Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-06-24 / 26. szám
7 KULCSÁR FERENC ROVATA ár ötödik napja egyfolytában havazott, őrjítő állapot. Az emberek hasztalan nézegettek az égbolt felé egy parányi rést keresve, amelyben, ha csak egy pillanatra is, de megláthatták vo.lna a napot. Olyan vészjóslóan, olyan vakítóan fehér volt azonban az égbolt, mintha sok-sok ezer kanna habzó tejet öntöttek volna szét rajta. Az embereknek nemrég még vágyakozniuk kellett egy kevés friss, porhanyós hó után. Fehér hó után, amely elhozza a szürke, füstös vidékre a megtisztulást. Ez a tél is úgy kezdődött, mint az előző telek. Sáros, lucskos napok követték egymást. Kezdetben az égbolt csupán esőt, őlmos esőt és havas esőt permetezett a vidékre. Most pedig már hatodik napja havazott. Mintha a hideg bűvös erejével egy teljesen más éghajlatba lopta volna át az embereket, egyik napról a másikra. Hol szelíden, apró csillámló szemcsékben, hol pedig nagy, gömbölyű pelyhekben, mindent elsöprőn havazott. A hóekék nap mint nap hasították, vájták a fehér masz- szát. A munka egyre nehezebbé vált, nagyobb és nagyobb erőfeszítést követelt. A hóekék elakadtak, a kimentésükre küldött osztagok is hasonlóképpen járták. A buckáik leküzdésére már csupán a behemót lánctalpas traktorok voltak képesek. Az KÖSA ÁRPÁD Lórlncz Zsuzsanna: Csallóközi motívum (Tusrajz)' áruellátás akadozott, az Iskolákat és üzemeket bezárták. Már második hete havazott. A rádió Sza- lamandriából jelentette az ítéletidő első áldozatait. A hasonló jellegű hírek egyre gyakoribbakká váltak. Az emberek lassan megszokták őket. A hatalmas pelyhekben lezúduló hótömeg pörölyként zuhant a didergő világra. Elszaggatta a villanyvezetékeket, letördelte a fák ágait, beroskasztotta a háztetőket. Az emberek már nem gondoltak a halállal, egyetlen fogalom létezett a számukra — magasztosabb a halálnál az élet. Az élet, az elkeseredett harc a puszta létért. Nem számolták már a hóesés napjatt, elvesztették időérzéküket. Megszűntek a nap palok meg az éjszakák is. A sötétség fogalma felszívódott az emberek tudatában. Csak világosság volt, iszonyú, iszonyú vakító fehérség. Valahol a távolban egy lánctalpas vívott elkeseredett harcot a hótömeggel. A dübörgés azonban egyre erőtlenebbé, a harc egyre kilátástalanabbá vált. A vidékre csend súlyosodon, hó-csönd, fehér csönd. Néhány nap múlva kitisztult az ég. A tájon itt-ott fürge sarkirókák suhantak át. Az éjszakák csöndjét farkashordák vonítása törte meg. Pár nap múlva megjelent az első jegesmedve. LIPCSEY GYÖRGY: Halász (Fá) Valahol olvastam, hogy afféle csoda a nyelv, mint a televízió: a világnak szavakká bontott képe pillanatok alatt áll össze általa agyunkban — élethűen, színesen. „Az a tény — Írja Kosztolányi —, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőleges valami, mint a kabátom, még olyan sincs, mint a testem.- Fontosabb annál is, hogy magas vagyokre vagy alacsony, erős-e vagy gyönge ... Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Éppen annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.“ A nyelv (valamennyi nyelv) emberéletünk csodája: ember voltunk varázslatos eszköze. Általa tudjuk magunkba fogadni a világot, általa tudjuk magunkat átadni a világnak. A Földön kb. 2800 nyelv él.. „Egy-egy" szó olyan része a nemzetek művelődésének, mint a tengerből partra vetett kagyló: fülünkhöz szorítva felzúg benne az egész óceán.