Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-09-02 / 36. szám
H a az ember Finnország felől közelíti meg Norvégiát, úgy tűnik, mintha hátulról, ahogy mondani szokás, „kert alól“ érkezne az országba. A lappföldi Karingasniemi községnél, amely Finnország egyik legészakibb települése, átgördül az Inarijoki névre hallgató folyócska hídján, és csak a híd közepén levő tábláról, értesül, hogy megérkezett Norvégiába. Széltében-hosszában nincs semmi, csak a sarkvidéki tundrává kopott tá], gyér és csenevész, három-négy méternél magasabbra nem növő nyír- és fenyőfák szegélyezik a meglepően jó minőségű aszfaltutat. Majd hirtelen vége az aszfaltnak. Bár a térkép elsőosztályú utat Jelöl, a reménykeltő aszfalt minden átmenet nélkül döngölt földes úttá minősül át, és a sofőr gond- terhetlen hallgatja, hogyan recseg-ropog a kocsi minden eresztékében a fel-alá hullámzó, lankás-dómbos vidéken tekergő „úton“. Egy kanyar után hirtelen hatalmas hegylánc tűnik fel. vészjóslóan behavazott csúcsokkal. Az ember észre sem veszi, hogyan jutott a tundráról a hegyek közé. Ez már Norvégia a javából. Menjen az ember ebben az országban bármely irányba, mindenütt elkísérik a hegyek. Az első benyomás az or-, szagról kicsit meghökkentő. A vándor váratlanul nagy táblát pillant meg az út mellett, amelyen több nyelven adják tudtul, hogy az úton megállni és fényképezni szigorúan tilos, mivel katonai övezeten halad át. A semleges Finnország és Svédország után ez szokatlan. Csak fokozatosan tudatosítja az ember, hogy a NATO katonai tömb legészakibb „szárnyán“ halad át. így persze már minden világos. A magunkfajta szárazföldi emberekre mindig egzotikumként hat a tenger, hát még ha egy viszonylag távoli, szinte titokzatosnak tűnő tengerről van szó. Nem csoda hát, hogy hatalmas hurrá hangzik fel a kocsi-, ban, amikor hosszabb zötyö- gés után Lakselv . városkánál felcsillan az Északi-Je- ges-tenger tükre. Persze ez tulajdonképpen még nem is a tenger, hanem a Porsan- ger-f jord — amely több mint száz kilométerre nyúlik be a szárazföldbe — legdélibb csücske. De hát mit számít ez. nekünk? Elfogadjuk tengernek. A szombat délutáni Lakselv, amely amolyan álmos halászvároskának tűnik, é- lénk forgalommal fogad. Nem csoda, a turístaidény kellős közepén vagyunk. Üzletek, kávéházak, benzinkutak üzemelnek, csak a helyi bank tart szombaton munkaszünetet. Mi meg itt állunk egy szem norvég pénz nélkül és üres benzintartállyal. Marad egy kísérlet a szállodában. A recepcióban a hölgy előzékenyen közli, hogy természetesen nincsen semmi a- kadálya, hogy beváltsa a dollár . csekkjainkat. Ujjal villámgyorsan ugrálnak az elektronikus számítógép billentyűin. A masina fütyörész, színes számokkal pislog ránk, majd kidobja a végösszeget. Elégedetten tesszük el a pultra kiszámolt pénzt, és hálásak vagyunk a hölgynek. Csak a későbbi váltáskor, akkor már a bankban, jövünk rá, hogy a hölgy „előnytelen“ kurzusban váltotta be a dollárt norvég koronára. Magyarán mondva: megvágott néhány dollárral. Az Európa legészakibb csücskére igyekvő turista Russenesnél tér le a főútvonalról, és egyenesen északnak fordulva a Porsanger- -fjord partján tekergő, csodálatosan szép, de sofőrszemmel nézve kissé „hideglelős“ úton -halad célja felé Balról sziklás- hegyek, jobbról jóval lejjebb a fjord- csillogó tükre. A táj lassan szinte holdbélivé változik A növényzet eltűnt. Sehol egy bokor vagy egy fa. Csak kopár szikla, rajta moha és zuzmó. Meg fekete áfonya, mérhetetlen mennyiségben. Hirtelen kanyar egy sziklakiugrás mögé... ... a láb reflexszerflen vágódik a fékpedálra. Felcsi- korögnak