jelent már meg mostanáig, hogy mind nagyobb számú közön­séget toborozzon színházunk első bemutatójára és e többi előadásaira. Az egyik röplap közli a bemutatásra kerülő színmű címét és a szerzők (Ján Otőenásek és Jaroslav Bálik), a fordító (Miklósi Péter), a díszlet- és jelmeztervező (Platzner Tibór) nevét, aki közben színháztudományt doktorátust szerzett; szól a vendég koreográfusról (Ko- zári Péter), a rendező munkatársáról, Holocsi István­ról, majd POthe Istvánt zeneszerzőnek tünteti fel (?!), s végül a rendezőt mutatja be Konrád József szemé­lyében. A cédula másik oldalán felsorolja a szereplő­ket, akik között jólesően fedezzük föl Petrécs Anni na­vét, és örvendünk, hogy a két főszerepet Ferenczi An­na és Bugár Béla kapta. Tizenöten játsszák a Naple­mente — Rómeóval és Júliával című darabot. Jelen vagyok egy próbán. A nézőtéren Konrád József figyeli a jeleneteket. Néha feláll, a színpadra lép, be­kapcsolódik a játékba, magyaráz, utasít. Ennek a pró­bának a mottója talán az is lehetne, hogy amit a szí­nészek helyesen értelmeznek, azt a közönség is meg­érti majd. S ennél valószínűleg nem is kell több, hogy egy előadás kellő visszhangra találjon. Ezen a próbáé is a legmegfelelőbb megoldásokat keresik. Az október 17-re tervezett bemutatón a műsorra tű­zött színdarab nem annyira újszerűségével, mint inkább közlésmódjának tömörségével, változatos ritmusú szín­padi világával hat majd nyilván valamennyiünkre. Jő előadásaival le kell tegye névjegyét mindenütt, ahol nemzetiségi közösségünk útmutatásra vár. Jelen kell len­nie mindenhol (városon ésf falun egyaránt), ahol arra igény és lehetőség van, Suchy M. Emil Paul Simon filmezik Az egykori híres énekduó, a Simon & Garfunkel egyik tagja filmezésre adta a fe­jét. A New Yorkban készü­lő film forgatókönyvét ma­ga Paul Simon írta, a ren­dező pedig Robert M. Young. Simon egy öregedő protest- song-énekes szerepét osz­totta magára. A filmről, melynek a címét még nem hozták nyilvánosságra, így vall a szerző: „Olyan mű­vet szeretnék alkotni, ame­lyet majd mint néző is igaz­nak érezhetek. Bár Jonah Levin kitalált személy, úgy gondolom, rajta keresztül hitelesen ábrázolhatom a hatvanas évek amerikai va­lóságát.“ —ec—* Tények események A HALADÁST NEM LEHET MEGÁLLÍTANI Oennis Medows amerikai tudós számítógép segítségé­vel megalkotta a világ jövőjének koncepcióját. Ez az e- előrejelzés napjainkban igen népszerű Nyugaton. Lé­nyege: a gazdasági és demográfiai növekedés jelenlegi üteme mellett a következő évszázadra a Föld termé­szeti tartalékai kimerülnek, az emberiség táplálék hiá­nyában és a környezetszennyeződés következtében ki­pusztul. Csak abban az esetben menekülhet meg, ha a lélekszám és az ipari növekedés világviszonylatban csökken. Medows így fogalmaz: „Ideje a fékre lépni.“ xxx Sokféle előrejelzés készíthető. Előrejelezhető, prog­nosztizálható az energetika, a járműgyártás, a közle­kedés fejlődése, sőt a világűr meghódítása is. Mindezek a területek meghatározott számú adattal jellemezhetőek, s így az előrejelzés többé-kevésbé megbízható. Medows azonban nem valamely ipar- vagy tudományág fejlő­dését számította ki, nem is egy adott ország gazdasá­gát vizsgálta. Az egész világ fejlődését kívánta meg­jósolni. Az előrejelzés meglehetősen borúlátó. Mégis, ne ha­markodjuk el a dolgokat, ne keseregjünk, hiszen már sokan felvázolták a borús jövő képét Thomas Malthus óta. Kíséreljük meg inkább alaposabban szemügyre ven­ni Medows módszerét. Rendelkezik-e egyáltalán a modern tudomány azok­kal az eszközökkel, amelyekkel