Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-06-24 / 26. szám

A

z idei, sorrendben már az ötödik. Duna menti Tavasz öt napon át kínálta Dunaszerdahelynek (Dunaj- ská Streda) és környékének a legjobb hazai magyar gyermek- színjátszó együttesek, kisszín- padok, bábjátszők, vers és prózamondók „termékeit“. Ezúttal nem az újságíró, hanem a zsűritag szerepében töltöttem emlékezetes napokat a fesztiválén. Kezdem tehát társaim szakvéleményével. Értékeljék áz-ötnapos seregszemlét a zsü- rielnökök, akik egészen belülről élték a fesztivált, s akik naponta vitáztak a látottakról, hallottakról.

akik az egyre igényesebb, egyre több erőt kívánó oktatói munkán kívül találnak magukban elegendő hitet és energiát, hogy délutánonként vagy esténként a kicsikkel foglalkozzanak. Érdekes példa is akadt, egyetlen, Zétényből (Zetín). Ebben a tőketerebesi (Trebi- sov) járásban található községben nincs magyar tannyelvű iskola, mégis megtalálják a módját, hogy betanuljanak egy darabot, sőt eljussanak vele az országos seregszemlére is. Ott pedig elsősorban ízes, csupa dallam beszédük nyűgözte le a közönséget.

Okvetlenül segítenünk kellelene nekünk is eljutnunk, ez már majdnem a tökélyt Debreczeni Tibor csak ennyit mondott: *-< Ez az együttes nyolc éven át képezte, csiszolta, művelte magát, nem egyik napról a másikra jutott el erre a fokra. Előbbre lépni csakis így, ilyen kitartó és szívós munkával lehet. A csehszlovákiai magyar csoportok közül is elérhetik néhányan ezt a szintet, ha nem torpannak meg fejlődésükben, nem lankad kitartásuk.

xxx

Örömmel tapasztaltuk, hogy az idei fesztiválon már nemcsak a nyugat-szlovákiai, hakésve, jött nézők, kíváncsiskodók. Ez a zavaró körülmény nem illett bele a fesztivál hangulatába, Jövőre okvetlenül ki kell küszöbölni.

XXX

Befejezésül álljon itt a „lista“, a legsikeresebben szereplők jegyzéke. A vert mezőnyben állók kedvét remélhetőleg nem szegi az a tény, hogy ezúttal nem sikerült díjat szerezniük, jövőre ismét nyílik rá lehetőségük, akkor tán több szerencsével járnak.

A vers- és prózamondók versenyének győztesei: Horváth Andrea — Udvard (Dvory nad Zitavou), Dőczi Sándor — KisAZ ÖTÖDIK DIM MENTI TAVASZ

(EGY ZSŰRITAG JEGYZETE)

Bodnár Gyula: „S gyermek színjátszó együttesek és kis- színpadok bemutatója minden eddiginél színvonalasabb és tartalmasabb volt.“

Szilvássy József: „Az első két kategóriában javult a vers- és prózamondók versenyének színvonala. A harmadik csoportban viszont eléggé hullámzó teljesítményeket nyújtottak a gyerekek.“

Dr. Szőke István: „A második kategória bábosaival elégedettek vpltunk, az elsőben gyengébb volt a színvonal. Kár, hogy még mindig kevés az e- gyüttesünk!“

íme, három szakvélemény. Mindhárom pozitív, és ennek szívből örülünk. Elmondható hát, hogy a Duna menti Tavasz fesztivál felcseperedett, jól szolgálja a kultúra ügyét, egy sor községben és kisvárosban a fejlettebb, színvonalasabb kulturális élet megalapozói lehetnek a versenyzők és az ű- ket irányító pedagógusok, xxx