a kerekek, és állunk. Két méterrel a kocsi előtt néhány rénszarvas bandukol ki az árokból. Lassan, komótosan kisétálnak az úttest közepére, megállnak, mintha pletykapartit tartanának, megbámulják a kocsit, majd összenéznek, talán véleményt cserélnek rólunk. Majd megunják, és ugyanolyan komótosan levonulnak az útról. Űjabb tapasztalat a sofőr kelléktárába: itt nemcsak az úttestet kell figyelni, hanem a környező terepet is. Utunk során még jó néhányszor a- kad ilyen találkozás. Nem tudom a pontos számot, de az itteni statisztikák jópár halálos kimenetelű balesetről számolnak be, amelyeket a rénszarvasok és a figyelmetlen sofőrök okoztak. ffatalmas, néhány száz méter magas, szinte függőleges' sziklafal állja el az utunkat. Belelóg a tengerbe, kikerülni nem lehet. Az út egyenesen nekifut — pontosabban belefut. Csak any- nyi Időm marad, hogy bekapcsoljam a lámpákat, és r SKANDINÁVIA A VOLÄN MÖGÜL STREDL TERÉZIA RIPORTSOROZATA N J A sorozat szerzője a Galántai Járási Pedagógiai-Pszichológiai Tanácsadó dolgozója, és lapunk külső munkatársa, akivel olvasóink a Megsúgom rovatban Veronika néven találkozhatnak. Sorozatában az idén nyáron tett turistaútján szerzett élményeiről számol be. EURÓPA VÉGE Rénszarvas „autóstopp“ elnyel a sötét, odúszerű a- lagút. A kemény sziklába vájt alagút nincsen kifalazva. Amolyan „natúr“ módra hagyták. Ennek az a következménye, hogy állandóan csöpög a víz a mennyezetről. Néhány méter után kénytelen vagyok bekapcsolni a törlőket. ‘ Persze az úttest sincs, kiaszfaltozva, csak a- molyan döngölt föld borítja. Az állandóan csöpögő víz korcsolyapályává változtatja az úttestet. A kocsi jobbra-balra csúszkál a sötét kürtőben. A kanyar mögül, mert kanyarog is az a- lagút, autóbusz bukkan elő. Szinte megállók, hogy a szűk helyén elférjünk egymás mellett. Amikor a busz elmellőz, és egy kicsit hozzászokik a szemem a sötéthez, veszem észre, hogy centiméterekre vagyok az alagút szélén kiásott vizesároktól. Ide gyűlik össze a le- csöpögő víz. Verejték veri ki a homlokomat, ha rágondolok, mi történt volna, ha ebben a sötét lyukban lecsúszik az autó a latyakkal teli árókba. Üjabb kocsik jönnek szembe. Csak csiga- lassúsággal lehet haladni. Szinte végtelennek tűnik, mire mi enyhébb szénmono- xid-mérgezéssel, mert szellőztetés nincs, megpillantjuk, hogy derengeni kezd a kürtő vége. A visszapillantó tükörben nézem meg a táblát, amely az alagút hosz- szát tűnteti fel: kétezer- nyólcszáz méter. És nekem ezen visszafelé is át kell haladnom .. .1 A földi vándorlás végpontját a térképen Kafjord névvel jelölik. Ez csak egy kis Az Északi-fok — Nordkapp móló, ahol hajók kötnek ki, no meg az elmaradhatatlan büfé. Európa legészakibb csücske — az Északi — fok, vagy ahogy itt mondják Nordkapp ugyanis nem a szárazföldön van, hanem a Mageroy-szigeten. A komphajó ötven perc alatt szállítja át a kíváncsi turistát Kaf jordból Honningsvagba, amely a Mageroy egyetlen valamirevaló települése. Beállunk tehát a kocsik hosszú sorába, és várjuk, míg sorra kerülünk a kompra. Két fiatalember járja végig a kocsioszlopot. Megállnak egy-egy kocsinál, behajolnak az ablakon, és valamit mondanak. Hát ezek vajon kik lehetnek? Amikor a Fiatom: elé érnek, tanakodva nézik az ezen a vidéken meglehetősen szokatlan rendszámot. Majd az e- gyik az ablakhoz lép. Udvariasan és kíváncsian mosolygok rá. Mond is valamit, de norvég tudásom odáig nem ér el, hogy megértsem. De nyomban szót értünk egymással. Nemzetközileg elfogadott kézmozdulattal jelzi, s pálinkáspalackot mondva közbe: alkohol, spirit? Szeretnének valami szeszesitalt