egy olyan bonyolult rendszert, mint a világ, át tudunk tekinteni? Az utóbbi időben nagyon gyorsan fejlődnek a tudo­mány különféle ágai: az általános rendszerelmélet, a vizsgálandó folyamatok tematikus és a gépi modelle­zést alkalmazó rendszerelemzés és a rendszertechnika. Elvben tehát nem megoldhatatlan feladat a világ át­fogó matematikai képének elkészítése és számítógépbe táplálása. Más kérdés az, hogy ez a modell mennyire képes felölelni a világrendszer összes fejlődési jellem­zőjét. A „világmodell“ elkészítésénél figyelembe kell-e ven­ni a növekvő lélekszám, az élelmiszer, a természeti tartalékok elégtelen mennyisége és a környezetszennye­ződés közötti kölcsönhatást? Feltétlenül. Elegendő-e az adott esetben csupán ezeket a tényezőket alapul ven­ni? Semmiképpen. Nem lehet kihagyni a számításból a társadalmi viszonyokat, a gazdaság és a politika ösz- szefüggését, a szocialista és a kapitalista világrend- szerek felépítésében mutatkozó alapvető különbségeket. Medows ezt sem veszi figyelembe. Mindamellett nem feledkezhetünk meg olyan fontos körülményekről, mint a tudomány fejlődése, a műszaki haladás, a szervezési és irányítási módszerek tökéletese­dése. Médows azonban mintha megfeledkezne ezekről. Már maga az a tény, hogy a „világmodell“ nem tük­rözi az összes premisszát, s a leglényegesebb hiányzik, kétségbe vonja Medows következtetéseinek valószínűsé­gét. A szerző a vizsgált tényeket is egyoldalúan állítja be. Nézzük a demográfiai növekedést: „Napjainkban úgy vélik, hogy öt fiú egy családban nem túl sok, ha mind­egyik szintén öt utódot nemz, akkor a nagyapa huszon­öt leszármazottal dicsekedhet haláláig. Ily módon a lélekszám gyarapodásával a gazdaság megcsappan.“ Mit gondolnak, ki és mikor írta le ezeket a szava­kat? Han Fiem kínai filozófus i. e. a III. században. Ugyanakkor a népességnövekedési görbe egymillió évig igen lassú előrehaladást mutat, csak az utóbbi évezred­ben látható jelentékenyebb emelkedés. Valóban, a de­mográfia növekedési üteme az utóbbi két-háromszáz évben rendkívül felgyorsult, de bebízonyította-e vala­ki, hogy ez a tendencia a jövőre is vonatkozik? Régóta tudjuk, hogy a kevésbé civilizált népeknél a születések száma igen magas. Ahhoz, hogy ellenőrizni lehessen a születések számát, a mi felfogásunk szerint lehetővé kell tenni minden embernek a tudatos család- tervezést. Az ehhez vezető egyetlen út a szociális, gaz­dasági és kulturális fejlődés maximális előmozdítása. A következő tényező a beruházások száménak növe­kedése, a világgazdaság fejlődése. Medows szerint ez nem kívánatos, mivel csak mélyítené a szakadékot a gazdag és szegény országok között. Lényegében ha lehántjuk Medows modelljéről a „tisz­teletreméltóság“ burkát, ez a formula a jelenkori ka­pitalizmust elmarasztaló ítéletet takar. Egyes országok, amelyek történelmi sajátosságok folytán a többieknél előbb léptek az ipari fejlődés útjára, s amelyek kí­méletlenül kizsákmányolták gyarmataikat a világ kü­lönböző tájain, ma vitathatatlan előnyben vannak az egykor gyarmati sorban sínylődő fiatal államokkal szemben. Ugyanakkor a gazdag országok nem érik be „természetes“ előnyökkel, a monopóliumok hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy a fiatal államokban fé­kezzék a haladást, s ehhez minden eszközt megragad­nak, a gazdasági elszigeteléstől, a kereskedelmi nyo­mástól egészen az összeesküvések, államcsínyek és köz­vetlen katonai beavatkozások szervezéséig. Éppen ezért Medows felhívása, hogy az egész vilá­gon fékezzék le a gazdasági növekedést, nem