A tanító ma is a nemzet napszámosa. Érdemes lenne statisztikát készíteni falvaink- ról és városainkról, amely azt tárná elénk, hány helyen csakis a pedagógus érzi szükségét a kultúrának. Egy-egy rosszul megválasztott darab, halványabbra sikerült rendezői vagy dramaturgiai teljesítmény után sem tudtam szabadulni attól a meggyőződésemtől: csak hálával tartozunk mindazoknak,

ne pedagógusainkat a darabválasztás és a dramaturgia igényes munkájában. Ä zsűritagok meg is ígérték, hogy akik hozzájuk fordulnak tanácsért, segítenek megfelelő darabot választani, sőt, ha arra szükség lesz, a dramaturgiai, színpadra állítási munkát is elvégzik. Csaknem mindegyik tájegységünkről vannak íróink, költőink vagy újságíróink. Elegendő levelet írni nekik munkahelyükre a kéréssel: és máris kiválasztottuk a megfelelő darabot, leraktuk a színvonalasabb, jobb munka alapját, és már jövőre léphetünk egyet előre a fesztiválon. Mert éppen a darabok minőségéről folyt a legtöbb vita a zsűritagok között is, s hangzott ej néhányszor a már axiómának is tekinthető megállapítás: lehetetlen silány alkotást jó színvonalon megrendezni, és azzal mind a közönség, mind a szakemberek tetszését megnyerni.

xxx

A fesztivál résztvevője, zsűritagja, megfigyelője volt Debreczeni Tibor, a budapesti Népművelési Intézet egyik legkiválóbb szakembere, aki a gyermek színjátszó mozgalom megszállottja, s akinek nemzetközi áttekintése is van már e mozgalom jelenlegi állapotáról, színvonaláról, fejlődésének valószínű irányairól. Amikor a magyarországi vendégegyüttes remek Toldiját látva lelkesen mondogattam: — Lám, ide kelnem a közép- és kelet-szlovákiai iskolák is képviseltették magukat a legjobbak között, a helyüket is jól megállták. E- gész sor vérbeli tehetség bontogatja itt is szárnyait. „Néhányat máris magammal vinnék gyermekszínésznek“ mondta a már idézett magyarországi vendég.

Ismét szóba került [nemcsak a szakemberek között), hogy feltétlenül sz’ükséges-e az országos seregszemlén díjakkal rangsorolni a csoportokat? Nem lenne-e helyesebb az ide jutott együtteseket egyformán megjutalmazni, erkölcsileg is anyagilag is. Aki idáig eljutott, alapos munkát végzett. Sokszor illúzió- és kedvromboló, ha a csoport „csak“ a harmadik.

Ezúttal is bebizonyosodott, hogy véletlenül nincsenek e- redmények. Egy-egy színjátszó együttes meglepetést szerzett jó teljesítményével, a kis színészek kultúrált játékával. A- mikor az ember utánanézett, honnan is vették ezt a tudást, a gyerekek, kiderült: évek óta szavalnak vagy prózát mondanak. Volt hát alap, volt mire építeni.

A fesztivál aránylag simán, zökkenőmentesen zajlott. Olykor be-becsúszott ugyan egy- -egy technikai hiba, az azonban jövőre elkerülhető. Nagyon zavarta viszont á .zsűri, a közönség, sőt a szereplők hangulatát is az, hogy a terembe rendszeresen be-benyitottak a

kövesd (Mai? Kamenec’)', Szabó Ildikó — Dunaszerdahely (Dun. Streda), Bock Andrea *~ Alistál (Hroboftovo), Lelkes Hajnalka — Somorja (Samo- rín), Németh Szilárd — Szene , (Senec).

Á színjátszó csoportok versenyében a Rozsnyói (Roznava) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Mandikó együttese végzett az első helyen, másódik lett a buzitai Buzica), harmadik a dunaszerdahely! csoport. A gyermekzsüri Donald káéSa- -díjávál a kürti (Strekov) színjátszókat tüntették ki.

A kisszínpadok versenyében a dunaszerdahelyi Kisfőkusz végzett az első helyen, a gyermekzsüri ennek a csoportnak ítélte a Donald-kacsa-díjat; a második a szepsi (Moldava nad Bodvou) csoport, a harmadik a légi (Lehnice) Május Kisszín- pad.

A bábszínjátszók I. kategóriájának győztese a márcelhá- zi: (Marcelová) Prücsök együttes, második a tardoskeddi (Tvrdosovce) Vadrózsa, harmadik a nádszegi (Trstíce) a- Iapiskola csoportja. A II. kategóriában a kassai (Kosice) Délibáb nyerte el az első díjat, második a dunaszerdahelyi Pipitér, harmadik a komáromi (Komárno) II. lakótelepi iskola Napsugár együttese. A Do- nald-kacsa-díjjal a marcelházi bábozókat tüntették ki.

