Új Ifjúság, 1980 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1980-01-15 / 3. szám

SZABAD HAZÁBAN HARMINCÖT ÉVVEL EZELŐTT SZABADULT FEL A GARAM VIDÉKE Hazánk népe 1980-ban ünnepli felszabadulásunk 35. évfordulóját. Májusban, amikor a legszebb a tavasz, amikor a legszebb virágok nyílnak, mindenhol ünnepé­lyes körülmények között emlékeznek meg erről a je­lentős évfordulóról. A lévai (Levice) járás és Léva lakossága azonban már decemberben ünnepelt, hiszen a város és környé­ke már 1944. december 20 án felszabadult a fasiszta elnyomás alól. Azóta ez a dátum a járás egyik legje­lentősebb történelmi napja. Tulajdonképpen időben nem túl nagy a különbség hazánk végleges felszaba­dulásának napja, a második világháború vége és e dá­tum között, abban a rémítő időkben, olyan sorsdöntő események és kegyetlen harc közepette azonban mégis hosszúnak tűnt. Malinovszkij marsall felszabadító csapata, bátor ka­tonái nyugalmat, békét hoztak, s megadták az alkotó, dolgos hétköznapok lehetőségét. Léva lakossága 35 év távlatából is hálával gondol rájuk, s az emlékezés ha­gyományát örökül hagyják az ifjú és legújabb nemze­déknek. Évente megkoszorúzzák a hősök emlékművét, ellátogatnak Malinovszkij marsall megfigyelőhelyéhez, a Siklós hegyhez, ahonnan több kilométerre belátni a környéket. Ez alkalommal azonban minden eddiginél nagyabb szabású volt az ünneplés, a megemlékezés. A Druzba kulturálisház adott otthont az ünnepi nagygyűlésnek, amelyen Bemard Slobodník elvtárssal, a járási pártbi­zottság vezető titkárával az élén részt vett a járási párt- és állami szervek küldöttsége. S üdvözölhették körükben a felszabadítási harcok egyik résztvevőjét, Viktor Antonovics Sziomkn elvtársat, aki fiatalon, ti­zennyolc évesen került erre a vidékre, s a legelszán­tabb harcosok egyikeként tűnt ki a Léva, Nová Dedina és Rybník felszabadításáért folyó küzdelemben. A gyű­lés résztvevői üdvözlő levelet küldtek a baráti arkada- ki járás dolgozó népének. A gyűlést követő kulturális műsor sokrétű és érdekes volt, méltóképpen fejezte ki a csehszlovák és szovjet nép barátságát. A városi mű­velődési ház dolgozói a város középiskoláinak diákjai­val együtt tudásuk és tehetségük legjavát nyújtották a műsorban. A nemzedékek összefogása, összetartása mindig gyü­mölcsöző. Ezt a hagyományt ápolni és továbbfejleszteni kötelesség. A felszabadulás évfordulójának ünnepségei jó alkalamat nyújtanak erre is. A harcokban részt vevő veterán kommunisták, a kiváló munkasikereket elérő dolgozók szívesen beszélgetnek a fiatalokkal társadal­munk gyökeres változásairól, a 35 év építő munkájáról, a múlt és jelen nagy-nagy különbségeiről. Ezúttal 300 résztvevője volt a „Nemzedékek találkozója“ elnevezé­sű akciónak, amely tovább bővitette a felszabadulás 35. évfordulójának tiszteletére szervezett rendezvények so­rát. Tudásukat is összemérték az egyes nemzedékek kép­viselői, mégpedig a járás három városának Lévának, Zseliznek (Zeliezovce) és Ipolyságnak (Sahy) három- -három tagú csapata. A versenyt a lévaiak nyerték meg, akiknek csapatkapitánya ján Lahky, a városi nem­zeti bizottság elnöke volt. A vetélkedőben elért szép sikerekért, jó