venni. Norvégia ugyanis a három „száraz“ skandináv állam egyike. Csak Dániában lehet szabadon szeszt vásárolni. Sajnálatukra nem tudok semmivel szolgálni. Honningsvagból az Északi-fokra harmincöt kilométer. Félúton a kettő között van Európa legészakibb kempingje, amely természetesen a Nordkapp — Camping nevet viseli. A hosszú komp- várás okozta, hogy bizony jól beesteledett, mire' a kempingbe érünk. Persze ez a beesteledés errefelé jelképes, csak az óráról tudni, hogy itt az alvás ideje. Mire a sátorveréssel elkészülünk, az óra tízet mutat. A kempinget övező ' sziklás hegyek csúcsai napfényben úsznak. Tíz után indulunk életünk első éjjeli hegyi túrájára — mint mondtam, napsütésben. Lassan haladunk a mintegy négyszáz méteres sziklás, kopár hegy csúcsa felé. Egy bemélyedésben rénszarvasok pihennek, nekik nincs szükségük órára, hogy megállapítsák, éjszaka van. Tíz perccel éjfél előtt érünk a tetőre. Pontos óraigazítás, és amikor valahol Közép- -Európában egy toronyóra elüti az éjfélt, nyomkodni kezdem a színes diával töl- . tött fényképezőgép kioldó gombját. Filmre fogom az éjféli napot — szó szerint és pontosan. Egy óra után érkezünk vissza a kempingbe. És ami a legmeglepőbb, a sötétség hiánya nemcsak a mi időérzékünket zavarta meg, hanem a hazaiakét is, pedig ők megszokhatták ezt a rendellenességet. A kempingben ugyanis normális „kempingélet“ folyik. A gyermekek labdáznak a sátrak között, amott egy asszony főzőcskéi a gázrezsón, sőt még a kempihg élelmiszerboltja is üzemel — egy órakor éjfél után. Kettőre kerülünk a hálózsákba, de elaludni nem tudunk. A fejre húzott pokróc teremtette „sötétség“ végre segít. De nem sokáig Négy óra után a nap kibukik a hegyek mögül, és húsz percen belül a sátor kezd gyanúsan hasonlítani egy grillsütőhöz. Vége az alvásnak. Érdekességképpen nem nagyon hiányzik. A földrajzi adatok szerint Európa legészakibb csücske az Északi-fok az északi szélesség 71 10 21 fokán fekszik, a csaknem lakatlan Ma- geroy-sziget legészakibb ki- szögellése. Tulajdonképpen csak egy hárqmszáz méter magas, meredeken a Jeges- -tengerbe eső sziklafal. Még is turisták tízezrei teszik meg évente az utat erre a kietlen vidékre. Olyan ez a vérbeli világjáró turistának, mint mohamedánnak Mekka. Egyszer az életben el szeretne 1*?- jutni. Amikor a kocsi íelkűszik a kaptatón a sziklaszirtre meglepetten vesszük tudomásul, hogy az Északi-fokot szépen bekerítették dróthálóval. Persze érthető ez a kerítés a szírt szélén. Az emberek sokszor nagyon is bátrak, és lebukfencezni háromszáz méter magasságból még tengerbe sem nagyon ajánlatos. Vagy netán valaki, tele búval-bajjal itt kívánná befejezni földi pályafutását? De mire a kerítés a másik oldalon, a sziget felől? Ezt Is hamarosan megértjük, amikor a sorompóval elzárt bejárathoz é- rünk. A „kapuőr“ flegmán benéz a kocsiba, és szó nélkül átnyújt három belépőjegyet potom harminc norvég korona ellenébe. Hát igen, ez ilyen világ. Ha le akarsz nézni a szikláról a tengerbe — fizess. Gyors számítást végzünk: harminc norvég korona testvérek között is nyolc dollár, ami turistadollár kurzusunkat alapul véve, meghaladja a százhatvan csehszlovák koronát. Meglehetősen nagy pénz egy körültekintésért. De ha már ilyen messzire eljöttünk; ám legyen! Maga a látvány felemelő, és kárpótol a méregdrága belépőért. A meredek sziklafal és utána a messzi, párába vesző szürkéskék tenger. Európa végére értünk. Itt tovább már nincs semmi, illetve valahol a távoli messzeségben a Spítz- bergák, és azon túl az Északi-sark. Azért van itt még más is. Egy jól berendezett ajándékbolt és vendéglő — mindkettő „nordkappi“ árakkal. No meg jelképes földgömb és II. Oszkár norvég király mellszobra, aki 1973-ban meglátogatta ezt a helyet, hogy megindítsa az ide á- ramló turistaforgalmat. Itt ő ősturistának számít. Visszafelé az út könnyebben megy, mint ide. Hiába, gyakorlat teszi a mestert. Még a félelemkeltő alagutat is könnyűszerrel, mondhatnánk, rutinnal „vesszük“. (Folytatjuk) A Krím-félszigeten lezajlott legmagasabb szintű találkozók jelentőségét méltatja vezércikkében a Pravda, Kjemeli Leonyid Brezs- nyev és a testvérországok vezetői eszmecseréjének fontosságát, hasznosságát. A krimi találkozón a kölcsönösen előnyös gazdasági e- gyüttműködés fejlesztésével kapcsolatos kérdéseken, az erre irányuló, nagy jelentőségű lépések megvitatásán túl az SZKP vezetőinek Bulgária, Csehszlovákia, Laosz, Lengyelország,, Magyarország, Mongólia, az NDK és Románia, valamint Vietnám párt- és állami vezetőivel folytatott tanácskozásain hangsúlyozták: a szocialista közösség országai a jövőben is síkra szállnak a különböző társadalmi rendszerű államok közötti párbeszéd folytatásáért. A következetes békepolitikát folytató szocialista er- szágok számára — hangsúlyozza a lap — nincs olyan kérdés sem Európában, sem Ázsiában, sem pedig a világ más térségeiben, amelynek tárgyalóasztal melletti rendezésére ne lennének készek. A krími találkozón hangsúlyozták azoknak a legutóbbi szovjet javaslatoknak a jelentőségét, amelyek az európai biztonság megszilárdítására irányulnak. Annál is inkább rá kell mutatni a szocialista orszá-- goknak erre a törekvésére, mert, a nyugati világban nagy erők ezzel ellentétes irányban igyekeznek hatni. Szovjet vélemény szerint ennek egyik legfrissebb jele az Egyesült Államok elnökének 59-es számú utasítása, amely: ismét csak azt a szándékot tükrözi, hogy katonai erőfölényt szerezzenek a Szovjetunióval szemben: Ez az utasítás, amelynek lényege, hogy bizonyos- változtatásokat irányoz elő a kiválasztandó szovjet célpontok tekintetében égy e- setleges nukleáris háborúban, ellentétes a felek e- gyénlőségének és egyenlő biztonságának elvével, ennek alapján dolgozták ki a SALT-szerződéseket és ó többj szovjet-amerikai katonai és más megállapodást. Az 59-es elnöki utasítás szoros kapcsolatban áll a Fehér Háznak azzal qz álláspontjával; amelyet a közép-hatótávolságú fegyverekre és az előretolt állomásoztatású amerikai atomfegyverekre vonatkozó szovjet tárgyalási javaslattal kapcsolatban képvisel. Washington nemcsak tartózkodik a válaszadástól, hanem arra törekszik, hogy elterelje róla a figyelmet. A Szovjetunió a- zonban elutasítja a fegyverkezési hajsza újabb fordulójára szóló amerikai felhívást. Ülést tartott és fontos döntéseket hozott a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága. A plénu- mon beszédet mondott Edward Gierek, s kijelentette: kritikusan és önkritikusan elemezték az ország problémáit, jóváhagyták a beszámolót, amely arra Irányul, hogy kiutat találjanak a drámai helyzetből. Elmondotta, hogy a kormány korábbi programja nem váltott ki megelégedést az országban, s most módosítják ezt a programot, bár a változtatásokat alaposan elő kell készíteni, át kell gondolni. A tennivalókról szólva rámutatott: tovább, kell haladni a beruházások visz- szafogásának útján, fokozni a mezőgazdasági termelést, és végrehajtani a gazdaság- irányítás reformját. A személyi változások célja — mondta — a légkör javítása volt. Aláhúzta, hogy a párt tagjai figyelmesen hallgassák meg az emberek véle- , méhyét, érveljenek türelme- sen, de a szocialista rend alapjai elleni támadásokat el kell hárítani.