Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-08-19 / 34. szám

io inéig

ecsapta maga után a lécajtót, és megállt a pince közepén. Pince. Három ablak. Három reflektor, három fénycsóua. Az utcán ég a villany. Az ablakok alatt, a fal mellett véges-végig deszka- prlccsek. Cölöpökre vert hosz- szú-hosszú deszkák. A deszka- prtccseken aprö fakofferek, motyök. A lány a középső ablakhoz ment, és rátérdelt a deszkára. A ház előtt állványok, széthányt téglák, kavicsrakás és betonkeverő. Mindig csak ez a kép, mindig, mindig, mindig; este is, reggel is, és nappal. Csak tégla és malter. Hát tényleg itt kell meg- penészedni a malter mellett? Vannak, akik így penészednek meg. Vannak, akik örök életükben fefük alatt tarifák a fa- koffert. Vannak, akiknek a fakoffer a házuk. Tényleg itt kell megpenészedni? Anyó, hogy penészedtől meg itt? A- nyő, hogy szoktál a bagóra.

kimarta a mész, s így mafd venni kell.)

A lány elfordul, és egy ideig a padlót nézi.

Aztán már csak mosolyog.

Végignyúftóztk a prtccsen. Leveti a gumicsizmát, és a prices alá vágfa.

Három ablak, három reflektor, három fénycsóva A középsőnél a lány fekszik. Nézi a mennyezetet, a vakolatlant, szétveti a lábát, és mosolyog. Ma este csak mosolyogni lehet, és az se baj, hogy a Rózsi elvitte a ruhát. Ma este csak mosolyogni kell, és az se haf, hogy a vacsorából nem lett semmi. Ma este a szalonna a parázsba pottyant, és szénné égett, fekete szénné, s közben fröccsögött és sercegett. Hosz- szú pálcákra szúrták a fehér szalonnát, s a parázs fölé tartották, de ő akkor már nagyon fól tudta, hogy a szalonna a parázsba pottyan. A lózsí lécdarabokat kotort össze a

éffeliőr csak ezt az egyetlenegy szürke nótát tudja fütyülni, s már három óráfa áll itt az ablak alatt, a betonkeverőnek dőlve. Pállott szájú ez az éjjeliőr, anyó, tudod-e, hogy pállott szájú, de ne horkolj, mert odavágom a csizmám, de sosem mesélsz, és leköpted a Józsit, és a farod mutattad neki, amikor az anyját szidtad: anyó, most fogd be a szád. most semmi sem fontos. Talán még ez sej

A lány oldalt fordult, és feie alá hajtotta a kezét.

Úgy egész utca épül itt, csu pa háromemeletes ház, de lakás után kell nézni, mert la kás kell. így csak egyetlenegy ruhája van, s az ott lóg a vakolatlan falba vert szögön, több ruha itt nem lehet, és nem Is érdemes, hogy legyen. Anyám én mondtam neked, hogy egy krajcárt se adok többet, ne i.s várj, mondtam. Un haza nem utazok, és nem ts veszek semmlndig akartam kérdezni, olyan feketék a fogaid. Anyó, hány szeretőd volt, és van-e még? Anyó, volt-e valamikor valahol otthonod? Anyó, sohasem mesélsz semmit, már fél éve e- gytitt dolgozunk, s én csak azt tudom, hogy bánáti uradalmon születtél ötvenegy éve, ha a mester „maltert“ kiált rábököd, hogy kuss, és tovább bandukolsz lötyögtetve ládákból a szürke moslékot, este pedig mindig szalonnál eszel büdös fokhagymával. Csak ezt tudom rólad. Anyó, miért nem mesélsz sohasem? Anyó, láttalak a múltkor az éjjeliőrrel, de nem tudom, akkor is bagót-ráq- tál vagy kiköpted, mert te sosem mesélsz, s én szeretem a Józsit, aki téged mindig lefröcsköl a mésszel, s kiröhög, ha az anyját szidod, de anyó, én nem akarok a malter mellett megpenészedni, hát miért nem mesélsz soha?

A lány végignézett a prlccse- ken. végig, egészen a sarokig. Ott egy kinyújtózoti ronq'yhal- maz Ott fekszik az anyó Máshol senki. Szombat este más hol senki. Utaznak oaza, falu ra, viszik haza a heti keresetet. iól belaknak, hoznak egy hétre szalonnál, sonkái, rongyokat. Aztán hétfőn szól a kolomp, s a mesterek újra or dibálnak: „téglátt maltert!“.

De szombat este utaznak ha za, falura. Aki marad, az szombat este nem ül itt a pincében Ilyenkor, szombat este.

A lány a prices fölött a falra néz. A falból egy szög áll ki. A szögön semmi.

