Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1980-06-17 / 25. szám
Danica Gregová Kedves volt egy kis szeretőm / elragadta tőlem — világon a legszebb el a rút betegség nagyon messze lakott messze jártam mikor — világi lét felett sírba eresztették tizenöt éves volt meghal a szerelem én akkor tizennégy a leány virágszál könnyű szellő hozta amíg másra talál halálának hírét addig a bú rászáll Fordította Bettes István I rájuk hajlgálva ráspolyok halmazából ltt-ott kalapácsnyelek merédez- tek elő. A fehér márványtömbre, a- mely ott állt nem messzi az ablaknál, szobányi lepedőt röpített egy délután, s ettől kezdve ez csak arra volt jő, hogy kerülgesse elmenőben, érkezőben. Az ablakot a márvány háta mögött lassan sűrű szálú pókháló vonta be. A SZOBRÁSZ mindennap elindult a szobájából, hogy az emberek szemét megtalálja, s megtalálva hazavigyen valamit mélységükből, csöndnyi tisztaságukból. Minden reggel elindult a szemek felé, de esténként üres kézzel és üres szívvel kellett megtérnie. Ott, ahol a szemeket sejtette, üres, ólomszínű ködfoltokat talált. Napról napra többet és többet. Végül úgy (érez te már, hogy maga Is Ilyen szürke ködfolttá olvadt, és hiába a nmsoly- készlet. a megnyerő külső, a szépen, ejtett szavak, hisz kinek árt,, kinek használ velük? KI veszi észre majd mögöttük az arcát? AZ ARCÁT, a- mely talán már nincs is. Talán őt magát, égész lényét Is rég felszívta már a szürke köd, a szivacsos semmi. Miroslav Demák Állató v JÚNIUS (IV. Henrik) A színész színre lép 'Arcára Vigyort plngál. A világ bételik Halállal s szóval Június van Nyári eper-idő Aligha lesz Időnk megállni Február pereg tovább Micsoda Visszája Richárd után Henrik Név után Név Ki kevesebb joggal érkezik és Távozik Szélesre nyitott karral Lejtik Az ősi táncot Mindig halál az előbbire Terád A következő Mint egy tükör felé nyúló kar Kesztyűbe Jő a csontvár Ilyen Köznapi Ilyen mindig Nyár kezdete Hold-nap Két játék s csak egy apa Ki vállán ülő kisfiával játszik Egy számmal kevesebb Egy bókért győzelmek A franciák honán Annyival kevesebb de mégis több Kevesebb félelemért Henrik Színész kit a halál teremtett Toll formát véglegessé Örökös nélküli • Fialnál Vlgyor ki orca-teremtésre vár ||li.a»S* RONCSOL LÁSZLÓ fordítása Gyurák Éva: Június (monotipia) Molnár Imre A szobrász Hosszú-hosszú idő után újra ott állt szobájában a márványtömb előtt, s a lomha, alaktalan kőhalmazban szemeket keresett. Megformálásra váró, tiszta szemeket. Rebbenés nélküli boltíves szemhéjakat, hosszúra nyúlt Ívben, akár az égbolt. NAPONTA járta a kórengeteget. Ébredés után belebújva a reggel fényébe, elindult, szürkére és feketére égett mezőkön vágott át. Magával vitte gondosan elkészített mosolykészletét, frázlskol- ; lekcióit, a legszükségesebb mozdulatok * precíz gyűjteményét. ELINDULT járt-kelt, s mire a fekete mezők felnyalták a nappal színeit, s ő szétosztva készleteit hazatért, hogy hosz- szű fáradt mozdulatokkal lehántsa S magáról szakadozott egész napját, és belebújjon a tompa, szagtalan estébe, akkorra már semmire sem volt képes gondolni. A mezők szürkeségéből lógó szárnyú, fáradt színű madarak telepedtek vállára, bordáira. Görbe csőrükkel átvágták a halántékát, beroppantották a homlokát, a mellébe nagy krátereket ástak, míg bele nem ájult a színtelen semmibe. AZ ÉJSZAKA hányódó hullámai végül Is a hajnal partjainál vetették őt szárazra. Lon- csossá feszült testtel, riadt ürességgel. Utolsó álmai, amelyekre Ilyen-. kor még emlékezni tudott, poros, szűk zsákutcába kergették, ahol patkányok fehéregerek nyüzsögtek se-, regestül. A málló, omladozó falakat roggyant állványok vették körül, melyeket égig érő, durva vasoszlopok- tartottak. Ólommal vonta be öt az álom. A kezére került ólomkesztyűt, a lábára öntött ólomcslzmét, a mellére került ólomvértet, a szemelt takaró ólomkűdöt csak a hideg zuhany áztatta, verte le testéről nagy darabokban. Gyakran ez sem sikerült, s