“ Mégis milyen kevesen használjuk méltóan életünknek azt a csodálatos lehetőségét, hogy beszélhetünk, végtelen formában variálhatjuk, színezhetjük gondolatainkat. Eljátszhatunk, elmerülhetünk a szavak értelmet, érzelmeket közvetítő kincsesbányájáA természet tele van izgalmas titkokkal. Nincs jobb, mint ezek között bóklászni, egyedül. Erdőn-mezőn, mesélő öregek, nótázó parasztok között nőttem föl. Megismerhettem a nép örömeit, gondjait, nehéz és egyben szép múltját, küzdelmét a földdel, a kenyérért. Még emlékeimben őrzöm a falusi nyarakat, a patakparti bújócskákat, az erdei zsi- ványkázást, a régi templom melletti kato- nácskázást, a golyócskázást, barlangok titkainak felkutatását. Emlékeimben őrzöm a cserebogarakat, a vásznak kert végi öntözését, fehéredését, az ökörvasalók nyikorgását, a vályúknál szomjukat oltó, kolom- poló teheneket. Vágyódom ide, és itt is akarok élni, ahol kőrakások, kerítésleceken csüngő köcsögök vannak, ahol- libasereg toporog az úton, és tehén bőg a kapuban, ahol ugafba. Mert csak az létezik a számunkra, amit a szavak által meg tudunk nevezni. Tehát annál tágabb, érdekesebb, sokrétűbb, ösz- szefüggésükben gazdagabb környező világunk, minél nagyobb mesterei, barátai vagyunk a szónak. Fontos a párbeszéd. Az a jó emberi közösség, amely a személyiség kibontakozását segíti elő. Az emberek így egymást óvják a halált rejtegető elnémulástól. Új jelenség: a „diszkóhullám“. A díszkőklubok tomboló zenebonája kényszerű némaságra ítéli a fiatalokat. Negatív, úgymond paradox jelenség, hogy főleg a közép- és szakiskolákba járók, tehát a tudásanyaggal és Információkkal elhalmozott korosztály használati szókincse milyen szegény. Mi több, sokszor ízléstelen, a környezet számára érthetetlen és torz. Az a hangnem és szókészlet (olvastam egy helyütt, és ehhez nem keli kommentárt fűzni), amely még néhány évvel ezelőtt a kültelki csapszékek élázott törzsvendégeinek volt a sajátja, fhá tizen- és huszonéveseink nagy részének kifejezésmódja. A beszéd közönségessé, ízléstelenné válásával gyakran együtt jár a magatartás, az egymás közötti kapcsolatok, a viselkedés, végső fokon a jellem eldurvulása is... Az érzelmi nyomor és a primitív szellemi szint jelzőtáblája ez a beszédstílus. nak a kutyák, ahol fát kell hasogatni, vizet cipelni és havat seperni, Ifapálni és gyalogolni. Vágyódom ide, ahol a küszöbig ér a természet, a kert végén arasznyi patak fut, amelynek partján fatörzslócán üldögélhetek esténként. Innen bámulom a csillagokat, meg nézem a zöld rétek fölé tornyosuló fehér sziklákat. Arcomat fújja a hús szellő, szemem tele van a völgyek elszórt virágaival. Fülembe békabrekegést és tücsökzenét hoz a szél. £s ez az összhang, ez a határtalan felszabadultság, szabadságérzés feloldódás mindennapi gondjaimból; ez a jóleső csönd meg a páradús levegő, amelyekből olyan mélyeket lélegzek, hogy belejajdul a tüdőm; ez az elmélyülni tudás a világ és a természet dolgaiban, ez az eszméltető, titkokra rádöbbentő magány, ez az állandó élmény, ez az ... P. I. Két kis írása az irodalmiság legelemibb jegyeit sem viseli. Élet- és valóságismerete olyan vékony, mint a legfinomabb papír, a leggyöngébb napsugár is átvilágítja, s mindent e csalóka fényben lát és ábrázol. Olyan ez az egész, mintha fél világról lemondana az ember, s nem lenne csak nappal, csak fehérség, csak ifjúság, csak jóság, csak békesség, csak csönd, csak víz — csak mennyország. Cs. S. Annak ellenére, hogy verseibe be- lopakszik a patetlzmus, a szentlmentaliz- mus és a sematizmus hangja is, határozottan jó verselésl képességről árulkodnak írásai. Ezt a szépen sikerült részletek alapján mondhatjuk el, azokban az írásokban, melyekben a közvetlenül