— Megint elvitték a ruhám —f a lány végignéz a falon, s arrébb, az egyik szögön egy ruha lóg, közelebb megy, meg nézi, fölismeri, hogy kié ma radl itthon. — Megint a Rózsii Szakadjon meg. amikor a leg főbb neki. /Az a szelekótya a múltkor is belefekiidt valamibe, ki se bírta mosni, elhagyta valahol a nadráqocskáiát is, és nem voll pénze, úgy meq nem járhat az állványokon egész héten. De annyira nyavalyog, úgy könyörög, ha meg kölcsönadod neki, agyő, iávilág A munkástanács még most sem szavazta meg a nuinkásruhát a jutalékból, s csuk ígérgetik,

harmadik emeleten, s hívta szalonnát sütni. A harmadik e- meleten. Négy vakolatlan hideg fal és egy malterosláda. A mai- terosládán ült ö, és szemben guggolt a lózsi. De akkor ö már réges-rég tudta, hogy a szalonna a parázsba pottyan. A Józsi csak nevetett, s azt mondta, hogy ez lesz a hálószoba, és el lehet kazeint, mi minden lesz majd itten. Mindig csak ezt hajtogatta, és még hozzátette, hogy ki kellene tekerni velük, és már most fölszentelni. Ekkor ö már (a lány) egész biztosan tudta, hogy a szalonna szénné fog égni, de azt mondta, hogy milyen nevetséges ez a szalonna: parázsba hullaftja a könnyeit. Akkora könnyei vannak, hogy egy hangya belefulladna. Bs ezt a parázsba hullajtja. Ezt nevette hangosan a fózslnak, A Józsi meg azt mondta: „Te nem is tudod még, milyen jó ember vagyok én.“ ö aztán megkérdezte, mtért nem nősülsz meg. A fózsi pedig csak kacagott, és az a forradás nagyon jól állt neki, és 6 meg akarta kérdezni tőle, hol szerezte azt, de lózsi csak nevetett, és azt mondta: „Neked van lakásod? A strandkabinok télen üresek lesznek, majd odahurcolko- dunk.“ De ő csak egyre azt kérdezte, hogy miért nem nősülsz már meg, a józsi pedig többet egy felet sem szólt, ő meg csak egyre mondta: „Miért nem nősülsz meg?“, és nem mert már odanézni, ahol a Józsi keze volt, hanem csak egyre kérdezett. Ekkor pottyantak a szalonnák a parázsba, s a pálcikák koppantak a betonpadlón. A betonpadló olyan puha, mint a finom tollpihe. /I betonpadló sima és meleg, a betonpadlónál finomabb nyo- szolya nincs is. /Ebben az utcában annyi a betonpadló, mint az égen a csillag.) Ezért nem baj, hogy a szalonnák a parázsba hullottak. Ezért lehet máma csak mosolyogni, és így mozdulatlanul feküdni ezen a price sen. [Us ma ez a prices is puhább, mint tegnap volt, de keményebb, mint a betonpadló.) Ezért kell mosolyogni..

/Mikor akarja már abba hagyni ez az éjjeliőr ezt az 5 rült fülyürészést, szentem, ez az

mtt, több ruhát nem viszek haza, hogy mindig csak egyazon ruhában lehessek, mert a húgom elviselte a ruhám. Ennem veszek egy fikarcot se, hogy tt eladtátok. Ezüstbrossotok legyen a hold. Un majd tudom, mikor kell magamnak vennem. Holnap kiveszem a nyakamból a zacskót, mert nem akarom, hogy a kebleim egybefolyjanak. Mert nekem két keblem van, nem egy. Es a zacskóból az ezreseket elviszem a bankba, és tudom majd, mikor veszek ágyhuzatot és mikor abroszt és zöld selyemruhát. De nem utazok haza, és nem veszek egy gombot se. Lakást kell találni. Akárhol. Akár a szomszéd faluban is, bárhol. Csak egyetlenegy szobácskát. Reggelenként együtt járni munkába az autóbuszon. Kettőkor együtt haza az autóbuszon. Autóbuszon vagy vonaton vagy kerékpáron. Mindegy, hogy min, de együtt kell, és menni kell. A Józsi. Csak oltsa a meszet vagy keverje a maltert, vagy csináljon, amit akar, de őneki, a lánynak ez már elég. Ö nem akar a malterosláda mellett megpenészedni, és nem akarja, hogy a malterosláda húzza le a keblét, mert néki még két keble van. Előbb lakást. Aztán meg mást. Mert ha lakás nem lesz akkor ítéletnapig a bankban marad a pénze, vagy elszelei csendben. Kell a lakás. Aztán., vannak szövödék, szép selyem hegyekkel, és vannak keksz gyárak, és vannak szappan gyárak illatos felhőkkel, és vannak patikatiszta konzerv gyárak. Olyan sok minden van Olyan sok szép, és mindenhol emberek dolgoznak. Lányok asszonyok. Ezért kell lakást szerezni. A betonpadló puha, mint a tolipihés nyoszolya, s mosolyogni kell, meri van, aki ezt nem Is érti meg. De lakást kell találni, mert Itt, ebben az utcában számtalan a betonpad ló, de mind-mtnd egyetlen egyig parkettás lesz az őszre Tükörsima parkettás.

Ma este minden szép, és hiá ba hortyogsz közbe, anyó.

Ma este semmi sem fontos. Semmi más.

Három ablak, három reflektor, három fénycsóva.

A középsőnél feküdt a lány.

Gion Nándor:

Csillagok minden színben

Furcsán festhettünk ml hárman esténként ott a tűz körül: légies, az öreg Bagi és én. Meg is mondta ezt nekünk Pancsó, a híres vonatos vagány, aki kilőtt hozzánk egy napon a barakkhoz.

Akkor még csak mi hárman laktunk a barakkban, már több mint egy hete ástuk az alapokat az építkezéshez. Pocsék munka volt. Az álapásást egyébként szerettem, nem olyan nehéz az normális körülmények között. Ha az ember rendes, egészséges földet talál, akkor a kifeszített zsinegek között legfeljebb egy méter mélyre kell le- ásnt, vagy csak hatvan centire, és a kidobált szép, egészséges föld érdekes barna-sárga buckákba áll össze, és közülük kilátszik az ember válla meg a feje. De ott, annál a barakknál, ahol csak néhány magas akácfa nőtt, és a házak messze voltak, kegyetlenül nehéz volt alapot ásni. Megmondta ezt az öreg Bagi mindjárt, a- mikor kifeszítette a zsineget, és meglátott egy hosszú, alig észrevehető horpadást, a- hová jnajd éppen a külső fal épül.

— Az ott töltés — mondta az öreg Bagi. — Ott valamikor nagy gödör lehetett, és később betemették. Ki tudja, mekkora gödör lehetett.

Több mint két méter mélyre kellett leásni, mire egészséges földet találtunk, és addig rengeteg vacak, porhanyós földet ha- jigáltunk ki, és már egyáltalán nem látszottunk ki a hosszú, keskeny árokból. A- lig tudtuk felemelni a kezünket, különösen Jágics, aki erős, széles vállú ember volt, és minduntalan beleverte a könyökét az árok falába. Az öreg Bagi bírta a legjobban, kis vékony emberke, könnyebben mozgott, mint ml, és hajigálta a földet, mint a gép, pedig karizmain már megráncosodott a bőr. Érdekes ember volt az öreg Bagi, szeme véresen kidülledt, és az ujjait nem tudta kiegyenesíteni. Azt mesélte, hogy másfél évig követ hordott egy magas dombra, és akkor görbültek meg az ujjal. De ez még semmi, mondta, volt ott egy lengyel, aki négy évig hordta a követ, an- *iak úgy meggörbültek az ujjai, hogy éppen csak a targonca nyele fért a kezébe. Mint két kampó, olyan volt a két keze, csoda, hogy kibírta a négy évet, mert ott az éghajlat olyan gyalázatos, ha fúj a szél, az ember nem mehetett ki egyedül vizelni, hárman-négyen kellett, hogy összefo- gödzanak, és csak úgy mertek kimenni. Lehet, hogy túlzott egy kicsit az öreg Bagi, mindenesetre az alapásás nem esett nehezére. Pedig napokig kínlódtunk azokban a hosszú, keskeny árkokban.

Aztán egyszerre a fejünk felett megjelent Pancsónak, a híres vonatos vagánynak a szörös pofája. Onnan lentről, abból a meleg árokból csak a hosszú, fekete sza- kállát láttuk.

— J6 munkát, remélem, nem zavarok — Ilyen hülyén beszélt

— Nem zavar — mondta neki az öreg Bagi. — Foglaljon helyet, vagy ha akar, jöjjön le Ide hozzánk.

— Köszönöm, Inkább fent maradok — mondta.

Leült, és a lábalt belelögatta a keskeny árokba. Vastag talpú bakancs volt a lábán.

— Kicsoda maga? — kérdezte tőle légies.

— Én vagyok az a bizonyos Pancsó, a híres vonatos vagány. Mindig vonaton u- tazom, mert az a legmegbízhatóbb jármű.

— Hová utazik? — kérdezte jágics.

— Mindegy — mondta —, nekem teljesen mindegy, hogy hova utazom. Felülök egy vonatra, és hegedülök az utasoknak. Ha a kalauz lekerget valamelyik állomáson, felszállók a következő vonatra. Bejártam én már az egész országot.

— Érdekes — mondta az öreg Bagi —, igazán érdekes.

— Reggel ismét elutazom valahová. De láttam itt ezt a barakkot, és gondoltam, itt fogok aludni az éjjel, ha megengedik.

Nem szóltunk semmit, mit Is mondhattunk volna. Hiszen egyáltalán nem Ismertük ezt a szakállas csavargót, de azért mind a hárman örültünk, hogy ott van. Érdekesen beszélt, és mindjárt jobb kedvünk lett.

— Akarják, hogy hegedüljek maguknak? — kérdezte később.

— Persze hogy akarjuk — mondta jágics.

— Okvetlenül hegedüljön.

Két fényes kukoricaszárat szedett elő. Később láttam, hogy mind a kettőnek fel- metszette a héját, és pálcikákat dugott alájuk. Ezeket dörzsölgette egymáshoz. Szörnyen nevetséges volt, nyikorogtak a kukoricaszárak, és ő még énekelt is hozzá átszellemült, komoly arccal. Zöld mezőkről és magas hegyekről énekelt.

Aznap este ismét tüzet gyújtottunk a barakk előtt, Pancsó a híres vonatos vagány velünk vacsorázott, és örültünk, hogy egy éjszaka ő ts a barakkunkban fog aludni. Vacsora után az öreg Bagi egy négyszögletes farámát helyezett a térdére, a farámába erős cérnaszálakat feszített ki, és a cérnaszálak között vastag, színes gyapjúfonalakkal mindenféle színű csillagokat varr! ott a tűz fényénél. Minden este ezt csinálta, és volt már kék, piros, zöld, sárga csillagja.

Jágics és én kártyáztunk. Jágics szemtelenül csalt, Ismerte a lapokat, úgy Játszott velem, ahogy akart. Én is megpróbáltam csalni, amikor osztottam, hátrahajlítottam az ászok sarkait, de ő már a következő oszlásnál kiegyenesítette őket, és a hete sek sarkait hajlította meg. És röhögött, a- mikor minduntalan összezavarodtam és veszítettem. De nem ez volt a fontos, mert nem 'pénzért Játszottunk. Másokkal szoktunk pénzért Játszani. Olyankor Jágics mindig úgy intézte, hogy én nyerjek, aztán elosztottuk a pénzt. Némelyik munkásnak az egész havi keresetét elnyertük. Mivel Jágics ismerte a lapokat, folyton rám játszott, miközben a többiekkel együtt ká romkodott, és szidta a szerencsémet. Nem is sejtette senki, hogy csalunk.

— Furcsán festenek maguk ott a tűz kö rül — mondta egyszerre csak Pancső, a híres vonatos vagány, aki a barakk ajtajánál ült, és fogait piszkálta. — Egész nap csak ásnak, most meg görnyedezve ülnek a tűz körül, mintha imádkoznának. Vagy mintha siratnának valamit.

A piszkos alaki Vacsorát adtunk neki, megengedtük, hogy a barakkban háljon, és erre még piszkoskodik velünk. Az öreg Bagi felemelte a fejét, és azt mondta:

— Fogja be a száját.

— Én holnap ismeretlen házak és Ismeretlen emberek közé utazom, közben majd hegedülök. El tudják képzelni, milyen szép az, ha az ember teljesen Ismeretlen helyre utazik?

— Fogja be a pofáját — mondta neki Jágics Is.

— Az ember tulajdonképpen csak otí érzi magát Jól, ahol minden és mindenki ismeretlen. Magukat már egészen megismertem.

— Miért nem megy el innen? — mordult rá ismét az öreg Bagi.

— Kérem, nem kell idegeskedni.

— Rögtön kotródjék innen a vacak ku- kóricaszáraival együtt — mondta Jágics, és felállt. Hátat fordított a tűznek, most látszott igazán, hogy milyen széles vállú, erős ember.

— Kérem, ha úgy kívánják — mondta sértődötten Pancsó, a híres vonatos vagány, és ő is felállt.

Még ö sértődött meg. Aztán elindult a fák között a sötétben. Lassan ment, néha visszanézett, és a fejét csóválta.

Tényleg furcsán festhettünk mi hárman ott, a tűz körül. Jágics meg én, amint kártyáztunk, és az öreg Bagi, ak! mindenféle színű csillagokat varrt esténként

Dolán György Illusztrációja

Major Nándor:

MA ESTE

SEMMI

SEM

FONTOS

Filep István illusztrációja