egy- •egy darabot az elkövetkező éjszakáig vonszolnia Jsellett. ÁLMODOTT ÉS ÉLT. S - e két fogalom közül az utóbbit soha észre sem vette. Sohasem Jutott eszébe ez a sző külön, egymagában. Talán csak valahol, valamikor az elején, amikor vadonatúj szerszá mainak élét ujjheggyel próbálgatta, s velük nagy darabokat metszett le magának a mindenütt kéklő levegőből. Szerszámai aztán lassan a poros polcokra kerültek. A vésők legalul keveredtek a metszőkésekkel, aztán ELTŰNNI HIRTELEN! Már önmaga előtt sem jelentett semmi Izgalmat ez a két sző. Rég nem érezte már hatásukat, az egykori furcsa bizsergést zslgerelben, a görcsös szorítást torkában. A választás lehetősége és az érdektelenség tette őket mindennapivá, közönségessé. Lába alól síkos talajként csúsztak ki a napok, évek, s velük, akár egy átszakadt gáton, leikéből szertefolytak, elfogytak az emlékek Is. Az Idő kifosztott koldusként hagyta őt maga mögött. f ELTŰNNI Ismételgette magában egyre gyakrabban ezt a szót, míg rá nem jött, hogy ez a folyamat mér rég megindult az emberekben, 3 benhe magában Is. Hisz ml más Igazolná ezt Jobban, mint az egyre növekvő üresség érzése. A belső tájban keletkezett és egyre növekedő űrök a külső szerkezet megváltozásához, összeomlásához vezetnek. Akár a geológiában, gondolta, mikor a tétel helyességét közvetlen önmagán igazolhatta, akkor, amikor már nem tudta, hogy a feketére égett mezőn vagy odahaza bolyong, mikor gondosan gyűjtögetett és kiméit készletének darabjait úgy hallatta el, akár a-hajszálakat szokás a kopaszodé fejről, mikor az utcán lepedőkkel letakart kőtömböknek ütközött, mikor otthonában kiégett szemű embertönleget talált. A TÖRTÉNETEK a földhöz szorították a szobrászt, Egyre gyakrabban üldögélt elrévedve egy-egy megállö vagy járda kövezetén. Az emberek átlépték vagy [belerúgtak, akinek útjában volt, az vigyázva vagy durván félretolta őt. Mindenből szinte semmit sem vett észre, mígnem a tompa révületben egyszer azt érezte, hogy arcát, , szemét parázsként égeti valami. íllrte- len felkapta a fejét, s tekintetét rögtön el Is kellett fordítania, mert nem bírta kl a szúró égetést, egy nagy fényes szempár nézését, amely egyenesen az ő arcára szegeződött. HÁT LEHETSÉGES MÉGIS micsoda szemek, micsoda hatálommal bíró szemek — az ujjongás artl- kulálatlan hangok tömegével szakadt kl torkán. De mire talpra szökött, eltűnt a fényes szempár Is. Eltűnt, de furcsa mód terhe, az égető szűrő érzés még mindig nem múlt el. Nemcsak saját szemén, ! arcén, hanem egész testét, lelkét tűzben érezte már. ' KERESVE kutatva a fényes Izzást, bolyongott keresztül-kasul a városon, a fekete mezőkön tűzzel az arcán, tűzzel a lelkében, amíg azt vette észre, hogy hosszú-hosszú Idő után újra ott ál! szobájában a márványtömb előtt, s a lomha, alaktalan kőhalmazban szemeket keres. Tiszta, rébbenés nélküli hosszúra nyúlt Ívben ... I Peter Bichsel I 4 tejesember A tejeeember felírta egy cédulára: „Vaj ma sajnos elfogyott.“ Blumné elolvasta a cédulát, és összeadott, a fejét csóválta, és még egyszer összeadott, majd ezt Irta: „Két liter tej, 10 deka vaj, tegnap nem volt vaja, mégis felszámolta.“ Másnap ezt Irta a tg^esember: „Elnézést.“ A tejesember reggel négykor jön, Blumné nem ismeri őt, meg kellene ismerni, gondolja gyakran, egyszer fel kellene kelni négy órakor, hogy megismerjem őt. Blumné attól fél, hogy a tejesember haragszik rá, talán rosszat gondol róla a tejesember, a fazeka tele van horpadással. A tejesember Ismert a horpadt fazekat, ez Blumné fazeka, többnyire 2 liter. tejet és 10 deka vajat vesz. A tejesember Ismert Blumnét. Ha megkérdeznék, ezt válaszolná: „Blumné 2 litert és 10 dekát vesz, horpadt a fazeka, és könnyen olvasható az I írása.“ A tejesember nem csinál magának gondot, Blumné nem csinál adósságot. És ha előfordul ***. hiszen előfordulhat , Fodor Katalin tusrajza ’ hogy tfz fillérrel kevesebbet készít kl, akkor a tejesember felírja egy cédulára: „Tlz j fillérrel kevesebb.