helytálló, hiszen a gazdagok gazdagok maradnak, a szegényeket pedig éhhalál fenyegetné. így a növekedési stop ismét csak a gazdagoknak kedvezne. Vagy talán a felebarát! szeretet ürügyén önmérsék­letre szólító felhívásokat a nyugati szupermonopóliu­moknak kellene címezni? A „világmodell“ szempontjá­ból ez az eljárás valószínűleg sokkal helyénvalóbb len­ne, de a megvalósítás reményét tekintve, nyilvánvalóan utópisztikus. Természetesen Marx óta a kapitalizmus sokat fejlődött, de megállapításai tendenciájukban ma is tükrözik a lényeget: „Megfelelő profit esetén a tőke bátor lesz. Tíz százalékos biztos profit, és mindenütt al­kalmazható; 20 százaléknál élénkké válik; 50 százalék­nál határozottan vakmerő; 100 százalékért minden em­beri törvényt lábbal tipor, 300 százalék — és nincs o- lyan bűntett, amelyet meg ne kockáztatna, még ha a- kasztófa fenyegeti is...“ íme így fest a felebaráti szereteti A túlnépesedés veszélyének problémájáról Medows áttér az élelmiszertermelésre, előtérbe helyezve a me­zőgazdasági termelés külterjes módját. Az utóbbi évti­zedek tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy az élel­miszertermelés gyarapítása a hozam növeléséből, nem pedig a vetésterület bővítéséből ered, sőt a legnagyobb termésátlagokat például Angliában és Hollandiában ér­ték el, amelyek aránylag nem nagy területű országok. Az „élettér“ tehát adva van, és ez a körülmény arra ösztönzi az embereket, hogy a vetésre alkalmas újabb területek kimerülésével a hozam növekedésére töre­kedjenek. A tudósok új gabonafajtákat kutatnak, ame­lyek nagy hozamuk mellett magas fehérjetartalmukkal is kitűnnek. Olyan fantasztikus gabonakeresztezési le­hetőségeket kutatnak, amelyeket korábban képtelen­ségnek tartottak. Csak a tudomány segíthet abban, hogy a visszavonha­tatlanul kimerülő természeti erőforrásokat újakkal he­lyettesítsük. Az egész világon igen gyorsan termelik ki a föld méhének kincseit, s ha ez a jelenlegi ütem­ben folytatódik, egy-két évszázad alatt mindent kimerí­tenek. A tudósok és mérnökök viszont ma már kidol­gozták a módszereket, miként kell a technológiai fo­lyamatokat átalakítani, hogy a kitermelt ásványkincse­ket ismételten fel lehessen használni. Ez az eljárás azonban hatalmas mennyiségű energiát kíván. Feltehető-e, hogy az emberiség rendelkezik majd ennyi energiával? Kétségtelenül. A megoldás egyik legbiztatóbb útja az atomenergia fejlesztése, részvéte­lével az energiatermelésben már most Is számottevő, és a lehetőségek e téren szinte kimeríthetetlenek. Ma még csak az urán 235-öt hasznosítjuk, az érc többi ré­sze hulladékba kerül. Ha áttérünk az urán 238-asra, akkor Nyikolaj Szemjonov Nobel-díjas akadémikus szá­mításai szerint a kibányászott érc hatékonyságát száz­szorosára növelhetjük. Valóban korlátlan tartalékok rejlenek az irányított termonukleáris reakcióban. Annyi energiát adhat 160 köbméter vízből kivont deutérium, hidrogénizotóp-meny- nyiség, amennyit az egy év alatt a Földön kitermelt összes fűtőanyag. Ha az irányított termonukleáris reakció megvalósul, fékezni kell majd az energiatermelést, nehogy a lég­kör túlmelegedjék. Medows tanulmányának a környezetvédelemmel fog­lalkozó fejezete különösen megalapozatlan és zavaros. Maga a szerző is elismeri, hogy a szennyeződés meny- nyiségi ^ mérőszámai „még igen messze vannak a töké­letestől". A magunk részéről hozzátesszük, tökéletlenek a próbálkozások is, amelyekkel e nem tökéletes adato­kat akarják a számítógép memóriájába táplálni. APN t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom