Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-08-19 / 34. szám
Az egész világ csak felsőfokon beszél a XXII. Nyári Olimpiai Játékok záróünnepélyéről, amelynek egyik leg látványosabb Jelenete az volt, amikor az óriást Misa mackó belibegett a stadionba, aztán a könnyeit hullatva a levegőbe emelkedett és eltávozott. A legkisebb, de még a felnőtt nézők között is sokan voltak, akik vele együtt könnyeztek. Misa végleges távozása annyira elszomorította a szovjet gyerekeket, hogy mindjárt másnap többen is kérdezték a szerkesztőségektől: hová távozott kedvenc mackójuk. Nagy volt az öröm, amikor közölték a hírt. hogy Misa mackó nem ment világgá, hanem épen, „egészségesen“ földet ért. Misa mackó hatalmas mása ugyanis egy távirányítású léggömb volt, amely szelepek segítségével végezte a szükséges mozdulatokat. Miután a záróünnepélyen integetve, a levegőbe emelkedett, egészen 800 méter magasra szállt. Innen szemlélte a pompás ceremóniát, aztán a földi irányítók utasítására leszállt a Lenln-hegyen. Aki nem hiszi, találkozhat vele a műszaki múzeumban, ahol több más irányítható jármű, társaságában kapott helyet. — o — Elhamarkodottan ültek tort azok a nyugati körök, amelyek idejekorán eltemették az olimpiai Játékokat. A „páciens“ — orvosi kifejezéssel élve — jó egészségnek örvendett, senki és semmi nem fogott ki rajta, túlélt minden leselkedő veszélyt. Ugyancsak találóan fogalmazott ezzel kapcsolatban . Ä \ jfgr j^ap^ a játékok egyik szemtanúja, a 90 éves Lord Philip Noel- -Baker, Nobel-békedíjüs brit közéleti személyiség. — Az olimpiai mozgalom erős maradt — jelentette ki Noel-Baker, aki 1920-ban maga is rajtolt az olimpián, ezüstérmet nyert az 1500 méteres futásban. — Bár 1980-ban „megsérült“, megölni nem tudták. Tovább fog élni és fejlődni. Minden sportoló, aki olimpiai győzelmet szerzett hazájának, megérdemli, hogy tiszteletére felvonják a nemzett zászlót és felhangozzék országának himnusza. Sajnos, némely ország sportolóit kormányuk megfosztotta ettől a csodálatos élménytől. — o — Közéjük tartoztak többek között a brit küldöttség tagjai is, akik a tokiói olimpia óta Moszkvában szerepeltek a legjobban. Nem csoda, hogy a csapat kiküldetését mindenáron megakadályozni igyekvő Margaret Tchatcher miniszterelnöknő élcelődés tárgya lett. Allan Wells, a 100 méteres síkfutás meglepetésre olimpiai bajnoka például kijelentette: — Az aranyérmet természetesen Margaretnek ajánlom, aki nagyon szívesen látta volna a brit logobót a legmagasabb árbócon az ünnepélyes eredményhirdetésnél. Az újságírók kitörő nevetésére hozzátette: — Természetesen a feleségemre, Margaretre gondolok ... — o — Talán időközben a „Vas-Ladynek“ nevezett miniszter- elnökasszony is megbánta, hogy olyan erélyesen kiállt az olimpia bojkottja mellett. Mindeneseire meleg hangú táviratban üdvözölte Moszkvában az aranyérmet nyert Goodhew-t, Wellst, Ovettet és'Coet. De hogy mégse tagadja meg önmagái, kijelentette: — Számomra mindig jó érzés, amikor az angol sportolók jól szerepelnek, de őszintén szólva azt szerettem volna és azt is tanácsoltam nekik, hogy ne utazzanak az olimpiára. Mindazonáltal, ha már elutaztak a versenyekre,' elégedett .vagyok, hogy jól szerepeltek. Most már csak az a kérdés, hogy az angol sportolók és a nép is elégédétt-e az ilyen kormányfővel. Persze Albionban voltak olyan sportszövetségek is, amelyek megtiltották, hogy versenyzőik elmenjenek Moszkvába. Ezek közé tartozik a gyeplabdaszövetség is. józanabb belátású tagjai — mint D. Watson, a London Purples női gyeplabdázóinak vezetője —, hiába küzdöttek a kiküldetésért, alulmaradtak. Watson, aki a televízióban is többször fellépett az olimpia védelmében, nem hagyta annyiban. Elintézte, hogy a London Purples négy nappal az olimpiai játékok zá- róünnepélye után a moszkvai Dinamo stadionban megmérkőzött a szovjet lányokkal. — Megmondtam, hogy a brit gyeplabdázónők ott lesznek Moszkvában — jelentette ki a derék férfiú. — o — A tiltakozásnak hasonló formáját választotta az.amerikai turisták egy csoportja is. David Himmelberger javaslatára már a repülőgép fedélzetén megegyeztek, Moszkvában futóversenyt rendeznek, hogy megmutassák: nem minden amerikai ért egyet Carter-elnök értelmetlen bojkottjával. A Lenin-hegyen hat kilométeres távon meg is rendezték a tiltakozó versenyt, amelyet az ötlet értelmi szerzője nyert meg. A moszkvaiak értékes jutalomtárgyakat nyújtottak át az olimpiák történetében egyedülálló futöverseúy résztvevőinek. És hasonlóképpen gondolkoztak még sok más, a bojkotthoz csatlakozott ország állampolgárai is. A tíztusázó olimpiai bajnok Francis Daley Thompsont például elkísérte Moszkvába a nagynénije. Az öreg hölgy egész idő alatt egy hatalmas jelvényt hordott a mellén a következő jelirattal: „Olympics yes — Tchatcher ng!“ A fordítást nyilván mellőzhetjük. M. J. A krónika csak kevés o- lyan sportolót tart nyilván, aki három vagy több egymás után következő olimpián képes volt diadalmaskodni. Még ritkább eset ez az atlétikában. A kevesek közé tartozik Viktor Szanyejev. A szovjet hármasugró 1968-ban Mexikóban, négy évvel később Münchenben és 1976-ban Montrealban állt a dobogó legfelsőbb fokán. Ezenkívül még e- gész sor kiváló eredmény és nagyszerű győzelem fűződik a nevéhez. Többek között három ízben Javította meg a világcsúcsot, kétszer nyert Európa-bajnok- ságot, és a fedettpályás Euró- pabajnokságon nem kevesebb- szer, mint hatszor diadalmaskodott. Két évvel ezelőtt a prágai Európa-bajnokságon egyetlen centiméteren múlott az a- ranyérme, ennyivel ugrott nagyobbat nála az utolsó sorozatban a jugoszláv Milos Szre- jovícs. Amerre megfordult a világban — és hosszú, az atlétikában hihetetlenül hosszú pályafutása során sok helyen megfordult —, mindenütt megkedvelték a nézők és a : versenytársak egyaránt. Nyugodt, szerény, kedves, közvetlen természetében volt valami megnyerő. Bratislavábán is gyakran rajthoz állt, a szlovák főváros közönsége is kedvencének fogadta. Három ízben ítélték oda neki az öreg kontinens legjobb ugróatlétájának évente kiosztott Bratislava-díját. Érthető tehát az atlétika híveinek kíváncsi várakozása, hogy a népszerű hármasugrónak sikerül-e negyedszer is megszereznie az aranyérmet. Nem sok esélyt adtak neki, Idestova harmincöt éves, és ez bizony a hármasugrásban, ahol nagy szerepe van a ruganyosságnak, a gyorsaságnak, é.s amely különösen igénybe teszi a lábakat, nem a legideálisabb kor. Egy csodálatos karrier legszebb befejezése lett volna. Nem sikerült. Szanyejev a- zonban nem vallott szégyent. Utolsó ugrásával maga mögé utasította a világcsúcstartó Carlos de Oltveirát, és ezüstérmet nyert. Méltón búcsúzott a számára világot jelentő atlétikai pályától. Személyében az atlétika egyik legnagyobb e- gyénísége távozott. Mitől lesz valaki naggyá? Mi a titka annak, hogy valaki a sport állandóan változó világában hosszú évekig az élen tud maradni? Ha valaki, hát Szanyejev valóban hivatott arra, hogy e kérdésekre választ ad jón? ,,A hármasugrás nem vicc — vallja Viktor Szanyejev. — Az atlétától teljes odaadást követel. Csak Így számíthat sikerre. És még valami: meg kell tanulnia jobban végeznie a dolgát, mint mások. A sportpálya nem sétatér, a győzelmeket nem adják ingyen. A versenyeken rendszerint azok idegesek, akik nem készültek föl kellőképpen. Személy szerint két szerencsés tulajdonságom van. Az első: a győzelemvágy. Bár pályafutásom során többször veszítettem, de mindig töretlen akarattal törtem a győzelemre, és küzdöttem. A másik jó tulajdonságomat hosszú éveken át ápoltam ki magamban. Valóságos rítus. Minden nagyohh győzelmem után szuggerálom magamnak, hogy nem vagyok olimpiai vagy Európa-bajnok, hanem egyszerű kezdő vagyok. Ez azt jelenti számomra, hogy tulajdonképpen még csak lehetek sikeres sportoló, és ehhez egyetlen út vezet — a kemény edzés. Ez a recept nem új, de jobbat még nem talált ki senki. Semmi nevetnivaló sincs azon sem, hogy minden évben január elsején kezdek edzeni, jóllehet az aktív sportolónak egy nap kihagyás nem számít. Számomra a január elsejének külön jelentősége van. Ösztönzést ad az egész évre, az egész versenyidényre. A sportoló győzelméhez egyébként két dolog szükséges: a saját képes ségébe vetett hit és szerencse Montrealban Is az utolsó pillanatig hittem, hogy* győzök. Az utolsó kísérlettel sikerült Is.“ Moszkvában Is az utolsó kísérlet hozta meg számára az ezüstérmet. A szerencsével ezúttal azonban hadilábon állt Többnyire 1,40, Illetve 2,56 méteres másodpercenkénti ellenszélnél ugrott, míg legnagyobb ellenfelei, az aranyérmes Uud- mae és Oliveira minimális ellenszélnél, Illetve az utóbbi egy ízben ideális 1,91 m/másodperc hátszéllel ugrott. A szakértők véleménye szerint Szanyejev esetében az erős ellenszél 15— 20 centis hátrányt jelentett. Ennyi elég Is lett volna az a- ranyéremhez. Más ember bosszankodott volna, hogy mindössze 11 centiméter, és a kedvezőtlen körülmények közrejátszása fosztotta meg a páratlan sikertől Szanyejev azonban úgy örült a második helynek, mintha élete első nagy versenyét nyerte volna — pedig lehetett volna első Is. „Lehettem volna meg nem is — jelentette ki a verseny, élete utolsó versenye után. — Elégedett, nagyon elégedett vagyok. Nem szabad elfelejteni, hogy már nem vagyok a legfiatalabb, az éveket megállítani nem lehet. De most is boldogság töltött el, amikor az egyik oszlopon felkúszott a szovjet lobogó, mint tizenkét évvel ezelőtt. Hosszabb ideje fájt a lábam. már már úgy tűnt, hogy Moszkvában nem állhatok rajthoz. De mégis kijött a lépés. Boldog, végtelenül boldog vagyok.“ S valóban boldog volt. A krónikások följegyezték, hogy a győztes sem kapott annyi gratulációt, mint ő. A fekete hajú észt jaak Uudmae is először Szanyejevröl nyilatkozott. „Viktor puszta jelenléte lelkesített, buzdított — jelentette ki. — Mióta a válogatott tagja vagyok, lápten-nyomon érzem a szívélyes, közvetlen, emberséges magatartását. Sikereinek titka a jellemében rejlik. Mindig ember maradt, amit a sport egyes nagy csillagairól nem lehet éppenséggel fenntartás nélkül elmondani. Természetesen boldog vagyok, hogy győztem. Lehetett volna első Szanyejev? Igen, lehetett volna, sokan várták, hogy megnyeri negyedik olimpiai aranyérmét. Szanyejev hősiességét azonban így is aligha múlja bárki is fölül. Én erre már nem is gondolhatok, szeptemberben már 26 éves leszek. De addig, amíg versenyezni fogok, Viktor nagyon fog nekem hiányozni. 1977 óta, amióta a „szborná“ tagja vagyok, mindig segített jő szóval, tanácscsal. Egyszerűen biztonságot ad, ha közelünkben van egy ember, akiről meg vagyunk győződve, hogy helyesen cselekszik. Carlos de Oliveira, a nagy ellenfél, aki már Montrealban Is kénytelen volt megelégedni a bronzéremmel, akárcsak Itt Moszkvában, elsőként gratulált Szanyejevnek. „Viktor nagyszerű sportoló és ugrő — jelentette ki tárgyilagos tisztelettel. — Hogy győzhetett v.olna? Természetesen, és nem sok híja volt.