eredményekért és az ifjúság szocialista nevelésében végzett munkájáért méltán kapott díszokle­velet. Természetesen a város és a járás valamennyi kiváló dolgozója, minden lakosa nem lehetett ott a hivatalos ünnepségeken. Valamilyen formában azonban a leg­többek megemlékeztek erről a jelentős évfordulóról. Az üzemek, gyárak, szövetkezetek dolgozói felajánlások­kal, évi terveik határidő előtti teljesítésével bizonyítot­ták, hogy nem közömbös számukra ez az esemény. Az ipolysági (Sahy) Piéta üzem dolgozói például már de­cember 12-én teljesítették a Szovjetunióba irányuló ex­portjuk tervét, Zuzana Marci&iaknvá, a Lenin Gyapot­üzem lévai szövödéjének dolgozója, a NOSZF szocialista brigád tagja már szeptember 22-én teljesítette munka­tervét, napi 1008 kg szövőfonal helyett 1294 kg-ot dol­gozott fel. A baromfifeldolgozó vállalat dolgozói már december 7-én jelentették, hogy tojásból egy millióval többet vásároltak fel, baromfiból pedig 15 tonnával többet dolgoztak fel, mint az évi tervük előirányozza. A sikerek mögött emberek, dolgozók ezrei állnak, akik csak békés körülmények között, szabad hazában képe­sek eredményesen dolgozni. B. M. A 14. szovjet hadsereg tőrzskara, jobbról a harmadik Leonyid Ujics Brezsnyev, az SZKP KB jelenlegi főtitkára. 35 éve történt Az 1945. esztendővel a máso­dik világháború drámája végső stádiumához érkezett. A sok- ezer kilométer hosszú keleti arcvonal lényegesen megrövi­dült: a két szárnyon Hitler hordái már kiszorultak a balti államokból és az egész Balkán félszigetről. A szovjet csapatok Kelet-Poroszországtól a Visztu­la középső folyása mentén, Duklán és Dargón át Budapes­tig húzódó vonalon harcoltak. Ezekben a napokban az egész békeszerető emberiség a szov­jet hadsereg erejétől és önfel­áldozásától a roppant világé­gés mielőbbi befejezését várta. S az emberiség nem csalódott. Mi sem csalódtunk Kassán (Koáice) december 18-a óta szívszorongva vártuk a felsza­badulás óráját. Ezen a napon a szovjet csapatok már dél fe­lől megközelítették a várost. A német fasiszta hadsereg már nem bírta a többoldali szovjet nyomást, s hogy a katasztrófát elkerülje a Lipt. Mikulás — Zvolen vonalra kényszerült visszavonulni, fgy szabadult fel harmincöt évvel ezelőtt, 1945. január 19-én Kassa. Városunkat a 18-ik szovjet hadsereg egységei szabadítot­ták fel, melynek politikai cso­portfőnöke Leonyid Iljics Brezs­nyev vezérőrnagy volt. XXX KELET-SZLOVÄKIA felszabadulásának emlékezetes napjai 1944 őszén századunkat Né­metország f-ló irányították. A Bécs felé vezető útvonalon menetünket angolszász légitá­madás érte. Kísérőink megen­gedték. hogy a.T útmenti árkok­ban elrejtőzzünk. Nekem sike­rült egérutat nyernem, r. az esti szürkületet kihasználva visszafordultam és Budapest fe­lé vettem az irányt, majd ve­szélyes és kalandos úton 1944 decemberében hazajutottam Kassára. Itt elvtársaimnál rej­tőzködtem. 1945 január elején mintegy háromszázan, nagyobb­részt szökött katonák a cser­melyvölgyi gazdasági iskolában helyezkedtünk el. (A hadtest­parancsnokság egy baloldali tisztjének tudtával és támoga­tásával). Felfegyverezve, harc­ra készen vártuk a kedvező al­kalmat a német hadsereg hát­batámadására. Erre azonban nem került sor — amint emlí­tettem —, a körülzárt ellenség hanyatt-homlok menekült. 1945. január 19-én a reggeli órákban csatárláncban közeledtek váro­sunk felé hős felszabadítóink, a szovjet előőrsök. Mi fehér kendőt lobogtatva rohantunk elébük, s boldogan összeölel- keztünk első felszabadítóink­kal. Kassa lakossága e napon ö- römkönnyekkel fogadta felsza­badítóinkat. A nyomasztó hat­éves megszállás, különösen á nyilas rémuralom után a vá­ros népe boldogan fellélegzett. Az óvóhelyek, pincék, bunke­rek kiürültek. Az embereknek a nyilas rémuralomtól megfé­lemlített tekintete mosolyra de­rült. A felszabadulást követő na­pokban a Kazinczy utcai mun­kásotthonban nagy volt az é- lénkség. A város forradalmi proletariátusa találkozott itt, hogy tájékozódjék a történelmi kibontakozásról, melyben aktív részt kívánt venni. De hogyan? A felszabadulást követő na­pokban még nem volt pártszer­vezet, nem volt közigazgatás, nem voltak közbiztonsági szer­vek. E helyzetben legfontosabb feladatunknak tartottuk a párt újjászervezését. Régi pártta­gokból öttagú bizottságot ala­kítottunk, amely átmenetileg pótolta a helyi pártvezetőséget. A bizottság tagjai: Kngler Já­A studénkai Vagónka hazánk legnagyobb vagongyá­ra. Személyvagonjai külföldön is népszerűek. Az üzem az idén csupán Magyarországra 120 millió korona ér­tékű motoros és egyéb kocsit szállít. Az exportterv tel­jesítéséből kiveszik részüket a Szocialista Ifjúsági Szö­vetség tagjai is. Képünkön Tobolová és Blahetová SZISZ-tagok a poggyásztartókat szerelik. nos, dr. Simái Béla, Freiman Arthúr, Pillér József és Róják Dezső voltak. Első feladatunk a munkásmilícia megalakítása volt, melynek parancsnokául jaskó Gézát bíztuk mag. A szovjet katonai parancsnokság fegyvert biztosított számunkra. Pártbizottságunk a felszabadu­lás utáni napokban fontos fel­adatot végzett. Ellátta a köz- igazgatási és közbiztonsági szervek munkáját. 1945 január végén a Szovjet­unióból megérkeztek Július Maurer és más elvtársak, akik aktívan bekapcsolódtak a párt és a közigazgatás megszerve­zésébe. Oj pártvezetőséget és helyi párttitkárságot választot­tunk, felváltva a korábbi ötta­gút. 1945. január 30-án Kassán megjelent a Pravda negyedik száma, az első hármat Micha- lovcében nyomták. Február 25- én a párt értekezletet hívott egybe, melyen részt vettek az üzemek dolgozói. Maurer elv- társ beszámolójában Ismertette az új kormányprogram főbb vonásait, beszélt az üzemi bi­zottságokra az új helyzetben háruló feladatokról. Február 2-án a város lakossága ünne­pélyesen fogadta a Szlovák Nemzeti Tanácsot, s ebből as alkalomból a főutcán nyilvá­nos nagygyűlést rendeztünk. Április 3-án Kassára érkezett a párt és a kormány moszkvai vezetősége Klement Gottwald- dal az élen. A város lakossá­ga a színház előtti téren őrlé­si lelkesedéssel üdvözölte sze­retett vendégeinket. Végül április 5-én a megye­háza épületében kihirdették a kommunista párt által kidolgo­zott Kassai Kormányprogramot. E program kitűzte azokat az elveket, amelyek alapján fel­szabadult hazánkat építeni szándékoztunk. A Kassai Kor­mányprogram egy jobb, igazsá­gosabb társadalmi