megélt élményt próbálja költészetté formálni. De amikor a még teljesen meg nem értett — pl. politikai — témákhoz nyúl, azonnal hamissá, szónokivá merevedik a hangja. Ismerve életkorát, állandó önművelésre, tanulásra biztatjuk. Idővel Jelentkezzen újra. Ablakok. Bár jól megfigyelhető, mennyire törekszik a tömörítésre s arra, hogy a vers öntörvényével építse föl önmagát, mégsem sikerült elérnie a célját. Nem bízhatjuk rá magunkat a metafora, a kép mlndenhatósá- gára, főleg nem akkor, ha a képek erőltetettek, zavarosak, s a vers „szellemét“ funkciónálisan nem erősítik, hanem ellenkezőleg, szétrombolják, vagy a legjobb esetben is nehézkessé, „tisztátlanná“ teszik. Szerelem 80. Sajátos módon teljesen tisztában van írásainak értékével: eléggé primitívek. Sőt, számunkra riasztóan primitívek. Tudniillik, riasztó az-a tény, hogy egy fiatalember 1980-ban, ha megkísérli kifejezni „legszentebb“, legszebb érzelmeit, ilyen kopár, sivár, banális eredményre jut. P. M. Két kis írása nagyon kezdetleges. Ami‘ figyelemreméltó benne, az az alig észlelhető, pici népköltészeti beütés, sajnos, teljesen leválva a vers törzséről. D. I. Eddigi írásai alapján nem biztathatjuk, és egyelőre, sajnos, még csak valamire való tanácsot sem adhatunk. Szavak. Bizony, bizony, szavak. A képlet nem változott, továbbra Is „kanosaiul, festett egekbe néz“. Az Álomképek olvashatatlan limonádé-képtelenség, valóban „szóvirágok dzsungelét“ termeszti, gondolatai azonban állításai ellenére sem Indulnak hódító útjukra — nem is indulhatnak, mert nincsenek: legalábbis beküldött szövegeiben. A Szavak I és a Szavak II talán az a két írás, amelyben igen halványan már érezni az igényt a nagy ellentétek megértésére, megejtésére és megfogalmazásara. De ez még nem sikerült, mert itt sem következetes igazán, s engedi, hogy a vers talaját fölverje a gyom, a dudva és a muhar. Evolúeió. írását csupán vázlatnak tartom, egy jó ösztönnel megírt jó vázlatnak — egy kitűnő novellalehetőség vázának. Kár, hogy sajnálta rá az időt: kidolgozni a részleteket, hogy az ember (az emberek) élőkké váljanak, a lélektani motívumok összhangba kerüljenek a cselekménnyel, és egymást erősítsék, s a drámai mag Igazán mély drámává erősödjék. Úgy tűnik, a prózánál kellene maradnia mégis, de sokkal vájtabb füllel, élesebb szemmel és érzékenyebben kell odahallgatnia, odafigyelnie a megírandó műre. Á jelzőkre, a mondatszerkezetekre is jobban ügyeljen, ne engedjen a beidegződött nyelvi formuláknak. Képileg gazdagabban, nyelvileg érzékletesebben, gondolatilag tisztábban és eredetibben igyekezzen fogalmazni. K. L. L. írásának néhány részletét közöljük, több okból is: az Oj Hajtások nem zárkózik el a kimondottan nem szépirodalmi jellegű alkotások közlése elől, sőt, amint már arról többször is szó esett, szívesen veszi-venné, ha a fiatalok minél több műfajban próbálnák ki tehetségüket, Például, jól megírt portrékban, tárcákban, karcolatokban, irodalmi riportokban, miniesszékben könyvekről, kiállításokról, egy-egy képzőművészeti alkotásról, aktuális társadalmi jelenségről, mint ahogy ezzel maga is megpróbálkozott. KORCSMÄROS LÁSZLÓ ü| gag »s ff * b HB'M'.ajl ■■ m RVOIRIf* HEB 0B ■& JH SE* jB% OBI A ktl mtlUI trlír/r 1 I NricMrS/rl ' fl I kh • Í l¥ kill I nl/'ftiMIW 8 1 1 kit Ifi K» lufttal 1» l>4 BARAK LÁSZLÓ mondták - kemény a márvány arccal a falnak árván maradtam bennem van minden gyermekkori sárkány tudom — ami lesz csak ármány nem szivárvány a Csúcsnak LÉTE A MAGÁNYA mert társtalanabb nincsen ama bizonyos papírnál mint rendeltetése idején