“ Az új olimpiai bajnokról, Jaak Uudmaeről szólva kijelentette: „Jó, nagyon jó, tehetséges, bajnok, de az első közöttünk az egész világon Viktor Szanyejev. Viktor Szanyejev, aki utolsó ugrásával ezüstérmet nyert a világ legjobb sportolóinak viadalán. Mihez kezd ilyenkor egy visz- szavonult sportoló? Szanyejev korábban már agrármérnöki diplomát szerzett. Időközben azonban elvégezte a testnevelési főiskolát is, és minden jel arra vall, hogy edzőként folytatja pályafutását. Szerencsés ember lehet, akit az atlétika ilyen kiváló szakértője tanttja majd. M. J. [NBUL A LIGA ÉVFOLYAMA GOGH, MÖDER JÖZSEF, FRANTISEK VESELY iS JÖZSA NÉLKÜL Lapjaink még a moszkvai olimpia eseményeit taglalják, egy- re-másra olvashatjuk az értékeléseket, kommentárokat. Nesztelenül —, mint abban a híres Ady-versben az ősz —, beszökött azonban mindennapjainkba ismét a loci: rövidesen elrajtol a legfelsőbb labdarúgó bajnokság újabb évfolyama, megkezdődik a liga. Egyre kevesebb szurkoló megy ki a stadionokba abban az országban, amely sikersportjának mondhatja a focit; amelynek játékosai az olaszországi Európai-bajnokságon bronzérmet, az olimpián pedig aranyat szereztek! Az ellentmondás olyannyira feszítő, hogy szinte hasonlat sincs rá. Mi az oka e szomorú — és valószínűleg az új ligaidényben Is folytatódó — jelenségnek? Miért játszanak általában — kivételt alig néhány csapat és néhány mérkőzés képvisel — csapnivalóan itthon játékosaink, s miért múlják önmagukat felül a válogatott találkozókon? A kérdés olyan sokféle magyarázatot kívánna, hogy meg sem kísérlem elemzését. Pár nappal a liga megkezdése előtt viszont arról szólnék inkább, hogy négy, egyéniségszámba menő futballistával szegényedik legfelsőbb bajnokságunk mezőnye. Három csatár és egy védő döntött úgy, hogy itthon abbahagyja a labdarúgást, azazhogy a ligában. Józsa László, az utóbbi évtized legeredményesebb hazai csatára, az utolsó Igazán nagy bombázó, a százgólosok klubjának örökös tagja, a j négyszeres gólkirály beváltotta sok évvel ezelőtt tett Ígéretét, és visszavonult. Pontosan úgy vonult vissza, ahogy tervezte: hazatért oda, ahonnan elindult, Sládkoviőovóra (Diószeg). A focinak azért mégsem fordított teljesen hátat, a helyiek edzéseit vezeti. A legtöbb szurkoló roppant sajnálja Józsát. látszhatott volna még, ha akar, fejesei, góljai, távoli bombái és közelről bepattintott ravasz dugói élményszámba mentek. Ma nincs utódja nálunk, dp valószínűleg a szomszédos országokban sem, nagy kár, hogy ilyen korán befejezte. (Pályafutása sok vándorlással járt. Most — reméli, utoljára — költözött tizenegyedszer!). Möder József a szomszédos Ausztriába szerződött. A grazi AK új játékosaként futkároz a gyepen, a helyi lapok szuperla- tivnszokban írnak játékkedvéről, lövőerejéről, gyorsaságáról. Móder is elégedett, reméli, nem éri sérülés, és jól megy majd az új együttesben is a játék. Franti&ek Veséig, a Slávia Praha elnyűhetetlen jobbszélsője is megvált egyesületétől és az egyik belga klubban próbál szerencsét. Ausztriába szerződött Gogh Kálmán, aki augusztus elejétől a V. 0. E. S. T. Linz új tagja. Gogh kátávre szóló megállapodást kötött az osztrákokkal, melyet egy újabb esztendőre esetleg meghosszabbíthat. Tanulmányait (a bratisla- vai edzőképzőn) folytatja azonban, és ha hazatér edzőként szeretné ausztriai tapasztalatait (is) kamatoztatni. Biztosra vehető, hogy szegényebb lesz nélkülük — legalábbis egyelőre — a liga mezőnye. Nincs kizárva azonban, hiszen ezt előre nem lehet kiszámítani, hogy felbukkan majd éppen az idén egy bombázó vagy egy kitűnő hátvéd. Az egyik nyári délelőttön megtekintettem a ZfS KoSice edzését. A játékosokat Anton Svajlen irányította. Megtudtam, bár nyílt titok, hogy Svajlen lesz a gépgyáriak új edzője, persze csak akkor, ba az eddigi (Karel mérnök) nem akarja meghosszabbítani a szerződését. Az edzés után elbeszélgettem Ondrej Dankóval, a ZTS egyik legtapasztaltabb játékosával, az utolsóval, a hírmondóval, aki a régi nagy csapat kulcsembere volt. Daiiko nem vár különösebb szfnvnnalat az idei ligától. Azok viszik az idén is a prímet, akiket támogat a közönség is, mint például a Zbrojovka Brno csapata, jegyzi meg. és elindul zuhanyozni. (batta) ' Az utolsó ugrás