rendet hir­detett meg, melyben a nép az egyedüli forrása és végrehaj­tója minden hatalomnak, és a- melyben a társadalom minden gazdasága a nép javát szol­gálja. Miután Bratislava és Prága is felszabadult, Kassa ismét csendesebb lett. De a felszaba­dulás utáni években már soha nem volt az a vidéki kisváros, ami a város múltját addig jel­lemezte. Kassa központjává vált Kelet-Szlovákia újjáépítésének (ez a legsúlyosabb károkat szenvedett országrész volt), u- gyancsak új feladatot kapott: a szocialista táboron belül ősz- szekötő kapocs lett a Szovjet­unió felé. Ezt fejezi ki a szé­les nyomtávú, kétirányú vasút­vonal, amely azért létesült, hogy elmélyüljön a Szovjet­unióval való politikai, gazda­sági és kulturális együttműkö­dés. ROJÄK DEZSŐ Lapunk 42. számában riportot közöltünk Palágyl Lajos tollából a királyhelmeci (Kráf. Chlmec) kenyérgyár dolgozóiról „Ki süt nekünk lágy kenyeret“ címmel. A ri­porttal kapcsolatban szerkesztőségünkbe több levél is érkezett. A levélírók azt kifogá­solják, hogy a riportban közölt tények nem felelnek meg a valóságnak. VÁLASZ AZ OLVASOK LEVELEIRE „A múltkori számok egyikében olvastam egy színes, élvezetes riportot Palágyi Lajos tollából a királyhelmeci péküzem jó hírne­véről. Csak azért írom, hogy élvezetes, mert őszintén mondom, én és Ismerőseim kacag­tunk rajta. Miért? Mert már az első szavak­ból kitűnt, hogy bizony csak a péküzem dol­gozóit kérdezte meg, holott nem ártott vol­na egy-két fogyasztót is megkérdeznie. Mert én például Battyánban (Bofany) igen ritkán hallom dicsérni a kenyeret. Igazán jó ke­nyér, amilyennek Palágyi Lajos leírta, hogy úgy mondjam csak „kóstolónak“ jut falunk­ba. Hogy miért nem jó a falvakba jutott ke­nyér? Az alaki hibákat nem is említem, azt mindenki elnézné, csak legalább iga­zán jó íze lenne,“ írja levelében VERES ZOLTÁN battyáni olvasónk. „El sem tudom képzelni, hogy tudnak ennyi hazugságot összeírni. Égtől a földig dicsérik azt a kenyeret, amit napról-napra felháborodva veszünk meg. A helmed ke­nyér nem puha, ízletes, mint ahogy a cikk­ben olvashattuk, hanem kemény, savanyú, keménymagos, érdes, csomókban van benne a só és a liszt. Sajnos, ezek a jelzők ille­nek rá a „finom“ kenyérre,“ írja VARGA ANDREA Királyhelmecről. „A ki süt nekünk lágy kenyeret“ című ri­port olvasása közben rájöttem, hogy itt va­lami tévedés történt a nagykaposi (Veiké KapuéanyJ pékség üzemeltetésével kapcso­latban. Mivel Nagykapos közelében lakom és naponta ennek a pékségnek kenyerét fo­gyasztom — nem pedig a „híres“ király- helmeCIt — nem felel meg a valóságnak, hogy „ott már rég bezárták a pékműhelyt,“ írja TÓTH SANDORNÉ. „A bácskai (BaCka) büfében „mindenna­pi kenyerünket“ akartam megvásárolni. A- hogy. a büféhez értem, megérkezett a király­helmeci kenyeres autó. Tanúja voltam, hogy az elárusítónő csak 40 darab kenyeret a- kart átvenni, mert a kenyér minősége nem volt a legjobb... Kérem az Oj Ifjúság szer­kesztőségét, ne vegyék rossznéven amit le­írtam, s közöljék azt. Várjuk, hogy talán va­lami változást elérünk, s nemsokára mi Is ehetünk finom, lágy kenyeret,“ írja TÖTH VALERIA bácskai olvasónk. „Az én családom ugyan nem válogatós, megeszünk