(háttá)

TABLÓVERSENY

□

SZELVÉNY

AELITA

Először aton az emlékezetes május 27-i napon, épp jókor. tüz(e műsorára a Tolsztoj müvéből készült televíziós mesét a Magyar Televízió. Mintha a szerkesztők sejtették volna: rövidesen a mesebeli űrhajót valóságos is követi. S ez a „rövidesen“ annyira rövidnek bizonyult, hogy negyedében meg ts kellett szakítani a műsort, mert az első magyar űrhajós útját sugározta a tévé. A történet akkor abbamaradt. Most, néhány héttel később viszont már végignézhettük Alekszej Tolsztoj sei-fi munkáját, hallhattuk jövőbe tekintő gondolatait, o- kos, bölcs szavalt, féltő szere* tétét a Föld és az Ember iránt.

Valahol olvastam, hogy az 1922-ben írt regényt már két év múlva celluloid szalagra vitték, amelyet akkor még ágy hívtak: némafilm. Vajon milyen a szovjet filmművészek által készített valószínűleg zongoraki- séretü „látomás“? Hogyan mondhatták el Ok, hogy az ember nemcsak építeni, alkotni, élni képes, hanem rombolni öldökölni, pusztítani is? Tolsztoj nemes veretű szavai hogyan váltak intő példabeszéddé, szózattá vagy épp imádsággá? Nem szabadna megkockáztatnom a látott és nem látott filmek közötti összehasonlítást, értékelést, de bátorkodom azt mondani: valószínűleg az 1924- ben készült némafilm jobb lehetett, mint most ez a szuper- modern eszközökkel, trükkökkel, vibrációkkal, zörejjel, hangeffektusokkal készült. Valószínűleg, mert ennél a tévéfilmnél nemigen lehet már rósz- szabhat csinálni. (Kivéve a lövöldöző, parodizáló — ha annak szánták a készítők? — jeleneteket.)

Amiért mégis érdemes volt végignézni: Tolsztoj mondataiért, párbeszédeiért.

Aki nem látta volna, annak röviden annyit a tévéfilmről, hogy a század elején két ember — egy tudós és egy katona — űrhajóval eljut a Marsra. Ott értelmes emberi lényekre bukkannak, akik fejlettebb civilizációval rendelkeznek, mint akkor vagy épp most itt a földiek. Annyira fejlett már ez a civilizációjuk, hogy a bolygó nagyobb hányadán romhalmazok, felégetett városok vannak, mai szóhasználattal élve: holdbéli táj borítja. Óriási pókszerű állatok futkosnak mindenfelé, amelyektől még a marslakók is félnek. Néhány ember, a mérnöki tanács uralkodik a többség fölött, akik a bányákban és tápszergyárakban dolgoznak, s ezeknek nem a- datott meg az örök élet. A mérnöki tanács elnöke nem tudja, mitévő legyen: a két földi idegent megölje, vagy visz- szaengedje a Földre. Inkább az előbbit szeretné. Hiszen ő logikus észjárásával már számot vetett saját népe bűneivel. Nem akarja, hogy hírt vigyenek az idegen bolygóra: minden civilizáció, amikor fejlettségi szintjének csúcsára hág, önmagát pusztítja el — vallja —, a gyönyörű üvegpalotákat, a zöld erdőket, pompás tájakat, mindazt, amit két kezével és eszével, fáradságos munkával létrehozott.

Csodálatos Tolsztoj jövőbe látása. Hiszen a Föld népet szinte követik ezt az általa fantasztikus történetben megjelölt utat. Elég csak a neutronbomba gyártóira gondolnunk vagy a nyugat-európai rakétatelepítésekre. Ez mind-mind közelebb visz a tolsztojt dillemához: képes lesz-e az ember az utolsó pillanatban —■ legalább az u- tolsóban! — fölismerni az öngyilkos veszélyt? Képes lesz-é megállni, tenni ellene?

Tolsztoj Aelitája talán sosem volt még aktuálisabb, mint napjainkban.

Zol ezer János