“ Másnap simán megkapja a tíz fillért, és a cédulán ez áll:‘„Elnézést.“ „Szóra sem érdemes“ vagy „Nincs miért“, gondolja a tejesember, és ha felírná egy cédulára, akkor ez már levélváltás volna. Nem írja fel. A tejesembert nem érdekli, hogy hányadik emeleten lakik Blumné, a fazék lent van a lépcsőnél-. Nem töri a fejét, ha nincs ott. Az első csapatban játszott egyszer egy 1 Í Blum, őt ismerte a tejesember, elálló füle . volt. Talán Blumné füle is eláll. A tejesemberek keze gusztustalanul tiszta, rózsaszínű, otromba és kiáz'ott. Erre gondol Blumné, amikor a cédulát olvassa. ReI mélhetőleg megtalálta a 10 fillért. Blumné nem szeretné, ha a tejesember rosszat gondolna róla, és azt sem szeretné, ha beszéd- be elegyedne a szomszédasszonnyal. De senki sem ismeri a tejesembert, a mi környékünkön senki. Hozzánk reggel négy kor jön. A tejesember azok közé tartozik, akik a kötelességüket teljesítik. Aki reg gél négykor hozza a tejet, az teljesíti kö telességét, naponta, vásár- és ünnepnapokon. A tejesembereket valószínűleg nem íizetik jól, és valószínűleg gyakran hiányzik pénzük az elszámolásnál. A tejesembe rek nem tehetnek róla, hogy a tej drágul És Blumné voltaképpen szívesen megismer né a tejesembert. A tejesember Ismeri Blumnét, két litert és tíz dekát vesz, és horpadt a fazeka. Eörsi István fordítása Ilike És Viliké meghitt, békés hangulatban keverésinek a subaszönyegen. „Jó volna bevarrni Vili lyukas zokniját“ — vet az asszonyka gyengéd pillantást férje sarkára, de halvány fogalma sincs róla, hogyan kell az ilyesmihez hozzákezdeni. Az iskolában tanultak ugyan gyalulni, fűrészelni, fúrni és faragni, továbbá facsemetét oltani és burgonyát kapálni, az úgynevezett asszonymunkák azonban szóba sem kerültek. — Egyenjogúak vagyunk vagy nem vagyunk egyenjogúak? — kérdezte ingerülten Piriké tanító néni, ha nagy ritkán valamelyik leány az iránt érdeklődött, hogyan kell gombot felvarrni, vagy bestoppolni a lyukas harisnyát. — Nem cselédeket nevelünk, hanem emancipált élettársakat — jelentette kt negyvenéves leányságának büszke tudatában. T «•3 Szenk Sándor LIKACSOS TÖRTÉNET így hát Ilike most tanácstalanul ráncol- galja értelmes homlokocskáját. — JÓ nekedI — sóhajt fel később, de Viliké, mintha sejtené, milyen vihar előszele lehetne ez a pici sóhaj, összehajtogatja az újságot, s jól megjátszott érdeklődéssel megkérdezi: — Miből gondolod, drágám? — DrágámI — ismétli meg Ilike. — Törődsz is te velem. Nyugodtan olvasgatsz, míg én azon töröm a fejem, mi lesz a lyukas zokniddal. — Bestoppolod — mondja Vilike mosolyogva, s ezzel nyúl ts a lába felé. — S azt nem mondanád meg, hogyan?! — pattan fel Ilike. — Tűvel, cérnával és stoppolófával. De az utóbbi helyett a villanyégő ts megteszi — hangzik a gyújtó villámmal felérő válasz. — Mindig sejtettem, hogy nincs, nem volt és már aligha lesz több ilyen okos fia az apádnak — slstergett Ilike, mint az izzó vasdarab, ha vízbe ejtik. — Az első perctől fogva tudtam, hogy a mi házasságunk érdekházasság, drágám> — Jegyezte meg Vilike nyeglén. — Ezt hogy érted? — kérdezte Ilike ő- szintén megbotránkozva. — Pontosan úgy, ahogy az imént mondtad. Szükséged volt egy okos férfira, hát meghódítottál — vetette magát hanyatt a fér ft a subán. —, Te hólyag! — ugrott ró a felesége formás, kis ökleit rázva. — No nem. Erőszakhoz azért talán még sem folyamodunk — mosolyodon el Viliké. — Majd csak találunk valamilyen békés megoldást — s ezzel gyengéden magához vonta kacagó asszonyát. Ilike úgy érezte, teljesen váratlan fordulatot vett a stoppolást tárgyalás, s megpróbált visszavonulni, Vili azonban nem volt hajlandó feladni előnyös pozícióját. — De ugye, megtanítasz stoppolni? — suttogta Ilike megalkuvóan a férje fülébe. — Boldog őrömmel — mondta a férfi, s meleg hálával gondolt jóságos édesanyjára, akt nemcsak sütni és főzni, hanem stoppolni is megtanította. *1 Ilii Iliiül I Jl I ,1,1,1 i