ml akármilyen fajta kenyeret, de ha már választhatunk, inkább a kaposi kenyeret választjuk. Ha erre járnak, jöjje­nek el Kapósra finom friss kenyérre és ál­lapítsák meg, hogy Igazam volt" írja egy régi olvasónk. A leveleket elküldtük a királyhelmeci ke­nyérgyár vezetőségének, íme a válasz: „Nem kis meglepetéssel olvastuk a szó- banforgó riporttal kapcsolatos bírálatokat. Először is meglepő, hogy a levélírók az egész Bodrogköz nevében nyilvánítanak vé­leményt, holott több ízben kaptunk már dicséretet is a vásárlóktól. Ha a bírálók olyan kiváló szakmai tudással rendelkez­nek, hogy kétségbe vonják a kenyérsütés technológiájának betartását, szívesen ven­nénk, ha ellátogatnának a kenyérgyárba, és bemutatnák szakembereinknek, hogyan kell jó kenyeret sütni. Ezzel kapcsolatban bátor­kodunk megjegyezni, hogy célunk a sütő­ipari készítmények minőségének állandó ja­vítása. Igyekezetünk nem is hiábavaló. Erre vall az Állami Minőségi Felügyelőségnek, kereskedelmi partnereinknek, a Trebiáovi Járási Nemzeti Bizottság kereskedelmi osz­tályának, no és annak a százezer fogyasz­tónak az elismerése, akinek a kenyérellá­tását biztosítjuk. A felsorolt szervek nem­csak munkánkat, hanem termékeink minő­ségét is állandóan figyelemmel kísérik. Kenyérgyárunk alkalmazottai valameny- nyien becsületes dolgozók. Persze mint min­denhol, nekünk is vannak problémáink. A riportban említett fiatalokon kívül üze­münkben olyan szakemberek is vannak, akik 20—30 éve dolgoznak a szakmában és értik a mesterségüket. Kenyérgyárunk laborató­riumában magunk Is naponta többszőr el­lenőrizzük a kenyér minőségét, és a vizsgá­latnak megfelelően járunk el. A fehér kenyér minőségével kapcsolatban csupán azt szeretnénk megjegyezni, hogy az összetételére vonatkozólag teljes mérték­ben betartjuk az állami normákat, amelyek az egész ország területén érvényesek. Le­hetségesnek tartjuk, hogy időnként a szállí­tás is befolyásolja a kenyér minőségét. Saj­nos, sok esetben 60—70 kilométer távolság­ba is szállítunk kenyeret, holott legfeljebb 20—25 kilométeres távon nem éri a kenye­ret károsodás. Ez a helyzet csak akkor vál­tozik meg, ha üzembe helyezik a trebiSovi kenyérgyárat, amelynek már rég üzemelnie kellett volna. Akkor láthatunk csak hozzá kenyérgyárunk rekonstruálásához is, amely már jó ideje időszerű. A riporter nyilván elértette a kenyérgyár vezetőjének szavait a nagykaposi péküzem­mel kapcsolatban. A vezető a pálóci (Pa­lin) pékműhelyt említette, és Nagykaposon valóban sütnek kenyeret. Lehetséges, hogy a kaposi kenyér más ízű és a formája is más, mert kézisütéssel, kisüzemileg készül. Ma már képtelenek lennénk ilyen techno­lógiával ellátni egy olyan járást mint a trebisovi, és az emberek sem hajlandók ilyen kezdetleges módszerekkel dolgozni. Végül, de nem utolsósorban azt is elárul­juk, hogy az Állami Minőségi Felügyelőség a tervezett 79,5 pont helyett 81 ponttal ér­tékelte készítményeink minőségét. A bírá­latot természetesen elfogadjuk, és reméljük, hogy ez is hozzájárul majd termékeink mi­nőségének javításához. A királyhelmeci kenyérgyár VEZETŐI ÉS DOLGOZÖI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom